Zalai Hírlap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-02 / 1. szám

1900. január 2.. kedd _ rÄpta_ JMAI HlWUPj Zalai segélyszállítmánnyal Kolozsvárott (Folytatás az 1. oldalról.) álltunk volna a tömegek olda­lára a diktátor elleni harcban, ha nem lennének őszinték a szándékaink? — tette fel a kérdést egy magát megnevez­ni nem akaró főhadnagy, aki viszont rendkívüli szimpátiá­val viseltetett a maroknyi ma­gyar „küldöttség” iránt. A tolmácsunk, a 15 éves Szeidel Krisztina a fáradtság­tól majd összeesve magyaráz­ta, hogy édesanyja — aki a kórházban asszisztens — majdnem idegösszeroppanást kapott, mert egy rákban szen­vedő aprócska, négyéves kis­fiú az utcai események során lövést kapott, s alig tudták megmenteni ismét az életét. S ha már a kórháznál tar­tottunk, meghallgattuk Csomós Mária körzeti orvost is, aki nem győzte sorolni, mi min­denre lenne szükségük ahhoz, hogy életeket tudjanak men­teni : fájdalomcsillapító, anti­biotikum, orvosi műszerek. . . So­k a gyerek, megmentésük a jövő szempontjából is fon­tos: 32 ezer az általános isko­lás, 26 ezer a gimnazista, 6453 az óvodás, valamint több ezer a bölcsődés a városban. So­kan közülük életükben nem láttak és nem ízleltek még va­jat, nem tudják mi az, hogy szaloncukor. . . — A mi iskolánkba több mint ezren járnak, egyharma­­duk magyar. Napok óta özön­­lik ide a magyar segítség, de még semmit sem kaptunk. Mi sem, pedig az én családom mind a négy tagja pedagógus, a férjem és a két lányom is az. Legközelebb egyenesen hozzánk jöjjenek, nálunk pa­koljanak ki. Érezzék egyszer azt a gyerekek, hogy az aján­dékot tényleg a magyaroktól kapták. Ne legyen a dicsőség ismét a régieké, mert akkor nem ér semmit az áldozat — mondta elkeseredett hangon egy pedagógus házaspár. Az a szikra, amit Tőkés László jelentett a romániai fordulatban, az őt védő élő emberlánc, — ahogy odakint mondják — a népforradalom csodaeszköze, jó lenne, ha egyenjogúságot is jelenthetne. Mert túlságosan is sok a ve­szíteni való — nemcsak amiatt, hogy még vannak mindenre elszánt titkos ügy­nökök, terroristák a hegyek­ben — s hamar elveszíthető a világ segítőkészsége. — Felszabadult lélekkel igyekszünk feledni a tegnapot, s jó, hogy a jövőt hordozó fia­talságé a hatalmas kezdemé­nyező erő. Megható, amit a fiatalok véghezvittek. Hiszen olyan ügyhöz csatlakoztak a bálvány ledöntését követően, amit még nem ismerhettek, s csak abban bízhattak, hogy jobb a réginél. Napok óta nem tudunk aludni, nem is szabad, mert végig kell vin­nünk a forradalmat. Bizony­ságot kell tennünk, hogy tar­tós változást akarunk, igazol­nunk kell jószándékunkat, az­az tenni a dolgunkat, s külde­tésünket mindannyiunkért — mondta Rierizer Zoltán, a Ko­­lozs megyei bodonkúti refor­mátus lelkész. Amikor küldetésünk befe­jeztével visszafelé indultunk, féltőn óvtak frissen szerzett barátaink, mert a határzóná­ban a fordulat hetedik nap­ján egy nyugatnémet segély­­szállítmány kísérőit gyilkolták le a terroristák. Mi épségben hazaértünk, s a segélyszállít­mány valamennyi résztvevője vallja: kész egy következő szállítmány eljuttatására... Szöveg: Takács Sándor Fotó: Kiss Ferenc Frissen hantolt sírok a házsongárdi temetőben. Kenyér­rakodás a sportcsarnok küzdőterén. Könnyes küszönetek a csekély ajándékokért. Lentiből Temesvárra Az elmúlt hét második felében már egyre többen készülődtek az óévbúcsúzta­tóra a Kerka-parti város­ban, de a lakosság nem fe­ledkezett meg a romániai segítségnyújtásról sem. Csü­törtökön este indult útnak egy mini-konvoj Temesvár­ra, amely a HNF, az MDF és a Vöröskereszt közös szervezésében élelmiszert, babot, burgonyát és konzer­­veket juttatott el a rászoru­lóknak. A Soós Ferenc, Völ­gyi Gyula, Lábodi Zoltán, Goór Zsolt, Steiner Sándor és Berta Róbert alkotta szál­lítócsoport sikerrel teljesí­tette küldetését és szomba­ton hajnalban visszaérke­zett Lentibe. Megmozdult az egész városi Zalaszentgrótiak segítsége 1989. december 22-ének es­téje, és a rákövetkező napok eseményei emlékezetesek ma­radnak Zalaszentgrót és kör­nyező településeinek életében. A Magyar Televízió dél­utáni műsora­­, amely a ro­mániai események borzalmai­ról mutatott részleteket — minden emberben szinte azon­nal megmozdított valamit. Ez a valami pedig nem volt más, mint a segíteni akarás. Egy órán belül összeült a különböző politikai pártok képviselőiből és a város veze­tőiből álló válságstáb. Nem volt sok vita, mindenki tenni akart. A gyűjtés azonnal meg­indult, a felajánlások, adomá­nyok szervezési feladatait a helyi Vöröskereszt vállalta. Este 10 órára indulásra készen állt az élelemmel megpakolt autó. A szállítmány kísérését az SZDSZ tagjai vállalták, az úticél Temesvár volt. És az­nap este Zala megyéből első­ként elindult a segély Romá­nia felé! Hosszú éjszaka kö­vetkezett, a román határra ér­ve megtorpantak az autók, mi­vel a határt bizonytalan időre lezárták. Ezután órákig tartó izgatott várakozás következett. A hírek folyamatosan érkez­tek — Temesvárra lehetetlen eljutni, lövik a várost. Időközben a gépjárművek hosszú sora tömörült össze a határátkelőhely előtt. Sokan visszafordultak, és Makón, Szegeden központi gyűjtőhe­lyekre rakták le szállítmányu­kat. Az események hatására a pécsi szervezetek által küldött szállítmányok kísérőivel együtt úgy döntöttünk, hogy a gépkocsik konvojt alkotva ha­ladjanak együtt, mivel így ta­lán kisebb a veszély. Az úti­célunk az Arad megyei kór­ház. Néhány óra múlva üzenet érkezik — a határt felnyitják és a konvoj indulhat. — Ara­don pedig már várnak ben­nünket. Indulunk, s megállás nélkül haladunk, a kis faluk­ban minden épkézláb lakos kint áll az utcákon, integet­nek, örülnek, sírnak. Aradra érve a város szélén megmotoznak bennünket, ez a védekezés részükről, nehogy fegyverek kerüljenek a vá­rosba. A megyei kórház kapui kitárva, sorfalat állnak a né­pi fegyveresek, az orvosok, ápolók, a betegek, mindenki, aki csak mozdulni tud. És se vége, se hossza az ölelések­nek, a kézszorításoknak, a kö­­szönömöknek. Aztán sietnünk kell, mert még világosban vissza kellene érnünk magyar földre. A 30 gépkocsit a lehető legrövidebb időn belül kiürítjük — már csak az utolsó teherautó van hátra, amely kint áll az ut­cán, — amikor elkezdődik a lövöldözés. Háztetőről, pince­nyílásokból lövik a fegyverte­len embereket, aztán megszó­lal a géppuska a kórházon be­lül is. Mindenki menekül, mindenki fedezéket keres. Nagysokára egy katonai pán­célos jármű érkezik, amely felveszi a harcot a lesből tá­madó terroristákkal. Egy fegy­verest ott helyben agyonlőnek, aztán lezárják az utcát és végre biztosítják távozásun­kat. Aradon kívül már a kato­naság egységei tüzelőállásból fedezik az utat. A határon fellélegzünk. Mi már megmenekültünk. De azok, akik ottmaradtak , mi lesz velük? Aztán indulás hazafelé. Éj­szaka érkezünk meg, de azon­nal érezzük, hogy Zalaszent­grót lakosai féltő izgalommal vártak minket. Városunk, községeink lakos­sága napokon keresztül hordta adományait a gyűjtőhelyekre. Sok százezer forint értékű áru és pénz gyűlt össze. December 27-én már egy újabb teher­autóra való élelem indult Za­­laszentgrótról. Ők már Ko­lozsvárig jutottak, ahol nagy­­mennyiségű gyógyszerrel, élel­miszerrel tudták ellátni a be­tegeket, a helyi lakosságot. December 28-án a zalaszent­­gróti katolikus templomban megemlékező, hálaadó szent­misét tartottunk a helyi cser­kész szövetséggel és egyház­­közösséggel karöltve. Sokszáz ember gyűlt össze és fejezte ki együttérző hitét gyertya­­gyújtásával a romániai esemé­nyek szenvedői, áldozatai mellett. Azonosulni tudtunk mindazok örömével, akiknek hosszú évtizedek után végre sikerült Közép-Európa utolsó kommunista diktátori hatal­mát megdönteniük. Szeretnénk köszönetünket kifejezni mindazoknak, akik bármely módon kifejezték együttérzésüket, akikben meg­mozdult a lelkiismeret és a maguk lehetőségein belül megpróbáltak segíteni a rá­szorultakon. A tisztelet meg­jár mindannyiuknak! Szőke János Szabad Demokraták Szövet­sége Országos Tanács tagja 3 Vöröskereszt-összesítés a segélyszállítmányokról A Magyar Vöröskereszt Or­szágos Központja, az MTI ké­résére, összegezést adott az elmúlt napokban Romániába indított segélyszállítmányok­ról, akciókról. Eszerint eddig, a központi raktáron át, mint­egy 200 tonna segélyszállít­mányt indítottak útnak, to­vábbi 200 tonnát küldtek a megyei és a városi Vöröske­reszt vezetőségek szervezésé­ben, mintegy 50 tonna gyors­segély pedig repülőgépen ju­tott el Romániába. A konvo­jok gerincét kezdetben főleg személygépkocsik, később azonban egyre inkább a te­herautók alkották, újabban pedig mindinkább a vasúti szállítás lehetőségét igyekez­nek kihasználni. Miután na­gyon sokan a személygépko­csis fuvarozást ajánlották fel —, s így van ez most is —, mindenki jószándékát immár nem tudják igénybe venni. Folyamatosan megkeresik a jelentkezőket és ahogyan a szállítási igények jelentkez­nek, úgy használják majd föl a magánautósok segítségét. Rendkívül sokszínűek a vál­lalások a Vöröskereszt össze­sítése szerint. Mintegy 3000 család vállalná el szívesen rö­­videbb, hosszabb időre, romá­niai gyerekek üdültetését. Na­gyon sokan közreműködnek a szállítmányok rakodásánál, to­vábbításánál, mások több na­pos telefonügyeletet tartanak, vagy a rádióközpontokban dolgoznak, segítve a külde­mények célba juttatását. A Vöröskereszt központjában ed­dig mintegy 10 millió forint készpénz felajánlásról tudnak, ám ez az összesítés nem te­kinthető véglegesnek, hiszen nagyon sokan a helyi szerve­zethez juttatták el adomá­nyaikat, és ezek a tételek egyelőre nem szerepelnek a központi kimutatásban. Sokan közvetlenül kezdeményezték a segítségnyújtást, amit közpon­tilag nem is tudtak koordi­nálni. A Magyar és a Román Vö­röskereszt központi szervezete már felvette a közvetlen mun­kakapcsolatot, a magyar kül­demények azonban rendelte­tési helyükre jelenleg is úgy jutnak el, hogy a konvojok vezetői a helyszínen tanul­mányozzák, mire van szükség egy-egy nagyobb kórházban, közintézményben és ennek nyomán adják a jelzéseket az utánuk indulóknak. Számos romániai nagyvárossal alakult így ki rugalmas és jó kapcso­lat, nem mondható el ez vi­szont a kisebb településekről. A magyar konvojok ezekben nem állnak meg, mivel a hi­vatalos fogadó hálózatot itt még nem szervezték meg, en­nél fogva nem tudják garan­tálni, hogy valóban a legjob­ban rászorulóknak jut el a küldemény. (MTI) Az MDF Országos Elnökségének sajtótájékoztatója Elsősorban a romániai ese­mények, illetve az ezek nyo­mán kialakult új politikai helyzet indokolja, hogy a Ma­gyar Demokrata Fórum kiált­ványt intézzen Közép- és Ke­­let-Európa új demokratikus szervezeteihez — mondotta Antall József, az MDF elnöke szombaton a szervezet székhá­zában tartott sajtótájékozta­tón, amelyen a különböző pár­tok, alternatív szervezetek képviselői is részt vettek. Antall József hangsúlyozta, hogy az utóbbi napokban a magyar társadalomban morá­lis megújhodási folyamat in­dult el, a történelmi átalaku­lás hozzájárulhat ahhoz, hogy megszűnjenek a politikai el­lentétek. Szükséges, hogy a romániai magyar kisebbség sorsa megnyugtatóan rende­ződjék, ehhez pedig hozzájá­rulhat az MDF által kezdemé­nyezett kiáltvány is — mon­dotta. A kiáltvány javasolja valamennyi közép- és kelet­­-európai szervezetnek, hogy kötelezze el magát az egység megőrzése és a politikai plu­ralizmus mellett. A demokrá­cia egyik legfontosabb próba­köve a tolerancia, a más poli­tikai nézeteket vallók, a más vallásúak, a más nyelvűek, vagyis mindenfajta kisebbség iránt. A türelem gyakorlati megvalósításának útja, e cso­portok autonóm életének, ön­­szerveződésének elismerése, a szabad fejlődés biztosítása — hangzik a kiáltvány, amely Közép- és Kelet-Európa új demokratikus szervezetét és mozgalmát felhívja a csatla­kozásra, nyilatkozat formájá­ban. A sajtótájékoztatón beszá­moltak a Romániának nyúj­tott MDF központi segélyak­ciójáról is. Mint mondották 638 gépkocsi, több mint ezer tonna különféle árut, túlnyo­mórészt tartós élelmiszert, gyógyszert és kötszert szállí­tott a rászorulóknak. A 30 millió forint értékű természet­beni segítség mellett az MDF Ó­ utcai központjában eddig 3 millió forint pénzadomány is összegyűlt. Két kezdeményezés is el­hangzott: az MDF felajánlja szakismereteit a romániai pia­ci viszonyok kialakításához, a gazdaság átalakításához. Ugyancsak támogatja, hogy a Marx Károly Közgazdaságtu­dományi Egyetem kezdemé­nyezését, miszerint a jövőben szakcikkek, tantervek, oktatá­si programok átadásával segít­sék a szomszédos ország felső­fokú szakembereinek a képzé­sét. (MTI)

Next