Zalai Hírlap, 1979. december (35. évfolyam, 281-304. szám)
1979-12-01 / 281. szám
2 Mexikó nem, Egyiptom kész befogadni a sahot Irán nem küldi el képviselőjét a BT ülésére Teherán. (MTI) Jorge Castaneda mexikói külügyminiszter pénteken hajnalban bejelentette, hogy nem engedi vissza az országba a jelenleg New Yorkban tartózkodó Reza Pahlavit a a megbuktatott iráni sahot. Emlékezetes, hogy az ex-sah és családja korábban Mexikóváros melletti rezidenciáján tartózkodott, s a volt uralkodó onnan utazott gyógykezelésre New Yorkba. A mexikói nyilatkozat alig néhány órával azt követően hangzott el, hogy Pahlavi orvosai kijelentették: páciensük kielégítő állapotban van, s hamarosan elhagyhatja az Egyesült Államokat. Castaneda újságírók előtt most leszögezte: a volt sah távozása óta „a helyzet alapvetően megváltozott, s ilyen körülmények között Heza Pahlavi visszatérése nem szolgálja Mexikó nemzeti érdekeit”. Anvar Szadat egyiptomi elnök pénteken megerősítette, hogy országa „bármely pillanatban” kész befogadni a bukott iráni császárt. A hivatalos egyiptomi nyilatkozat, amelyet a MENA közel-keleti hírügynökség ismertetett, azt követően hangzott el, hogy Mexikó bejelentette: nem hajlandó ismét vízumot adni a jelenleg New Yorkban gyógykezelés alatt álló exsahnak. A hírügynökség beszámolt arról is, hogy Egyiptom washingtoni nagykövetéi utasították: tájékoztassa az amerikai kormányt, valamin a volt iráni uralkodót Szadat döntéséről. Teherán, (AFP): Irán nem küldi el képviselőjét a Biztonsági Tanács szombatra tervezett ülésére — jelentette be pénteki sajtóértekezletén Szadegh Ghatbzadeh iráni külügyminiszter. Mint közölte, ez az Iszlám Forradalmi Tanács döntése. Megismételte, hogy a testületet Irán nem tartja illetékesnek arra, hogy vitára tűzze az amerikai iráni viszony kérdését. Leszögezte, hogy Irán a BT semmilyen határozatát sem tartja magára nézve kötelezőnek. A teheráni amerikai nagykövetségen fogvatartott túszok sorsával kapcsolatban kijelentette, hogy tárgyalásoknak mindaddig nincs helyük, míg az Egyesült Államok nem teljesíti a megdöntött sah kiadására vonatkozó jogos iráni követelést. New York, (MTI): Újabb amerikai repülőgépanyahajó, a Forrestal, tart a Viginia állambeli Norfolk haditengerészeti támaszpontról a Földközi-tenger felé, „megerősítendő a Közel- és Közép-Keleten tartózkodó amerikai haderőt”. Ha figyelembe veszszük, hogy már a Földközitenger térségében tartózkodik az Independence és a Nimitz repülőgépanyahajó, és a Perzsa-öböl körzetében cirkál a Midway és a Kitty Hawk, akkor az Egyesült Államoknak már öt anyahajója — az egész állomány egyharmada — olyan közelségbe kerül Iránhoz, hogy közvetlen csapást tud mérni Teheránra — állapítja meg egyebek között a The New York Times. Az Egyesült Államokban, tartózkodó Dajan volt izraeli külügyminiszter Chicagóban tartott sajtókonferenciáján felajánlotta, "hogy Izrael „kész az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátani légitámaszpontjait és más katonai létesítményeit, ha katonai lépésre szánná el magát Iránnal szemben”. Dublini csúcs Nem veszik át Anglia terheit a többiek Dublin (MTI): Az európai gazdasági közösség dublini csúcsértekezletén nem jött létre konkrét megegyezés annak a brit követelésnek a kérdésében,, hogy egymillió font sterlinggel csökkentsék London hozzájárulását az 1980. évi közös piaci költségvetéshez. Pénteken az állam- és kormányfők az utolsó percig azon fáradoztak, hogy olyan megoldást találjanak, amellyel elkerülhetik a „válság” szó kimondását a Közös Piacban. Az utolsó pillanatban végülis olyan megállapodásra jutottak, hogy a brit követelést újból megvizsgálják és a jövő évi csúcsértekezleten tárgyalják meg ismét. A most véget ért csúcsértekezlet mindenesetre kimondta, hogy a brit követelést csak a közös piaci erőforrások keretében lehet megoldani, tehát a nyolc másik tagállam nem járult hozzá ahhoz, hogy az eddiginél többet fizessenek be az EGK pénztárába és ezzel könynyítsenek Nagy-Britannia terhein. Ami a külpolitikai kérdéseket illeti, a csúcsértekezlet két kérdéssel foglalkozott: az iráni kérdésben nyilatkozatot tettek közzé. Ebben hangoztatják, hogy a diplomáciai missziókat minden államnak meg kell védenie, aki megsérti a diplomáciai képviseletek jogállását és túszokat szed azért, hogy más kormányokra nyomást gyakorolhasson, az helytelenül jár el, az ilyen eljárás elfogadhatatlan. Palesztin realitások Akár a világ lelkiismeretének is nevezhetjük az ENSZ fórumát. Ritkán fordul elő, hogy a világszervezetben fölborulnának az értékrendek és visszájára fordulna az igazság. Híven tükrözi a földkerekség jobbik felének, a haladó gondolkodású, felelős államoknak a törekvését a csütörtök esti határozat, amelyet a palesztin ügyben hoztak. Nagy többséggel — 75 szavazattal, 33 ellenszavazat és 37 tartózkodás mellett — az ENSZ-közgyűlés kimondta: érvénytelen a Camp Davidben kötött különmegállapodás. Már létrejöttekor világos volt: a földönfutóvá tett, szülőföldjéről elűzött palesztin nép jövőjét, elidegeníthetetlen jogait figyelmen kívül hagyta az egyiptomi—izraeli —amerikai egyezmény. Azóta bebizonyosodott, hogy az aggodalom nem volt fölösleges. A Közel-Keleten azóta sem csökkent a feszültség, s annak ellenére, hogy Izrael bizonyos területeket visszaszolgáltatott Egyiptomnak — jogos tulajdonosának —, a kérdések kérdése máig is megoldalan. Nevezetesen: a Palesztinai arab nép államalapítási jogát változatlanul nem ismerték el, s az erre vonatkozó tárgyalások elől Izrael makacsul elzárkózik. A világszervezet felismerte ezt a tarthatatlan állapotot. Hozzátartozik, az igazsághoz: az ENSZ már korábban is mintrevértéssel közelített a kérdéshez. Ezt bizonyítja, hogy a palesztin nép egyetlen törvényes képviselője, a PFSZ számára megfigyelői státuszt engedélyezett, s lehetővé tette, hogy Jasszer Arafat a világszervezet fórumán kifejtse népének konstruktív javaslatait a válság megoldására. A mostani szavazás néhány tanulságát nem árt szemügyre venni. Azt például, hogy a többség által sarokba szorított Egyiptom és Egyesült Államok kísérletet tett obstrukcióval megakadályozni a határozatok megszavazását. Az ügyrendi kifogások azonban hatástalanok maradtak. További figyelemre méltó jelenség, hogy a kilencek korábbi egysége felbomlott: az EGK nyolc tagjának elutasításával szemben Franciaország tartózkodó voksa került az urnába. Bizonyságául annak hogy Párizs nemcsak szavakban próbál szövetségeseitől eltérő irányvonalat követni a Közel-Keletien. Végül azt sem szabad lebecsülni, hogy jogerős határozat született, miszerint a PFSZ egyenjogú félként üljön tárgyalóasztalhoz, vegyen részt minden olyan tanácskozáson, erőfeszítésen vagy akcióban, amely az igazságos és tartós rendezés útját - módját keresi.. Ezt az állásfoglalást 117 tagállam helyeselte, vagyis az előbbi határozatnál is nagyobb egyetértés övezte. Más szóval: a világ nagy többsége józan, reális módon értékeli a közel-keleti helyzetet, s törekvése egybeesik a waleszbn nép céljaival. Sajnálatos hogy a velük szembenálló kisebbség nem okult még ebből. Az ilyesfajta makacsság pedig előbb-utóbb megbosszulja magát. Gyapay Dénes ZALAI HÍRLAP Elutazott az osztrák parlamenti küldöttség Pénteken elutazott Budapestről az osztrák parlament küldöttsége, amely Apró Antalnak, az országgyűlés elnökének meghívására november 26-a és 30-a között hivatalos látogatást tett hazánkban. A Rudolf Thalhammer, az osztrák nemzeti tanács harmadik elnöke és a delegáció búcsúztatására a keleti pályaudvaron megjelent az országgyűlés több tisztségviselője. Jelen volt Johann Josef Dengler, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete is. Terrorista elyen ítéletett a düsseldorfi bíróság Bonn (MTI): Egy düsseldorfi bíróság pénteken életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a terrorista tevékenységgel és rendőrgyilkossággal vádolt Angelika Speitelt. A „Vörös Hadsereg Frakció” (RAF) nevű szélsőséges szervezethez tartozó Speitel ellen további vizsgálat folyik Hanns Martin Schleyer nyugatnémet gyáriparos elrablása és meggyilkolása ügyében. Az ítélethirdetést közvetlenül megelőzően a bírósági épület közelében egy időzítő szerkezettel ellátott kézigránátot fedeztek fel és hatástalaníttottak a rendőrök. A vizsgálat folytatását az indokolja, hogy Angelika Speittel, aki maga is megsebesült a Dortmund melletti összetűzésben, kórházi ágyán egy rendőrhivatalnoknak állítólag bevallotta, hogy részt vett Schleyer elrablásában és köze van a Jürgen Ponto bankár ellen elkövetett terrorakció-hoz is. 1979. december 1 Leonyid Brezsnyev és Kekszej Koszigin távirata Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke táviratban mondott köszönetet Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkás- párt Központi Bizottsága első titkárának, Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének és Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 162. évfordulója alkalmából küldött jókívánságokért. Izrael átszervezi hadseregét Bejrút (AFP). Újjászervezik az izraeli hadsereget — jelentette be csütörtökön Tel Avivban Ezer Weizman izraeli hadügyminiszter. Az intézkedés kiterjed az összes szárazföldi, páncélos, gyalogsági, tüzérségi és műszaki,alakulatra: a jövőben ezeket egységes parancsnokság alá helyezik. A légierő és a haditengerészet megőrzi saját parancsnokságát, s továbbra is a vezérkari főnök irányításával működik. Weizman hadügyminiszter szavai szerint a mostani újjászervezés — amelynek célja a hadsereg „hatékonyságának” fokozása — az egyik legjelentősebb reform az izraeli hadsereg 1948 utáni történetében. Weizman az újjászervezés idő- I pontjával kapcsolatban nyíltan kijelentette, hogy az egyiptomi—izraeli békeszerződés megkötése tette lehetővé a mostani időpont kiválasztását. Folytatódnak a tiltakozások az eurorakéták telepítési terve ellen Berlin (MTI): A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetséghez tartozó nemzeti szervezetek, a világ asszonyai és lányai világszerte gyűléseket, tüntetéseket tartanak, aláírásgyűjtő, és egyéb, nagy tömegeket mozgósító akciókat szerveznek az NDNSZ által kezdeményezett, december 18-ig — a NATO tanácsülését megelőző napokra — meghirdetett, a béke és a leszerelés jegyében megtartandó akcióhetének programjában. Mirjam Vire-Tuominen, a 114 ország nemzeti nőszervezeteit tömörítő nagytekintélyű nemzetközi szövetség finn főtitkára Berlinben, a szervezet székhelyén adott nyilatkozatában hangsúlyozta: „az NDNSZ felhívásának nagy visszhangja mutatja, hogy a nők a béke megőrzését gyermekeik és az emberiség boldogulsa legfontosabb előfeltételének tekintik, s ezért készek minden erőfeszítésre”. A főtitkárnő rámutatott, hogy az akcióhét elsősorban a legutóbbi szovjet békekezdeményezések támogatását s a NATO legújabb fegyverkezési terveinek, új közép-hatósugarú rakéták gyártásának és Nyugat-Európában való elhelyezésének megfékezését célozza. Az NDNSZ akciósorozatának csúcspontja ennek megfelelően a december 9-re Brüszszelbe, a NATO tanácsülésének színhelyére összehívott nagy nemzetközi békedemonstráció lesz. Bonn (TASZSZ): A francia, a belga, a holland és a nyugat-német békeharcosok mozgalmának képviselői az NSZK- beli Mainzban tartott találkozójukon elutasították az amerikai közép-hatótávolságú atomfegyverek nyugat-európai állomásoztatására vonatkozó NATO-tervet. A találkozó résztvevői üdvözölték a Berlinben elhangzott szovjet javaslatokat, és hangoztatták: a Szovjetunió békekezdeményezései azt a célt szolgálják, hogy kezdetét vegye az enyhülés és a fegyverkezési verseny megfékezése. A mozgalom képviselői követelték, hogy a NATO-országok kormányai adjanak pozitív választ a szovjet javaslatokra. Az írországi Dublinban csúcsértekezletet tartottak a közöspiaci országok. A képen a tanácskozás résztvevői. nntra telex l'fl0I telex h»« telex Lázár György látogatása a XVIII kerületben Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke pénteken a főváros XVIII. kerületébe látogatott. Részt vett a látogatáson Bozsó László, a budapesti pártbizottság titkára. A vendégeket a kerületi pártbizottság székházában Peták Emil első titkár és Tancsik Rudolf tanácselnök fogadták, s tájékoztatták a 90 ezer lakosú városrész gazdasági, politikai életéről. Gáspár Sándor fogadta a spanyol szakszervezeti küldöttséget Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára pénteken, a SZOT székházában fogadta a Spanyol Munkásbizottságok Szakszervezeti Szövetségének küldöttségét, amely Serafin Állagának, a szervezet országos ttkárának vezetésével a SZOT meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A baráti légkörben lezajlott megbeszélésen eszmecserét folytattak a nemzetközi szakszervezeti mozgalom aktuális kérdéseiről, és a két szervezet együttműködésének elmélyítéséről. Guatemalai gerillák akciói A guatemalai hatóságok jelentése szerint az elmúlt napokban Guatemala két városában heves összetűzések zajlottak le a hadsereg alakulata és gerillaegységek között. Ezzel egyidejűleg azt is közölték, hogy a hadsereg alakulatai légi támogatással nagy arányú „tisztogató műveleteket” kezdenek az ország déli részén, ahol az utóbbi időben a gerillaszervezetek sorozatos akciókat hajtottak végre. Kísérleti atomrobbantás Nevadában csütörtökön földalatti kísérleti atomrobbantást hajtottak végre, amely az idén sorrendben a 13. volt az Egyesült Államokban — jelentette be a washingtoni energiaügyi minisztérium. Törvény a terhességmeszakításra A francia nemzetgyűlés pénteken hajnalban a baloldali ellenzék szavazataival végleges formájában elfogadta a művi terhességmegszakításról szóló törvényt. A művi terhességmegszakítást a magzat 10 hetes koráig bizottság engedélyezi, ha megítélése szerint a körülmények megfelelnek a törvényben meghatározottaknak. Robbantás Isztambulban a pápa miatt Egy szélsőséges mohamedán csoport csütörtök este dinamittöltetet robbantott fel isztambuli bankhivatalok közelében, tiltakozásul II. János Pál pápa törökországi látogatása ellen. A robbanás károkat okozott a bank berendezésében és az épületek szerkezetében. Értesítjük Nagykanizsa gázfogyasztóit, hogy 1980. január 1-től a városi gázszüneteket az eddigi pénteki nap helyett szerdán tartjuk. Az időpontokról a korábbiakhoz hasonlóan a Zalai Hírlapban értesítést teszünk közzé. KÖGÁZ Nagykanizsai Üzeme 53