Zalai Hírlap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-02 / 51. szám

1982. március 2. Hektáronként négy tonna jól jövedelmez a fűz Rédicsen A fűzbokrok közül traktor bukkan elő. — Merre vannak az aratók? — kérdem a vezetőjét. — Ma nincsenek itt. Csak szállítunk. Ekkora hóban nem lehet vágni e versszőket — mondja Kiss János, a rédicsi termelőszövetkezet traktorosa. — Már jócskán kész a munka, a száraz, fagyos hetek alatt tudtak dolgozni az emberek. A termelőszövetkezet köz­pontjában Zöld Miklós, a gaz­daság főagronómusa elmond­ja, hogy tíz—tizenöt hektáron van még vágatlanul a fűz­vessző. Ha nem jött volna közbe a havazás, ezekben a napokban végeznének vele. A szállítás azonban most is tart, a kévékkel megrakott pótko­csikból két vasúti vagont töl­tenek meg. — Hová megy a rédicsi fűz? — A tiszaalpári háziipari sünk, oda szállítjuk. Elég jó a hozam, hektáronként négy tonnát takarítunk be és a mi­nőséggel is elégedettek lehe­tünk. A minőség a betakarítók bérezésében is szerepet kapott. A 160 centi hosszúságig má­zsánként 70 forintot, az ennél hosszabbakért mázsánként 55 forintot számolnak, és hozzá­jön még a kötözésért, mozga­tásért tíz forint. Nem rossz a kereset, de tekintve, hogy ke­vesen vannak a szövetkezet­ben,­­akiket mozgósítani lehet, géppel is aratnak. — Gáborjánháza határában mintegy harminc hektárt a lenti tűzüzemtől kapott köl­­­csön géppel vágtunk le — mondja a főagronómus. — Az igazság az, hogy az ideális a kézimunka, a gép ugyanis hét centi körüli csonkokat hagy a talajegyenetlenség miatt. Ezz­el. Viszont e­z a beavatkozás nem kíméletes. Sérülések ke­letkeznek a töveken és ezt a következő évi termelés meg­sínyli. Persze még így is jól jövedelmező növény a fűz. Az 1981. évi zárszámadásban a növénytermesztési ágazat vesz­teséges lett volna nélküle. Egy kis számítás után ki­derül : egy mázsa fűzvessző értékesítésénél 40—50 százalék a nyereség. Tavaly fél millió forintot hozott tisztán, mázsá­jáért átlagosan 500 forintot kap a szövetkezet. — Elégedettek vagyunk vele és odafigyelünk a termeszté­sére. A letermelés után nitro­gén foszfor, kálium műtrágyát szórunk ki, néhány éve már vegyszerrel gyomtalanítjuk és mivel tizenhat éves, tehát már nem fiatal a telepítés, meg­kezdjük a felújítását. B. E. Huszonöt év acélszürkében „Becsülnek azért, amit ” Tóth László Lentiből jött: a helyi tsz traktorosa, Farkas Imre Zalaszentgrótról, ahol az állami gazdaságban bérelszá­molóként dolgozik. Azon kí­vül, hogy mindketten mező­gazdasági üzemben keres­ik a kenyerüket, az is közös ben­nük, hogy mint alapítók, 25 éve szolgálnak a munkásőr­ségben. Arról kérdeztük őket, milyen volt életükben ez a negyedszázad? TÓTH LÁSZLÓ: „Kicsi papám mennyi van ezekből?” Két és fél éves az unokám. Reggel, amikor eljöttem ha­zulról megsimogatta a kitün­tetéseimet, s azt mondta: „Ki­csi papám, mennyi van ezek­ből neked és olyan szépek.” Melegség öntött el. Nagyon szeretem a kis csöppséget, meg a kitüntetéseimre is büszke vagyok. Az elismerésekre, amelyek azt is jelzik, hogy he­lyesen döntöttem, amikor ezt a szolgálatot vállaltam, de sajnos jelzik azt is — sok idő telt el 1957 óta. Az ellenforradalom alatt Lentiben a gépállomáson dol­goztam. Nekünk az a munka­hely adta a kenyeret, így nem­ngedtünk elvinni onnét a za­vargások alatt egy csavart :.. Dolgoztunk akkor is, lv­­ottuk a körmösöket, a ceép­­gépeket. Aztán arról is be­ütünk, hogy nem lesz abból mmni jó, ha minden szétzá­­lódik. Ötvenhét elején, ami­­or Lentiben szervezték az S6 munkásőr szakaszt, a gép­­lomásról hárman jelentkez­ünk, később jöttek volna töb­­en is, de egyelőre csak azok ■hettek számításba, akikben­­tétlenül bízni lehetett. Aztán elmúltak­­azok a za­­­ros idők, megváltozott a clgálat, a munka is. 1968- n kerültem a lenti tsz-be, aktorosnak. A szövetkezet­­, egy munkásőr raja van, s­­ nagyon összetartunk. Ha­­lami szorít a gazdaságban, ink feltétlenül számíthatnak, leg­frissen is tartja az em­bert a szolgálat. Mondom is a koraalbelieknek, ne hagyjátok el magatokat, mert az ember mindig olyan öreg, amilyennek tartja magát. Persze most is előfordul, hogy nehéz dolgo­kat kell teljesíteni. Három éve volt, éppen szilveszterkor, él-, jöttek hozzánk a lányomék, hogy velünk töltsék az év utolsó napját, nekem azonban mennem kellett. A határőrök­nek segítettünk elfogni egy disszidenst. Kegyetlen téli éj­szaka volt, s mi egész éjjel kinn voltunk, és végül fülön csíptük az illetőt Három családom van, egy lányom, két fiam. Sajnos az egyik fiú beteg, szociális ott­honba került. A másik fiam lakatos, meg ifjúgárdista. Ha leszerel, úgy hiszem felvált majd engem. Talán éppen ak­kor lesz majd munkásőr, ami­kor én már megöregszem. A lányom férjhez ment az ő gyereke a kisunokám. Remé­lem a kicsiből is lesz munkás­őr. Belé oltom én ennek a szolgálatnak minden szépsé­gét. Szóval ilyen terveim van­nak — és még? Hát ameddig tudom, csinálom. Fiatal em­ber vagyok, van még vagy tíz évem a nyugdíjig. Ha az egészségem engedi, nyugdíja­san is szeretnék munkásőr maradni ameddig csak lehet. FARKAS IMRE: gondoltak. Vállaltuk. Most már elárulhatom, nem volt könnyű fegyvert fogni. Ke­­mény idők voltak azok, nem titkolom, a pisztoly mindig ott lapult a köpenyem alatt. És nem csak mi vállaltuk ezt a szolgálatot, hanem a fe­leségeink is. Róluk sem sza­bad megfeledkezni, mert szá­mukra a mi helytállásunk, nagy teher volt. Ők végezték el azt a munkát is, amit ne­künk kellett volna szabad­időnkben megtenni otthon a ház körül, s ráadásul még az ő feladatuk volt a ruháink tisztántartása is. Sokat vállal­tak az asszonyaink, s ezért sohasem lehetünk elég hálá­sak nekik. Még jó két évet kell dol­goznom a nyugdíjig, de a munkásőrségben tovább ma­radok, a barátaimmal szeret­ném megünnepelni a harminc éves jubileumot is. Persze, ebben nagy szerepe lesz az egészségi állapotomnak. Most már én is érzem: nem vélet­lenül találták ki, hogy az em­berek hatvan évesen menje­nek nyugdíjba ötvenöt után olyan gyorsan esik vissza az ember, mint amilyen gyorsan kap erőre tizenöt és húsz év között. Három gyermekem és há­rom unokám­ van. A családom büszke arra, hogy acélkék egyenruhában járok. A fiam például reggel megnézte, hogy kifogástalanul áll-e rajtam az egyenruha. Azt hiszem, annál nagyobb elismerés nem kell, mint az, hogy akik legköze­lebb állnak hozzánk, becsül­nek azért, amit csinálunk. Győrffy István „Ketten maradtunk„ Tízen kezdtük együtt a szol­gálatot az állami gazdaságban. Hárman már nem élnek kö­zülünk, négyen hetven éven felül vannak, egy alapító tár­sunk beteg, így hát ketten maradtunk a régiek közül. 1937 óta dolgozom ebben a gazdaságban. Csak közben cselédből tulajdonos lettem. Ezt úgy kell érteni hogy tizen­két évesen kerültem cseléd­nek a szentgróti Károlyi ura­dalomba, a felszabadulás után ezen a birtokon alakult meg az állami gazdaság. Az ellen­forradalom alatt a gazdaság­ban őrséget szerveztünk, hogy ne foszthassák ki a gazdaság borospincéit. A felfordulás megszűnése után néhány un­kát összehívott a felsőbb párt­vezetés, s elmondták, megala­kítják a párt fegyveres osz­tagát, a munkásőrséget Ránk Jegyzet Lesz végre alkatrész? — Jóindulattal is csak any­­nyit mondhatok: csapnivaló! — így jellemezte tömören az alkatrészellátást egy javító­üzem vezetője. A szerviz dol­gozói kénytelen-kelletlen ezermesterré nőtték ki magu­kat. Sok esetben hajlítunk, gömbölyítünk, átszerelünk, felújítunk, öszvérmegoldá­sokhoz folyamodunk — so­­rolta gondjait tovább az üzemvezető —, ha nem lá­tunk más lehetőséget a hiányzó alkatrész pótlására. Az ország másik sarkában egy anyagbeszerző így „foly­tatta” a panaszáradatot: Ha egyik-másik régi típusú vagy külföldi géphez hiányzik egy­­egy alkatrész, csak ismeret­ség, barátság révén juthatok hozzá. Márpedig a vállalat nem építhet arra, hogy az én személyes kapcsolataim ga­rantálják a részegység- és al­katrész-utánpótlást. Mindezek alapján joggal merül fel: részletkérdés-e gazdálkodó szervezeteinknél az alkatrészellátás? Egyálta­lán nem az, inkább sziszi­fuszi erőfeszítésnek tűnik. Még akkor is, ha olykor , részben a hiánygazdálkodás folytán a vállalatvezetők és az anyagbeszerzők magán­ügyének tetszik. Az is két­ségtelen, hogy a készletgaz­dálkodás valamennyi rákfe­néje, búja-baja jellemző az alkatrészellátásra is. Követ­kezésképpen a megoldást ér­demes a készletgazdálkodás betegségeire javallott gyógy­írotz közt keresni. Gond ott is van, ahol min­dig tudják, mi van a közpon­ti raktárakban és mit tartal­maznak a megyei lerakatok polcai. Sokhelyütt ugyanis a raktáron levő alkatrészek­­mennyiségének és összetéte­lének átláthatatlansága okoz kavarodást. Egy határmenti városka elektronikai szervi­zének üzemvezetője pana­szolta: „a központ gyakran küld olyasmit is, amit nem kértem, mert nincs rá szü­k­ségem. Legközelebb viszont épp a magas készletek miatt hallgathatok. Arról nem szól­va, hogy a nekünk küldött alkatrész másutt esetleg hiányzik. Van ugyan számí­tógépünk, de az alkatrész­­nyilvántartást még nem vit­ték génre . . Gondot okoz, hogy a gépe­ket, berendezéseket gyártó vállalatoknál „szívják a fo­cinkat”, ha alkatrész-utánpót­lásról kell gondoskodni. Az igényeltnél kevesebbet iga­zolnak vissza, és olykor en­nek csupán töredékét szállít­ják. Ezért a megoldást kere­sők sokszor más forrásokhoz, importhoz fűznek reménye­ket. A reményekből néhány részterületen lassacskán még­is valóság lesz. Még ha olyan áron is, hogy a — kiszolgál­tatott helyzetben levő — fel­használók keresnek nagyobb piacot a gyártó cégnek, a ■■ hasznot ígérő csalétek általá­ban nem marad hatástalan. Mások kooperációra törek­szenek téeszek melléküzem­­ágaival, a születő, erőre ka­pó kisvállalkozásokkal, tár­­­­sulásokkal. Hiánycikknek számító mezőgazdasági gép­­alkatrészek sorozatgyártásá­ra vállalkoztak például a Ba­ranya megyei termelő szö­vetkezetek. A kezdeti sikeres tapasztalatok alapján — és főleg­ a költségek lefaragása érdekében — azt tervezik, hogy más megyékkel össze­fogva szakosodnak. Hasonló elképzelései lehettek az Au­­tóker vezetőinek, amikor ta­valy kiállításukra — ahol a hiánycikkek gyűjteményét mutatták be — szabad kapa­citással rendelkező vállalato­kat, szövetkezeteket, kisipa­rosokat hívtak meg. Egy má­sik példa: tüzeléstechnikai alkatrészek gyártására társa­ság alakult, azzal kecsegtet­ve az ügyfeleket, hogy 90 nap alatt minden alkatrészigényt kielégítenek. Titkuk­­ állító­lag nincs. Mindenesetre az aktatologatás és a levelezés nem divat náluk és az sem lényegtelen, hogy­­ a honi berkekben Titka _a minimá­lis adminisztráció mellett gyorsan dolgoznak. Az említett példák arra utalnak, hogy ha a helyzet­­ túl sokat még nem is javult, a gyártó- és szállítókészség úgy-ahogy már fellelhető. Molnár Patricia. SALAI HÍRLAP 3 Egyszer lent, máskor fent Váltakozó teljesítmények a lenti tsz-ben — Az erőn fölüli építkezés majdnem veszteségbe sodorta a gazdaságot — mondták egy esztendeje nem is kevesen a letenyei termelőszövetkezet tagjai, alkalmazottai közül,­­ amikor tudomást szereztek ar­ról, hogy a szövetkezet alig több mint háromszázezer fo­rint nyereséggel zárta az 1980-as esztendőt. Cáfoló eredmény Nem ad­ építkezés volt a bűnbak, nem is volt az túl­méretezve, most már tudják azok is, akik kritizálói voltak a halaszthatatlan beruházás­nak, hiszen az igényeket hosz­­szú időre kielégítő üzemi konyha és tágas ebédlő épült azzal együtt, hogy a régi om­ladozó épületből kulturált kö­rül­mények közé költözhetett a közös gazdaság igazgatása. A létesítmény kivitelezéséhez pe­dig nem a tsz számára kriti­kus 1980-ban kellett előterem­teni a saját pénzügyi alapot, hanem még korábban gyűjtö­gették. Az építkezés tehát nem zavarhatta meg a gazdálko­dást Akkor mi? Hiszen egy évvel korábban, 1979-ben, az előbb említettnek több mint tízszerese volt a nyereség, s a hetvenes évek második fe­lének mindegyik esztendejé­ben elfogadható eredménnyel zárt a közös. — Mert fizetett, a biztosító — érveltek a múlt nyáron né­hányan. — És 1980-ban . — Akkor nem volt tavaszi fagy és nyári jégverés, le kel­lett szedni a gyümölcsöt és el kellett adni azt Elmaradt a több milliós kártérítés, nem lett nyereség. — De volt bevétel. — Az viszont nem lett elég a ráfordítások ellensúlyozásá­ra. Ez utóbbi vélemény elfogad­hatóbbnak tűnik, mint az épít­kezésre hárítani az egy évvel korábbi kisiklást. Az tény, hogy a szövetkezet azokban az években zárt jó eredménnyel, amikor az Állami Biztosítótól megkapta a tisztes összegű kártérítést. Ezt az érvet vi­szont az elmúlt esztendő gaz­dálkodási eredménye cáfolja. Egy korábbi tudósításunkban hírül adtuk, hogy a­­ közös gazdaság közel hatmillió fo­rintos nyereséggel fejezte be­­az 1981 -es esztendőt. Ez pedig minden korábbinál jobb tel­jesítmény. Tehát az előző évi­­ minimális eredmény után, ami az utóbbi hat esztendő mély­pontjának számít, most ismét ,,fent” van a gazdaság. Holott tavaly sem fizetett a biztosí­tó jelentős kártérítést, hiszen csak körtésüket érte kisebb elemi csapás. — Szép termésünk volt az idén a gyümölcsösben, mégse lehetünk elégedettek, mert a szüret, az áru értékesítése nem úgy sikerült, mint ahogy min­denki szerette volna — mond­ja Bokronyi Lajos tsz-tag. — Ismételten igazolódott, hogy nem bírunk mi ilyen nagy gyümölcsössel, indokolt lenne csökkenteni annak a '■'’ét. Dicséret a növény­termesztőknek, az erdőművelőknek Vagy talán a szüretet job­ban szervezni. Az is megoldás lehet­ Ha pedig az sehogyan sem sikerül, akkor érdemes lenne a mostanában terjedő módszert választani, vállalko­zóknak bérbe adni a kertet, vagy annak egy részét, úgy például, hogy a jól gépesíthe­tő munkákat, a talajerővisssza­­pótlást, a növényvédelmet to­vábbra is elvégzi a gazdaság, s a metszés, a zöldmun­kák, de leginkább a szüret marad a bérlőknek. A tavalyi 1,2 mil­lió forintos kertészeti veszteség­­ is jelzi, hogy valamit tenni ■ kell a letenyei gyümölcsössel. Azért is, hogy végre valahára a kertészeknek is legyen siker­élményük. Úgy, mint a nö­vénytermesztőknek. Mert ők az aszályos múlt esztendőben is kitet­tek magukért Dicséri is Szabó Gábor elnök az ága­zat dolgozóit . A hektáronkénti közel négytonnás búza hozam ön­magáért beszél — mondja. — De más kalászosokkal is szép eredményt értek el, végül is két és fél millió forint nyere­séghez juttatták a közöst Ennél többet csak az erdő hozott az az ágazat, amire va­lamikor nem sokat adtak. Ért­hető is, hogy az erdő művelői­ről most felsőfokban beszél az elnök. Milyen jó lenne — ezt mondják is —, ha az állatte­­­­nyésztők munkáját szintén f­elismerő szavakkal lehetne il­letni. A más gazdaságoknál szép nyereséget termelő csir­ke, náluk alig hozott pár ezer forintot Az ágazat felszámo­lásával kacérkodnak. Akkor nem maradna más állat ma­jorjaikban, mint néhány száz hízómarha. De a marhahizla­lás is inkább vi­tt, csökken­tette a szövetkezeti eredményt. — Jobb minőségű takar­mánnyal minden bizonnyal javítani lehetne a marhahizla­­l­ást — folytatja mondandóját Bokronyi Lajos. — Aztán olyan jelentéktelennek látszó dolgokkal is mérsékelni lehet­ne az ágazat költségeit mint az éjszakai világítás kiiktatá­sa az istállókból. Mert nem igaz, hogy egész éjen át több égővel is világítani kell a jó­szágoknak. Az ágazatok kiszolgálói, a gépesítési brigád tagjai, úgy tűnik tanulgatják, hogy mi­lyen módon lehet takaréko­sabban dolgozni. — A rendszeres diagnoszti­kai vizsgálattal, az adagolók pontos beállításával sikerült csökkenteni az üzemanyagfel­használást — mondja Somogyi István gépcsoportvezető. Talán méginkább sikerült volna, ha más a rend az üzem­­anyagvételező helyen. — Aligha lehet ott tökéletes a vagyonvédelem, ahol az ér­tékkezelő minden további nél­kül átadja a kulcsokat a gé­pészeknek : tankoljanak­ csak maguk, neki most más az el­foglaltsága — mondja Ben­kő Károly, az ellenőrző bizottság elnöke, aztán az­t sem hagyja szó nélkül, hogy a bizonylato­lás sem tökéletes, az is kíván­ni valót hagy maga után. Folytatás, kitérőmentesen Ezúttal ismét jó eredmény­nyel zárt a termelőszövetkezet és még így is, mennyi gond ve­­tődik fel Amíg pedig ilyenek lesznek, addig váratlan dolgok mindig bekövetkezhetnek. Olyan nemkívánatosak is, mint egy évvel korábban.­­ A problémáinkat ismerve az az­ért mégis megnyugtató, hogy a költségeket mérsékelni tudtuk — ezt folytatni kell to­vább —, hatékonyabb lett ná­lunk az élőmunka, lényegesen javult a szociális ellátottság, ipari tevékenységünk létreho­zásával pedig hatvan nőnek teremtettünk munkahelyet — mondja Szabó Gábor. — Mindez reményt ad, hogy a folytatás ezután mentes lesz a kitérőiktől. A hullámvölgyek kiiktatásá­hoz talán érdemes lesz meg­fogadni Horváth Gyulának, a megyei pártbizottság titkárá­nak szavait, aki egyebek kö­zött a következőket ajánlotta a letenyei tsz közgyűlésén: — Ha egy ágazat vesztesé­ges, ne mindjárt annak fel­számolását fontolgassák, ha­nem tárják fel és szüntessék meg az eredményes munkát gátló okokat. Mert például a minőség javításával (ez a gyü­mölcsre különöse­n érvényes) legtöbb esetben megváltoztat­ható az előjel, nyereséges le­het a tevékenység. Nemecs Ferenc

Next