Zalai Hírlap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-233. szám)
1988-09-01 / 209. szám
1988. szeptember 1., csütörtök Meglengeti fehér szárnyait a gúnár, rásziszeg az elrobogó autóra, aztán méltósága tudatában lépked csapata után. Évezredes ösztönök diktálják a megszokott utat, alkonyatra visszatérnek a biztonságot nyújtó portára. Valamikor a falusi ember is mindig visszatért szülőhelyére, bárhova is sodorta a sors. A zalaistvándi dombok közé ékelt Gyűrűsön azonban ma már szaporodnak az elhagyott, öreg házak. — Afféle mindenes vagyok a faluban. A tanács hivatal- E Gyűrűsi utcarészlet. „Pedig itt is meg lehet élni” Egy zalai kisközség — Gyűrűs segédjeként egészítem ki a nyugdíjamat — egyenesedik föl a kiskerti ágyások közül Tulok Józsefné. — Kézbesítek, a segélykérő telefont kezelem és a tanács hirdetményeit is én dobolom ki. Jobb így, a falragaszok mellett legtöbbször csak elmennek az emberek. — Gyakran akad dolga? — Ma este is megverem a dobot, hogy akinek az idén vadkára volt, az jelentse be a tanácson, aztán jönnek fölmérni. De egyre kevesebben vagyunk. A két fiam is beköltözött Egerszegre, a tejiparnál dolgoznak. Az utóbbi tíz évben tapasztalom leginkább, hogy elköltöznek az emberek. Legalább tíz elhagyott ház van már a faluban. Ma legfeljebb három vagy négy iskolás gyerek jár be Pókaszepetkre, de aztán tovább tanulnak, szakmát szereznek és elmennek. — Új betelepedők? — Néhány cigány család jött a faluba. Amúgy senkit sem zavarnának, de gyakoriak náluk a csetepaték. Van úgy, hogy éjszaka zörgetnek ki az ágyból, hívjam a rendőrséget, mert megint kitört valamelyiküknél a családi háború. Ilyesmibe meg ki szeret beavatkozni ? Az elhagyott házakat nem számítva, rendben tartott udvarok tanúskodnak arról, hogy az itt élők dolgos emberek. A falu központjában kis faácsolaton tejeskannák állnak, a szövetkezet autója jön majd értük. — Ma még három tehenet tartunk, segítek a gyerekeknek a jószágok ellátásában — lép ki a Kossuth utcai ház nyári konyhájából Ciklin Károlyné. — Öten lakunk itt, a lányom, a vém, az unokám és a fiam. Az a baj, hogy nem sokáig, mert a lányomék hamarosan elköltöznek, Zalaszentgróton építenek családi házat. Pedig van itt hely mindenkinek, tizenkét éve építettük ezt a házat a férjemmel, aki azóta meghalt. — Miért mennek el a fiatalok? — Azt mondják, önállóan szeretnének élni. Szarvason tanultak a mezőgazdasági iskolában, és a zalaszentgróti téeszben helyezkedtek el. Hogy mi lesz ezzel a kis gazdasággal? A kertet és a hegyet művelem, amíg tudom, de az állatokat úgy gondolom, eladják. Én már nem bírok azokkal. Pedig itt is boldogulnának. Kocsijuk van, a közlekedés is jó. Délelőtt kettő, délután három busz fordul Egerszegről. A boltunkra sem lehet panasz. Az üzlet hűtőpultjában friss felvágottak, s az élelmiszereken kívül a háztartási cikkekből is kielégítő a választék. — Nem nagy a falu, úgy száznegyvenen, százötvenen laknak itt, így aztán a vevők kérése alapján rendelem meg az árut — mondja Kutasi Károlyné üzletvezető. — A húsáru ma érkezett, szerdán és pénteken szállítják. Friss kenyeret pedig minden második nap kapunk. — Mekkora a forgalom? — Most a nyári hónapokban százhatvanezer forint körül mozgott a bevételem, ilyen kisközségben ez nem rossz. Reggel fél nyolctól délután fél ötig tartok nyitva. A vegyesbolt afféle központ itt, ahová nemcsak vásárolni térnek be az emberek. Jobbára nyugdíjasok vannak itthon napközben, megosztják velem a gondjukat-bajukat is. Munkalehetőség azonban helyben nincs. Az sem jellemző Gyűrűsre — mint némely más falura —, hogy a városiak olcsón vennének itt telket, felújításra való házat és kertészkedni, pihenni járnának ki. Pedig adott erre a lehetőség. — A letelepedni szándékozókat a tanács kamatmentes kölcsönnel segítené, amit csak három év után kell törleszteni — mondja Szilvás Lajos, a pókaszepetki községi tanács elnöke. — Ám a kölcsönt igénylők inkább a székhelyközséget választják. Két éve tizenkét házhelyet vettek meg Szepetken, tavaly hatot, s az idén is négyet jegyeztünk már. A népességfogyásnak csak egyik oka a munkaalkalom hiánya. A négy társközség közül egyedül Gyűrűsön hiányzik a vezetékes víz. S nem is tervezik. Az idős emberek nem tudják vállalni a bevezetéshez szükséges, 20—30 ezer forintos hozzájárulást. Tavaly megszűnt a filmvetítés is. Mivel kiesik az útvonalból, a gyógyszertári busz sem megy be. — Ezen tudunk segíteni — folytatja az elnök. — Megbeszéljük a körzeti orvossal, hogy a rendeléseire vigyen magával gyógyszert a házi készletéből és a falu útjait is javítjuk, ha kell. Egyszóval: igyekszünk emberi feltételeket teremteni, megfelelő alapellátást biztosítani az ott élőknek. Hajdú Péter „Tulok Józsefné: A két fiam is Egerszegre költözött.. Már több, mint puszta károkozás... Lépések Zalaegerszegen a falfirkáink megfékezésére Zalaegerszegen dísze az Ady utcának a 22—28-as szám alatti új lakóháztömb. Az épület formája, tetőmegoldása, meleg színei jóleső látványt nyújtanak. Ezért is érthetetlen, hogyan voltak képesek valakik egy éjszakai ocsmányságokkal telefesteni az új épület Kisfaludy utca felöli árkádját. És a nagy fekete betűk hónapokon át virítottak, hirdetve az elkövetők gátlástalanságát, lelki sivárságát, mígnem augusztus 20-a előtt újra festették a falat, s nem kis munkával eltüntették az épületről a rondaságot. De nem csak ez az egy, sprével falra fröcskölt felirat éktelenkedik Zalaegerszeg házain, köztéri tárgyain, hanem ennél sokkal több. (És persze, nemcsak egerszegi jelenségről van szó, az ország minden városában találni ilyen feliratokat. Sajnos, egyes településeken még a frissen helyreállított műemléket sem kímélik meg az „éjszaka festői”, s tönkreteszik, elcsúfítják sokak milliókat érő fáradozását.) Hogy mégis egerszegi példával hozakodtunk elő, annak az az oka, hogy itt a városi tanács vezetői úgy döntöttek: a rendőrség segítségével megpróbálnak fellépni az ilyesmiben örömüket lelőkkel szemben. Az ingatlankezelő vállalat dolgozói felmérték, hogy a városbeli állami kezelésben levő épületeken hol található ilyen rongálás. Nos, terjedelmes a lista, hiszen csak az állami tulajdonú létesítményeken 32 felirat, illetve valamilyen otromba ábra éktelenkedik. Sőt, két esetben nem tűrt halasztást ezeknek a feliratoknak az eltüntetése, miután nemcsak esztétikailag volt romboló a hatásuk, hanem megdöbbenést és félelmet is keltett a szöveg tartalma. A város jelképének is számító Csipkeház egyik falára például ezt festették fel ismeretlen tettesek: „Likvidáljuk a cigányokat!” Azon túl, hogy az ilyen feliratot természetesen azonnal el kell tüntetni, szükséges megfelelő lépéseket is tenni annak érdekében, hogy a tettesek ismertté váljanak, s közösségellenes magatartásukért felelősségre vonják őket. Mert ilyesmit a falra felírni már nem holmi gyerekescsíny, hanem szigorúan büntetendő, tűrhetetlen cselekedet. Azután az sem mellékes, hogy mennyibe kerül az ily módon kárt szenvedett épületek helyreállítása. Az előbb említett csipkeházi felirat lefestési költsége meghaladta a nyolcezer, az Ady utcai ház helyreállítása pedig a tízezer forintot. Az IKV szakemberei szerint az általuk rendbetett fatrészek átlagos költsége eléri a kétezer, forintot. A harminckét esetet számítva ez már igencsak jelentős összeget tesz ki. Nos, ezeket összegezve, pontosan listázva tett feljelentést az IKV a Zalaegerszegi VárosiRendőrkapitányságon ismeretlen tettesek ellen. Remélve, hogy a rendőrség nyomára bukkan a falfirkálóknak. S mivel az éjszakát festéksprével járók nem csak az állami épületeket, hanem az OTP lakótömböket, a magánüzleteket, sőt, a családi házakat sem kímélik, megkockáztathatjuk annak felvetését, hogy a lakosság is segíthetne bejelentéseivel ezeknek az embereknek a megfékezésében. Annál is inkább, mert cselekedetük egyfajta, mindannyiunk elleni erőszaknak számít. — Győrffy — ! Jegyzet Hol választják az igazgatót? !Két éve már, hogy új szisztéma, új rend szerint kerülnek kinevezésre az igazgatók az óvodák, valamint az általános- és középiskolák élére országszerte. Az új módi általánosítható tapasztalatait, összegezni talán még korai lenne néhány következmény, jellemző álláspont azonban már most csokorba gyűjthető. Talán nem tűnik ünneprontásnak, ha elsőként leszögezzük: csak néhány esetben működik úgy e rendszer, ahogyan a létrehozó gondolat, eszme diktálná. A pályázatok persze kiíródnak, s a tantestület véleménynyilvánítása, szavazása is megtörténik — legtöbb helyen az előírásokhoz hűen —, ám a lényeg, hogy mindig a legalkalmasabb kapjon teret és lehetőséget, időnként elveszik. S miért? Rengeteg, főként emberi, morális motívum: a kishitűség, a konfliktusok kerülése, a hatalmi szó, a tekintélytisztelet és nem utolsó sorban a hiúság következményeként. A verseny, a megméretés sok esetben pusztán formális, ugyanis az esetek döntő százalékában a funkcióban levő igazgató az egyetlen pályázó a meghirdetett helyre. Sőt, a tapasztalatok szerint még ő maga is sértve érzi kissé magát, miért kell neki pályáznia, hiszen evvel mintegy megkérdőjeleződik az ő abszolút és egyedüli alkalmassága, jó munkája. „Az én igazgatói státuszom függ a testület döntésétől, áttételesen tehát megválaszthatják, hogy akarnak-e velem dolgozni, avagy sem. Nekem, az igazgatónak azonban igencsak kevés valós lehetőségem van arra, hogy válogassak a tanerők közt” — füstölög nem egy direktor. S nem ritka az alábbi morfondírozás sem: „Én, aki öt éven át dolgoztam, őrlődtem a reformok, az alacsony bérek, a napi viták közt, most ugyanúgy pályázzak „saját” állásomra, mint az, aki még nem bizonyított?” Emberileg talán akceptálható gondolatok, érzelmek -®-t ezek, ám egyben azon buktatók csíráit is hordozzák, amelyek az új rendszer kifutását fékezik. A kudarctól, a „bukott ember” bélyegétől való félelem, az idejétmúlt reflexek, görcsök hatnak ma is. Ennek eredménye az, hogy a friss, a szunnyadó energiákat, tehetségeket mozgósító szellem feltörésének sok esetben az a gátja, hogy a kollégáknak egyszerűen nincs merszük funkcióban levő igazgatójuk mellett pályázni. Még akkor sem, ha a verseny valószínűleg az ő javukra dőlne el. S ha mégis megteszik? A beidegződéseknek, emberi hiúságnak „köszönhetően” lehet, hogy egy életre megromlik köztük a viszony. S mi az ábra, ha „helyzet van?” Leginkább akkor kel életre ez a verzió, ha nyugdíjazás előtt áll az igazgató. Ekkor van esély több pályázóra, egészséges pezsdülésre. S ez lenne a cél minden esetben, hogy ilyentájt megélénküljön az élet az iskolákban, hogy új hangok, új programok, új elképzelések vitázzanak egymással, hódítsanak maguknak híveket, fordítsák maguk felé a pedagógusokat. Ám mit találunk e helyett? Leginkább az indulatok, s feszültségek felerősödését, néha olyan mértékben, hogy az utolsó hónapok érdemi oktató-nevelő munkája is megkérdőjeleződik. S hogyan foglalt állást ilyen esetben a tantestület? Az erők egyértelműen a belső, az ismert jelölt felé húztak. Nem vallotta jóindulatra azt feltételezni, hogy a könnyebb ellenállás iránya, a kipróbáltság, a kényelmesség motívuma táplálja e tendenciát. Azt sem véli senki, hogy a tantestület „belső embere” érdemtelenül kap bizalmat. Valószínű, hogy adott esetben éppen ő is legalkalmasabb. Na, de mindig? Ez az, ami miatt mégis ott motoszkál a kérdőjel: miért ez a bizalmatlanság, a túlzott húzódozás az újtól? Ma, amikor annyi minden forr, s az oktatás berkeiben is annyi frissítés egyszerűsítés, racionalizálás volna szükséges; most, amikor a kapuk tárva, azaz kézzelfogható lehetőséget kap minden iskola a valós, tartalmi megújulásra, az egyéni hang és arcél kialakítására, éppen most az emberi kishitűségen, félszegségen és a járt úthoz való túlzott ragaszkodásokon is megbukhat az új szellem? Itt a szeptember, kezdődik a tanév. Lehet, hogy sokunkkal együtt a pedagógustársadalom egy része is új tárgyak felvételére kell, hogy gondoljon. Kezdésnek mindjárt itt van néhány tipp: A felelősség alapfogalmai: Bevezetés nyitottság kérdéseibe; Alkalmazott demokrácia ... Magyar Hajnalka Lelki tanácsadótól az éjjeli menedékhelyig Családvédő egyesület Keszthelyen Korunknak nagy becse a meleg családi otthon, amely alkalmas a gyermekek, a szülők egyéni,s közös gondjainak levezetésére. A kiadós beszélgetésre, a lelki egyensúly karbantartására sajnos, egyre ritkábban adódik lehetőség — jóllehet egyre gyakrabban lenne rá szükség. S ez bizony nem marad következmények nélkül. Nem véletlen, hogy egyre több művelődési intézmény, szervezet próbál segíteni, utat mutatni a megromlott családi élet helyreállítására, a csellengő, kallódó fiatalok felkarolására. Nevezhetjük ezt a formát életmód-klubnak is, mint ahogyan ezt sok esetben a példa is mutatja. Keszthelyen az elmúlt év őszén alakult meg az Egészséges Életmód elnevezésű családvédő egyesület. Célja éppen a lakosság, különösen az ifjúság testi-lelki egészségének erősítése, a krízishelyzetben lévő családok segítése. Programjuk tartalmazza az alkoholizmus és más káros szenvedélyek megelőzését, s a harmonikus, egészséges életvitel széles körű terjesztését. Amint azt Molnár Sándortól, a Köjál munkatársától, az egyesület titkárától megtudtuk, a szervezetnek pillanatnyilag 32 tagja van — köztük gyermekorvos, pszichológus, tanár, kazánfűtő, szociálpolitikus és egyházi személy —, olyan egyének, akik segíteni tudnak, s részt kívánnak vállalni a családsegítő program megvalósításában. Konkrét elképzeléseik is vannak erről. Éppen most van folyamatban egy lelki tanácsadó szolgálat létrehozása: ők elsősorban pedagógus tagjaik révén szeretnék megtalálni az utat azokhoz a családokhoz, ahol szükség lehet a segítségükre. Tisztában vannak azzal, hogy a családokkal való kapcsolatteremtés nem egyszeri találkozást jelent. Hosszabb folyamatról van szó, amelynek során sikerül felismertetni velük az életvezetésükben meglévő probémákat. Tudják, hogy a családban jól lehet ezeket a gondokat kezelni, hiszen a legtöbb konfliktus itt jön létre, s elvégezhetők a szükséges mentálhigiénés vizsgálatok is. A technikai kivitelezés részletei még nem tisztázottak, de keresik az optimális megoldást. Szerepel a terveikben — az egyház képviselőivel közös — éjjeli menedékhely létrehozása. (Lehetőséget teremtve itt a rászorulóknak alkalmi éjszakai szállásra és alapvető tisztálkodási lehetőségre.) Aztán átvállalnák a házasság előtti tanácsadást, sőt a válások megelőzéséért is tenni szeretnének, mégpedig a békítés módszerével. Felvetődik a kérdés: mindehhez milyen anyagi háttér áll rendelkezésükre ? Nos, az Országos Egészségvédelmi Tanács 1988. januárban pályázatot hirdetett, melyen az egyesület éppen a közelmúltban 150 ezer forint támogatást nyert, zömmel technikai felszerelések beszerzésére. Azután — mint a megszűnt alkoholellenes klub jogutódjai 50 ezer forintos állami támogatásban részesülnek, s a tagok is fizetnek tagdíjat. De keresik a kapcsolatot olyan vállalatokkal, amelyek anyagi hozzájárulással tudnák segíteni munkájukat. Molnár Sándortól megtudtuk még, hogy június 30-án alakult meg a „Józan Élet” Egészség- és Családvédő Országos Szövetség, melynek a keszthelyi egyesület is tagja. Munkájukban természetesen együttműködnek a helyi egészségügyi, művelődési, ifjúsági és sport szervekkel is. Az egyesületbe várják mindazok jelentkezését, akik saját életmódjukkal, életvitelükkel mintául szolgálhatnak. S. E.