Zalai Hírlap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
1981. május 1 Éljen és virágozzék szeretett hazánk, a Magyar Népköztársaság! Elismerés a munkáért Rend és szorgalom MINISZTERI kitüntetést kapott a kerkateekándi Komlókor Gézáné, a lenti termelőszövetkezet móhomnfai sertéstelepének állatgondozója. Kiváló Munkáért — ez áll a csdl- sökok jelvényen. — Szorgalmas asszony — jellemzik a telepen. — Olyan, aki kezdeményező a munkában, nem vár biztatásra, mindig megtalálja magának a hasznos elfoglaltságot. — Nekem a munka a parancsolóm — mondja, amikor dicsérik. — Szeretem a rendet. Ha valaki bejön a telepre, neppe észre, hogy megdolgozunk a pénzünkért. A hizlaldában háromszáz Jóteán gondját viseli. — Ez egy embernek nagyon sek állat. — Reggel héttől, délután négyig tart a munkaidőm, addig még a mi, nem éppen korszerű hizlaldáinkban is el lehet végezni. Ha pedig kicsit is jobban igyekszem, más munkára is jut időm. — Mire? — Rendet teszek az én hizlaldám körül, vagy a telep szociális épületét takarítjuk. Szocialista brigádunk úgy döntött, hogy ezt is megcsináljuk magunk, nem kell azért feleslegesen a létszámot növelni. BINTROI, hangos stvalfcodás hallatszik. Marják egymást a rakoncátlan állatok, Kapja a söprűt Kondákorné, azzal fut rendet csinálni. —■ Ezért is szükség van az állandó felügyeletre — mondja, amikor visszatér gondozottjaitól. Közben a hatszázas hizlalótelep lem ellemgőbb adataival ismerkedem. Az állatok napi súlygyarapodása 500 gramm, a végtermékre számított fajlagos abrakfogyasztás 4,23 kilo- 1 gramm, a malacelhullás egyre csökkenő. — Anyagilag érdekeltek vagyunk, hogy jól gyarapodjanak az állatok, a prémiumot is hizlaldából kikerült jószágok után kapjuk. Ha ez nem így lenne, én akkor sem tudnék másképpen dolgozni. Valamikor a teskándi kis szövetkezetünk szerfás hizlaldájában kevés volt a kereset, mégis rendben elláttam az állatokat. Azok is szépen gyarapodtak. Aki soriban majd’ egy évtizedig dolgozott a hizlalóban, aztán borjúnevelő, később pedig növénytermesztő lett. — Két esztendeje ismét viszszakerülhettem a sertések mellé gondozónak. Ezt szeretem csinálni. AMIKOR munkahelyén véne a műszaknak, otthon várja ezernyi elfoglaltság a fiatalos nagymamát. — Bizony, mert most a megszaporodott család ellátása méginkább az én feladatom, aztán a ház körüli jószágok is sok munkát adnak. A három fejőstehén szép pénzt hoz, de azok gondozása is sok munkával jár. Aztán most is 13 süldőt fogtam hizlalásra, eladásra szánjuk valamennyit, a magunké majd ezután kerül az ólba. Még szerencse, hogy se itt a munkahelyemen, se odahaza, nem tehet nekem a munka, szeretek dolgozni. N. r. ZALAI HÍRLAP A kiírás megfellebbezhetetlen A KÖZEL negyven évből, amit hivatásos gépkocsivezetőként dolgozott három éven át, együtt róttuk a megye útjait. Egy hatvan kilométeres átlagsebességgel „száguldani” képes Skodával, majd egy Pobedával. Amikor elköszönt a szerkesztőségből és visszament a megyei pártbizottságra, negyven éves volt. Emlékszem szavajárására: kolompár. Így szólította azt, akivel élcelődött, így azt, aki felbosszantotta. Nem ritkán emlegettük hát mi is így: a kolompár. Támadt is ebből némi félreértés. Ifjú kollégái sorra rendre azt hitték, ez a heve, mondták le: Kolompár elvtárs. Kálmán egy ideig hallgatott, aztán elkerítette. — Kolompár a... — ám a mérge sosem volt tartós. Pillanatokon belül együtt nevetett azokkal, akik mint a bejött tréfát , nevették mérgelődését és az ifjú kolléga megszeppenését. Sós Kálmán, a megyei pártbizottság immár nyugdíj előtti szabadságát töltő gépkocsivezetője, most 18, mint 39 éven át mindig pontosan érkezik a találkozóra. Azaz, nem is egészen így igaz. Csak annyit beszéltünk meg reggel, hogy a délután folyamán keresni fogom. Délután aztán ünneplőbe öltözve bekanyarodott „személyi használatú biciklijével” a szerkesztőségi udvarba. — Éppen telefonálni akartam — mondom. Ő azonban elhárítja a mentegetőzést. — Úgyis bejöttem volna a szomszédba, mindennap bejárok. NEM MOND ÚJAT. Kollégái árulkodtak, nemcsak bejár, a vérében van, hogy megnézze a kiírást is, nem kell-e mennie? Mert ha ki volt írva — ment. Így történt a hatvanadik születésnapján is. Vasárnapra felesége ünnepi ebédre hívta a családot. Szombaton Kálmán bejelentette: neki dolgozni kell. — Mi lett az ebéddel? Nevet. — Egy héttel később ettük meg. A kiírást megfellebbezhetetlennek tekintette, nem mintha nem cserélt volna vele valaki. Ez tartotta, s tartja úgy a munkát, ha kiosztották rá, el kell végezni. Régebbről a rossz utak, műszakilag a maiakat meg sem közelítő kocsik, a késő éjszakába nyúló kiküldetések maradtak meg emlékezetében. A kocsikat magul bütykölték. Büszke rá, s joggal, műszaki hiba miatt nem maradt egyszer sem az országúton, miként arra is, hogy április 4-én a Munka Érdemrend ezüst fokozatán kívül átvehette az 1 millió kilométer balesetmentes közlekedéssel kiérdemelt plakettet is. — Nem volt a mi életünkben semmi különös — mondja többes számban, azokra utalva, akikkel együtt gépkocsivezető pártmunkásként dolgozott — azt tettük, amit kellett. Eközben súlyos reumát szerzett. Emiatt éppen előbb is elmehetett volna nyugdíjba. Nem ment. Így mondja: „ki akartam hordani az éveket rendesen”. KIHORDTA. S most hogyan készül a pihenésre? — Először egy kicsit rendbeli uratom az egészségemet. Közben szoktatom magamat ahhoz, hogy több időm van televíziót nézni, olvasni. Kezdődnek a szabadságolások, hívtak kocsira helyettesíteni. Azt hiszem, azt már nem bírnám. Azért, ha rendbejövök, vállalok valami könnyebb munkát. Nincs autóm, nincs hétvégi telkem — tétlenkedni pedig nem tudok. Ennyi elég is — mondja, s búcsúzóul arra kér, ne legyen túl szép a róla festendő portré. Nem szebb, mint az élete — és igaz. Teleki Sári Hórukk helyett fotocella és rönk osztályozó gépet helyeztek üzembe a lenti fűrészüzemben Rozsdás kismozdony áll a lenti fűrészüzemben a sínek végén. Senki sem tudja, hogy hány éves lehet, és azt sem nagyon, hogy tölcséres kéményéből mikor szállt ki az utolsó füstkarika. De nincs egyedül, mert akadnak még itt veterán masinák jócskán. Kiszolgált gatterek, gőzgépek. Ezeket előbb-utóbb kiglancolják, mert kár lenne az enyészetre bízni sorsukat. Hadd idézzék fel lenti legrégebbi üzemének a múltját, és hadd emlékeztessenek arra, hogy mennyivel könnyebb az új gépekkel dolgozni. Mert most már olyan berendezések is akadnak itt, amelyeknél korszerűbbet aligha lehet találni az iparágban. Olyan a kezelő, mint a gépírónő Április 30... Ezt a dátumot valószínűleg mindenki megjegyzi a fűrészüzemben, hiszen akkor helyezték üzembe az új, NSZK-gyártmányú rönkosztályozó gépet. Nem túlzás — ez az esemény mérföldkövet jelent az üzem életében. Hogy miért? Amíg az elmúlt években teljes termelési sorok újhodtak meg, addig a rönkosztályozást ugyanúgy csinálták, mint az ősidőkben. Kézzel. Hogy mit tud ez a harminc milliós masina? A részletes műszaki leírás helyett elégedjünk meg annyival, hogy nagyon sokat. Hosszúság és átmérő szerint osztályozza a rönköket. Mindezt a csalhatatlan fotocellák segédletével teszi, no meg azzal a memóriaegységgel, ahová az információk befutnak. Mindehhez még egy kiírószerkezet is csatlakozik, ezen ellenőrizhető a teljesítmény. A kezelőnek az a dolga, hogy különféle gombokat nyomogat, tevékenysége gyakorlatilag a gépírónői munkára hasonlít. A hórukkbrigád helyett tehát a fotocella dolgozik, szervezéssel azonban találnak munkákat nekik. Az új gép működésével nem változik meg a fűrészüzem kapacitása, viszont jobb lesz a deszkakihozatal. A tervek szerint ebben az évben 78 ezer köbméter fát dolgoznak fel. Időarányosan máris jól állnak, húszezer köbméternél tartanak. Igaz, az év első felében előnyt kell szerezniük, mivel általában az őszi hónapokban veszi birtokába a tmk az üzemet. Új tmk-csarnok Közel negyven millió forint értékben még az első félévben szeretnék átadni rendeltetésének az új tmk-csarnokot is. Ez a beruházás nemcsak a szűkebb „hazai” célokat szolgálja. Igazi bázis lesz, a környező erdészetek gépkocsiparkját javítják itt a szerelők. A létesítmény nagyban tehermentesíti a műszaki erdészetek munkáját. A tervek szerint a javítási munkákat is tipizálják — tehát egy-egy helyen csak adott típusú gépekkel foglalkoznak. Mindezzel még koránt sincs vége a fejlesztési folyamatnak. Kellene még Lentibe gőzölő, szárító, hogy az apróságokat ne is említsük. Mindezek megvalósulásáig még nagyon sok dolga lesz a fotocelláknak ... — pi — Jobb lesz a kihozatal Éppen ideje volt. Rönkosztályozónak az utóbbi időben már senki sem akart elmenni, még nagy pénzért sem. Maga a csapat is kezdett kiöregedni, ötven éves emberek gyürkőztek nap mint nap a tornákkal. Hogy mi lesz a sorsuk ezentúl? Ez a kérdés meglehetősen élesen vetődött fel a termelési értekezleteken. A megszokás miatt és a koruknál fogva már nem tudják megtanulni az új munkafolyamatokat. Nem is nagyon akarják... Belső út Zalalévőn, a Zala Villamos Ipari Szövetkezetben gyártják a különböző típusú háztartási, nagyajkai főlapokat, valamint az ipari vállalatok elektromos fűtőlapjait. 1981- ben közel huszonny 1 millió forint értékű készterméket készítenek. A képen, a diffúziós szárítón egyszerre negyvenhat főzőlapot kezelnek. (Kiss Ferenc felvétele) K Helikoni morzsák Az égiek végül is kegyeikbe fogadták az ezernyi vendéget Keszthelyen a Helikoni ünnepségek megnyitóján, amelyet eredetileg a szabadtéri színpadra terveztek, rossz idő esetére azonban készenlétben állt a színház. Délelőtt napsütésben fürdött a város, dél körül azonban gyülekezni kezdtek a felhők, de különösebb jele nem mutatkozott annak, hogy a rendezők változtatni kényszerülnének a tervezett programon. Már együtt volt a megnyitó közönsége, amikor szép csendesen szemerkélni kezdett az eső, és sokakban felmerült a kérdés: maradunk itt, vagy irány a színház? A hatalmas vadgesztenyefák lombja némi menedéket nyújtott az eső elől, de hát mindenki nem fért a lombok alá. Maradtak az esernyők, no és a fiatalos lelkesedés. A vendégek nem is hátráltak meg — meghátrált hát az időjárás: mire vége lett a megnyitó ünnepségnek, kisütött a Nap. ★ Ezer diák kapott meghívást Keszthelyre a bemutatókra, de ennél sokkalta többen versengtek az érintett megyékben azért a jogért, hogy eljussanak a Helikonra: húszezren léptek színpadra, hogy az iskolai és megyei bemutatókon bizonyítsák tehetségüket, felkészültségüket. A megyei bemutatók tapasztalatai — ezeket ugyanaz a zsűri tekintette meg, amely a keszthelyi produkciókat elbírálja — azt bizonyítják, hogy a műsorok színvonalasak, a válogatás nehéz feladat elé állította a bírálókat. Művészeti áganként a következőképpen alakul a Helikoni ünnepségeken résztvevők száma. Vers- és prózamondásban 34-en, énekszólóban 23-an, hangszerszólóban 64-en lépnek színpadra. 7 kamarakórus, 10 kamarazenekar, 7 énekkar, 9 diákszínpad, 14 néptánccsoport, 8 népizenekar, 9 pol-beat együttes és szólista, 2 bábcsoport, ketten pedig egyéb kategóriában versengenek a díjakért ötvenkét középfokú tanintézet képviseletében. Ami a díjakat illeti, a legjobbak között hat fesztiváldíjat osztanak ki, amellyel 10 ezer forint jutalom jár. Több üzem, vállalat, intézmény, tömegszervezet különdíjat ajánlott fel a jó teljesítményt nyújtó együttesek, szólistái jutalmazására. Ennek alapján a szsürinek ötven különdíj odaítélésére nyílik lehetősége. Az érkező csoportok tagjai között — ahogy ez fiataloknál természetes — azonnal megkezdődött az ismerkedés, barátkozás, s a beszélgetés témái közül hogyan is maradhatott volna ki a kérdés: lesz-e kikapcsolódási, szórakozási lehetőség a verseny mellett ? Egymást tájékoztatva bújták a programot, s fel-felcsillanó" szemmel újságolták: lesz ilyen lehetőség is. A humor és tánc Nagy Benkő András közreműködésével a színház klubtermében kap helyet, ugyanitt működik a Helikon Táncklub is. A művelődési központ nagyterme a Helikon alatt a Táncház nevet viseli. Itt aSuzsaj és a Georgikon együttes a vendéglátó. Az Építőipari Szövetkezet klubjában az Omega együttes vezetője, Benkő László a házigazda, de hajókirándulás :8 várja a fiatalokat, s a hajón az Éliás szuperdisco szórakoztatja a közönséget keszthelyi Vajda János Gimnázium Süvöltő népzenei együttese a színpadon.