Zalai Hírlap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-233. szám)

1988-09-01 / 209. szám

1988. szeptember 1., csütörtök Meglengeti fehér szárnyait a gúnár, rásziszeg az elrobo­gó autóra, aztán méltósága tudatában lépked csapata után. Évezredes ösztönök dik­tálják a megszokott utat, al­konyatra visszatérnek a biz­tonságot nyújtó portára. Valamikor a falusi ember is mindig visszatért szülőhelyé­re, bárhova is sodorta a sors. A zalaistvándi dombok közé ékelt Gyűrűsön azonban ma már szaporodnak az elhagyott, öreg házak. — Afféle mindenes vagyok a faluban. A tanács hivatal- E Gyűrűsi utcarészlet. „Pedig itt is meg lehet élni” Egy zalai kisközség — Gyűrűs segédjeként egészítem ki a nyugdíjamat — egyenesedik föl a kiskerti ágyások közül Tulok Józsefné. — Kézbesí­tek, a segélykérő telefont ke­zelem és a tanács hirdetmé­nyeit is én dobolom ki. Jobb így, a falragaszok mellett leg­többször csak elmennek az emberek. — Gyakran akad dolga? — Ma este is megverem a dobot, hogy akinek az idén vadkára volt, az jelentse be a tanácson, aztán jönnek föl­mérni. De egyre kevesebben vagyunk. A két fiam is be­költözött Egerszegre, a tej­iparnál dolgoznak. Az utóbbi tíz évben tapasztalom legin­kább, hogy elköltöznek az em­berek. Legalább tíz elhagyott ház van már a faluban. Ma legfeljebb három vagy négy iskolás gyerek jár be Póka­­szepetkre, de aztán tovább ta­nulnak, szakmát szereznek és elmennek. — Új betelepedők? — Néhány cigány család jött a faluba. Amúgy senkit sem zavarnának, de gyakoriak náluk a csetepaték. Van úgy, hogy éjszaka zörgetnek ki az ágyból, hívjam a rendőrséget, mert megint kitört valamelyi­küknél a családi háború. Ilyesmibe meg ki szeret be­avatkozni ?­­ Az elhagyott házakat nem számítva, rendben tartott ud­varok tanúskodnak arról, hogy az itt élők dolgos emberek. A falu központjában kis faácso­­laton tejeskannák állnak, a szövetkezet autója jön majd értük. — Ma még három tehenet tartunk, segítek a gyerekek­nek a jószágok ellátásában — lép ki a Kossuth utcai ház nyári­ konyhájából Ciklin Ká­roly­né. — Öten lakunk itt, a lányom, a vém, az unokám és a fiam. Az a baj, hogy nem sokáig, mert a lányomék ha­marosan elköltöznek, Zala­­szentgróton építenek családi házat. Pedig van itt hely min­denkinek, tizenkét éve építet­tük ezt a házat a férjemmel, aki azóta meghalt. — Miért mennek el a fia­talok? — Azt mondják, önállóan szeretnének élni. Szarvason tanultak a mezőgazdasági is­kolában, és a zalaszentgróti téeszben helyezkedtek el. Hogy mi lesz ezzel a kis gaz­dasággal? A kertet és a he­gyet művelem, amíg tudom, de az állatokat úgy gondolom, eladják. Én már nem bírok azokkal. Pedig itt is boldo­gulnának. Kocsijuk van, a közlekedés is jó. Délelőtt ket­tő, délután három busz for­dul Egerszegről. A boltunkra sem lehet panasz. Az üzlet hűtőpultjában friss felvágottak, s az élelmiszere­ken kívül a háztartási cikkek­ből is kielégítő a választék. — Nem nagy a falu, úgy száz­negyvenen, százötvenen lak­nak itt, így aztán a vevők ké­rése alapján rendelem meg az árut — mondja Kutasi Ká­­rolyné üzletvezető. — A hús­áru ma érkezett, szerdán és pénteken szállítják. Friss ke­nyeret pedig minden második nap kapunk. — Mekkora a forgalom? — Most a nyári hónapok­ban százhatvanezer forint kö­rül mozgott a bevételem, ilyen kisközségben ez nem rossz. Reggel fél nyolctól délután fél ötig tartok nyitva. A ve­gyesbolt afféle központ itt, ahová nemcsak vásárolni tér­nek be az emberek. Jobbára nyugdíjasok vannak itthon napközben, megosztják velem a gondjukat-bajukat is. Munkalehetőség azonban helyben nincs. Az sem jellem­ző Gyűrűsre — mint némely más falura —, hogy a váro­siak olcsón vennének itt tel­ket, felújításra való házat és kertészkedni, pihenni járná­nak ki. Pedig adott erre a le­hetőség.­­ — A letelepedni szándéko­zókat a tanács kamatmentes kölcsönnel segítené, amit csak három év után kell törleszte­ni — mondja Szilvás Lajos, a pókaszepetki községi tanács elnöke. — Ám a kölcsönt igénylők inkább a székhely­községet választják. Két éve tizenkét házhelyet vettek meg Szepetken, tavaly hatot, s az idén is négyet jegyeztünk már. A népességfogyásnak csak egyik oka a munkaalkalom hiánya. A négy társközség közül egyedül Gyűrűsön hiányzik a vezetékes víz. S nem is tervezik. Az idős em­berek nem tudják vállalni a bevezetéshez szükséges, 20—30 ezer forintos hozzájárulást. Tavaly megszűnt a filmvetí­tés is. Mivel kiesik az útvo­nalból, a gyógyszertári busz sem megy be. — Ezen tudunk segíteni — folytatja az elnök. — Megbe­széljük a körzeti orvossal, hogy a rendeléseire vigyen magával gyógyszert a házi készletéből és a falu útjait is javítjuk, ha kell. Egyszóval: igyekszünk emberi feltétele­ket teremteni, megfelelő alap­ellátást biztosítani az ott élők­nek. Hajdú Péter „Tulok Józsefné: A két fiam is Egerszegre költözött.. Már több, mint puszta károkozás... Lépések Zalaegerszegen a falfirkáink megfékezésére Zalaegerszegen dísze az Ady utcának a 22—28-as szám alatti új lakóháztömb. Az épület formája, tető­­megoldása, meleg színei jól­eső látványt nyújtanak. Ezért is érthetetlen, hogyan voltak képesek valakik egy éjszaka­i ocsmányságokkal telefesteni az új épület Kis­faludy utca felöli árkádját. És a nagy fekete betűk hó­napokon át virítottak, hir­detve az elkövetők gátlásta­lanságát, lelki sivárságát, mígnem augusztus 20-a előtt újra festették a falat, s nem kis munkával eltüntették az épületről a rondaságot. De nem csak ez az egy, sprével falra fröcskölt fel­irat éktelenkedik Zalaeger­szeg házain, köztéri tár­gyain, hanem ennél sokkal több. (És persze, nemcsak egerszegi jelenségről van szó, az ország minden váro­sában találni ilyen felirato­kat. Sajnos, egyes települé­seken még a frissen helyre­állított műemléket sem kí­mélik meg az „éjszaka fes­tői”, s tönkreteszik, elcsú­fítják sokak milliókat érő fáradozását.) Hogy mégis egerszegi pél­dával hozakodtunk elő, an­nak az az oka, hogy itt a városi tanács vezetői úgy döntöttek: a rendőrség se­gítségével megpróbálnak fellépni az ilyesmiben örö­müket lelőkkel szemben. Az ingatlankezelő vállalat dol­gozói felmérték, hogy a vá­rosbeli állami kezelésben levő épületeken hol találha­tó ilyen rongálás. Nos, ter­jedelmes a lista, hiszen csak az állami tulajdonú létesít­ményeken 32 felirat, illetve valamilyen otromba ábra éktelenkedik. Sőt, két esetben nem tűrt halasztást ezeknek a felira­toknak az eltüntetése, mi­után nemcsak esztétikailag volt romboló a hatásuk, ha­nem megdöbbenést és félel­met is keltett a szöveg tar­talma. A város jelképének is számító Csipkeház egyik falára például ezt festették fel ismeretlen tettesek: „Lik­vidáljuk a cigányokat!” Azon túl, hogy az ilyen fel­iratot természetesen azon­nal el kell tüntetni, szük­séges megfelelő lépéseket is tenni annak érdekében, hogy a tettesek ismertté váljanak, s közösségellenes magatartásukért felelősség­re vonják őket. Mert ilyes­mit a falra felírni már nem holmi gyerekes­­csíny, ha­nem szigorúan büntetendő, tűrhetetlen cselekedet. Azután az sem mellékes, hogy mennyibe kerül az ily módon kárt szenvedett épü­letek helyreállítás­a. Az előbb említett csipkeházi felirat lefestési költsége meghaladta a nyolcezer, az Ady utcai ház helyreállítá­sa pedig a tízezer forintot. Az IKV szakemberei szerint az általuk rendbetett fatré­­sz­ek átlagos költsége eléri a kétezer, forintot. A harminc­két esetet számítva ez már igencsak jelentős összeget tesz ki. Nos, ezeket összegezve, pontosan listázva tett felje­lentést az IKV a Zalaeger­szegi Városi­­Rendőrkapi­tányságon ismeretlen tette­sek ellen. Remélve, hogy a rendőrség nyomára bukkan a falfirkálóknak. S mivel az éjszakát fes­­ték­sprével járók nem csak az állami épületeket, hanem az OTP lakótömböket, a magánüzleteket, sőt, a csa­ládi házakat sem kímélik, megkockáztathatjuk annak felvetését, hogy a lakosság is segíthetne bejelentéseivel ezeknek az embereknek a megfékezésében. Annál is inkább, mert cselekedetük egyfajta, mindannyiunk el­leni erőszaknak számít. — Győrffy — ! Jegyzet Hol választják az igazgatót? !Két éve már, hogy új szisztéma, új rend szerint ke­­rülnek kinevezésre a­z­ igazgatók az óvodák, vala­mint az általános- és középiskolák élére országszerte. Az új módi általánosítható tapasztalatait, összegezni talán még korai lenne néhány következmény, jellemző álláspont azon­­ban már most csokorba gyűjthető. Talán nem tűnik ünneprontásnak, ha elsőként leszögez­zük: csak néhány esetben működik úgy e rendszer, aho­gyan a létrehozó gondolat, eszme diktálná. A pályázatok persze kiíródnak, s a tantestület véleménynyilvánítása, sza­vazása is megtörténik — legtöbb helyen az előírásokhoz hűen —, ám a lényeg, hogy mindig a legalkalmasabb kap­jon teret és lehetőséget, időnként elveszik. S miért? Ren­geteg, főként emberi, morális motívum: a kishitűség, a konfliktusok kerülése, a hatalmi szó, a tekintélytisztelet és nem utolsó sorban a hiúság következményeként. A verseny, a megméretés sok esetben pusztán formális, ugyanis az esetek döntő százalékában a funkcióban levő igazgató az egyetlen pályázó a meghirdetett helyre. Sőt, a tapasztalatok szerint még ő maga is sértve érzi kissé ma­gát, miért kell neki pályáznia, hiszen evvel mintegy meg­kérdőjeleződik az ő abszolút és egyedüli alkalmassága, jó munkája. „Az én igazgatói státuszom függ a testület dön­tésétől, áttételesen tehát megválaszthatják, hogy akarnak-e velem dolgozni, avagy sem. Nekem, az igazgatónak azon­ban igencsak kevés valós lehetőségem van arra, hogy vá­logassak a tanerők közt” — füstölög nem egy direktor. S nem ritka az alábbi morfondírozás sem: „Én, aki öt éven át dolgoztam, őrlődtem a reformok, az alacsony bérek, a napi viták közt, most ugyanúgy pályázzak „saját” állásom­ra, mint az, aki még nem bizonyított?” E­mberileg talán akceptálható gondolatok, érzelmek -®-t ezek, ám egyben azon buktatók csíráit is hordozzák, amelyek az új rendszer kifutását fékezik. A kudarctól, a „bukott ember” bélyegétől való félelem, az idejétmúlt ref­lexek, görcsök hatnak ma is. Ennek eredménye az, hogy a friss, a szunnyadó energiákat, tehetségeket mozgósító szel­lem feltörésének sok esetben az a gátja, hogy a kollégák­nak egyszerűen nincs merszük funkcióban levő igazgató­juk mellett pályázni. Még akkor sem, ha a verseny való­színűleg az ő javukra dőlne el. S ha mégis megteszik? A beidegződéseknek, emberi hiúságnak „köszönhetően” lehet, hogy egy életre megromlik köztük a viszony. S mi az ábra, ha „helyzet van?” Leginkább akkor kel életre ez a verzió, ha nyugdíjazás előtt áll az igazgató. Ekkor van esély több pályázóra, egészséges pezsdülésre. S ez lenne a cél minden esetben, hogy ilyentájt megélénkül­jön az élet az iskolákban, hogy új hangok, új programok, új elképzelések vitázzanak egymással, hódítsanak maguk­nak híveket, fordítsák maguk felé a pedagógusokat. Ám mit találunk e helyett? Leginkább az indulatok, s feszült­ségek felerősödését, néha olyan mértékben, hogy az utolsó hónapok érdemi oktató-nevelő munkája is megkérdőjele­ződik. S hogyan foglalt állást ilyen esetben a tantestület? Az erők egyértelműen a belső, az ismert jelölt felé húztak. Nem vallotta jóindulatra azt feltételezni, hogy a könnyebb ellenállás iránya, a kipróbáltság, a kényelmesség motívu­ma táplálja e tendenciát. Azt sem véli senki, hogy a tan­testület „belső embere” érdemtelenül kap bizalmat. Való­színű, hogy adott esetben éppen ő is legalkalmasabb. Na, de mindig? Ez az, ami miatt mégis ott motoszkál a kérdő­jel: miért ez a bizalmatlanság, a túlzott húzódozás az új­tól? Ma, amikor annyi minden forr, s az oktatás berkeiben is annyi frissítés egyszerűsítés, racionalizálás volna szük­séges; most, amikor a kapuk tárva, azaz kézzelfogható le­hetőséget kap minden iskola a valós, tartalmi megújulásra, az egyéni hang és arcél kialakítására, éppen most az em­beri kishitűségen, félszegségen és a járt úthoz való túlzott ragaszkodásokon is megbukhat az új szellem? I­tt a szeptember, kezdődik a tanév. Lehet, hogy so­­­­­kunkkal együtt a pedagógustársadalom egy része is új tárgyak felvételére kell, hogy gondoljon. Kezdésnek mindjárt itt van néhány tipp: A felelősség alapfogalmai: Bevezetés nyitottság kérdéseibe; Alkalmazott demokrá­cia ... Magyar Hajnalka Lelki tanácsadótól az éjjeli menedékhelyig Családvédő egyesület Keszthelyen Korunknak nagy becse a meleg családi otthon, amely alkalmas a gyermekek, a szü­lők egyéni,­s közös gondjainak levezetésére. A kiadós beszél­getésre, a lelki egyensúly kar­bantartására sajnos, egyre rit­kábban adódik lehetőség — jóllehet egyre gyakrabban len­ne rá szükség. S ez bizony nem marad következmények nélkül. Nem véletlen, hogy egyre több művelődési intézmény, szerve­zet próbál segíteni, utat mutat­ni a megromlott családi élet helyreállítására, a csellengő, kallódó fiatalok felkarolására. Nevezhetjük ezt a formát élet­mód-klubnak is, mint ahogyan ezt sok esetben a példa is mu­tatja. Keszthelyen az elmúlt év őszén alakult meg az Egészsé­ges Életmód elnevezésű család­védő egyesület. Célja éppen a lakosság, különösen az ifjúság testi-lelki egészségének erősí­tése, a krízishelyzetben lévő családok segítése. Programjuk tartalmazza az alkoholizmus és más káros szenvedélyek meg­előzését, s a harmonikus, egészséges életvitel széles körű terjesztését. Amint azt Molnár Sándortól, a Köjál munkatársától, az egyesület titkárától megtud­tuk, a szervezetnek pillanat­nyilag 32 tagja van — köztük gyermekorvos, pszichológus, tanár, kazánfűtő, szociálpoliti­kus és egyházi személy —, olyan egyének, akik segíteni tudnak, s részt kívánnak vál­lalni a családsegítő program megvalósításában. Konkrét elképzeléseik is vannak erről. Éppen most van folyamatban egy lelki tanács­adó szolgálat létrehozása: ők elsősorban pedagógus tagjaik révén szeretnék megtalálni az utat azokhoz a családokhoz, ahol szükség lehet a segítsé­gükre. Tisztában vannak az­zal, hogy a családokkal való kapcsolatteremtés nem egysze­ri találkozást jelent. Hosszabb folyamatról van szó, amelynek során sikerül felismertetni ve­lük az életvezetésükben meg­lévő probémákat. Tudják, hogy a családban jól lehet ezeket a gondokat kezelni, hiszen a leg­több konfliktus itt jön létre, s elvégezhetők a szükséges men­tálhigiénés vizsgálatok is. A technikai kivitelezés részletei még nem tisztázottak, de kere­sik az optimális megoldást. Szerepel a terveikben — az egyház képviselőivel közös — éjjeli menedékhely létrehozá­sa. (Lehetőséget teremtve itt a rászorulóknak alkalmi éjszakai szállásra és alapvető tisztálko­dási lehetőségre.) Aztán átvál­lalnák a házasság előtti tanács­adást, sőt a válások megelőzé­séért is tenni szeretnének, mégpedig a békítés módszeré­vel. Felvetődik a kérdés: mindeh­hez milyen anyagi háttér áll rendelkezésü­kre ? Nos, az Országos Egészség­­védelmi Tanács 1988. január­ban pályázatot hirdetett, me­lyen az egyesület éppen a kö­zelmúltban 150 ezer forint tá­mogatást nyert, zömmel tech­nikai felszerelések beszerzésé­re. Azután — mint a meg­szűnt alkoholellenes klub jog­utódja­i 50 ezer forintos ál­lami támogatásban részesül­nek, s a tagok is fizetnek tag­díjat. De keresik a kapcsolatot olyan vállalatokkal, amelyek anyagi hozzájárulással tudnák segíteni munkájukat. Molnár Sándortól megtud­tuk még, hogy június 30-án alakult meg a „Józan Élet” Egészség- és Családvédő Orszá­gos Szövetség, melynek a keszthelyi egyesület is tagja. Munkájukban természetesen együttműködnek a helyi egészségügyi, művelődési, if­júsági és sport szervekkel is. Az egyesületbe várják mind­azok jelentkezését, akik saját életmódjukkal, életvitelükkel mintául szolgálhatnak. S. E.

Next