Zalai Hírlap, 1987. december (43. évfolyam, 283-307. szám)

1987-12-01 / 283. szám

1987. december 1., kedd 1990-ig kétszáz dolgozót kell átképezni Készülnek a villamosításra a MÁV nagykanizsai vontatási főnökségén Legutóbb a hatvanas évek­ben állt hasonló nagyságren­dű feladat előtt a MÁV nagy­­kanizsai vontatási főnöksége, amikor a gőzmozdonyokat fel­váltó dízelekre kellett átáll­­niuk. Ez nagy lépés volt ak­kor — a kényelmi szempon­tokat figyelve — az utazókö­zönségnek, de nem utolsósor­ban a mozdonyvezetők és a javítást, karbantartást végző szakemberek számára is, akiknek új ismereteket kellett elsajátítaniuk. Ugyanilyen nagyságrendű minőségi válto­zás előtt állnak a főnökség dolgozói most, hiszen 1990-től Nagykanizsa és Budapest kö­zött is villamosvontatású sze­relvények közlekednek majd. Az új berendezések szerény mértékben az utazás idejét is csökkentik, de a szakemberek ennél fontosabbnak ítélik az üzembiztonságot, a várható menetidő pontosságát. .Akik jól választottak Ám hogy legyenek, akik e korszerű gépeket és a hozzá­juk tartozó berendezéseket üzemeltetni, karbantartani, javítani tudják, a vontatási főnökség 910 dolgozója közül több mint kétszázat át kell képezni. — Készül a­ dunántúli hu­rok. Két éve adták át a Bu­dapest—Dombóvár—Pécs kö­zötti villamosított pályát. Most párhuzamosan épül a Dombóvár—Kaposvár—Gyéké­nyes és a Budapest—Nagyka­nizsa—Gyékényes vonal. Ez utóbbival decemberben már Székesfehérvárig elkészülnek, jövő nyártól pedig már Sió­fokig közlekedhetnek a vil­lanymozdony vontatta szerel­vények. Ez pedig csupán 100 kilométer Nagykanizsától — mondja örömét nem titkolva Novotny Károly vontatási fő­nök, miközben áthaladunk a mozdonyszínen. — Ezt az épületet is át kell majd épí­teni, mire a villanymozdonyok megérkeznek. Egyelőre azonban jól meg­fér itt az immár csak kazán­jával szolgáló 424-es és a „nosztalgia-mozdony", ami a déli vasútvonal építésének ta­­valyi évfordulóján a szerel­vényt hozta Budapestről. A csarnok hátsó részében azon­ban olyan vasajtó nyílik, amin áthaladva már a jövőbe pillanthatunk be. Ezt a tanműhelyt másfél­milliós ráfordítással tavaly adták át, és itt tanulnak azok a nagyvasúti villamosjármű, illetve — idén szeptembertől — a vasútvillamossági szere­lők, akik majd a villanymoz­donyokat és a felső vezetéke­ket tartják karban, javítják. — Azt hiszem, jól válasz­tottam — véli Máté Károly, aki második éve tanulja a nagyvasúti villamosjármű szerelő szakmát. — Hogy mi­ért? Mert szeretem az olyan nagy gépeket, mint egy moz­dony, és azt is jó tudni, hogy nem éppen filléres eszközt bíznak rám. Nek, könnyebben kiszolgálha­tók és erősebbek az új gépek — foglalja össze benyomásait Farkasfalvi János, aki tavaly végezte el Pécsett a négyhó­napos bentlakásos tanfolya­mot. — Volt mit tanulni. — Anyagilag hogyan érin­tette a dolog? — Nem jártam rosszabbul, mert a legerősebb három hó­nap átlagát kaptam fizetés­képpen. — 1990-ig tudja-e hasznosí­tani az ismereteit? — Úgy tudom, hogy jövőre Székesfehérvárra megy dol­gozni néhány, már átképzett kanizsai mozdonyvezető. De­cembertől mi visszük a már villamosított szakaszon — Székesfehérvár és Budapest között — a szerelvényeket. A korszerű tanműhely mérőpultjain hibakeresést és külön­böző méréseket gyakorolnak a leendő szakmunkások. (ZH fotó — Szakony Attila felvételei maga és családja rendkívüli szorgalma következtében is (ez utóbbi kiváltsága a más­o­­dik gazdaságban nyilvánulhat meg). E korántsem teljes felsoro­lás is jelzi, hogy a gazdagság­hoz vezető utak között — a kultúrpolitikától kölcsönzött kifejezéssel élve — egyaránt akad támogatott, tűrt és til­tott. Ugyanakkora értékű va­gyon politikai és morális meg­ítélése ennek megfelelően gyökeresen eltérő lehet. Ha olyan tevékenység eredményé­ről van szó, amely jelentős egyéni hozzájárulást jelent a társadalom anyagi vagy szel­lemi gyarapodásához, akkor természetes, hogy az érte ka­pott erkölcsi elismerés járjon együtt — legyen az illető párt­tag vagy pártonkívüli — az eredmény létrehozójának anyagi gyarapodásával. Ha viszont egy adott vagyon — nagyságát tekintve legyen akár csak töredéke is az előbbinek — a társadalom megkárosítá­sából származott, törvényben megszabott elmarasztalás kell járjon miatta, állampolgárhoz, még inkább kommunistához méltatlan tevékenységnek te­kintendő. Vagyis valójában nem az a kérdés, hogy sza­bad-e, illik-e gazdaggá válnia társadalmunkban egy kom­munistának, hanem az, a gaz­dagodás melyik útja, módja fér össze törvényeinkkel, va­lamint eszmei—erkölcsi elve­inkkel és melyik nem. Gaz­dagodhat tehát a kommunista — de nem akárhogyan! NAPJAINKRA túljutottunk már azon a felfogáson, amely ideológiai alapon rosszallotta a szabadidőben jövedelem­szerzés céljából végzett szor­gos munkát, s az effajta buz­galmat szocialista emberhez méltatlan kispolgári tulajdon­ságnak tekintette. A javak bármekkora mennyisége, amely a társadalom számára hasznos munkából származik, s annak értékével lényegében arányos, tisztességes tevékeny­ség eredményének tekintendő, olyanénak, amelyért a párttag esetében sem érheti szó a ház elejét. A szabadidőben vég­zett munkából származó jó­mód nem „harácsolás” és nem „ügyeskedés” terméke. Az azonban tény, hogy aki ilyen munkával tetemes anya­gi javakat kíván szerezni, an­nak általában igen-igen, sokat kell dolgoznia, ami adott eset­ben a közéleti, társadalmi te­vékenység rovására mehet, a párttagsággal járó kötelezett­ségek teljesítését is akadá­lyozhatja. Van tehát egy gya­korlati korlát, ahol megállj !-­ parancsol a párthoz való tar­tozás, mert az anyagi gyara­podás célja a kommunistánál ne­m szólíthatja háttérbe a közösség ügyéért való fára­dozást, az önképzést, a poli­tikai aktivitást. Társadalmilag elfogadottá vált immár az is, hogy a jó vezetői képesség, a vállalko­zókészség, ha eredményre ve­zet, megérdemli a magas anyagi honorálást. Ha vala­mely gazdálkodó egység nem fogyasztja, hanem tetemesen növeli a nemzeti vagyont, ak­kor teljes mértékben indokolt, hogy a vezetők ennek szemé­lyesen is hasznát lássák. Bár­­ minél több olyan tehetséges, bátran vállalkozó (és párton­­kívüli) vezető lenne ebben a hazában, aki vállalata, szö­vetkezete kiváló irányításá­nak eredményeként gazdaggá vált, mert akkor az ország is bizonyosan gazdagabb lenne. Egészen más dolog viszont, ha egy vezető a tisztségéből származó előnyök kihasználá­sával, pozíciójával visszaélve jut anyagi haszonhoz. A gya­rapodásnak ez a módja tény­legesen nem fér össze erkölcsi elveinkkel, ilyent a kommu­nisták közössége nem tűrhet el akkor sem, ha a törvény­be formálisan nem ütköző cselekedetekről van szó. Köz­véleményünk joggal érzékeny erre, s elsőrendű politikai ér­dekünk, hogy a párt becsüle­tére sehol ne vessen árnyé­kot az ilyen, kommunista ve­zetőhöz méltatlan magatartás. Nagy hangsúlyt kap napja­inkban a tehetőséggel arányos közteherviselés, s ez alól a kommunista kiváltképp nem húzhatja ki magát. Ez azon­ban n­em erkölcsi felbuzdulás, önkéntes adományozás kérdé­se, hanem elsősorban szabá­lyozási, adózási probléma. S alighanem furcsa lenne külön erkölcsi elvként hangsúlyozni, hogy egy párttag ne legyen adócsaló. (Bár egyáltalán nem kizárt, hogy a jövőben ilyen okból is sor kerül majd párt­fegyelmi eljárásokra,) bizonyára másfajta kérdéseket is felvet majd az élet e témakörrel kapcsolat­ban. S a válasz akkor lesz helyes, ha a politikai—erköl­csi megközelítés egybeesik a gazdasági—társadalmi fejlődés valóságos szükségleteivel, se­gíti az élet által sürgető re­­formfolyamatok gazdasági és politikai megújulásának ki­bontakozását. Gyenes László Majd a műhelyben dől el A leendő szakmunkások — akik közül várhatóan több mint ötvenen végeznek a két szakmában 1990-re — „tiszta lappal” indultak. De mi le­gyen a régi szakemberekkel, akik eddig a dízel gépeket javították. Nos, közülük 75— 80 dolgozóra átképzés vár. Az első tízes csoport jövő év ja­nuárjában kezd. Három hó­napon át, heti egy-két alka­lommal Dombóvárra járnak tanfolyamra. — Hogy mit szólok hozzá? — kérdez vissza Németh László motorszerelő. — Egy biztos, ezután sem lesz ke­vésbé olajos a munkaruhám. Persze tudom, az a korsze­rűbb megoldás, bár a szárny­vonalakon még a dízelekre is szükség lesz jónéhány évig. Igaz, az újat is meg kell ta­nulni, de a tanfolyam csak az alapokat adhatja meg. Az itt a műhelyben dől el — mutat körbe —, hogyan tudunk majd az új körülmények kö­zött megfelelni. Legtöbbet talán a mozdony­­vezetők várnak az új gépek­től. Tavaly óta közülük már harmincan szereztek képesí­tést villanymozdonyok irányí­tására.­­ Tisztábbak, csendesek­ 1.11/11 Hlw/nl»] Harmada az üzemeltetési költség — Ki fedezi a mozdonyve­zetők és a szerelők átképzési költségeit? — kérdeztük No­votny Károlytól. — A költségeket központi­lag fedezik. Ami ebből min­ket érint, az az éppen távol­lévők helyettesítése. A túl­órák havonta mintegy 100 ezer forint többletköltséggel járnak. A napi munkában pe­dig kellemetlenséget okoznak az építés miatti vágányzárak. Ezt azonban azt hiszem mindnyájan­ szívesen vállal­juk, hiszen 1990-től a dolgo­zóink jó részének kényelme­sebbé válnak a munkafeltéte­lei. S természetesen az sem mindegy, hogy a villanyvon­tatás üzemeltetési költsége mindössze harmada a dízelé­nek. Rikli Ferenc A gazdaság nem enged más választást Változtatni akarás, olykor a türelmetlenség, igény a nyílt- _ ságra ... Lehetne sorolni to-­f­vább azokat a jelzőket, kife­­­­jezéseket, melyek leginkább a * fiatal nemzedékre jellemzőek. # így volt és lesz ez minden­ # kor.­­ Bíró Gyula Zalaegerszegen a BOV-nál dolgozik, mint művezető. Az élelmiszeripari főiskola elvégzése óta, 1976- -tól ez a munkahelye. — Az nem kérdés, hogy meg lehet-e valósítani a programot, ugyanis szerintem meg kell — mondja beszélge­tésünk témájával, a kormány­­programmal kapcsolatban. — A kilábaláshoz viszont olykor elégtelennek érzem az ösztön­ző módszereket. — Az nem elég ösztönző, hogy maga az egyén ne ke­rüljön hosszabb távon még rosszabb körülmények közé? — Az elfogadott program jó, s a cselekvést szolgálja. Ám jó határozataink már sok­szor voltak .. . Igaz, a helyzet is olyan egyértelmű, hogy lépni kell. Az emberek álta­lában nem nyolc órát dolgoz­nak. Csak értelmes, egyértel­mű, végrehajtható célt kell adni nekik. Na és a munka­­megosztás : egy munkás csak azért felelhet, hogy milyen minőségben tudja előállítani a­­terméket. Azt már nem ő dön­ti el, hogy a csirkéből meny­nyit kell levágni a piac igé­nye szerint. Szóba kerül a tájékoztatás, az információk áramlása, mint a végrehajtás egyik ga­ranciájának a kérdése. Aztán ezt fejtegeti, hogy manapság a lemondás egy-egy vezetői funkcióról egyenlő a bukás­sal. Véleménye szerint az utódlás kiválasztásában sem mindig a szakmai, politikai alkalmasság a döntő. — Radikális intézkedésekre van szükség, hogy az elhara­pódzó korrupciót felszámoljuk —a vált témát. — A vezetők olykor rossz példája átragad a munkásokra is. S a gazda­ság helyreállításához ezt épp­úgy meg kell szüntetni, mint a lógásokat, vagy a felesleges, megtűrt gazdaságtalan ipar­ágakat. — A jövőt illetően milyen­nek látja saját iparágának sorsát? — Kis kapkodás érezhető. Annyira változnak a szabá­lyozók, hogy sokszor képte­lenség tervezni. Mindenesetre gazdaságosan,­­ jó minőségben előállított, a kül- és belpiacon egyaránt eladható termékek­re van szükség. Az élelmiszer­­gazdaságnak van jövője. ★ Az Országgyűléssel, a kor­mányprogrammal­­ kapcsolatos személyes benyomásaival kez­di a beszélgetést Szépe Ágnes, a hűtőipar zalaegerszegi gyá­rának laboránsa, az üzemi KISZ-bizottság titkára. — Amennyire időm enged­te, igyekeztem figyelemmel követni az Országgyűlést. A nyíltság, amit előtte ritkán ta­pasztaltam, az tetszett a leg­jobban. Magával ragadott a viták légköre, az őszinteség, a kendőzés nélküli beszéd. Még akkor is ezt kell mondanom, ha a nehezedő feltételek sem­miképpen sem tetszenek. A kormány programja már csak azért is szimpatikus, mert úgy látom, nincs más út. — Általános tulajdonság, hogy kényelmesebb a régit végezni, hiszen az útról soha nem tudni, mit hoz — foly­tatja Szépe Ágnes. — Sok gaz­dasági dolgot meg kell változ­tatnunk. Nemcsak a felfogás­ban, de a gyakorlatban is újí­tani, megújulni kell. Persze a kettő szorosan összefügg. A gazdasági fejlődés nehéz­ségeként említi az infrastruk­turális fejlettség hiányát. A telefon és úthálózat fejletlen­sége a gazdaságnak is gátja lehet. — Szellemi tőkéből nincs hiány — folytatja. — Ám ez­zel is meg kell tanulnunk gazdálkodni, érdekeltté téve az érintetteket abban, hogy to­vább képezzék magukat. Szük­séges azonban az oktatás színvonalát is fejleszteni. Mert nézzük csak a saját te­rületünket. Az élelmiszeripar­ban is egyre magasabbak a minőségi követelmények, amiknek egy átlag alatti mun­n­kakultúrával rendelkező szak­munkásgárdával kell megfe­lelni. Mindemellett az egye­temi oktatásban a gyakorlati képzés hiányzik, holott a ter­melésben erre lenne leginkább szükség. — Mint fiatalt, hogyan érintik a program célkitűzé­sei? — Azt hiszem, nemcsak a saját nevemben szólhatok, hi­szen a fiatalok egész rétegét hátrányosan érinti az életszín­vonal várható romlása, ami­nek érthetően nem tapsolnak azok, akiket éppenséggel a la­kásvásárlás, a családalapítás megannyi gondja-baja foglal­koztat. A hűtőipar jövőjét ő is bíz­tatónak ítéli, ám ehhez még hozzáteszi: elengedhetetlenül szükséges a munka szervezett­ségének, minőségének javítá­sa. N. Á. Fiatalok a kormány­­programról Kedvezményes étkeztetéstől a szakmunkásképzésig Közvetett és közvetlen juttatások a szentgyörgyvölgyi tsz-ben Amikor jövedelmünkről be­szélünk — ki tudja miért? — elhallgatjuk a nyereségrésze­sedést, ami az eredményesen gazdálkodó vállalatoknál, üzemeknél gyakran felér a tizenharmadik havi kereset­tel. Még inkább hallgatunk azokról a juttatásokról, ame­lyeket ugyan nem kötelező adni, de adhatók, s a mun­káltatók anyagi lehetőségétől függően ilyen vagy olyan for­mában meg is kapjuk rend­szeresen, esetleg alkalman­ként. A viszonylag nem nagy lehetőségekkel bíró, közepes nagyságú szentgyörgyvölgyi termelőszövetkezetben a 62 ezer forint évi átlagkereset­tel nincsenek túlfizetve a dolgozók. Ezért is, úgy segít rajtuk a tsz, ahogy éppen tud. Az elmúlt két évben külö­nösen tetemes összeget fordí­tott szociális célokra a közös gazdaság, s a dolgozók élet- és munkakörülményeinek ja­vításához is közvetett vagy közvetlen formában hozzá­járult. Például kulturált üze­mi étkezdéjükben naponta 30 —40 személy — közöttük tsz nyugdíjasok — jutnak ked­vezményesen ebédhez, aminek mindegyikéhez hat forinttal járul hozzá a szövetkezet. Mi­vel a sok kicsi valóban sokra megy, ez a juttatás évente több tízezer forintot tesz ki. Akárcsak a menetrend sze­rint közlekedtetett, munkásai­kat szállító autóbuszok fenn­tartása. Ebben az esetben a dolgozói térítés minimális, messze nem éri el a személy­­szállítás tényleges költségét. De ez a jármű alkalmanként a helyi sportolóknak is a rendelkezésére áll — közöt­tük tsz-dolgozók is vannak —, s a sportkörnek évente 15 —20 ezer forintot is juttat a gazdaság. Az elmúlt évben a község kultúrházának rekonstrukció­jához négyszázezer forintot biztosított a tsz, az úttörők közös tevékenységéhez is rendszeres anyagi segítséget adnak. Csesztregen vagy Len­tiben tartott színházi előadá­sokra korábban jegyeket vet­tek, amit kiosztottak dolgo­­zóiknak, a mostani évadra viszont húsz bérletet vásárol­tak. Tavaly a Bábolnai Napo­kon gazdagíthatták szakmai ismereteiket az érdeklődő tsz­­tagok az üzemük jóvoltából, az idén pedig a BNV-re utaz­hattak a szövetkezet autóbu­szával. A tsz-tagoknak és család­tagjaiknak pihenésre, üdülés­re Budapesten, a Mezőgazda­­sági Szövetkezetek Házában, valamint Balatonfüreden és Hévízen nyílik lehetősége. Negyvenezer forint kamat­mentes kölcsönnel segítik dol­gozóik lakásépítését vagy vá­sárlását, s a kapott pénzt tíz év alatt kell visszafizetni. De kedvezményes áron négy köbméter épületfát is kapnak az építkezők. Mindezen kívül öt szolgálati lakással segíti szakembereinek letelepedését a tsz. Az utánpótlás biztosítását szolgálja az ösztöndíj. Jelen­leg öt szakközépiskolás fiatal­lal van szerződésük, akiknek havonta ötszáz forintot fizet­nek, míg a három szakmun­kástanulójuknak négyszáz fo­rintot adnak tanulmányi költ­ségeik fedezéséhez. Mindezen túl évente többezer forintot igényel a felnőtt szakember-, szakmunkásképzés és tovább­képzés. Együttesen százezreket tesz ki az az összeg, amit a szent­györgyvölgyi termelőszövetke­zet a dolgozóinak juttat éven­te a béren felül. N. F. Új vonalú garnitúrák A korábbi tömegáru helyett igényes kivitelű, saját terve­zésű székek és étkező garnitú­rák gyártására tért át a veszp­rémi Balaton Bútorgyár. Az új bútorok egy része a századforduló szecessziós stí­lusát idézi: feketére vagy fe­hérre színezett fa keretezi a mintás plüss kárpitot. Szere­pelnek a kollekcióban elegáns, magas támlájú székek, az an­gol talpas székek mai változa­tai és merész vonalú modern garnitúrák is. (MTI)

Next