Zalai Hírlap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-01 / 179. szám
1967. augusztus . T.AT,AZ HÍRLAP A tehetséget kamatoztatni kell — vallják a kanizsai Erkel-kultúrház munkásszínjátszói Mindig is az amatőr művészeti mozgalom egyik helyi fellegvárának számított Kanizsán az Erkel Ferenc nevét viselő olajipari művelődési ház. Kórus, zenekar, na és színjátszók indultak el innét rendre közönséget hódítani. Az utóbbi művészeti ág legújabb örökösei két éve bontottak zászlót, s a bútorgyári és izzástársak mellett ma már sikeres folytatói a munkásszínjátszó hagyományoknak. Vezetőjük, Bedő Vilmos, kicsit a maga útján keresztül is jelezte, miként toborzódott az olajipari színjátszó-gárda . — Az effajta érdeklődés alapja, hogy iskoláskorban jó magyar tanára legyen a fiatalságnak — így a vízmű fiatal energetikusa. — Ebben szerencsém volt, a Zrínyi általánosban Szőnyi Antalné, a Mezőgimnáziumban pedig Nyári Baba oltotta belém a színház szeretetét. Később, pécsi szakközépiskolásként, mitagadás, még arra is képes voltam, hogy beteget jelentsek, amikor a színházban statisztálási lehetőség adódott. Az alapokat a baranyai főváros művelődési központénak színjátszói körében szerezte meg, majd hazatérve a Hevesiben, később pedig a MÁV kultúrházban folytatta. Felidézte, hogy a 70-es évek derekán remek színjátszó-gárda jött öszsze a Kodály-kultúrházban. Tamási Áron Énekesmadár című darabjával még vidéken is sikerrel turnéztak. Baranyi-estjüket pedig maga a költő is megtapsolta. Azután a lányok férjhez mentek, s feloszlott az együttes. Szerencsére nem sokkal később az Erkel-kultúrházból hívó szó jött egy újabb színrétívó-kör alapítására. — Pillanatig sem kellett kapacitálni engem, s a jó hír másokat is ide vonzott — folytatta. Szabó Jóska például a DKG-ból, Hegedűs Edit a Füszérttől, Varga József pedig a postától jött, de mindannyian halljuk, hogy a kultúrát, a művészetetkét nemcsak élvezni, hanem terjeszteni is kell. Vannak kiváló versmondóink, tavaly Koltai Erika első, Hegedűs Erzsébet pedig második lett az olajipari Szavalok országos szemléjén. Na és már színjátszó sikerünk is volt, Courtaline Első vizit című egyfelvonásosát tapsolta meg előadásunkban a közönség. Egyelőre azonban népszerűbbek körünkben a különféle ünnepekre, eseményekre készített összeállítások. A kultúraterjesztés missziójáról mondott ars poeticájuk szellemében elsősorban a város üzemeit látogatták egy-egy műsorral. Legutóbb Mikulásestjeiket és tavasszal nőnapi köszöntőjüket vitték el hét üzembe. Örömmel idézte fel, hogy nőnapkor saját kollégái is megtapsolták a színpad műsorát, s már öltöztek — készülve egy másik üzem meghívásának eleget tenni —, amikor utolérte őket a kénes: adjanak még egy kis ráadást a lányok— asszonyok kedvéért! Nem kérették magukat, újra remek hangulatot varázsolva dallal, verssel, muzsikával a terembe, sőt, még ama másik fellépésre vonatkozó kötelezettségük teljesítésére is futotta a társaság erejéből. — ősztől mit terveznek? — További gyári fellépéseket, meghívás szerint. Na, és egy regős műsort is adnánk a télen, Dél-Dunántúl sokszínű etnikumú folklórját egy csokorba szedve. De lesz újabb szórakoztató egyfelvonásos is, viszont például háromfelvonó - , sós színdarabra már nem vállalkozunk. Ilyesmire nincs igény, de talán időnkből te futná. Eddig csak „levelezésben” állnak az amatőr-színjátszás megye szakirányításával. Ezért hangoztatja újra és újra, hogy jobban, hatékonyabban kellene — helyben és megyei szinten is — menedzselni a színjátszást, mert a lelkesedés önmagában kevés, bár a taps mindig erőt ad a folytatáshoz. Ez utóbbi kettőből azért várhatóan még az új évadra is futja az Erkel-kultúrház szín-s játszói szerint. T. A. Zalaegerszeg lakossága 62771 fő . A megyeszékhely népességi változásai Mint ismeretes, január elsején Botfa község Zalaegerszeg városrészévé vált, így egyetlen nap alatt 742 polgárral nőtt a városlakók száma. De a népességnyilvántartási adatok egyébként is növekedő számokkat mutatnak. Az idei év első felében összesen 1813 állandó és 89 ideiglenes lakossal gyarapodott a megyeszékhely. j Jelenleg 62 ezer 771-en élnek Zalaegerszegen. A városi tanács népesség- nyilvántartó csoportjának munkát adott még az idei év első felében a személyi számok kiosztásának befejezése. Öt (!) kivételével valamennyi személyi számot átadták viselőjének. Egy országos felmérés keretében elvégezték a 93 éven felüliek adatainak egyeztetését is. Az anyakönyvi csoportnál hat hónap alatt 1029 születést jegyeztek be, pontosan 17-tel többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában Közülük 381 zalaegerszegi szülők gyermeke, hét pedig külföldi állampolgárságú szülők gyermeke. Ugyanebben az időszakban 718-an haltak meg a megyeszékhelyen, közülük 241 volt a város polgára. Végezetül vessünk egy pillantást a házassági anyakönyvbe: minden ellenkező híreszteléssel szemben, nem csökken a házasulandók száma. Legalábbis a zalaegerszegistatisztika +5 frigyet mutat a tavalyi hasonló időszakkal összehasonlítva, összesen 219 házasságkötés történt az elmúlt hat hónapban, döntő százalékuk a házasulandók kérésének megfelelően ünnepélyes külsőségek között, a Családi Szertartások Irodájának szervezésében. Zalalövőtől Zalaegerszegig Evezőkkel a Zalán — Nyújtott kézzel evezz, különben hamar elfáradsz — tanácsolja Doma az alkalmi „hajóskapitányom”. — Látod hol folyik öszsze a víz? Ott megyünk át a sellőn. Ha szerencsénk van kiszállás nélkül átsurranunk rajta. Ez már nyugodt rész, könnyű haladni — magyarázza.— Nincs anynyi zúgó, sellő, akadály mint feljebb. Igaz a víz piszkosabb, tele van flakonnal, jobb ha nem pottyansz bele, mert habos és koszos. Lassan keresztbe fordulunk a kenuval és irány a vízmérce. A partmenti kövekhez csúszunk, s rövid túrám a Zalán ezzel véget is ért. Újdonsült ismerőseimmel a kaszaházi föld tövében felvert mini sátortáborban telepedünk le beszélgetni. Nem kell biztatni őket, egymás szavába vágva mesélik az élményeket. Közben még a kullancs ellen védő amullett is előkerül. Szavaikból lassan egy romantikus kirándulás története kerekedik ki. Hat pesti fiatal a hét elején nekivágott a Zalának, hogy leevezzen a Balatonig. Van közöütük vegyész, villamosmérnök, jogász, reklámfőnök, szervező és lokátormérnök is. — Zalalövőig teherautóval vittük a felszerelést — mesélik. — Négy kajakkal, sátrakkal és egy kétszemélyes kenuval indultunk el. Azt hittük, a hét végére leérünk, de hát nem sikerült. Bár már péntek van, csak Zalaegerszegig jutottunk. Nem gondoltuk, hogy ennyire járhatatlan a szakasz. Pedig gyakorlott evezősök vagyunk, kevesebb azoknak a folyóknak a száma, ahol még nem jártunk, mint amit már végiglapátoltunk. Döme — alias, Kőfaragó József — a lengyel Mazuri tavakon is járt már. Általában harminc kilométer a napi penzum, most csak a tizedére futotta. — Én eveztem mindig elől, de a legtöbbször azt sem látom, hogy hol a víz — veszi át a szót dr. Gyarmati Judit. — Pár centis réseken csúsztunk keresztül, nem egy átkelés nyoma most is rajtunk van. A vízitúra többször gyalogossá vált, mert nem boldogultunk a folyóra hajló ágakkal. — Volt is emiatt két és fél borulásunk — nevet Pornesz Emma. — Hogy a fél honnét van? A másik felét én mentettem meg. Ugyanis kiugrottam a kajakból, mielőtt elmerült volna. Azért így is bánta egy-két holmink a fürdőket. Tornacipő, konzerv, párna, miegymás önállósította magát. De nemcsak az út nehézségei, hanem az emberek kedvessége is emlékezetessé teszi ezt a kis vízi kalandot. Mindenhol megcsodáltak minket, hiszen nemigen lehet errefelé evezősöket látni. Zalacsében például Kálmán bácsiéknál tettünk rövid látogatást, itt pedig Némethék hívtak meg minket vacsorára és vigyáztak a holminkra. Pedig most találkoztunk velük életünkben először. — A további program? Eveztek tovább? — Nem. Fogy a szabadság. Innen már vonat viszi a kajakokat tovább Budapestre, mi meg vitorlázni megyünk a Balatonra. Három lány a Mosoni-Dunán folytatja az evezős túrát. — Lassan szedelőzködnek. — Két év múlva újra megpróbáljuk — mondja bizakodva egyikük —, de akkor meg sem állunk a Balatonig. Ha tovább nem piszkosodik, s apad a Zala . . . Kép és szöveg: Arany Gábor A kain»,'»»i hídnál. Hat evezős, plusz két fő, a szállításban segédkéz-' . nek. Műemlékeink nyomában Zalatzentgrót A Zala völgyében tett kirándulásunkat Zalaszentgróton fejezhetjük be, bár erre érdemes kicsit több időt szánni, mivel több a látnivaló is. Műemlék a volt Batthyányi kastély, a kolostorrom, a romi katolikus templom. Műemlék jellegű a volt istálló, a szentháromság szobor és a közelmúlt történelmét is magánhordozó Hatamov híd. Ezenkívül a múzeumot sem szabad kifelejtenünk. A Zalaszentgrótra bevezető útról rögtön szemünkbe tűnik a Hatamov híd, s mögötte a kastély. A híd hosszas előkészületek után 1846-ban készült el. A 6,7 m széles, 43 m hosszú, négynyílású híd téglaboltozással kőpillérekre támaszkodik. Jelentős építészeti emlékként tartják számon. 1945 tavaszán a németek aláaknázták, de élete feláldozásával megmentette a pusztulástól Havdam Hatamov főtörzsőrmester. Emléktáblán őrzik hőstettét. A kastély ma gyógypedagógiai nevelőintézet. Ezen a helyen a 13. század második felében már vár állt. Később a15. században négy oldalról zárt erősséggé építik át.. Fontos szerepet játszott a törökök elleni végvári harcokban. 1787- ben építtette a Batthyányi család egyemeletes, későbarokk-copf stílusú kastélyát. Az idők folyamán reneszánsz stílusú ajtókkal és bútorokkal gazdagodott, egy részük jelenleg is itt található. • Hamburger Jenő egykori lakása ma múzeum. 1956—74-ig neves lakójának emlékkiállítása volt itt, s azóta a környék régészeti leleteivel kibővítve várja a látogatókat. Átellenben áll az 1753-58 között épült egyhajós, díszes kiképzésű barokk templom, itt őrzik Szent Ince ereklyéit, és a megye legrégibb faszobrát, az 1490-ből való Madonna - szobrot, a Napba öltözött aszszonyt. Zalaszentgrótról ha Za Taudvarnok felé indulunk, a régi Kisszentgróton érdemes még megnézni az egykori kolostor romjait. Eredetileg román stílusú, később gótikusssá átépített templom és kolostor állt itt. A törökdúlás idején elnéptelenedett ferences kolostor anyagából épült az új zalaszentgróti templom. Batthyányi Ferenc az urasági major építéséhez hordatta el az akkor még meglevő templom köveit, s csak a kisszentgrótiak kedvéért maradt meg az egyik torony Kép és szöveg: Cservenka György A Hatamov híd, mögötte a Batthyányi kastély A kisszentgróti templom tornya : „...Aztán jön az IGE...” Érdekes jubileumra készül Keszthely — Vérebi beszélgetés során említette egy barátom — mondja Cséby Géza, a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója —, hogy Tamási Áron a „Királyi herceg" című könyvében célzást tesz Keszthelyre, ahol 1932-ben író-találkozón vett részt. Kiváncsi lettem, s szerencsére a korabeli sajtóban is megtaláltam a nyomát ennek az ötven évvel ezelőtti eseménynek. Még többet segítettek a levéltári és a könyvtári kutatások, a személyes találkozások; egyre több adat gyűlt össze, méghozzá eléggé izgalmasak — ahhoz, hogy kiegészítést nyerjen az irodalmi lexikon szűkszavú közlése. Mi is történt ötven esztendővel ezelőtt az írói—költői berkekben? 1932-ben megalakult az IGE, azaz: az Írók Gazdasági Egyesülete, melynek alapítója és első elnöke Pakots József költő volt. Az egyesület célkitűzései között szerepelt az irodalmárok gazdasági, társadalmi, érdekvédelmi segítése, alkalmankint a jogvédelme. — Még abban az esztendő- ben — folytatja Cséby Géza — s megrendezték az írók balatoni hetét, melynek egyik igen fontos színhelye szeptember elején Keszthely volt, s egybeesett a Helikoni ünnepségekkel. Nagy port vert fel az esemény, melynek házigazdái között ott voltak a Zala megyei és a helyi vezetők is, ünnepélyesen fogadták a találkozóra érkezett ötven írót és költőt, közöttük Kodolányi Jánost, József Attilát, Baktai Ervint, Szántó Györgyöt, Nagy Lajost, Tamási Áront és másokat. Már a neveket olvasva is észrevehetjük, hogy a magyar irodalmi élet progresszív egyéniségeiről volt SZó. Színes, érdekes eseménynek számított, mely nem nélkülözhette a jókedvet sem: erről tanúskodik József Attila rögtönzött verse a keszthelyi emlékkönyben. Így szól: „Kezdetben volt Pakots, Aztán jön az IGE, Köztünk ő a kapocs, Azért jöttünk ide.” A keszthelyi művelődési központ fiatal igazgatója elgondolkodott, hogyan lehetne valamilyen formában megemlékezni erről a fél évszázados eseményről. Felvették a kapcsolatot az írószövetséggel és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja irodalmi szakosztályával, ahol nagy szitapétiávval fogadták az ötletet. Megkezdődött a szervezés, és mára már elkészült a részletes program. — Úgy döntöttünk, hogy szeptember 4—5-én rendezzük meg a hajdani balatoni íróhet emlékünnepség-sorozatát. A résztvevők előttleplezik le a tisztelgő emléktáblát a városi művelődési központban, a hajdani elöljáróság épületében, ahol annak idején ünnepélyes külsőségek között fogadták az írókat. Az emlékülésen több referátum hangzik el irodalomtörténészek, írók, költők előadásában irodalmi életünk fejlődéséről, aktuális kérdéseiről, felkeresik a nem kevés irodalmi emlékhelyet Keszthelytől Hévízig, lesz kerekasztal beszélgetés a Balatonról, Keszthelyről és a környékről, és még sorolhatnánk. Nem hiányozhat persze a rendezvény témáihoz kapcsolódó kiállítás sem, amelyet a keszthelyi és környéki művészek alkotásaiból, illetve a múzeumok anyagából rendeznek majd meg. — Nem az a célunk — mondta befejezésül Cséby Géza igazgató —, hogy most valamilyen hagyományt teremtsünk, állandó „visszaemlékező” sorozatban. Ennek nem sok értelme lenne. Azt viszont el tudnánk képzelni, hogy e rendezvényből „kinőne” egy időszakonkénti, „felnőtt”. Helikoneseménysorozat. Ebben már lenne fantázia. (kátai)