Zalai Hírlap, 1992. május (48. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-02 / 103. szám
4 Zalai Hírlap Gyertyaláng 1992. május 2., SZOMBAT ez milliók Krisztustagadása” Hevesi Sándor levele a Csanádi püspökhöz A Szeged-Csanád Egyházmegye Püspöki Levéltárában bukkantam rá Hevesi Sándor levelére. A levél íróját — úgy vélem — nem szükséges hoszszadalmasan bemutatni az olvasónak. 1873-1939 között élt, értékes színházelméleti tanulmányok szerzője, több színdarab írója, rendezője, a Nemzeti Színháznak pedig 1922-32 között igazgatója volt. Sokan a zalaegerszegi színház, illetve a nagykanizsai Művelődési Központ névadójaként is ismerik nevét. A levél alján 1939. márc. 31-i keltezés olvasható. Szomorúan nevezetes nap volt ez. Ugyanis ezen a napon kezdték meg a felsőház egyesített bizottságai, a képviselőház által már március 24-én elfogadott A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról c. törvényjavaslat (II. zsidótörvény) tárgyalását. A törvényjavaslat tovább szigorította az I. zsidótörvény korlátozó intézkedéseit, másrészt a zsidó fogalmat teljesen faji alapokra helyezte, így a megkeresztelt zsidók (konvertiták) nagy részét is visszaminősítette zsidónak, a korlátozó intézkedéseket rájuk is kiterjesztve. A keresztény egyházak vezető főpapjai, mint felsőházi tagok, elsősorban ezért vetették el a törvényjavaslat megszavazását. Az egyházfők közül kiemelkedett harcosságával Glattfelder Gyula, aki a konvertiták és a keresztség szentségének védelmében szóban és írásban keményen küzdött. Részt vett a püspökkari konferenciák tanácskozásain, tárgyalt és levelezett vezető államférfiakkal — köztük a miniszterelnökkel —, fölszólalt a felsőházi üléseken és újságcikkek kerültek ki tolla alól. A püspök — nyilvános föllépései miatt — olykor a szélsőjobboldali erők dühödt támadásainak is ki volt téve. A Stürmer c. német lap például kikeresztelkedett zsidónak titulálta. Egy-egy megnyilatkozása után azonban — többségében a zsidók és konvertiták — köszönő levelei özönlöttek hozzá, megköszönve fáradozásait, további harcos kiállásra buzdítva őt. E köszönő levelek egyike volt Hevesi Sándoré. Az alábbiakban ebből közlünk részleteket. „Nagyméltóságú Püspök Úr! Kegyelmes Uram! Ne méltóztassék e pár sor írásomat tapintatlanságnak vagy éppen tolakodásnak tekinteni. Nem vagyok buzgó levélíró, de vannak esetek, amikor a szükség parancsol, a lelki szükség. Valahányszor Kegyelmességed a zsidótörvényről megnyilatkozott, szerettem volna tollat ragadni, de erőt vettem magamon. Nem mintha személy szerint izgatna az ügy. Öreg ember vagyok, a tevékeny élettől távol élek, a jövő nem probléma rám nézve. De a személyen túl is vannak kérdések, amelyek egy lélekben személyentúli élménynyé sűrűsödhetnek. Majdnem kerek fél századja, hogy mint egyszerű szegény zsidófiú a Magyar Szemle c. katholikus lapban indultam el irodalmi pályámon. Ez akkor nem volt se hasznos se népszerű módszer, de egész gyermekkori beállítottságom erre determinált. S teljes tíz esztendőn keresztül kerestem azt, amiről még nem tudhattam, hogy az a kegyelem ajándéka. Krisztust kerestem, aki az én szememben egy volt az ő Egyházával. De csakugyan egy-e? Ezt a kérdést is föl kellett vetnem, átvájtam magamat Lutheren és Calvinon — és tíz évi theológiai viaskodás után, 1900-ban fölvettem a szent keresztséget. Lelki és szellemi egyensúlyomat egész életemen át megőriztem—az Egyház mindig új fölfedezésekkel szolgált. Az utolsó években elburjánzott új herezis (eretnekség — P. J.) a legnagyobb az eddigiek között— mert ez nem ezrek és tízezrek, hanem milliók Krisztustagadása. Kegyelmes Uram, igazi lelki atyám, gondolatban csókolom áldott és szentséges kezét, s véghetetlen hálát érzek azért a páratlan élményért, amelyben szavai részesítettek, s amely nem múlhatik el belőlem. Krisztushitemet és anyanyelvemet nem veheti el tőlem senki és semmi, a primanté du spirituel, amelyről egy konvertita francia oly mélyenjáró és megszívlelendő könyvet írt, úgy lebeg Kegyelmességed minden szava felett, mint a sugárzó fehér galamb — az éji madarak tiszta és békés, de kibékíthetetlen ellentéte. Hálátlanságnak érezném, ha ezt meg nem írtam volna Kegyelmességednek, ujjongó örömmel és diadalmas büszkeséggel! Krisztusnak ilyen hozsannái nem némulhatnak el az idők végeztéig, s csakis ők lehetnek a végső ítélet hirdetői. Kézcsókoló hódolattal alázatos híve Budapest, 1939. márc. 31. Hevesi Sándor A Nemzeti Színház ny. igazgatója”. * írója végül nem is adta postára a levelet. Halála után testvére, Hevesi Mária akadt rá, és küldte el a püspöknek. A levélre adott választ Glattfelder püspök hozzá is címezte: „Szavaiból egy istenkereső lélek természetfölötti vágya sugárzik, ami legbiztosabb útravaló az örökkévalóságba, s ez legyen szeretteinek is vigasztalása." Dr. Pál József SZOTE Társ. Tud. Int. Ópium Hitről, vallásról, a népnek? mindezek pótlékairól Bizonyára sokan vannak, akik családi gondjaikra, neveléssel kapcsolatos kérdéseikre feleletet Dr. Teleki Béla könyveiben leltek. A jezsuita szerzetes Budapesten doktorált gyakorlati teológiából, New Yorkban Ph. D. fokozatot szerzett a családi közösségekről szóló szakdolgozatával, posztdoktori tanulmányait pedig Torontóban végezte. A szegedi papi szeminárium tanárával arról beszélgettem, milyen pszichés hatása, éltető ereje van a hitnek az ember életében. Különösen napjainkban, amikor olyannyira állítjuk a rendet, a csendet, a megnyugvást. —Ön lelkipásztor és pszichológus egy személyben, nem véletlen hát, hogy önnek teszem fel a kérdést: élhet egyáltalán az ember valamiféle hit nélkül? — Nem tudok elképzelni olyan embert, aki normális, és nem hisz. A hitnek vannak persze különböző fokozatai, ezt a témát több filozófus, pszichológus is tanulmányozta. Megállapították: minden ember keresztülmegy bizonyos fejlődési szakaszon. A századfordulón rájöttek: a tinédzser korban mindenki háromszor érez különösen intenzív vonzódást a kifejezett hit iránt. Tizenkettő, tizenhat és tizennyolc éves korban. — Sokan felnőtt, sőt idősebb korban is vacillálnak a hit és hitetlenség között. — A fejlődéspszichológia által middle life-nak nevezett, 40-50 éves korban ismét a nagy sorskérdések felé fordul az érdeklődés, ismét elgondolkozik az ember azon, mi végre van a világon, mi az élet értelme. A válaszokat keresve óhatatlanul elérkezik a vallásossághoz. Mondhatjuk úgy is: ez az Úr utolsó próbálkozása az emberrel. —A hit tág fogalom, de aligha választható el a vallásosságtól. A nemzetközi statisztika, a Gallup fölmérése szerint az emberek 94 százaléka vallásos. Mit értünk vallásosságon? —Ez ahány ember, annyiféle lehet. Ismérveit mégis megkísérlem három nagy fő csoportba beszorítani. Az első: egy abszolút hatalom elfogadása. Ezt az alapvető követelményt kopírozta a marxizmus is, amikor az ember fölötti hatalom, a párt érdekében milliókat áldoztak föl. A szertartásosság a második jellegzetesség. Elsivárosodott életünkben kevés szó esik arról, milyen pótolhatatlan, elemi szükséglete ez az emberi létnek. Enélkül nem lehet élni. A harmadik ismérv: Minden vallásnak szüksége van értékrendszerre. Az erkölcsi szabályozás alapvető követelménye az emberi létnek. Bármilyen világnézetűek is vagyunk, szükségünk van valamilyen normára. Minden hitre jellemző valamilyen értékrendszer: a marxizmusé agresszív, embertelen formában jelentkezett, elég, ha csak a tanrendszerére gondol. — Az embernek veleszületett igénye a hit, ez azonban bizonyára kiben-kiben különböző mélységű lehet, sőt változhat egyetlen személy egyes életszakaszaiban —Gordon Allport, az emberi személyiség legjobb kutatója foglalkozott a személyiség vallásos dimenziójával is. Szerinte a legelemibb fokozat a felszínes hit, amely sokféleképpen megjelenhet. Például, ha azért vonz a templom, mert igénylem az orgonaszót, vagy a gyerekemet azért csak megkereszteltetem, hisz őseim is ezt tették. A már némi pluszt jelent, ha valaki igényli az imát, de csak ha bajban van, ha menekülni akar. — Freud szerint a hit az emberiség kényszerneurózisa. — Az elmúlt évtizedekben gyakran idézték ezt a vallás, az egyházak lejáratására, miként Marxot, aki azt mondta, a vallás ópium a népnek. Feltételezem, Freudnál nem betegséget jelent a neurózis, hiszen ő a művészetet, az emberi kultúrát is neurózisos jelenségnek tartotta, és az ópiumról is tudni kell, csillapítja a szenvedő ember fájdalmát. Ez a két gondolkodó is a felületes vallásosságról beszélt. — Van, aki lelke mélyén vallásos, de megesik, hogy ezt magának se vallja be. —Ez a tipikus elfojtott vallásosság, amelynek nálunk főként a hivatalos tiltás volt az oka. Van, aki úgy fojtja el ezt az érzést, hogy nem törődik vele. Van, aki szinte kérkedik azzal, hogy hitetlen, mindig erről beszél, mintegy kompenzálva a belső kétségeit. A vallás elfojtása pszichikai zavarokat is okoz. Az érett, bensőséges vallásosság viszont belső dinamizmust, energiát ad az embernek. Az a tény, hogy hiszem „Isten bennem van, Istenképű vagyok” csodálatos erőforrás. Áthatja a hívő egész énjét, értelmi, érzelmi tevékenységében, ösztönvilágának kezelésében jelen van, pozitív irányba tereli az életet. — Van-e, ami iránt jobban sóvárog az ember manapság, mint ez? Napjaink Magyarországon szinte elemi erővel tört föl az igény a hitre; rég nem látott érdeklődéssel fordulnak tömegek valami természetfeletti felé, és akit keresnek, az nemcsak Isten. A különböző szekták, a parapszichikai jelenségek iránti fokozott érdeklődés mint hitbeli jelenség, és a természetes emberi igény több évtizedes erőszakos elfojtásának a következménye. — Vannak ennek veszélyei? — Zavart idéz elő. Az ember keres valamit, de nem tudja, merre tapogatózzon. A történelmi, bensőséges vallásoktól, ahol az időtálló értékek vannak, elidegenítette az előző rendszer, a bizalom visszaszerzéséhez pedig idő kell. —Mi hát a teendő ebben a hit útvesztőiben tévelygő országban? — Mindenek előtt el kell fogadnunk a tudományos tényt: a hit és a vallás az egyetemes, a kollektív tudatalattiban gyökerezik. Tehát bennünk van. De hogy abból mi fejlődik ki, az a ráhatástól, a neveltetéstől függ. Lehet elfojtani, tönkretenni, de lehet fejleszteni, megtölteni merész dolgokkal, féltudománnyal és tiszta tudománnyal is. A történelmi, bensőséges vallás abszolút erőforrás, szebbé teszi az életet, megmutatja a lét célját és értelmét. (MTI-Press) Chikán Ágnes MISE Jótékony célú vásár Egerszegen A Káposztásmegyeren épülő katolikus templom javára rendeznek jótékony célú vásárt hétfőn egész nap (8—19 óráig) a zalaegerszegi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A katolikus misszió alapítvány szervezte osztrák ruhaárusítás teljes bevétele — hiszen még terembért sem fogadott el az MMIK — a káposztásmegyeri építkezést szolgálja majd.