Zalai Hírlap, 1991. november (47. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-01 / 256. szám

4 ■ Egészségmegőrzés — közös erőfeszítéssel Minden egészségügyi vezetőnek — így számomra is — elsőrendű feladat úgy alakítani az országosés helyi célkitűzéseket, hogy a kormányprogram alapgondolata — egészséges népnek lehet csak jövője — ne váljon üres frázissá. Ehhez felelősségvállalásra van szükség a kormány, a társadalom, az önkormányzatok és az egyén részéről egyaránt. A kormány garanciát vállalt a biztosítási rendszer felett. Az önkormányzatok felelősségét törvény írja elő. Természetesen ez egyúttal nem jelentheti azt, hogy a választópolgárok helyett, illetve fejük felett határoznak közösségek életét döntően befolyásoló kérdésekben. Nekünk, az alapellátásban dolgozó — embercsoportok egészsége felett őrködő — orvosoknak növelni kell az egyéni felelősségvállalás érzetét betegeinkben. Rendelőintézetünk —melyre büszkék vagyunk, hogy társadalmi munkában épült — nyolcvanhárom fős. Tizenöt szakrendelésen—három gyermek és négy felnőtt körzetben dolgozó kollektívája felelős közel 28 ezer ember egészségügyi ellátásáért. A rendelőintézet feladatát — a hasonló egészségügyi intézmények nehézségeivel küszködve — mindezideig ellátta. Forgalmából és a lakosság visszajelzéseiből arra következtethetünk, hogy sikerült egy jól működő rendszert kiépíteni. Szorongással és örömmel vegyes érzésekkel állunk az új egészségügyi rendszer küszöbén és felvetődik mindannyiunkban: vajon mi lesz a sorsunk? Határozott meggyőződésem, hogy nekünk egészségügyi központként tovább kell működnünk. Mindezt indokolja egyebek közt, hogy a legközelebb elérhető kórház negyvenötven kilométeres távolságra található Lentitől, a társadalombiztosítás a tervek szerint útiköltséget csak rendkívül Indokolt esetben térít a jövőben, továbbá azok a vizsgálatok, melyeket jelenleg térítésmentesen végeznek a kórházak számunkra, minden bizonnyal az önkormányzat pénztárcáját terhelik majd. A fentiekből következően a lehetőségekhez mérten önellátásra kell berendezkednünk, amely egyúttal azt is jelenti, hogy szükséges fejleszteni diagnosztikus készségünket. Ez elsősorban a lakosság érdeke, hiszen — ha nem tudja megfizetni az útiköltségeket és vizsgálatokat—nem képes gyógyíttatni magát. A diagnosztikus lehetőségek növelésére irányuló szakmai programjaink nem kis pénzbe kerülnek. Álláspontunk szerint önerőből oldjuk meg elképzeléseinket, hogy csak végső esetben kényszerüljünk az önkormányzat, a vállalkozók, továbbá az intézmények segítségére. Egységes Európát szeretnénk, ahol a határok csupán jelképesen választanak el bennünket, ezért úgy vélem, az eddigi ellátási területek fellazulásával a jövőben többnyire régiókban kell gondolkodnunk. Három ország határán vagyunk— ideális környezetben —, így ezzel a helyzeti előnnyel élnünk kell. Kialakulóban lévő határon túli kapcsolatainkat érdemes továbbfejleszteni a muravidéki és ausztriai egészségügyi intézményekkel. Szándékunkban áll olyan szűrőprogramok indítása, melyekkel a lakosságot hozzásegíthetjük egészségi állapotuk jobb megismeréséhez, illetve megelőzhetünk olyan betegségeket, melyek panaszt legtöbb esetben akkor okoznak, amikor már nem lehet, vagy nagyon nehéz segíteni. Ehhez a tárgyi és személyi feltételeket az elmúlt négy év során nagyrészt sikerült megteremteni. Bár ellátási területünkhöz számos szórt település tartozik, sikerült két szakrendelésen megszervezni az időre hívást, így a várakozási idő minimálisra csökkent. Egyik legjobban leterhelt szakrendelésünk a gépjármű- és munkaalkalmassági rendelés. Talán kevesen tudják, hogy a vizsgálat időpontját két héttel megelőzően készült laborvizsgálatot is elfogadunk, ezáltal lecsökkenthető a várakozás idő. Befejezésként hadd idézzem Durhheim ma is aktuális gondolatait: „ha egy országban gazdasági katasztrófa következik be, vagy ha a társadalmi válság oka a hatalom és szerkezetének megváltozása, az emberek nem tudják, mit lehet és mit nem, mi helyes és helytelen, mi az, amit jogosam elkövethetnek, mi az, ami túllépi a mértéket — idő kell hozzá, hogy a köztudat újra osztályozhassa az embereket és a dolgokat”. A Lenti Rendelőintézet dolgozói — az orvosoktól a technikai személyzetig — a hazai egészségügy válsághelyzetében is arra törekednek, hogy a kisváros és vonzáskörzetének lakossága a jövőben se szenvedjen hátrányt az alapellátásban. Dr. Bencze Katalin igazgató főorvos, települési képviselő Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Településellátási és Fejlesztési Osztály nyilvános pályázatot ír ki a Csokonai Úti Általános Iskola tanuszoda felújításának tervezésére. A pályázati anyag térítésmentesen a Polgármesteri Hivatal Településellátási és Fejlesztési Osztályán (földszint 6-os szoba) munkanapokon 8 órától 12 óráig 1991. november 4-től november 15-ig vehető át. A pályázat benyújtásának időpontja: 1991. december 16. Tervszállítási határidő: 1992. február 25. Zalai Hírlap 1991. NOVEMBER 1. Lenti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján bérbe adja a város központjában lévő Kossuth út 4. szám alatti Korona étterem, a Petőfi út 1. szám alatti volt üveg porcelán bolt, valamint a Kossuth út 1. szám alatti húsbolt helyiségeit. A pályázat benyújtásának határideje: 1991. november 15. A pályázat részleges feltételeiről a Polgármesteri Hivatal Gazdasági Osztálya (Lenti, Zrínyi u. 4. II/9.) ad felvilágosítást. Közmeghallgatás Zalaegerszegen A Polgármesteri Hivatal tájékoztatja Zalaegerszeg lakosságát, hogy a Megyei Jogú Város Képviselő-testülete 1991. november 16-án közmeghallgatást tart. A közmeghallgatás helyéről és pontos idejéről mához egy hétre a Zalai Hírlapban tájékoztatást adunk. Ezen alkalomból a képviselő-testület valamennyi tagjának kérdéseket lehet feltenni. A kérdések előzetesen írásban is feltehetők az alábbi címre megküldve: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános tervezői ötletpályázatot ír ki Mobil elárusító berendezések (asztalok, pavilonok) kialakítására. A pályázati anyag térítésmentesen átvehető a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 2. szoba munkanapokon 8 órától 12 óráig, illetve a Gazdasági Osztály Vagyonhasznosítási és Vállalkozási Irodájában (I. emelet 10. ajtó, teljes munkaidőben). A pályázatok benyújtási határideje: 1991. november 25. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Osztálya 8900 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 17-19. Egerszegi vállalatok, vállalkozók! A budapesti dán nagykövetség eljuttatta Irodánkhoz a Dán Ipar és Kereskedelem Kézikönyvét, amely Dánia történelmi, földrajzi és kulturális sajátosságainak bemutatása mellett az ország gazdasági-kereskedelmi kapcsolatait is ismerteti. A kiadványban Dánia összes vállalata szerepel, a következő kategóriák alapján csoportosítva: 1. Mezőgazdaság és halászat 2. Építőipar 3. Gyógyászati felszerelések, műszerek és elektronika 4. Élelmiszeripari és mezőgazdasági gépek, berendezések és know-how 5. Energiaipari és környezetvédelmi gépek, felszerelések és know-how 6. Egyéb ipari berendezések és know-how 7. Iparcikkek 8. Szolgáltatások Valamennyi vállalati információnál megtalálható a cím, a telefon, telex és telefax szám, a vállalat profiljának, tevékenységi körének, termékeinek rövid ismertetése, kérjük azokat a vállalatokat, vállalkozókat, akik szívesen együttműködnének dán cégekkel, jelezzék igényüket a következő címen, illetve telefonszámon: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vállalkozói Iroda Zalaegerszeg, Kossuth u. 17-19. T.: 21-606, 11-260/78. A fegyveres és szervezett bűnözés ellen kommandóstovábbképzés A vidéki rendőrkommandósok országos továbbképzésének nyitányaként csütörtökön Békéscsabán bemutatót tartott a Közös kommandó. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság speciális szolgálatának tagjai egyebek közt bemutatták, hogyan fognak el fegyveres rablót, miképpen szabadítanak ki egy épületből túszokat. A csütörtöki gyakorlatot követően pénteken Békéscsabán, a textilipari szakközépiskolában tizenegy megye majdnem másfél száz kommandósa hallgat szakmai előadásokat, folytat eszmecserét a tapasztalatokról, s kap tájékoztatót a magyar kommandós szakemberek egyesült államokbeli tanulmányútjáról. Első ízben szerveztek az ország vidéki „speciális rendőrségi szolgálatainak” (köznyelven kommandósoknak) szakmai tanácskozást. A budapesti után az idén tizenegy megyében alakult kommandós egység, s e megyék különlegesen kiképzett terrorelhárító alakulatainak tagjai vesznek részt a továbbképzésen. Mint a Körös kommandó parancsnoka, Karakas Ferenc rendőr őrnagy az MTI tudósítójának elmondotta, valamennyi megyei kommandós csoportot bevetették már. Ezeknek az egységeknek a létrehozására azért volt szükség, mert mind fenyegetőbb a fegyveres és a szervezett bűnözés. (MTI) Egy évvel ezelőtt nem mindennapi esemény történt a moldáviai Szerbesti faluban. Borisz Szurucsán gazdaságában négyszarvú kecskegida született. A környékről azóta is csodájára járnak a furcsa jószágnak. A képen: A gazda az egyéves, négyszarvú kecskegidával. A pszichológus válaszol / Életünk legnagyobb félelme: a halál A haláltól majdnem mindenki fél. Legfeljebb saját magának sem vallja be, vagy igyekszik távol tartani magától a gondolatát. Gyermekkorban még általában ismeretlen ez a szörnyű érzés, mert a gyermek nem képes teljes mélységében felfogni a „megszűnést”, „megsemmisülést”, illetve nem tudja ezt saját magára vonatkoztatni. Serdülőkortól kezdve alakul ki az igazi haláltudat, de még az ifjú felnőtt sem képes érzelmileg igazán átélni az elmúlástól való szorongást — ha csak nincs rá különösebb oka (például baleset, súlyos betegség, más személy közvetlenül átélt halála). Lelke mélyén önmagát halhatatlannak érzi még. , A középkorú felnőtt egyre gyakrabban szembesül a halállal. Olvassa a statisztikát a halálos népbetegségekről és a közlekedési balesetekről, és egyre több temetésen kell részt vennie, saját kortársai is távoznak már az élők sorából. Most már biztosan tudja, hogy egyszer el kell menni, de még úgy érzi, van elég haladék. Idős korban az ember egyre gyakrabban megbetegszik, lassanként kevesebbet bír dolgozni, az öregedés számos jelét tapasztalja testén, szellemén, lelkiállapotán. Ezt mind annak jeleként értékeli, hogy „közeledik az idő". Akik már teljes egészében felfogják a „meg kell halni” törvényét, azok sem egyformán viszonyulnak ehhez. Vannak kevesen katonák, forradalmárok vagy köznapi emberek, akik például mentésben segítenek —, akik tudatosan vállalják a halál veszélyét. Ilyenkor a természetes félelmén valószínűleg a magasabb rendű értékek, az erkölcs parancsa kerekedik felül. Nagyon sokan halálos betegen sem képesek szembenézni az elmúlással, és különböző lelki elhárító mechanizmusokkal élnek, például lehetetlennek állítják be azt, vagy egyszerűen csak nem beszélnek róla, nem is gondolnak rá. Utóbbi „megoldás” szinte kollektív elhárításként él napjainkban. Megfigyelhetjük, hogy halálról beszélni társaságban nem szalonképes (ismerősök elhunytat megbeszélik ugyan, de mindig akad, aki leinti a témát). Sőt tudományos szinten is igen kevés közlemény foglalkozik e kétségkívül kényes és szomorú témával. Nem véletlen, hogy a mulatozás, a jókedv tetőpontján az a jelszó: „ihaj, csuhaj, sose halunk meg". Vannak megint mások, akik annyira rettegnek a haláltól, hogy szinte egész életüket ennek árnyékában élik le, miközben mindent megpróbálnak, hogy elkerüljék. Legszerencsésebbek azok, akik békésen, belenyugvóan váltak „aminek jönnie kell”, ám mai kultúránk ezt nem segíti elő. A halálban az a legborzasztóbb, hogy megszűnünk létezni, megsemmisül testünk és személyiségünk, többé nem látunk, nem hallunk, nem beszélhetünk szeretteinkkel stb. A vallás felkínálja az örök élet hitét, ezt sokan szíves örömest elfogadják, mert anélkül nem tudnák elviselni az életet. (Minden népnek, minden vallásnak, mitológiának szüksége van a síron túli élet ígéretére, vagy legalábbis a halhatatlan istenek képzetére.) Persze nem mindenki tud hinni ebben. A halál előtti szenvedéstől is nagyon félünk. „Nem bánom, ha meg kell halni, csak ne kelljen sokat szenvedni” — mondják a súlyos beteg vagy öreg emberek. Aki ápolta haldokló hozzátartozóját, vagy látta betegtársai utolsó napjait, abban örök rettegéssé rögzülhet az elhúzódó keserves haláltusa. „Szép halál”, „neki így a jobb” mondogatják, és irigylik, aki álmában csendesen végleg elszenderül, vagy percek alatt végez vele egy hirtelen támadt betegség. A halál felé vezető úton a legnehezebben elviselhető a magára maradottság érzése. Az is, hogy itt kell hagyni a hozzátartozókat, de még inkább az, hogy egyedül kell végigmenni az úton, mely az ismeretlenbe visz. Amikor végérvényesen szembesül az ember azzal, hogy már nem sok van hátra az életéből, heves érzelmek, indulatok viharzanak és váltakoznak benne: kétségbeesés és félelem, kételkedés, hitetlenkedés és remény; harag és tehetetlen düh, mély lehangoltság és reménytelenség; és végül talán a belenyugvás is. A szenvedést és a magára maradottság érzését a gyógyító személyzet és a hozzátartozók enyhíthetik valamelyest, ha figyelnek erre. A beteg ember pedig, amíg lehet, bizakodjon és akarjon élni! Amikor már végképp nincs mit tenni, legjobb ha belenyugszik mindannyiunk közös sorsába, így legalább a kínzó félelem egy részétől megszabadulhat. Dr. Ignácz Piroska