Zalai Hírlap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-01 / 179. szám

1989. augusztus 1., kedd „illenő” és olcsó vitamin Mit kér a külföldi a hévízi gyógyszertárban? Nyaralás alatt — főleg ide­genben — lehetőleg nem az orvosi rendelőket és a patiká­kat járják az emberek. Néha azonban rákényszerülhetnek és ha nincs komolyabb­­gond, nemegyszer a gyógyszerésztől kérnek tanácsot, s valamint szert a bajukra. Bonyolultabb az ügy, ha külföldön kényte­len a nyaraló efféle segítséget igénybe venni. A hévízi gyógyszertárban annak jár­tunk utána, hogy az itt nya­ralók — hazaiak és idegenből érkezettek — a mindennapi betegforgalmon túl milyen egyéb kérésekkel fordulnak az itt dolgozókhoz. — Jelentős számú külföldi keres fel bennünket a nyara­lási időszakban — kezdi Bá­lint József vezető­ gyógysze­rész. — A téli—őszi hónapok­hoz képest ez mintegy 40 szá­zalékos forgalomnövekedést jelent. Májustól szeptember végéig ilyen a helyzet. — Hány betérővel számol­hatnak ilyentájt? — Meghaladja naponta a félezret a patikába érkezők száma. Míg a „békésebb” hó­napokban a jelentkezők két­­harmada orvosi receptet hoz, ezekben a hetekben, hónapok­ban az emberek legalább fele recept nélküli, azaz szabad forgalmú gyógyszereket, anya­gokat kíván nálunk besze­rezni. — A recept nélkül érkezők általában mit keresnek a gyógyszertárban? — Sokak szemén a fürdő­zés kötőhártya-gyulladást okoz, emiatt kérnek szem­­cseppet. A folyamatos figyel­meztetés ellenére mások szép számmal felégnek a mérték­telen napozás miatt és bőr­panaszaikkal fordulnak eny­hítő szerekért. Ezenkívül gyakran jönnek enyhébb al­lergiás panaszokkal is a nya­ralók. Az pedig szinte min­dennapos, hogy fejfájás, ne­tán reumás tünetek miatt ké­rik a segítségünket.­­ Külföldi turisták speciá­lis igényekkel is felkeresik a gyógyszertárat? — Ez bizony előfordul. Re­cepttel a nyugati turisták azonban nemigen jönnek. Ők nem is a kimondott gyógysze­rek miatt jelentkeznek első­sorban. Például rendkívül so­kan vinnék reumás pana­szaikra a vietnámi balzsamot, amelyet nem mi forgalma­zunk. Gyakran keresik közü­lük a náluk „Reformhaus” néven ismert üzletek termé­keit. Ezek a müzlit és a ha­sonló „natúr” ételek válasz­tékát forgalmazzák, amire ugyancsak nem vagyunk be­rendezkedve. Élénken érdek­lődnek továbbra is az ő zse­büknek olcsó magyar vitamin­­készítmények iránt, amit akár nagy tételben is felvásárolná­nak. — A szocialista országból érkezők mi okból jönnek leg­inkább? — Gyakran érkeznek otthon felírt orvosi recepttel. Nem­egyszer vita is származik be­lőle, hogy esetükben mi száz százalékos térítést alkalma­zunk, noha turistáinknak az ő országaikban gyakran kedvez­mény jár. Ez alól csak azok a keleti turisták kivételek, akik huzamosabb ideig tartóz­kodnak hazánkban. — A hazai vendégek? — Ők zömében szervezett üdültetés vagy gyógyellátás keretében tartózkodnak Héví­zen. Itt kell megemlítenem, hogy mi látjuk el medicinával a helybeli gyógyegészségügyi intézmények jelentős részét is. A hévízi patikában — a szakdolgozók közül — 3 gyógy­szerész és 14 asszisztens dol­gozik. A nyitvatartás állandó, azaz a nyaralási idényben sem változik. Szombaton délig az egység ügyel­etet is biztosít. — Legalább a nyári csúcs­ra — netán szakmai gyakor­laton lévőkkel — megerősített szolgálatot biztosít a gyógy­szertári központ, tekintettel a nagy forgalomra? — A szakmai gyakorlatra szigorú előírások szabályoz­zák a gyakorlati hely techni­kai felszereltségét — jegyezte meg a vezető gyógyszerész. — Így nálunk gyakornokok nem erősítik nyáridőben a szak­gárdát. Ennek ellenére nya­ranta is álljuk a meg-megerő­­södő rohamot. Elmondanám még, hogy az idén bevezetett és sokat bírált gyógyszerren­delet keltette viharok is le­csillapodtak. A gyógyszerészek mellett jórészt a betegek is megszokták az új körülmé­nyeket. És amire talán kicsit büszkék is lehetünk: jobb szervezéssel és új kiadóhely nyitásával lényegesen csök­kent a várakozási idő a gyógyszertárban. Háry László Keszey Istvánná és Némethné Lázár Ágota asszisztens a Postás Gyógyüdülő gyógyszer megrendelését állítja össze. (Kiss Ferenc felvétele) N­aponta 1 50 ezer köbméternyi víz fogy Milyen a nyári vízellátás a keszthelyi A Dunántúli Regionális Víz­mű Keszthelyi Üzemigazgató­sága működési területén jú­lius 10-től időszakos vízfel­használási korlátozás van ér­vényben. Mint a térségben ismeretes, reggel 6 órától este 10-ig tilos a tömlővel való lo­csolás. A Balaton-környéki vízellátás helyzetéről kérdez­tük Palánki János üzemigaz­gatót. — Térségünkben — ami a Balaton mellett Révfülöptől Balatonberényig, északi irány­ban Tapolca—Hévíz között, nyugatra pedig Sármellékig terjed — július első hetében volt a maximum közelében a fogyasztás. Naponta mintegy 50 ezer köbméternyi víz áll rendelkezésre a területen, az említett időszakban az igény ezt mintegy tíz százalékkal haladta meg. Tehát a táro­zóinkban levő készlet jelentő­sen apadni kezdett, s ekkor kértük az illetékes helyi taná­csokat, hogy az általunk java­solt időpontok szerint rendel­jenek el vízkorlátozást. Mely területek a legkri­­tikusabbak a vízellátás szem­pontjából? — Július első hétvégéjén Hévízen a Thermál Szállóból, Cserszegtomajról és Reziből kaptunk jelzést vízhiányról, valamint a badacsonyi ágon volt érezhető jelentősebb nyomáscsökkenés. Azóta átla­gosan 97 százalék körüli a vízbázisaink termelésének kihasználtsága, ami még biz­tosítja a megfelelő ellátást. Sikerült-e elejét venni a helyenkénti további vízhiány­nak? — A korlátozáson túl más műszaki megoldáshoz is nyúl­tunk. Keszthelyen július 21-én egy új kutat kapcsoltunk be, ami 1200 köbméternyi vizet juttat naponta a rendszerbe. Ez a város ellátásán javít, sőt közvetett módon kedvezően befolyásolja a cserszegtomaji és a rézi vízszolgáltatást is, amely egyébként a legkriti­kusabb. A múlt évben előfor­dult, hogy ezekbe a községek­be lajtkocsival kellett vizet szállítanunk. Ezt idén eddig sikerült elkerülni. A szolgál­tatás további biztonsága érde­kében folyamatban van egy új ötszáz köbméteres tározó üzembehelyezése, az eddig csupán 70 köbméteres mellé. A bekapcsolásra rövid időn belül sor kerül, s így a tér­ségben az átmeneti csúcsidő­­szakra jellemző napi kétezer köbméternyi vizet is adni tudjuk. A lakosság eleget tesz-e a vízkorlátozási rendelkezés­nek? — Jellemző volt, hogy a korlátozás bevezetését megelő­ző napon rendkívül megemel­kedett a fogyasztás. A kerté­szek, szőlőművelők tehát ala­pos locsolást végeztek, s meg­töltötték víztárolóikat is. Úgy gondoljuk, hogy intézkedésünk nem jelenthet kárt a kerttu­lajdonosoknak, hiszen késő es­te és kora reggel tudnak lo­csolni. Nem jellemző, hogy az egyébként mindenkor megfe­lelő víznyomású térségekben visszaélnének helyzetükkel a fogyasztók mások kárára. Meddig marad érvény­ben a korlátozás? — A terv szerint szeptem­ber 1-jével oldjuk fel, de ez a nyár végi időjárástól, s az ezzel összefüggő fogyasztástól is függ. Ha lehetséges, előbb visszavonjuk. Részünkről ket­tős érdekről van szó, ami el­lentmondásos is. Hiszen egy­részt takarékosságra kell kér­nünk a lakosságot a megfe­lelő ellátás érdekében, más­részről pedig érdekeltek va­gyunk a fogyasztásban, mert a vízdíjakból gazdálkodunk. A korlátozás tehát számunk­ra is kellemetlen kényszer. H. A. Magyar és amerikai történészek együttműködése Az oszmán és a Habsburg birodalom tizenöt éves háború­jának hiteles forrásait tárták fel a magyar és amerikai tör­ténészek. A Magyar Tudomá­nyos Akadémia Történettudo­mányi Intézetének és az in­­dianai egyetem oszmaniszti­­ka kutatói — akik a Magyar Tudományos Akadémia, vala­mint az Amerikai Tudós Tár­saságok Szövetsége és a Nem­zetközi Kutatási Cserék Szer­vezete kutatási programjának résztvevőiként négy év óta működnek együtt­— a napok­ban Magyarországon találkoz­tak. Kölcsönösen tájékoztat­ták egymást kutatásaik ered­ményeiről és megállapodtak abban, hogy közösen publi­kálják a tizenötéves háború­ról valló XVI—XVII. századi török dokumentumokat, ame­lyeket még a szakmabeliek is csupán hivatkozásból ismer­nek. Közös kötetük előrelátha­tóan a következő évben jele­nik meg az Akadémiai Kiadó gondozásában. Ez a forrásmű jelentős információkkal gaz­dagítja mind a magyar, mind az egyetemes történel­met. E hosszú háború törté­nete ugyanis kevéssé ismert, forrásait nem dolgozta fel kellő mértékben sem az oszt­rák, sem a magyar, sem a török történetírás. A kézi­könyv új adalékokkal szolgál az oszmán birodalomról, amely a XVI. század végén az európai nagyhatalmak félel­metes ellenfele volt, majd egy évszázad múlva hanyatló korszakát élte. (MTI) ZALAI HÍRUP.5 Heti ( ) -jegyzet A valóság rovására AZ ORSZÁGOS sajtó­­szolgálat közölte az új­ságíró szövetség etikai bizott­ságának nyilatkozatát, amelyet a Kacsa című új budapesti magazin megjelenése kapcsán hozott. „Az újságírói munka során sajnos előfordul, hogy félrevezetés folytán, tévedés­ből, elfogultságból vagy kellő körültekintés híján valótlan­ság kerül nyilvánosságra. A szakma becsületére valamit is adó újságíró igyekszik elke­rülni az ilyen hibákat. Ám az újságíró-etikával homlokegye­nest ellenkezik a megtervezett hazugság. Ez nemcsak jog­szabályokat sért, hanem sérti a magyar újságírók önérzetét, szakmai tisztességét ... A MUOSZ Etikai Bizottsága megállapítja, hogy a magyar sajtó egy része a hitelesség, a valóság rovására közöl szen­zációkat” ... — hangzik a nyilatkozat. E megállapításoknak — szá­momra úgy tűnik — bizonyos zalai és televíziós aktualitást ad a hét egyik Híradójában nyilvánosságra hozott glossza. A híradás tartalmának a leg­illetékesebbtől származó cáfo­lata fentebb olvasható, így hát e jegyzet szerzője csupán ar­ra szorítkozik, hogy az ügy kapcsán, jó negyven éves új­ságírói tapasztalatainak birto­kában a veszélyes tendenciára — az örvendetesen szaporodó helyi lapokban olvasott egyes cikkek alapján is — felhívja a figyelmet. A felszabadulás utáni plu­ralista korszakban kezdvén a szakmát, tudom, mennyit kell a fejet törni, kapcsolatokat ápolni, talpalni, hogy az új­ságíró olyan híradásokat te­hessen a szerkesztő íróasztalá­ra, ami szenzációnak számít, érdekelheti a közönséget. Ez nem is sikerülhet nap mint nap, így hát ha megbocsájta­­ni nem is lehet, de meg lehet érteni, ha az újságíró — kín­jában — némi csúsztatásokat enged meg magának, rájátszik az eseményre. Tipikus esete volt ennek, amikor valaki fel­fedezte, hogy a budapesti Sza­­badság-híd közelében a má­sodik világháború során el­süllyedt német uszály fekszik, kitalálta, hogy az uszály gyomrában robbanásra kész lőszerek lapulnak. A „szenzá­cióra” ráharapott szinte vala­mennyi sajtóorgánum, termé­szetesen a televízió is. És ez utóbbi riporternője tette fel a korszak legbájosabb kérdését: „Nem kellene e felszólítani a németeket, vigyék el innen, amit itthagytak!?...” A „ki­taláció” keltette vihar aztán elült, mert kiderült, hogy az évtizedek óta jól ismert uszály gyomrában fahasábok rothadnak. Igaz, hogy ez né­hány százezer forint felesle­gesen kidobott pénzébe került a fővárosnak. Ilyen szempont­ból ártatlanabb, bár nem ke­vésbé csinált a zalai hír, mi­dőn az újságíró a televízió Híradójában az útmenti fák kivágása kapcsán hevesen tá­madta a környezettel mit sem törődő, a természetet pusztító útépítőket. Közben a képen jól látható volt a fák vágási felületén, hogy korhadtak és az is látható volt, hogy a ki­vágottak mögött vidáman lombosodnak a korábban már elültetett fiatal fák. A HETI televíziós műsor­ban, a Tv2 Napzártájában többször is szó volt a sajtóról. Elsősorban arról, hogy a mé­diák hogyan felelhetnek meg a többpártrendszer követel­ményeinek. Az egyik napon szerkesztők vitatkozgattak el igen békésen arról, vajon me­lyik a világtendencia? A pár­­tonkívüli, úgynevezett függet­len lapoké-e a jövő, avagy a pártlapoké? «abban állapodtak meg, hogy a világban erre is és arra is van példa, de a legfejlettebb kapitalista orszá­gok sajtószerkezete az előbbi változatot mutatja erősebb­nek. Kitűnt azonban a vitából az is, hogy a jelenlegi idő­szakban Magyarországon, amikor a hatalmon lévő párt belső válsággal küzd, az ala­kuló pártok fő gondja pedig, hogy megszervezzék magukat, a pártlapoknak nagyobb az esélyük, de a „függetlenedés­re” helyes a törekvés. Ezzel egyet is lehet érteni. Akárcsak az MSZMP-nek azt az álláspontját, hogy az általa alapított, vagy tulajdo­nában került lapokról, így a megyei lapokról nem mond le. Számomra ezért némileg meg­lepő is volt az a köntörfala­zás, amellyel az MSZMP Köz­ponti Bizottságának képvise­lője a másnap esti lapzártá­ban, más pártok és szerveze­tek képviselőivel folytatott beszélgetésben, a részükről megnyilvánult, a megyei la­pokat érintő kívánságot és követelést fogadta. Amilyen természetes törekvés tudni­illik a magukat megszervezni akaró pártok részéről a sajtó­nak, mint hatalmi eszköznek a megszerzése, olyan termé­szetes a hatalmon lévő és a hatalmat megtartani akaró szervezetnek a hatalmi eszköz megtartására irányuló szán­déka. KÁDÁR JÁNOS az elmúlt három évtizedben a maga egyszerű módján sok megszív­lelendő bölcsességet mondott ki. Egy, a sajtó munkatársai előtt tartott beszédében mond­ta a határozott álláspont kép­viseletére biztatva őket, hogy az afféle se hideg, se meleg véleményt az isten gyomra se veszi be. Ez azt hiszem bát­ran vonatkoztatható a politi­kára általánosságban, s min­den tisztességes emberi ma­gatartásra különösen. A határozottan képviselt vélemény persze lehet téves is, de — hogy visszautaljak arra, amivel indítottam a jegyzetet — sosem lehet szán­dékosan hazug. Hári Sándor M­ilyen gazdag es a város?... avagy sokkal szegényebbek lennénk a Zrínyi-lovasszobor nélkül A Híradó július 26-i első adásában Halassy Gábor, a Magyar Televízió zalai mun­katársa kifogásolta, hogy Za­laegerszegen lovasszobrot emelnek három és fél milliós költséggel Zrínyi Miklósnak, ahelyett, hogy ezt a pénzt a város közterületeinek tisztítá­sára, a sok helyen lepusztult járdák javítására fordítanák. Az elhangzottakat kiegészíten­dő, a lakosság hiteles tájékoz­tatása céljából indokoltnak tartom a következőket vála­szolni, kérve a Zalai Hírlapot soraim közlésére. 1986-ban országos kezdemé­nyezés indult történelmi sze­mélyiségek emlékének képző- és iparművészeti alkotásokkal történő megörökítésére. Mi, Zalaegerszeg, pályázatot nyúj­tottunk be Zrínyi Miklós köl­tő, hadvezér és politikus (1620—1664) városhoz és me­gyéhez kötődő emlékének megörökítéseként szobor állí­tására. Pályázatunkat azzal indokoltuk, hogy Zrínyi Mik­lós, a magyar történelem leg­jelentősebb személyiségei közé tartozik, a XVII. század leg­nagyobb magyarja volt. Iro­dalomtörténetünk a magyar nemzeti eposz megteremtőjét látja benne, aki egyesítve a korábbi magyar és külföldi irodalom legjobb hagyomá­nyait, „ércnél maradandóbb” emlékművet állított dédapjá­nak, a „Szigeti veszedelem” megalkotásával. Történetírá­sunk úgy emlékszik meg róla, mint a század legtisztábban és legelőbbre látó politikusá­ról. Élete végéig Zala vár­megye főispánja volt és e tisztsége révén a megye meg­maradt részeinek fő védelme­zője is a töröktől. Sajnálatos, hogy amíg a ha­zaszeretetre és a hazafiságra sokat adó emlékezetünk illő módon megörökíti történel­münk nagy alakjainak emlé­két köztéri szobrokban is, ad­dig a Zalából indultak és itt éltek legnagyobbikának csu­pán egy kis mellszobra áll Zalaegerszegen, a Zrínyi Gim­náziumban. Figyelmet érdem­lő kívánság tehát, hogy méltó emlékmű hirdesse a költő és hadvezér Zrínyi Miklós tettei­nek emlékét Zala megye szék­helyén, s a mű talapzatára méltán kívánkozik életművé­nek hitvallása: „Én az én gé­niuszomat mindenkor hazám szolgálatára alkalmaztatom!” Ezzel a pályázati céllal el­nyertük a Képző- és Iparmű­vészeti Lektorátus támogatá­sát, így 1989. november 18-án Zrínyi halálának 325. évfor­dulóján emlékművet állítunk. Az időpont aktualitását eme­li, hogy jövőre, 1990-ben lesz 300 éve annak, hogy Kanizsa vára és ezzel egész Zala vár­megye felszabadult a török uralom alól. A műhöz a Képző- és Ipar­­művészeti Lektorátus a Me­gyei Művészeti Alappal együt­tesen, a szerzői díjak mellett maximálisan 2 millió forint hozzájárulást vállalt. Az en­nek szellemében kiírt pályá­zat 1987. májusában lezajlott és a szobor megalkotására — 28 pályázó közül — Tóth Bé­la csongrádi szobrászművész kapott megbízást. Az általa készített 2/3 életnagyságú bronz lovasszobor felállításá­nak helyszínéül — a szakzsű­ri választása szerint — a Vá­rosi Tanács előtti parkot je­lölték ki. Az említett 2 millió forintos költségen kívül a Képző- és Iparművészeti Lektorátus vál­lalta a pályadíjakat 235 ezer, valamint a szobrász és Va­dász György építész szerzői díját 460 ezer forint összeg­ben. A várost mindösszesen 480—500 ezer forint összeg vállalása terheli a posztamens megépítésével és a szobor környezetének rendezésével. Ezt a költséget — szegényes időszakunkban is — szívesen vállaltuk. Azt hiszem csupán egy töredék részecskéje ez an­nak, amivel történelmünknek, vidékünk kimagasló történel­mi személyiségének tartozunk. Ezzel az összeggel sem kivál­tani, sem méltóságsértés nél­kül párhuzamba állítani nem lehet azokat a gondokat, ame­lyek a szemeteléssel vagy a város díszkútjainak működé­sével kapcsolatban merülnek fel. A központi források ezek­re a célokra természetesen nem állnak rendelkezésre, így tehát nem gazdagsá­gunk teremtette ezt a nagy le­hetőséget, hanem talán vál­lalkozási bátorságunk, amely nélkül csak szegényebbek len­nénk. Dr. Kustos Lajos tanácselnök

Next