Zalai Hírlap, 1993. november (49. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-01 / 254. szám

4 ZALAI HÍRLAP Beteg a fenyves Bár az utóbbi hetek csapadékáldásából ele­günk van, a korábbi esőínség átkát még min­dig nyögi a természet. Az aszály, a szárazság legyengíti a fák ellenálló­­képességét, s könnyen megbetegednek, így járt a zalaegerszegi Alsóerdő 80 éves fenyvese is. Az egy hektárnyi luc-, vö­rös- és erdei fenyőb­ől álló erdőt a szú, illetve a tap­­lógomba támadta meg, így az erdészet kénytelen kivágni az életüknek még a delére sem érkezett fá­kat. Sőt, a munka sürge­tő, tudniillik a kifejlett szú a nagyobb hideg elől a földbe menekül, ott át­­telel, s tavasszal az egész­séges erdőrészbe vándo­rol. Képünkön: Szakács László erdész a taplógombától korha­dó fatörzset mutatja. (Arany Gábor felvitele) Sokféle Ferde uborka és kötelező pelenka? Nem-nem, az Európai Kö­zösség nem kívánja betiltani Nagy-Britanniában az édes fer­de uborkát (ami a britek szerint a legízletesebb a gyakran maj­szolt szendvicseiken). Nem, az EK nem gyakorol nyomást Lon­donra, hogy a halászhajókon a tengerészek hajhálót viseljenek és kötelező legyen az óvszertar­tás a fedélzeten. Nem és nem, II. Erzsébet finom arcélét nem he­lyettesítik majd Jaques Delors EK bizottsági elnök arcmásával a brit bankókon! Ilyen és ehhez hasonló cáfo­latok olvashatók a nemrég a brit külügyminisztérium által meg­jelentetett, talán „Ellen Euromí­­toszok” címmel fordítható 16 oldalas brossúrában. „Az EK hosszú ideje majd­­hogy kiapadhatatlan forrása igencsak meghökkentő híresz­teléseknek. Ezek immár rég tö­mör, gazdag és változatos „hie­delemvilággá” álltak össze. Ám a tények kevésbé festőiek és szenzációsak — olvasható a Hurd brit külügyminiszter által írt előszóban. A könyvecskét 20 ezer példányban nyomtatták és különféle hivatalokban, keres­kedelmi kamarákban és a fo­gyasztóvédelmi szervezetekben osztják majd. A kiadvánnyal akar a londoni külügyi tárca el­lentámadást indítani, és talán véglegesen győzni a közös Eu­rópa építést ellenző legendák táplálóival szemben. A „Brüsszeli Monstrum” el­len ágálok olyanokat is terjesz­tettek, hogy az EK a tisztaság megőrzéséért kötelezővé teszi kisgyerekek számára pelenka viselését a tengerparti üdülő­övezetekben. Kitalációnak mi­nősíti a kiadvány, hogy I. osz­tályúnak minősítik az egyenes kígyóuborkát —, mivel azt könnyebb ládákba rakni — a ferdével szemben, amelyet vi­szont be kell tiltani. A Panem Kiadó megjelentette Geoffrey Regan Döntő csaták című történelmi kötetét. A könyv segítségével já­tékot ajánlunk olvasóinknak. Ha elolvassák a csaták kivo­natát, akkor bizonyára tudnak válaszolni kérdéseinkre. DÖNTŐ CSATÁK 25. A mohácsi csata 1526 Mátyás halála után szétesett a központosított, erős magyar ál­lam. Jagelló Ulászló fejére ke­rült a korona, hatalmat azonban nem kapott hozzá, mert a főne­messég az erős kezű Mátyástól megszabadulva olyan királyt akart, akit ők tarthatnak a mar­kukban. Ameddig a szultáni trónon II. Bajazid, majd fia, I. Szelim ült, a magyar határokon viszonylagos nyugalom honolt, és a békeszer­ződéseket újra meg újra meg­hosszabbították. Szelim ugyan­akkor jelentős reformokat is végrehajtott, így az 1520-ban trónra lépő II. (Nagy) Szulej­­mánra korszerű és ütőképes hadsereget hagyott. Várható volt, hogy az átmeneti szünet után a török hadigépezet újból lendületbe jön. Az 1516-ban meghalt Ulászló helyébe lépő II. Lajost az apja által megkötött házassági szer­ződés a Habsburgokhoz kötötte. Ezt a dinasztiát azonban nyugat­európai és tengerentúli birtokai jobban érdekelték, mint a fris­sen örökölt Magyarország meg­mentése. A mind elhanyagol­­tabb végvárakban egyre keve­sebb volt a katona, a felszerelés tönkrement, a falak lepusztul­tak, az őrség éhezett. A török hódítás újabb hullá­ma szerencsére egyelőre nem Magyarország ellen irányult. I. Szelim 1520-ban bekövetkezett halála után is újra békét kellett volna kötni, mert a törököknél ez volt a szokás. II. Szulejmán el is küldte követét Budára. A ki­rály azonban halogatta a szerző­dést. A követ megbízatása köz­ben lejárt, s amikor hazaindult volna, őrizetbe vették. A Porta természetesen nagy felháboro­dással fogadta a hit, és Szulej­mán kijelentette: „Célom..., hogy a rossz úton járó tévelygők menedékhelyeként szereplő dölyfös királyt megalázzam és megtörjem.” A végvidéket érintő török tá­madás hírére II. Lajos hadba hívta ugyan a mozgósítható erő­ket, de mire a király zsoldosai, Szapolyai erdélyi serege és Bát­hori István nádor csapatai egye­sültek, a végvárak már elestek. Amikor a király a védelem meg­szervezése céljából 1525-ben összehívta az országgyűlést, mindenki csak a saját sérelmeit hangoztatta. A megszavazott adókat viszont ezután sem fizet­te meg. Pedig mindenki tudo­mást szerezhetett arról, hogy a török támadás most már nem vá­rat magára. Szulejmán április 23-án indult útnak seregével, amelyben a kb. 60.000 fős regu­láris haderőn kívül a kisegítő csapatok, szállítók, műszaki alakulatok és egyéb táborlakók megszámlálhatatlanul nagy tö­mege menetelt. A király július 20-án indult el Budáról 3000- 4000 főt számláló sereggel, és csak augusztus elején utasította a kb. 500 kilométeres távolság­ban táborozó Szapolyait a csat­lakozásra. A török augusztus 19-ére fel­építette az eszéki Dráva-hidat. Lajos a megyei felkelők, Szapo­lyai és a külföldi segélycsapatok megérkezéséig szerette volna késleltetni az ellenség átkelését, ezért Báthori István nádort előre akarta küldeni a Drávához. A tervet azonban nem lehetett vég­rehajtani, különben is az egész magyar táborban nem volt annyi ember, amennyire az eredmé­nyes védekezéshez szükség lett volna. Még mindig nem volt azonban fővezér. Szapolyai messze járt, ezért ideiglenesen öccse, György kapta a feladatot Tömöri Pállal együtt, aki a meg­bízás ellen hevesen tiltakozott, így érkezett meg a király és sere­ge augusztus 25-én Mohácsra, ahol heves vita után a mielőbbi összecsapást szorgalmazók ke­rekedtek felül. A sereg összlét­­száma kb. 25.000-re bővült. Amikor a két fővezér 1526. augusztus 29-én hajnalban csa­tarendbe állította seregét a Mo­hács alatt elterülő síkon, a fel­mentő seregek még mindig messze jártak. A nagy, széles síkságot nem szakították meg erdők, dombok vagy bozótos. A magyar tábortól balra, a csata­mező és a Duna között viszont sűrű náddal és sással borított széles és mély mocsár terjeszke­dett, amelyben később a magyar hadrenddel szemben félkörben elnyúló domb emelkedett; a tö­rökök ennek alján állították fel ágyúikat. Fülledt nyár végi nap volt; a törökök, akik a hosszú meneteléstől meglehetősen ki­fulladva érkeztek meg a had­színtérre, nem is akartak már az­nap csatázni. Tömöri azonban délután négy óra körül támadást fúvatott és a magyar sereg két szárnya nagy lendülettel megin­dult. A királyi lovasság rázúdult a hátráló ruméliaiakra, csak­hogy hirtelen ott találta magát a török ágyúk előtt. Valószínűnek látszott, hogy az előretolt had­test menekülésszerű visszahú­zódása azt a célt szolgálta, hogy a tüzérek elé csalogassa az el­lenséget. Alig másfél óra hosz­­­­szat tartott a csata. A király a me­gáradt Csele-patakon átugratva leesett lováról, és nehéz páncél­jával az iszapban elmerülve meg­fulladt. A szultán nem akarta el­hinni, hogy ez volt a magyar fő­sereg, és azt sem tudta hogy a ki­rály meghalt. Miután azonban a fő haderő érkezésére hiába várt szeptember 12-én bevonult Bu­dára. Mohácsnál a középkori ma­gyar állam végleg elbukott. A két sereg elhelyezkedése a csata előtt. Egymilliárd palack a polcokon Túlpezsdül a francia pezsgő A két világhíres borvidék — a magyarországi To­­kajhegyalja és a franciaországi Champagne—egy dologban hasonlított egymásra az elmúlt napok­ban: mindkét helyen reménytelenül zuhogott az eső, járhatatlan tocsogóvá változtatva a jórészt még szüretelésre váró szólótáblákat. Tokajhegy­­alján nagy volt a bánat, mert a rossz idő miatt vagy ötezer mázsa aszúszem vész el. Champagne-ban viszont kifejezetten örültek a rossz időnek. Emberemlékezet óta először Emberemlékezet óta először túltermelés van francia pezsgő­ből. Ebben a szezonban a hektá­ronkénti 12 tonna helyett a ter­melő hektáronként 8 tonna fel­vásárlásra számíthat. Ez persze egy hosszabb folyamat eredmé­nye, mely azzal vette kezdetét, hogy a híresnél híresebb francia pezsgők fogyasztása a nyolcva­nas évek végétől csökkenni kez­dett. Míg 1989-ben világszerte 249 millió palack francia pezsgő fogyott, 1992-ben már csak 214 millió. A francia gazdasági elemzők lázasan törik a fejüket, mi okoz­za a dekonjunktúrát. Az egyik elfogadott magyarázat a világ­­gazdasági recesszió, mely a pezsgőgyártást is megérintette. Ha csak erről van szó, mondják, akkor a jelenlegi problémák is átmenetiek. A másik teória szerint a nagy nemzetközi francia pezsgőzés éveiben túlságosan felverték az árakat, amelyek ma már nem tükrözik a tényleges minőséget. A „túlságosan” azt jelenti, hogy a nyolcvanas években a francia pezsgő ára a világpiacon meg­kétszereződött, miközben nem lett belőle kevesebb, inkább több. Ennek következtében az­tán a buborékos nedű kedvelői elkezdtek alternatíva után nézni az ausztrál, a spanyol, az ameri­kai és az orosz piacokon, ame­lyeken az árak elfogadhatóak maradtak. Mindenesetre a francia pezs­gőből hatalmas raktárkészletek halmozódtak fel, egyes becslé­sek szerint egymilliárd palack vár értékesítésre, így az idei ok­tóberi esőzés Champagne dombjain kifejezett megköny­­nyebbülést okozott. Az ekként tőkén maradó mennyiség (ti­zenötmillió palackra becsülik az „elérhető” veszteséget), hosszú távon nem old meg semmit, de mint a nagy pezsgőgyárak kép­viselői állítják, „jó irányba viszi a dolgokat”. Ugyanebbe az irányba mutat a felvásárlási árak csökkenése 32 frankról 20 frankra. A szőlős­gazda-olvasó nyilván méltatlan­kodva fogadja ezt a kijelentést, de tekintetbe kell venni, hogy míg a magyar termelő napjaink­ban örül, ha 15 forintért értéke­síteni tudja a szőlő kilóját, a fen­ti számok kilónként 550, illetve 350 forintnak felelnek meg. Csökkentek a pezsgőárak Másfelől meghökkentő, és az idei „aszúszem-válság” után ta­lán nálunk sem tanulság nélküli, milyen egységesen és céltudato­san lép fel az egész üzletág, vál­lalkozástul, termelőstül, amikor arról van szó, hogy csökkenhet a profit. Ugyanis nem veszteség­ről, hanem profitcsökkenésről van szó, s a termelést korlátozó és felvásárlási árat csökkentő megállapodásokkal ezt akarják megállítani. A Moet és Chan­­don, mely a legnagyobb pezsgő­gyárak tulajdonosa Franciaor­szágban, tavaly 60 millió dollár­nyi tiszta haszonra tett szert. Idén ez a cég vagy 800 embert elbocsátott a szent cél — a profit megőrzése — érdekében, amire szintén nem volt példa ember­­emlékezet óta. Mindebből azért nemcsak a pezsgőgyárosoknak van haszna, hanem — ha csekélyebb arány­ban is — a francia pezsgő fo­gyasztóinak. A Mumm cég leg­drágább pezsgője, a Cordon Rouge ezen az őszön már csak 23 dollárba kerül a tavalyi 26 dollár helyett. Ennél sokkal na­gyobb arányban csökkentették a gyengébb minőségű pezsgők árát. Champagne túl van a válságon Roland Chaillon, a franciaor­szági Pezsgőgyártók Szövetsé­gének igazgatója a Time maga­zinnak adott nyilatkozatában mindenesetre arról beszélt, hogy a Champagne „túl van a válságon”. „Jövőre előfordul­hat, hogy nem lesz elég raktári készletünk” — mondotta. A gazdasági elemzők egyike erre a hivatali optimizmustól bizonyá­ra nem mentes nyilatkozatra azt válaszolta, hogy az igazgató úr bizonyára túl sokat fogyasztott saját termékéből, mielőtt véle­ményt nyilvánított. A szakértők szerint ugyanis a francia pezs­gőgyártás helyzete semmiképp sem függetleníthető a világgaz­daságtól, azaz az ágazat meg­erősödéséhez további négy-öt év szükséges. Atlantic Press Kérdés: Melyik félnek kedveztek a csata helyszínének terepviszonyai, milyen szerepet játszottak a küzdelem alakulásában? (A Döntő csaták című kötet megyénkben a következő könyvesboltokban kapható: Zalaegerszeg, Simon István Könyvesház, Áfész Könyvesbolt — Nagykanizsa, Zrí­nyi Könyvesház, Deák Könyvesház — Keszthely, Frida és Frida Könyvesbolt, Fel­ső Könyves-kávézó) * _ // 1993. november 1., HÉTFŐ

Next