Zalai Hírlap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-01 / 205. szám

1987. szeptember 1., kedd Az áremelések TÖBB MINT TíZ esztendeje már, hogy a fogyasztói árak évi emelkedése — min­­dig a megelőző évhez hasonlítva — átla­gosan 6,5 százalék. Folyamatos — s bizo­nyos időszakokban hirtelen felgyorsuló — áremelkedésről kell beszélnünk, amelynek társadalmi hatását nemrégiben a Szakszer­vezetek Elméleti Kutatóintézetének mun­katársai vizsgálták. A vizsgálati eredmé­nyek összesítését adta közre néhány hónap­pal ezelőtt a Társadalmi Szemlében Zafir Mihály, statisztikai főtanácsos. Címszavak­ban néhány lényeges megállapítása: „A folyamatos és gyorsuló fogyasztói ár­emelkedés nemcsak az életszínvonalat il­letően okoz társadalmi károkat, hanem mindeddig kedvezőtlenül befolyásolta a gazdasági tevékenységet is." Ugyanis . . indokolatlanul nagy előnyöket nyújtott a szabadáras termékeket gyártó, és főleg a hazai piacra termelő vállalatok számára. Vagyis egyik gátja volt annak, hogy való­ban a hatékonyság — és ne az áremelési törekvések érvényesítése — legyen a válla­lati jövedelmezőség, nyereség alakítója." Továbbá: „Erősítette a bérezésben amúgy is meglevő egyenlősítő tendenciákat, hangulatot keltve a teljesítmény nélküli bérkiáramláshoz, s hajlamossá téve a vál­lalatokat arra, hogy a bérnövelést tekint­sék árkompenzáló eszköznek, miközben a szükségesnél kevésbé használják a teljesít­mények differenciált honorálására." E kedvezőtlen társadalmi hatások ellené­re is meg kell barátkozni a gondolattal: az áremelések nem szűnnek meg, sőt az ed­digi folyamat várhatóan felgyorsul. Hogy ez ügyben mi történik a közeljövőben —­ s különösen a tervezett adóreform bevezeté­se után —, azt ma még nem tudni ponto­san. Az viszont nyilvánvaló — a szakem­berek nem is titkolják —, hogy az erede­tileg tervezett idei árterv minden valószí­nűség szerint nem tartható, a fogyasztói árak ismét nagyobb mértékben emelked­nek, mint amire a tervezők számítottak. Az is nyilvánvaló, s a szakemberek ezt sem titkolják, hogy az adóreform bevezetésé­nek, úgymond „egyszeri" inflációs hatásá­val számolni kell. Egyes számítások szerint ez az infláció, az első — s ma még ki tud­ja, milyen hosszúra nyúló — időszakban, kétszámjegyű is lehet. Más kérdés, hogy ettől függetlenül és ezzel együtt is, a gaz­daság normális működőképessége szem­pontjából az adóreform — nélkülözhetet­len lépés. ÁM AZT IS SZÓvÁ kell tenni, hogy tár­sadalmi méretekben nehezen tudunk együttélni a sorozatban ismétlődő áreme­lésekkel. Gondoljunk csak arra, hogy a mindenkori áremelések agitációs „hangsze­relése" általában nem a legsikerültebb Vagy gondoljunk arra, hogy a megannyi árucikket érintő áremelés kereskedelmi feldolgozása, feltüntetése, nyilvántartása késedelmes, sok bosszúságot okozva ezzel a vásárlóknak, és sok bizonytalanságot okoz­va az üzletek pénztársainak. Ki,ki tanúsít­hatja, hogy a legutóbbi áremelések után jó egy hónappal, még mindig sok a zavar, leg­főképp az élelmiszerboltokban, s a vásárló tökéletesen reménytelenül próbálja nyo­­monkövetni, hogy most melyik felvágott­nak, vagy Mirelit-készítménynek voltakép­pen mi is az ára? Ne kerteljünk: kiszol­gáltatott helyzetben vagyunk, és ez bizony a közhangulatot rontó tényező. Az sem mellékes, hogy a lakossági meg­takarítások már rég nem értékállóak. Igaz, az OTP újabban is kísérletezik: az átlagos­nál magasabb kamatlábak mellett kínálja a különböző­ befektetési lehetőségeket, még a „normál” kamatokat is emelte valamicskét, csakhát félő, hogy az még mindég nem az igazi megoldás, ez még mindég nem csá­bítja a lakosságot a nagyobb takarékossági hajlandóságra. És ebből az következik, hogy inkább vásárolunk — akkor is, ha egyébként nem vásárolnánk —, semmint, hogy takarékoskodnánk. Aztán — és ez ugyancsak jellegzetes pél­da — emelkedik az ár, ám a minőség vál­tozatlanul alacsony színvonalú, mi több: a magasabb áru termék egyszerűen nem kap­ható. (Hogy ebben mi az üzlet? ...) Ámbár ennek is lehetnek racionális gazdasági okai, de a fogyasztó vigasztalan, sőt, elégedetlen, bosszankodik, háborog, és ugyan ki vitat­hatná, hogy ok nélkül? És végül — az áremelések nem lényeg­telen társadalmi hatásaként — a minden­kori áremeléseket szinte azon nyomban kö­vető kereskedelmi manipulációk, éveken át folytatott próbavásárlások tapasztalatai azt mutatják, hogy például az élelmiszer­­üzletekben a vásárlások több mint egyhar­­madánál állapítottak meg valamilyen sza­bálytalanságot, magyarán: árcsalást, s per­sze soha nem a vásárló javára. A vendég­látásban — nemcsak az államiban! — nagy­jából ugyanez az arány A FOLYAMATOS és rendre gyorsuló fo­gyasztói áremelkedés kedvezőtlen társadal­mi hatásait az imént jelzett tények is erő­sítik. De ha már kikerülhetetlenek — leg­alábbis általunk kikerülhetetlenek — ezek az áremelések, akkor legalább ne súlyos­bítsuk a gondjainkat, bajainkat, ne ront­suk az áruk minőségét, bármennyire is­­ nyereségnövelő tényező ez az alpári műve­let. S egyáltalán: legalább gyártsuk és ad­juk azt a bizonyos árucikket. És legfőkép­pen : ne verjük át egymást az üzletekben, sem tudatlanságból, sem tudatosan. Ha másként nem megy, legalább magunk pró­báljuk kivédeni az áremelések kedvezőtlen hatásait, tudván, hogy ez ügyben csakis magunkra számíthatunk ... Vértes Csaba Eszmecseréktől a vetélkedésig Emlékek, tapasztalatok a Munkásfiatalok Országos Találkozójáról Három nap, nem hosszú idő. Ám a Tatabányán rendezett III. Munkásfiatalok Országos Találkozóján részt vett zalai csoport tagjai megszámlálha­tatlan programról, esemény­ről, élményről adhatnak szá­mot. Valóságo­s tömegdemonstrá­ció volt a nyitó- és a záró nagygyűlés, ám mégsem a fesztivál-jelleg határozta meg a találkozót, hanem a szak­mánként, iparáganként rende­zett szekcióülések, viták, fó­rumok, beszélgetések. Küldöttségünk érkezésekor, csütörtökön éjjel Komárom megye határán, a Majki csár­dánál kedves fogadtatásban volt részünk: kenyérrel és só­val vártak bennüket és egy ajándékba kapott miniatűr bányászlámpa járt kézről-kéz­­re. Másnap aztán megszűntek a „megyehatárok". A zalai cso­port például csak a sportver­senyen és a vetélkedőn, illet­ve esténként volt együtt ilyenkor nyílt alkalom a kü­lönböző szekciókról hozott ta­pasztalatok megbeszélésére. Élményszámba ment az új­szerű városi ismereti mozgal­mi vetélkedő. A több helyszí­nen zajló, komoly és humoros feladatokkal egyaránt bővel­kedő szellemi-ügyességi „pár­baj" még jobban összehozta a zalai csoport tagjait. Különö­sen, amikor vasárnap a haza­utazás előtt kihirdették: a 7. helyezett lett megyénk gárdá­ja a különböző vetélkedések­ben szerzett pontok alapján. Miközben autóbuszunk ha­zafelé tartott bőven jutott idő a három nap alatt szerzett ta­pasztalatok megvitatására. — Jól éreztem magam, hasz­nosnak is tartom a találkozót — vélekedett Horváth Anikó, a zalaegerszegi Centrum Áru­ház eladója. — Érdekes viták voltak a szekciónkban. Hal­lottunk az előttünk álló fel­adatokról, így tisztábban lát­juk ágazatunk és az ország helyzetét, a tennivalókat. A keszthelyi „vendéglátós" Szabó Judit is hasonlóan vé­lekedett: — Fontos dolgokat hallhat­tunk a vendéglátás jelenéről, jövőjéről — o­lyanokat, ame­lyek tovább gondolkodásra is késztetnek — mondta. ■*- A KISZ munkáról beszélgetve a szekció­üléseken pedig első­sorban az merült fel: mi fia­talok mit tehetünk a helyi gondok megoldására. Fő vita­téma volt az ifjúsági vezetők személyisége. A mozgalmi megújulás igényét minden résztvevő sürgetőnek tartotta, ám ennek iránya, hogyanja nem tisztázódott a vitáink­ban. Keveseknek adatott meg, hogy eljussanak egy-egy bá­nyába, ezek közé tartozik a nagykanizsai fiatalember. Tu­­boly László, a KFV dolgozója: — Életreszóló élmény volt látni a korszerű nagyegyházi bányát — említette. — Teljes bányászfelszerelésben, sisak­ban és önmentő készülékkel felszerelkezve szálltunk le a mélybe. Kezdeti szorongásunk a több mint 190 méter mélyen levő járatban kezdett csak oldódni, amikor bemutatták a frontfejtést. Nemes Boldizsár, a Zalai Kőolajipari Vállalat ifjúmun­kása a szabadidős programok­ról, a hangulatról csak jókat mondott, ám a szakmai és mozgalmi eszmecserékről már másként nyilatkozott: — Viták voltak, ám úgy ér­zem sokszor „szócséplés" jel­leggel. Ismerjük a gondokat, most már utat kéne mutatni; azt, hogy konkrétan mit és milyen módon tegyünk a jobb életért, a mozgalom keretei között is. Ha másként is, de hasonló gondolatot fogalmazott meg Góth Imre, a Nagykanizsai Városgazdálkodási Vállalat műszaki rajzolója: — Nagyon tetszett az építő­ipari szekcióban tapasztalt nyitottság és az őszinte hang, s ez jellemezte a miniszterrel folytatott eszmecserét is. Amit hazahoztam magammal a ta­lálkozóról : a fiatalságban megvan a tettrevágyás, hogy részt vegyen a gazdasági gon­dok megoldásában. Ebben kell segíteni, és abban, hogy ész­revegye, észlelje ezeket, illet­ve tudja mi vár rá. Ehhez szükséges­ a nyíltság, a nyil­vánosság, hogy ne úgy érez­zük „kulisszák mögött" alakul az ország helyzete és benne a mi sorsunk, n. a. ral In flam Hunny 3 Pacsai tsz-nyugdíjasok és egykori munkahelyük kapcsolata Bármely beosztásban is dol­gozott valaki, a nyugdíjas kor elérése után hangulatát, élet­érzetét döntően befolyásolja, hogy egykori munkatársaihoz milyen szállal kötődik, azaz mennyire viseli szívén az egykori munkahely a volt munkatárs sorsát. Nem elha­nyagolandó az sem, hogy az idős emberek sok olyan szak­mai tapasztalattal, ismerettel rendelkezhetnek, amelyeket a tevékeny nemzedék haszno­síthat. Kétszeresen is indo­kolt tehát a kapcsolatok ápo­lása­­ mindkét fél részéről. Találkozók, kirándulások Pacsán a termelőszövetkezet ebbéli gyakorlata felől érdek­lődtünk. — Az ipari üzemektől elté­rően a termelőszövetkezeti tagság nem szűnik meg vég­legesen a nyugdíjkor elérésé­vel — kezdi Radics Tibor, a termelőszövetkezet elnöke. — A jogszabályban biztosított juttatások mellett — említe­­ném többek között a géppar­kunk igénybevételét háztáji földjeik további műveléséhez — az emberi kapcsolatok ápolására is ügyelünk. Mind­emellett a nyugdíjas küldöt­tek is állandóan képviselik korosztályukat közgyűlésein­ken. Lehetőség szerint min­­dennemű gondjainkon próbá­lunk enyhíteni. Számosan ve­­szik igénybe kedvezményes étkeztetési szolgáltatásunkat is, s szövetkezetünk rendsze­resen beszámol nyugdíjas tag­jainknak a gazdálkodási ered­ményekről, gondokról is. A zárszámadások előtt ke­­rül sor e találkozókra és ek­­kor rendezik meg az idősek napját is, szerényen megven­­dégelve az egykori munkatár­sakat. Pacsán, Rádón, Zala­­szentmihályon és Szentpéter­úron az elnök külön-külön tartja meg számukra a tájé­koztatóját. Emellett a társas összejöve­telek, kirándulások lehetősége is kivétel nélkül nyitva áll az idős tsz-tagok előtt. — Csupán most, augusztus­ban is több alkalommal adó­dott és adódik a Velük vált együttlétre — újságolja Oláh Mária, a szövetkezet nőbizott­­ságának elnöke, a társas ren­dezvények egyik állandó szer­vezője. — Alkotmányunk ünnepét Debrecenbe, a virágkarneváln szerveztünk kirándulást, ame­­lyen örömmel láttuk egykor kollégáinkat is, azután az el­­múlt hétvégén Kőszeg—Sop­ron vidékre utazhatott 45 nyugdíjasunk. A közeljövőben pedig az országhatárainkon túlra — Erdélybe — szerve­zünk buszkirándulást, ame­lyen ugyancsak számítunk az idősebbek részvételére Tárt ajtók A többszáz nyugdíjas egyi­ke, Keszthelyi Dénes, pacsai családi házának kertjében ka­szál éppen, amikor belépünk. Hetvenkét éves és hatodik éve — a második ciklusban — közgyűlési küldött. — Huszonhét éve — 1960- tól — vagyok tagja a szövet­kezetünknek — emlékezik vissza. — Voltam munkacso­port-vezető, majd raktáros és tejkezelői beosztásban dolgoz­tam. Igyekeztem mindenütt megállni helyemet, annál is inkább, mert — manapság is — a mezőgazdaságban dolgo­zó embereknek sokféle rész­­felada­tot kell értenie, mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben.­­ Mint küldött, talán tájé­kozottabb vagyok a szövetke­zet mindennapjairól, helyze­téről, mint más nyugdíjasok. Jól esik, hogy még ebben a korban is van beleszólásom a közösség dolgaiba, ha a gaz­dálkodás modernebb eljárá­sait másképpen is ítélem meg, mint a fiatalabbak. De örü­lök, ha ők eredményesen dol­goznak, márpedig az utóbbi időben sikeres téesznek is­merhetik a pacsait. Elégedetten mondja, hogy a szövetkezetben mindig zárt ajtók várják az egykori dol­gozókat, s a rendezvényeken, kirándulásokon számítanak rájuk. Két éve ő maga is részt, vett a Teszöv szervezésében egy buszkiránduláson, amit azóta is gyakran emleget. — Bőven találok a ház kö­rül tennivalót, így minden összejövetelen, találkozón nem is veszek részt. De jó ér­­zés, hogy a más generációbe­­­liek és a vezetők is meg-ideg látogatnak. Nekünk, öregek­nek ez nagyon is jól esik, de azt hiszem, rá is szolgáltunk. „ jó szó, a tisztelet megtalál bennünket” Mind többeket bevonva a közéletbe Az értelmiség helyzete Hévízen Hévíz több mint 5 és fél ezer lakójából 348 az értelmi­ségi, számuk másfél évtized alatt megháromszorozódott. Jelentős hányaduk helyben vállal munkát, 57-en járnak el a környékre dolgozni. E számszerűségében is je­lentős réteg helyzetéről tár­gyalt legutóbbi ülésén a nagyközségi tanács, mely az eredmények számbavétele mellett több fontos feladatot is meghatározott. Egyebek közt az eszmei, po­litikai nevelőmunkában szá­mítanak az értelmiségre. A zömében orvos és pedagógus propagandisták közül 14-en a párt-, 15-en pedig a tömeg­szervezeti oktatásban jeles­kednek. A Keszthelyi Városi Pártbizottság tagjaként 4-en, a nagyközségi pártbizottság, illetve végrehajtó bizottság tagjaként 11-en, alapszervi vezetőségi tagként 12-en te­vékenykednek. Ezen kívül többen a szakszervezeti bi­zottságokban, a tanács és a népfront testületeiben, a KISZ-alapszervezetekben és a Vöröskeresztnél töltenek be különböző funkciókat. Bár Hévízen nagyobb üzem, termelő egység nincs, ám a meglevő munkahelyeken egy­re szélesedik a szocialista bri­gádmozgalom, amiben ugyan­csak fontos szerepet vállalnak a diplomások. Különösen ér­ződik a jelenlétük a SZOT és a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Vállalat egysé­geiben, valamint az Állami Gyógyfürdő Kórházban. Természetesen a közműve­lődésben is számítanak az ér­telmiségre. Többek közt ők vezetik a TIT különböző he­lyi csoportjait, így például a fakultatív tanfolyamokat. To­vábbra is gond viszont, hogy nem akad megfelelő felké­szültségű vállalkozó vezető az ifjúsági klubok élére. Kivé­telnek számít a Musica Anti­qua Együttesben eredménye­sen tevékenykedő pedagógu­sok áldozatkész és eredmé­nyes munkája, amit több ha­zai és külföldi elismerés is fémjelez. Gondot okoz az egyenlőtlen tehervállalás is. Egy szűkebb csoport — megközelítően az értelmiségiek egyharmad ré­sze — alkotja az aktív ma­got. Ők szinte mindenütt meg­találhatók, míg sokan csak szemlélői, esetleg kritizálói a közösségi megmozdulásoknak. Éppen ezért a tanács a fela­datok meghatározásánál úgy fogalmazott, hogy továbbra is kiemelt cél az értelmiség mind nagyobb hányadának a közéletbe való bevonása. — Kaiser — Több mint ötszáz anyajuh és bárány, egy terelőkutya, no meg egy szamár és csacsija jelenti a Módis Sándor juhász gondjaira bízott nyájat. Nemrég vonultak ki Sormáson le­vő hodályukból a helyi tsz földjeire, s egészen az éltetésig — október elejéig — a környékbeli tarlókat járják. (Zá­roló — Mészáros T. László felvétele) Nem „leírt'­ emberek Szentpéterúron szintén mun­­ka közben találjuk Nagy Ká­­rolyt, aki ötödik éve tölti a pihenés időszakát, természe­tesen ő sem tétlenül. — Magam élek, így a ház­tartást is egyedül kell ellát­nom magam körül — fogad a 66 éves tsz-nyugdíjas. — Las­san huszonnyolc éve lesz de­cemberben, hogy csatlakoztam a szövetkezethez, pontosab­ban akkor még a szenpéterv­úri téeszhez ... Sajnos, a vé­gére egészségi állapotom elég­gé megromlott: magas a vér­nyomásom, lábaim is tönkre­mentek, megbosszulta magát a fogat bakján hóban-fagyban eltöltött sok év .. . Azért nem vagyok elégedetlen az eddigi életemmel. Amikor nehezen mentek a dolgok, akkor is be­csülettel helytálltam a mun­kában, nem lehetett rám pa­nasz . . . Egyedül a nyugdíja­mat érzem egyre szűkösebb­nek a mai világban. A kettő­ezerötszáz forint — még ha egyedül élek is —, bizony ke­vés ! Szerencsére sertés, ba­romfi van a ház körül. Azt viszont felélénkülve mondja Károly bácsi, hogy nem érzik magukat „leírt" embereknek a szövetkezeti nyugdíjasok. — Fontos, hogy a jó szó, az idős embernek kijáró tisztelet megtalál bennünket a fiata­labb korosztály részéről. És hasznos elbeszélgetni a mos­tani tagsággal, megtudni, ho­gyan alakul a termés, az idő­járás milyen változást okozott a földjeinken. Szerencsére nem szorulok még semmilyen se­gítségre, de jó tudni, hogy az egykori munkahelyre mindig számíthatok. Háry László

Next