Zalai Hírlap, 1992. február (48. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-01 / 27. szám
1992. február 1., SZOMBAT Krónika POFOSZ-szervezet Zalaegerszegen A közelmúltban megalakult a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének zalaegerszegi szervezete. A változásra a taglétszám jelentős emelkedése, s a tennivalók sűrűsödése miatt került sor, hiszen eddig szinte minden ügyet a megyei vezetés intézett. A városi szervezet elnökéül dr. Farkas Györgyöt választották. — A fentieken túl milyen konkrét okok késztették önöket a megyeszékhelyi csoport megalakítására? —A megyében már több mint félezren vagyunk, ezen belül Zalaegerszegen közel kétszáz tagot számlál a szervezetünk. Ekkora létszámnál már igazán indokolt az önállóság — válaszolta dr. Farkas György. — A tagság összetétele? — Volt hadifoglyok, munkaszolgálatosok, politikai elítéltek, kitelepítettek és internáltak, valamint 56-os tevékenységükért üldözöttek egyaránt megtalálhatók közöttünk. —Milyen terveik, elképzeléseik vannak ? — A szervezet tagjainak érdekképviseletén túl felkutatni az egykori üldözötteket és segíteni sérelmeik orvoslásában. Szeretnénk közreműködni a közrend és közbiztonság megerősítésében, szoros együttműködést kialakítani az önkormányzatokkal, bíróságokkal s más szervekkel. A köztudatban eddig úgy szerepeltünk, hogy mi vagyunk azok, akik az emlékművek felállítását szorgalmazzák, s akik a nyugdíjemeléseket intézik. Nos, ezen—bár nagyon fontos feladat marad—tovább kell lépnünk, s hatékonyabban jelen kell lennünk a közéletben, a mindennapokban, a demokrácia megerősítése érdekében. — Szervezeti felépítésük ? —A közgyűlés 22 tagú vezetőséget választott, ezen belül 3 tagú az elnökség. A két elnökhelyettes Rosta Sándor és Németh Csaba lett. — Hogyan látnak munkához ? —Az említetteken kívül terveink között szerepel a szervezeti élet élénkítése is. Ennek érdekében kéthetente úgynevezett klubnapot tartunk, amelyre neves közéleti személyiségeket—polgármestereket, a megy egy ülés elnökét, a különböző pártok helyi vezetőit, országgyűlési képviselőket—hívunk meg eszmecserére. A megyei szervezeten belül tovább szeretnénk erősíteni a már eddig is nagyon jól működő nagykanizsai és lenti illetve e városok környéki csoportjainkat a támogatás szintjén, s úgy érzem komoly szervezőmunkával kell segítenünk a zalaszentgróti és keszthelyi POFOSZ élet fellendítését. — p — Tiltakozás Hévízen (Folytatás az 1. oldalról.) Legkésőbb március 31-ig mindezt megszervezik, lesznek vezetők, felelősök. Úgy vélekedett a képviselő-testület, hogy a tv túlnőtte magát, sok az adásidő, rendszerezni kell a műsorokat. A jegyző mondandóját megmosolyogták a jelenlévők, mert sehogy sem akart kiderülni abból, hogy a szervezet megalkotásához miért kellett leállítani a tv működését. Dr. Oláh Péter képviselő ezután sajnálatát fejezte ki, hogy nem tudott jelen lenni a keddi rendkívüli ülésen. A nagy felháborodást kiváltó döntés őt is meglepte. Elmondta, hogy a szervezeti keretek megalkotását szükségesnek tartja — ezzel a jelenlévők nem is vitatkoztak — ám a betiltásos módszerrel nem ért egyet. Érdemi választ dr. Domokos Gábor képviselőtől vártak a klubban megjelentek, miután elmondta, hogy ő igennel voksolt a TV felfüggesztése mellett. Hangoztatta, a fontos posztokra már vannak jelentkezők, de pályázatot is kiírnak, s hamarosan újra lesz műsor, de hogy szervezetten menjen majd minden, ahhoz most le kellett állítani a működést. Még annyit fűzött hozzá magyarázatként, hogy többet nem mondhat, mint interpretálja a testületi döntést. A klubest résztvevői példákkal alátámasztva bizonyították, hogy a helyi tv azzal foglalkozott ami a Hévízen élőket foglalkoztatja, a műsorokat megelégedéssel fogadta a lakosság. A klubtagság dr. Arató Imre javaslatával egyetértve a következő nyilatkozatot tette: „A hévízi értelmiségi klub 1992. január 30-ai összejövetelén egyhangúlag úgy foglalt állást, hogy nem ért egyet a képviselő-testület helyi tv-t ideiglenesen felfüggesztő határozatával. Tiltakozik ellene, és kéri a képviselő-testületet annak visszavonására.” Hasonló céllal már szerdán lakossági kezdeményezésre aláírásgyűjtés is indult. — Horányi — Losonczi Pál visszaveszi a gyűjteményét Losonczi Pál, az egykori Elnöki Tanács volt elnöke úgy döntött, visszaveszi azt az érmekből, kitüntetésekből és egyéb ajándéktárgyakból álló gyűjteményét, amelyet négy évvel ezelőtt Somogy megyének adott egy állandó kiállítás megrendezésére. Erről levélben értesítette a megyei önkormányzatot, amelynek képviselői múlt év decemberi ülésükön négy lehetséges variációt ajánlottak fel a gyűjtemény további sorsára vonatkozóan. A javasolt változatokból a gyűjtemény gazdája nem kívánt választani, hanem és ebben állítólag a sajtóban megjelent „csipkelődő megjegyzéseknek” is része volt — úgy döntött, visszaveszi az egy ideje a múzeum raktárában őrzött gyűjteményét. A művészettörténetileg kevésbé, ám politikatörténetileg értékes anyag tehát továbbra is egyben marad, de elvész a megye számára. Más megyék szívesen megvásárolnák, de a tulajdonosnak az eddigi ismeretek szerint nincsenek eladási szándékai. Mint magángyűjtemény, természetesen kiállítható lesz akár itthon, akár külföldön. A gyűjtemény sorsával foglalkozó képviselők a döntést tudomásul vették. Az átvétel időpontja még nem ismeretes, de a megyei múzeumban őrzött relikviák csomagolását már megkezdték. (MTI) Húsz éve Zalaszentbalázs körzeti orvosa dr. Wagner János. Nemcsak a falu, hanem Börzönce, Bocska, Magyarszerdahely és Magyarszentmiklós lakosságát, illetve a körzetben található két szociális otthon lakóit is gyógyítja, pontosan 2.337 embert. Naponta átlagban 30-35 beteg fordul meg a rendelőben, kivéve az ilyen meghűléses időszakot, mint most ez a téli is, mert ilyenkor nem ritka, hogy 80-90 beteg is érkezik. Két ápolónő és egy védőnő segít a körzet munkáinak ellátásában. A jól felszerelt orvosi rendelőben teljes fizikoterápiás kezelést tudnak végezni, adott a lehetőség hallás- és szemészeti vizsgálatokhoz is. Beszerzés alatt áll egy kislabor-berendezés, amelyhez a pénz már együtt van. A falugyűlésen pedig a közelmúltban úgy határoztak, hogy évi 250 ezer forint kommunális adót fizet be a lakosság, hogy minél előbb saját gyógyszertára is legyen a falunak. (Kiss Ferenc felvétele) Líra és politika Szomorú győztesek A miniszterelnökről: Úriember. Nem akarja, hogy szégyenben maradjon a köztársasági elnök, ezért nem kényszeríti ki a rádió-televízió alelnöki kinevezését a köztársasági elnökből. Megtehetné, joga van hozzá. Mégse maradjon szégyenben a magyar köztársasági elnök... Azért álltam melléjük, mert láttam, hogy csak az ő vezetésével lehet megcsinálni egy új Magyarországot. Én részt vettem 1987-ben egy beszélgetésen , ami a Duna közepén zajlott egy hajón, ott voltak a liberálisok. Ők miért nem ismerték fel ezt a tényt? Pedig okos emberek .(Derültség) A nemzeti öntudatról: Sokkal nagyobb baj a hiánya, mint a gazdasági gondoké! A magyar nemzet nem élhet térdenállva! A magyar embereknek hitet kell adni, hogy higgyenek abban, hogy jobb világ jön, nem szabad a nyomorúságot mutatni nekik! Most már fogadják el, hogy a rendszerváltással ki fog lábalni a bajokból a magyar nemzet, és öntudatra ébred. Ez a legfontosabb!! A magyar nemzet nem lehet többé alávetett, nem érezheti magát cselédnek, nem lehet bennünket megtiporni „az arcunkba köpni a nyálat!”. (Hosszú taps) A Vasárnapi Újságról: Érezzük, hogy az emberek ki akarják beszélni a civil törénelmet, érezzük, hogy ez az a két és fél óra, amit szeretnek a mintegy 80 órás napi adásból. Megoldást várnak, reménykednek, hogy megsebzett lelkük nyugalmat talál. Nagyon sok a be nem gyógyult seb, nagyon sok dolgunk lenne. Érezzük, hogy az emberek bennünk bíznak, szomorúak a győztesek. Vagy: nem tudtam tovább együtt dolgozni Győri Bélával, mert jellemhibás emberrel nem tudok együtt dolgozni. Volt ebben politikai és magánéleti ellentét, ő mindent összemixelt, mert megszokta, hogy mixel. (Helyeslő moraj) A köztársasági elnökről: Nem úriember. Ellenben Moha bácsi, meg mosolyspulnit morzsolgató. (Nagy taps) Nem nevezte ki a tv és rádió alelnököket. Na bumm! A jelöltek tegnap odamentek a Parlament 17-es kapujához—ahol a miniszterelnök szokott ki-be járni —, visszaléptek. Hogy ne kelljen az elnöknek szégyenben maradnia. Antall József nem akarja megszégyeníteni a köztársasági elnököt. Érthető. Nem olyan ember! Az alelnökjelölteknek meg kellett tenniük ezt a gesztust. Különben is: a mindenki nagypapája, amerre jár, lejáratja a magyar népet. A Magyar Televízióról: Lefutott meccs! Antall József szét fogja kergetni az egész bagázst, levált mindenkit, ez el van intézve. (Közbekiabálás: a megyei lapoknál is azt kéne! Taps.) Nem tudom látták-e a Közakarat Egyesület gyűlését, felállt egy atyafi és azt mondta: ő bármikor tud hozni tízezer talpast, akik majd rendet csinálnak a televízióban! (Derültség,taps) És: én hülyének tartom azt a kormányt, amelyik kiengedi a kezéből a közszolgálati médiát. De megcsináltuk ezt a fene nagy demokráciát, most meg már nem tudunk mit csinálni! A Magyar Rádióról: Kunbélák irányítják.(Zap.s) Sikkasztás, csalás, lopás folyik — az egyik alelnökjelölt bebizonyította. S az csak a jéghegy csúcsa! (Felszólaló: egy csak, egy műsor van, a Vasárnapi Ujság! De az csak két és fél óra hosszat tart, s utána jön a 168 óra nem magyar embernek való műsor, összeesküvésre buzdítás.Derültség, taps) A taxisblokádról: Be van bizonyítva, a III/III-as ügynökök szervezték az egészet! Különben hogyan tudták volna olyan pontosan a stratégiai pontokat! (Moral) Bárki elfoglalhatta volna az országot! Órák alatt! Amerikában lehet sztrájkolni, akár egy évig is, de az utakat nem lehet elfoglalni! (Kérdés: hol volt a hadsereg?!...Különben a Jánka-hegyen is idegenek jártak akkor!) *** Tudósítás helyett: Csütörtökön este Zalaegerszegen járt Balaskó Jenő költő-publicista, Király Edit rádiós szerkesztő, Büki Attila költő, Dinnyés József előadóművész a Magyar Demokrata Fórum klubjában. Író-olvasó találkozó keretében a kormányt és a kormánypártokat támogató ismert személyiségek a nagy számú aktív hallgatósággal szót váltottak a mai politikai kérdésekről. A vendégek véleményének lényegét foglaltuk össze jelen nem lévő olvasóink számára. — aha,szó — Áremelkedések február 1 -jétől Drágább lesz február 1 -jétől a vasúti és távolsági busz tarifája, s jelentősen emelkedik a postai szolgáltatások díja is. Mint a közlekedési és hírközlési tárca illetékese az áremelés indoklásaként elmondta: a többletbevételekre azért van szükség, hogy a szolgáltató vállalatok energiaár és infláció miatti vesztesége ne növekedjen tovább. A vasúti személyszállítás és a távolsági autóbuszközlekedés tarifái átlagosan 25 százalékkal emelkednek, viszont a korábbi kedvezmények változatlanul érvényben maradnak. Az árváltozás hatására előreláthatóan mintegy 5 százalékkal csökkenhet az utasok száma, s várhatóan többen lesznek, akik jegy nélkül próbálkoznak majd utazni. A postai szolgáltatások átlagosan 30 százalékkal emelkednek február 1-jétől. Az ebből származó többletbevételeket a postai szolgáltatások korszerűsítésére, postahivatalok felújítására, s elavult gépjárműparkjának cseréjére fordítja a Posta. (MTI) Zalai Hírlap 3 Közgyűlés Nagykanizsa képviselő-testülete február 3-án 14 órakor a Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratermében tartja soros ülését. Többek között megtárgyalják a város 1992. évi költségvetését, rendeletet alkotnak a helyi tömegközlekedés díjairól, valamint megvitatják a pénzügyi ellenőrző bizottság vizsgálatainak tapasztalatait. Menetdíj-emelés Lenti város önkormányzati képviselő-testületének döntése értelmében az alábbiak szerint változott a helyijáratú autóbuszok menetdíja: a vonaljegy ára 14-ről 18 forintra, az egyvonalas havi bérletjegy 250-ről 340- re, az összvonalas havi bérlet 360-ról 440-re, míg a tanulónyugdíjas havi bérlet 90-ről 110 forintra emelkedett. A testület a városban meglévő szakasz- és tarifahatárokat eltörölte, ezáltal a lentikápolnai és bárszentmihályfai városrész lakossága helyijárati jeggyel utazhat Lentibe. Tapasztalatcsere A Soproni Liszt Ferenc Művelődési Központ tíz közművelődési dolgozója tapasztalatcsere látogatáson vett részt tegnap Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A vendégek tanulmányozták az intézmény művészeti tevékenységét és érdekeltségi rendszerét. Kiállítás Zalaegerszegen holnap 11 órakor kiállítás nyílik a Mecénás Galériában Gyurkó Éva és Sz. Takács Ágnes textiltervezők, valamint Lafferton Zsolt szobrász munkáiból. A tárlat február 16ig naponta 10-től 17 óra 30 percig tart nyitva, szombatonként pedig 9-től 12 óráig tekinthető meg. Egyesületi élet A Nexus Egyesület ma 16 órakor Zalaegerszegen, a Széchenyi tér 6. első emeleti nagytermében tartja közgyűlését. A megújuló szervezet eztán Siker Vonal Egyesület néven működik tovább. A közgyűlést követően farsangi program várja az egyesület régi és leendő tagjait. Gyermektorna A testtartásjavító gyermektornával kapcsolatos tudnivalókról tartanak továbbképzést Zalaegerszegen a város és a városkörnyék óvónőinek. A Siklósi Vilmosnévezette foglalkozásokat a megyei pedagógiai intézet támogatásával hat alkalommal tartják. Először a kiscsoportos óvodások fizikai állóképességét, izomzatuk és csontozatuk fejlesztését elősegítő tornagyakorlatokkal ismerkedtek meg az óvónők. Népfőiskola Káváson vasárnap délután fél ötkor kerül sor a népfőiskola következő rendezvényére. Ezúttal Tombi Lajos, a Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi Hivatal vezetője tart előadást Környezetvédelem és gazdaság címmel. Vadászok választmányi ülése Tegnap Bakon, a Válicka-völgye Vadásztársaság vadászházában választmányi ülést tartott a Zala Megyei Vadásztársaságok és Vadgazdálkodók Szövetsége. Dr. Fatalin Gyula, a megyei szövetség elnöke tájékoztatta a választmány tagjait az előző választmányi ülés óta végzett munkáról, röviden értékelte a vadgazdálkodást, szólt a külföldiek vadásztatásának eredményéről. Írásos előterjesztésben foglalkoztak a vad és a gépjármű összeütközésből eredő károk biztosítására vonatkozó szerződéstervezettel, amit megvitatott a választmány. A megye 23 vadásztársasága tavaly több millió forint kártérítést fizetett a gépjármű-tulajdonosoknak, s erre az évre 6,5 millió forint értékű felelősségbiztosítást kötöttek. A továbbiakban szó volt a megyei tartalék vagyon tavalyi hasznosítási tervének teljesítéséről, a szövetség költségvetésének végrehajtásáról, majd az idei pénzügyi tervet tárgyalták meg. A beszámolókat és a társaságokat érintő bejelentéseket vita követte.