Zalai Hírlap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-02 / 127. szám

1981. június 2. Kellemetlen eset A disszidálás alaposan felkavarta az érintett községek lakóit. Az emberek ma is dühbe gurulnak, ha erről kérdezzük őket. A csesztregi községi közös tanács vb-titkára, Rösszler Attila azt mondja: — Ha akkor elérhetik őket, lehet, hogy lincselés lett volna a találkozásból__ Matyi Józsefné, a csesztregi községi közös tanács elnöke is szomorú. — A községünket ennyire nem háborította fel még hír. Nemcsak az fájt az embereknek, hogy faképnél hagyott bennünket a fogorvos, hanem főként az, hogy itthagyták az országot Az fáj, hogy azok az emberek, akik itt nálunk megteremtették maguknak a „kommunizmust”, úgy éltek, ahogy senki más a környéken, lemondtak a hazájukról. Nován, a tanácselnök, Bohár Margit is bosszús lesz, amikor a történtekről érdeklődöm . — Zalalövőről jött hozzánk Barabás Ákos, pályázat alapján. Egy másik orvos is pályázott Novára, de mi őt választottuk. Csak négy hónapig volt itt és disszidált. Elképzelheti milyen kellemetlen helyzetbe kerültünk!... Hogyan éltek? Jól. , A tények: havi 1500 forintért házvezetőnőt tartottak, s külön volt takarítónőjük is. Nyugati márkájú kocsijuk volt. 1978-tól az év majd minden hónapjában kiutaztak Jugoszláviába. A férj a télen Lengyelországban sielt, tavaly a szabadságukat Nyugat- Európában töltötték. Mindezt a 11 ezer forintos havi jövedelmükből fedezték? Aligha futotta volna belőle, így lehet némi alapja annak, amit az emberek jellemzőként mondanak. „A fogorvos úr megkérdezte: SZTK, vagy privát akarom a fogamat csináltatni. A különbség az, hogy az előbbiért kevesebbet kell fizetni, de három-négy hónapig tart. Ha privát akarom, akkor elkészül két-három hét alatt, de ezt meg kell fizetni.” Most sokan állítják, hogy massiic alapon csináltatták meg a fogukat. Sőt — ezt a házvezetőnő is mondja — sok külföldi jött hozzájuk fogat csináltatni, temetni. Magánpraxisuk nem volt. Színházi levél Tragédia — ünnepélyesség nélkül Keszthelyen, Zalaegerszegen és Zalaszentgróton vendégszerepelt az utóbbi napokban Madách Az ember tragédiája című művének színpadi változatával a szolnoki színház társulata, s ma — zalai turnéjuk utolsó napján — Lentiben lépnek színpadra a Szigligeti Színház művészei. A megyei szervezők becsülendően széles nyilvánosságot biztosítottak tehát a klasszikus remek mostani, szolnoki színiváltozatának; pénteken éppen egy diákelőadás volt a megyeszékhelyi premier, s többfelé került sor hasonló, az ifjúság részére tartott, a tanultakat, illusztráló bemutatóra. Hadd bocsássuk előre: egy középiskolai kötelező olvasmány — mint amilyen a Madách-mű is — színpadon megelevenedve nagyszerű azonosulási lehetőséget kínál, a színiélmény feltétlenül élőbb, hatásosabb az írott szövegnél, legalábbis az ifjabb évjáratúak körében. Nyilván így volt ez most is, noha a jelzett előadás diák-közönségét szemmel láthatóan meglepte Paál István, Jászai-díjas rendező és csapata minden ünnepélyességet nélkülöző Tragédia-értelmezése. A szolnokiak ezzel a maguk részéről határozott véleményt nyilvánítottak a mindenkori Tragédia-vállalkozások egyik fő vitakérdésében. Abban, hogy milyen szerepet kapjon — a különben e mű esetében nem lebecsülendő — külsőségek, látványos formai elemek alkalmazása a darab hatásossága érdekében. Nos, ez a társulat szakított a zsúfolt, csillogó Tragédia-színpadképek gyakorlatával, ehelyett — persze, nem először — a mű racionalitását igyekezett kihangsúlyozni. (Talán nem is juthatott volna el az Ifjúsági és Művelődési Központ nagyterméhez hasonló színpadokra másként a Tragédia.) A szinte nyersen pőre, minden színre azonos háttér és a csak jelzésszerű jelmezek, nemkülönben a maroknyi szereplőgárda, s a tömörített és felpörgetett előadásmód is erre utalt A szolnokiak amolyan esszenciaként nyújtották át a közönségnek a madáchi mű vívódó eszmevilágát, jószerivel az Irodalmi színpadi leegyszerűsítésű tolmácsolás minden veszélyét is vállalva, s nem mindig eredménnyel. A vállalkozás értéke alkalmasint mégis főleg abban rejlik, hogy tiszta és világos eszközökkel dolgoznak, a Tragédia lényegének megragadására, dokumentálására törekedve. Kihámozzák a műből mindazt, ami napjainkban igazán lényeges, azaz a küzdelem, a vállalás korparancsát népszerűsítik. Ez az alkotói értelmezés mindvégig ritmust ad előadásuknak, a közönség hálás is a gyakorlatban természetesen korántsem didaktikusan érzékelhető, ehelyett a mű vonulatába szervesen beleépülő fogódzóért. Valljuk be, az imént említett, felpörgetett — magyarán kissé túl gyors — előadásmód nem is nélkülözheti e sajátosságot, így is nehézségeket kelt az olykor a csak tartalmi ritmusváltásokkal szétválasztott színek követése. Értjük persze, hogy kínosan ügyelnek a színészek a formai elemek elkerülésére, s a dagályos élőképek, ünnepélyes végszók idegenek is lehetnek egy ilyen fiatal társulattól, ám némi mértéktartó formai kompromisszum helyenkén talán mégis élvezhetőbbé tette volna előadásukat. Tanácsos lenne ügyelnie a társulat egy-egy tagjának a beszédtechnikai felfogására is, a gyakran tapasztalt hadarás ugyancsak nem használ az előadás érthetőségének. (Kisebb szövegbotlások is előfordultak.) A négy főszereplő közül ez utóbbi hibákat leginkább Szoboszlai Éva (Éva) kerülte el, ráadásul sugárzó egyénisége révén sok ihletett, szép perccel ajándékozta meg a közönséget. Nagy Zoltán (Az Űr) inkább a mű második részében nőtt fel igazán szerepéhez, ekkor helyenként valóban uralta a színpadot, miként Nagy Sándor Tamás (Ádám) esetében is hasonlót tapasztalhattunk. Ivánka Csaba Luciferje tűnt a legígéretesebb alakításnak, fiatalon is sokarcú ez a színész, néhol azonban még kizökkent a maga szabta, feszes ritmusból. A többi szereplő közül leginkább talán Falvay Klári és Somody Kálmán játékának érleltsége járult hozzá az est sikeréhez. Mondottuk, akadnak kérdőjelei is e produkciónak, egészében azonban nyilván az egyik legkamatozóbb színházi élményt jelenthette az idény során a megyénkben közönség számára. T. A. ZALAI HÍRLAP Csak két évig vonzotta őket Csesztreg? Egy disszidálás margójára Idézet a Zalai Hírlap 1980. április 12-i számában megjelent „Vonzott, ami itt vár rám...” című riportból: „Nem akarok nagy szavakat használni, de vonzott a feladat, ami itt várt rám. A tanáccsal együttműködve egy olyan helyen kellett megteremteni a jogászkodás feltételeit, ahol korábban semmilyen hagyománya nem volt annak... A megyeszékhelyi 50 négyzetméteres tömeglakás helyett az itteni tanács egy magasabb lakóértékű, családi házszerű szolgálati lakással várt minket.. . Ide, az egyéni érdekhez sorolnám azt is, hogy a falusi emberek közvetlenebbek, s ez sem utolsó dolog a munkakedv, a jobb közérzet szempontjából.” A nyilatkozat dr. Lövészi Mária csesztregi fogorvostól származik, aki férjével, dr. Barabás Ákossal — ő előbb Zalalövőn, majd négy hónapig Nován volt fogorvos — a megyeszékhelyről Csesztregre költöztek. És most, egy évvel később disszidált a fogorvos-házaspár. Áprilisban egyhónapos nyugat-európai útra indultak — vitték két kisgyermeküket is — s május 4-én nem tértek vissza Magyarországra. Helyettük levél érkezett, amelyben tudatták: „Úgy alakultak a körülményeink, nem jövünk vissza Magyarországra. Eddigi jóindulatukat köszönjük.” magánrendelőjük sem. A maszekolás a csesztregi rendelőben történt, a tanács berendezéseivel, energiájával. Olyan nagyban folytatták már a „fekete-praxist”, hogy hivatalos tanácsi fórumon — vb-ülésen — is szóvátették ezt. Sőt, egy olyan panasz is érkezett a tanácsra, aminek nyoma van. Kínzó fogfájással kereste fel egy helyi lakos a rendelőt. A férj húzta ki a fogát, a páciens ötven forintot akart adni „hálából”. Barabás Ákos a pénzt kevesellte, s a beteg szeme közé vágta az ötvenest. Amikor a tanácson felelősségre vonták, azt mondta, mit képzelnek a csesztregiek, ötven forintra értékelik az ő munkáját? Mit tehettek volna? — Tudtak ezekről? — kérdezem Matyi Józsefnét. — Mit tehettünk volna? Az emberek vitték őket bele, mert fizettek. A visszaélésekről csak most beszélnek. Most, miután már nincsenek itthon. Az ötven forintos eset után megtiltottuk a férjnek, hogy a felesége rendelőjében dolgozzon. De ki tudja ezt ellenőrizni, amikor egy házban van a lakás és a rendelő?! A „szökést” jól megszervezte a házaspár. A szabadság utáni első napra már betegeket rendeltek. Számos félbemaradt munkájuk volt ugyanis. Mégis, amikor megjött a levelük, hogy disszidáltak, s megnézték a lakást, alig volt benne apró holmi. Az ágyneműt, a ruhákat, sőt a szőnyeget, az edények nagy részét, az evőeszközöket sem találták. A rendelőkből azonban nem hiányzott semmi. Az előbbi arra utal, hogy tudatosan készültek a kintmaradásra. Dr. Nagy Gyula lenti városi-járási főorvos sem tud a miértre magyarázatot adni: — Hogy miért mentek el? Erre nem lehet választ adni. Az a véleményem, s ennek már más fórumokon is hangot adtam, hogy lélektani tesztekkel vizsgálni kellene azt is, hogy emberileg alkalmasak-e az orvosi egyetemre készülők a pályára. Takács Ervinné elszomorodik, amikor a házaspárról kérdezem. — Amióta idejöttek — 1978 óta — én voltam a házvezetőjük. Mondja? Már biztos, hogy nem jönnek haza? Mi lesz a bútoraikkal? Eladják? Mert ugye, egy kis pénzzel tartoznak nekem. Nem fizették ki az utolsó hónapomat ... Hát még az országnak! Győrffy István Dr. Szennay András kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Szennay Andrásnak, a pannonhalmi bencés rend főapátjának az állam és a katolikus egyház együttműködésének fejlesztése, valamint a bencés rend társadalmi beilleszkedése terén végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke hétfőn adta át. Jelen voltak a kitüntetés átadásánál Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke. Iskola előtti ---- iskola A tavalyi évhez képest az idén 150-nel több elsőst írattak be a zalaegerszegi általános iskolákba. A leendő 1277 első osztályosból 57 kivételével valamennyien óvodások, akiknek az iskolára való előkészítését a gyermekintézmények végzik. Akiket viszont az utolsó évben sem vettek fel az óvodába, azoknak külön iskolaelőkészítő foglalkozásokra kell járniuk. A tavaly októberben kezdődött, 192 órás előkészítő tanfolyamok ezekben a napokban fejeződnek be. A heti kétszer 3 órás foglalkozásokon alapvető matematikai, környezetismereti és anyanyelvi tudnivalókat sajátítottak el a gyermekek, akik időközben óvodás társaikkal együtt iskolaérettségi-vizsgálatokon is átestek. A városkörnyéki községekben összesen 56 gyereknek volt szüksége iskolai felkészítőre. Többek közt Alsónemesapátiban, Nagypáliban és Nagykutason tartottak előkészítő foglalkozásokat. A városi tanács művelődésügyi osztályán elmondták azt is, hogy az iskolai pótbeiratásokat augusztusban tartják. ■ Ha a pótlólag nyilvántartásba kerülők közül netán lesznek olyanok, akik semmilyen előkészítőn nem vettek részt, azok csak abban az esetben kezdhetik meg általános iskolai tanulmányaikat, ha az iskolaérettségi-vizsgálaton megfelelnek a követelményeknek. A TITOK: MONDANIVALÓ — ÉRTHETŐEN A Rádióújság e heti számában közölt interjú szerint a Stúdió ’81 című kulturális magazin szerkesztői még mindig nem tudták megemészteni azt a bírálatot, amelyet műsoruk még Stúdió ’80 korában kapott. Sajátságos okoskodással a nézők elutasító véleményét érthetőnek, a kritikusi véleményeket viszont értetlennek és bosszantónak nevezik. Jóllehet nem történt más, mint hogy ritkán előforduló, egységes elutasításban részesültek kritika és közönség részéről egyaránt azok az extravagáns formai megoldások, amelyekkel kulturális életünk néhány extrém jelenségét próbálták megjeleníteni. Újat akartak, mindenáron újszerűen, de szertelenségeket mutattak hóbortosan. — Azóta — úgy látszik függetlenül a szerkesztők egyéni véleményétől, de bizonyosan nem függetlenül akaratától — a heti kulturális magazin arculata alaposan megváltozott. És ismét csak a nézőközönség és a kritika egybehangzó véleménye szerint — előnyére. A műsor igen széles nézősereg számára ugyanolyan érdekes eseménye a kedd estének, mint amilyen a vasárnap estének A hét. Információkat közöl, általában hagyományos formában, mégis érdeklődést keltve. A „varázslat” egyszerű. Nem különcködő formai megoldásokkal akarják érdekessé tupírozni a fogyatékos mondanivalót, hanem mondani akarnak valamit és hagyják, hogy a mondanivaló érthetően el is hangozzék. Az egy-egy szám — egy-egy műsorvezető megoldás is bevált. Igaz, ennek van olyan veszélye, hogy a nézőnek a műsorvezető iránt érzett rokon, vagy ellenszenve, kivetül az egész műsorra. De ezt érdemes vállalni, s elkerülni sem lehet. Én például a Stúdió ’81-nek azokat a számait kedvelem, amelyeket Szegvári Katalin vezet. Az ő keskeny arcához, hatalmas szemüvegéhez jól áll, amikor nem hagyja magát lerázni, „szívóskodik”, tapintatosan igyekszik megfogalmazni tapintatlan kérdéseket, amelyek csaknem mindig olyanok, amelyek a nézőt valóban érdeklik. CSEVEGÉS MINDENÁRON? ★ ★★ Vajon miért akar egy műsor másnak látszani, mint ami. A Terefere című felnőtteknek szánt szórakoztató műsor teljes programját közli tévéműsor. Liska Dénes szerkesztő azonban ragaszkodik a címhez és „nem enged a negyvennyolcból”. Mindenáron azt akarja elhitetni a nézőkkel, hogy az egyes műsorszámok előadása éppen most, barátságos csevegés közben jutott a műsorban résztvevő színészek eszébe. Ennek a koncepciónak vesztese nem elsősorban a néző, hanem főként a műsorvezető. A héten Rapcsányi László, kitűnő riporter lépett fel ebben a szerepben és mutatta be, milyen szellemi bakugrásokra képes (kényszerül), hogy öszszeköttetést találjon két műsorszám, illetve a műsor vendégeivel Galambos Erzsi és Szilágyi Tibor színészekkel, valamint Szakonyi Károly íróval kezdeményezett beszélgetés között. Teljes szívemmel szurkoltam neki, mégis előfordult, hogy az idő és a következő műsorszám témájának kínzó szorításában éppen a kedves Galambos Erzsit nem hagyta kibeszélni. És az apropói? Vannak emberek, kinek mindenről ugyanaz jut az eszébe. Rapcsányinak is mondhattak bármilyen végszót, neki természetesen csakis a következő műsorszám jutott (juthatott) eszébe. Különben a Terefere egyik értéke volt Mátray Mihály Unokáinksem fogják látni című harcos filmriportázsa. Most Mátray bejelentette, kilép a műsorból. .. Pedig bizonyára akadna még Budapesten és az országban is filmjére kívánkozó visszásság régi értékeink megbecsülése körül. ELŐTTEM AZ UTÓDOM ★★★★ A közönség mindig szívesen fogadja népszerű emberek kitárulkozásait. Ezért jó és sikerrel kecsegtető ötlet megmutatni, hogy népszerű színészek, előadóművészek köpött ki—kit tart szellemi örökösének, illetve szellemi elődjének. Az ,,Előttem az utódom" című műsor, amelynek első részét szombaton este láttuk, ezen az ötleten alapszik. Láthatóan nem sikerült teljesen végigvinni a koncepciót. Az „utódok” és „elődök” nem egyformán gondolkodtak ebben a kérdésben. Volt, hogy Feyér Zoltán műsorvezető az utód véleményét nem is firtatta. Mindenesetre a műsor fénypontja Simándy József volt. Egyszerűen és mégis meghatóan szépen beszélt elődökről, utódokról, pályatársakról, s a hazaszeretetről. Ő valósította meg leginkább a műsor alapötletét is: a műsorban utódjaként jelölt Laczó András valóban a tanítványa is. KINEK JÓ EZ? -j*! Van valami bosszantóan abnormális a Játék három percben című kedd esti adásban. Rövidsége miatt arra kétségtelenül nem jó, hogy műveltséget terjesszen. A szórakoztatáshoz sem, legfeljebb annyiban, hogy a néző saját ismereteit próbára teheti. De hát ez kevés. Marad a versenyző. Igen, ez a műsor semmi másra nem való, mint hogy magamutogatásra hajlamos embereknek módot adjon megjelenni, ha csak néhány pillanatra is, a televízió képernyőjén. Ha egyetlen kérdésre sem tud felelni, nem törődik vele. A fontos, hogy holnap ismerősök, ismeretlenek üdvözöljék: „Láttalak tegnap a tévében!" Ám ez — könyörgöm — emberkínzás! Az itt bemutatott nem tudások láttán bevallom, gyakran elszorul a torkom és szeretnék elsüllyedni a szégyenemben. Tessék mondani, kinek jó ez? Hári Sándor Nagyobb vállalati érdekeltség a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában Hazánkban, mintegy 150— 200 ezer azoknak a száma, akik valamilyen okból eredeti szakmájukban vagy beosztásukban már nem tudják régi teljesítményüket nyújtani, de más beosztásban teljes értékű munkát végezhetnek. Sem a vállalatnak, sem a dolgozónak nem érdeke, hogy szociális meggondolásokból alkalmazzanak bárkit számára nem megfelelő helyen. A megváltozott munkaképességűek alkalmazása a vállalatok számára gyakran többletköltséggel jár, mert foglalkoztatásukhoz helyenként speciális gépek, felszerelések szükségesek. Mint a Pénzügyminisztériumban elmondták, az ilyenfajta hátrányokat az állami költségvetésből segítenek megszüntetni. Vagyis a vállalat semmiképpen nem „jótékonykodik”, amikor megváltozott munkaképességűt foglalkoztat, hanem nyereséget hozó munkaerőhöz jut. A vállalatok jelenleg a megváltozott munkaképességűek bérének 30 százalékát kapják támogatásként az államtól, s már döntés született arról, hogy 1982-től a támogatást 40 százalékra emelik. A vállalatokon és szövetkezeteken kívül költségvetési üzemekben is dolgoznak rokkant munkavállalók. A kormányzat azt tervezi, hogy a jövőben ilyen üzemek számára is lehetővé teszi a vállalatihoz hasonló támogatást. Egy-egy vállalat vagy szövetkezet általában kevés megváltozott munkaképességű embert alkalmaz. Vannak azonban olyan gazdálkodóegységek is, amelyeknél a dolgozók többsége e kategóriából kerül ki. Ezeknél a vállalatoknál és szövetkezeteknél a Pénzügyminisztérium — a felügyeleti szervek javaslatára — egyedileg állapítja meg a támogatás mértékét. A rehabilitáltak számának növeléséhez arra alkalmas munkahelyekre is szükség van. A szűkös beruházási lehetőségek ellenére kialakítanak a VI. ötéves tervidőszakra évi 30 millió forintos beruházási támogatási keretet az Állami Fejlesztési Banknál. Ebből a tanácsok vagy — a tanácsok útján — vállalatok, szövetkezetek részesülhetnek, ha megváltozott munkaképességű dolgozók számára alkalmas üzemek létrehozására vagy bővítésére vállalkoznak. (MTI)