Zalai Hírlap, 1994. április (50. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-01 / 76. szám

1994. április 1., PÉNTEK Az ÁVÜ idei kínálata Az Állami Vagyon­ügynökség az idén 713 fennhatósága alá tartozó cég, együttesen 345 milli­árd forint könyv szerinti értékű tulajdonrészét kí­nálják fel megvételre, s ez mind az ajánlattételek száma, mind pedig az ér­tékét tekintve meghalad­ja az eddigieket. A vagyonügynökség i­­dei kínálatáról készített összefoglalóból, az előb­biek mellett az is kiderül, hogy a felkínált vagyonért fizetett tényleges vételár — az igénybevehető ár­­kedvezmények, illetve a társaságok elmúlt évi vesztesége miatt — várha­tóan jelentősen elmarad majd a könyv szerinti ér­téktől. A cégek többsége a fel­dolgozóiparban, megkö­zelítően 20 százaléka a ke­reskedelemben, illetve 9 százaléka a mezőgazda­ságban tevékenykedik. A listán szereplő társa­ságok többsége — 60 szá­zaléka — 100 millió és egymilliárd forint közötti értékű. A 100 millió forintnál kisebb, illetve az egymilli­árd forintnál nagyobb könyv szerinti értékkel bí­ró társaságok aránya meg­közelítően 20-20 százalék. Krónika Választási fair play díj A Kereszténydemokrata Néppárt választási fair play díjat alapít, amelyet — a vá­lasztások második fordulója után, várhatóan június köze­pén — az a párt kap meg, ame­lyik a legkorrektebb választá­si kampányt folytatta. A díj odaítéléséről egy erre a célra felkért, közmegbecsülés­nek örvendő hazai és külföldi személyiségekből álló társadal­mi zsűri dönt majd. Mindezt Eszes István, a KDNP kampányfőnöke jelen­tette be a tegnapi sajtóértekezlet keretében, bemutatva egyúttal a díjat, Macskássy Izolda virágot tartó nőalakot ábrázoló, s a bé­két szimbolizáló művészi grafi­káját. A díj alapítását a KDNP kampányfőnöke azzal indokol­ta, hogy megítélésük szerint mind erőteljesebben tapasztal­ható a kampány hangvételének eldurvulása. Márpedig — tette hozzá — ez valamennyi párt számára hátrányos következmé­nyekkel jár, hiszen a választó­­polgárokat elriasztják a vokso­lástól, a szavazóurnáknál törté­nő véleménynyilvánítástól. A KDNP éppen ezért felhívással fordul a választáso­kon résztvevő valamennyi poli­tikai párthoz, hogy pozitív hangvételű kampányt folytas­son. (MTI) Hibás adóbevallások Az idén sok a hibás adóbevallás, az esetek 40 százalékánál hiá­nyosak az adatok, nem szerepel aláírás, gyakori a sortévesztés, s mindezeknek a korrigálása több tízezer többlet munkaórát jelent a hatóságoknak, illetve az ügyfeleknek—mondta Papp Albert, a Pest Megyei APEH vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen az eddigi tapasztalatokat összegezték. Amint utalt rá, ebben az évben a tavalyinál tízezerrel kevesebb, 160 ezer egyéni vállalkozó tett adó­bevallást Pest megyében, több ezren viszont elmulasztották ezt a kö­telezettségüket. Hozzávetőleg 50 ezren visszaigényeltek bizonyos adóösszeget. Tavaly az ÁFA-visszaigényléseknél sokan megpró­báltak illegális jövedelemre szert tenni. Különösen a magánerős építkezéseknél fordultak elő nagy arányban ilyen esetek, amikor ha­mis számlával, hamis építési engedéllyel próbálkoztak. Az emiatt megtagadott visszafizetés összege Pest megyében meghaladja az egymilliárd forintot. Ennek kapcsán az idén az ÁFA-visszatéríté­­seknél nagyobb szigorral lép fel az APEH, 4-5 ezer ellenőrzéssel le­het számolni, ám az igazi megoldás a rendszer korrigálása lenne. A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a Pest Megyei APEH új székházba költözött Budapesten, a Váci út 48. alá. (MTI) Szemetes utcák, zsúfolt parkolók Kanizsán A polgármesteri hivatal településellátási és fej­lesztési osztálya tegnap délelőttre hívta össze Nagykanizsa azon szervezeteinek képviselőit, me­lyek a város közterületeinek állapotáért felelősek. A helyszínbejáráson három munkacsoportban vizsgálták a város utcáit, zöldterületeit, épületeit. Számtalan javaslat hangzott el a bejárás során tapasztalt gon­dok rendezésére mind a belvá­rosban, mind a távolabbi város­részekben. Az előbbi állapota igencsak sok kívánnivalót hagy maga után. Riasztóan szemete­sek az utcák, kikoptak a tenyér­nyi zöldfelületek — részben a gyalogosok, részben a tilosban parkoló járművek miatt —, de sok a leromlott állagú épület is. Mint az a javaslatok közt el­hangzott, jóval több zöldre, vi­rágra lenne szükség — elsősor­ban a Fő út szebbé tételéhez, ahol számtalan hirdetőtábla is csúfítja a városképet. Kevés a parkolóhely, de nem csak a személyautóknak. A be­vásárlóbuszok is tiltott helyen várakoznak, sőt a nemrég forga­lomba helyezett kerékpárutak környékén is szükség volna a kétkerekűeknek szánt tárolókra. A hivatal címére továbbított vé­lemények szerint minél előbb ki kellene alakítani a gyalogos át­járóknál a babakocsik, rokkant­­kocsik átkelését segítő lejáró­kat, a csökkent látóképessé­­gűekre gondolva pedig kívá­natos lenne a közlekedési lámpák hangjelzéssel való ki­egészítése. Hogy a fentiekben mikor vár­ható változás? Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy tájékozta­tó készül a felvetésekről. Persze, a különösebb befektetést nem igénylő problémákra akár már a következő hetekben is lehetne megoldást találni. L. B. Boltavató Keszthelyen Élelmiszer és háztartási diszkont-üzletet nyitott tegnap a keszt­helyi Kastély utcában a Georgikon ÁFÉSZ. Az új bolt egy hosz­­szabb távon megvalósuló üzletközpont részeként került átadásra a szövetkezet felújítás alatt lévő, saját tulajdonú épületegyüttesé­ben. A kereskedelmi egységet dr. Hóbor Erzsébet, a köztársasági megbízott Zala megyei hivatalvezetője avatta fel. A 66 négyzet­­méteren a nyitáskor mintegy másfél ezer cikket kínáló bolt két és fél milliós értékű árukészlettel várja vásárlóit. A Államkötvény árfolyamok az MNB-nél Típus Kamat Kamat- Vételi Eladási Felhalm. % fizetés árfolyam % kamat % 1994/A 25,00 '94.12.01. 100,00 100,50 8,29 1994/B 17,50 '94.12.18. 94,24 94,85 4,99 1995/A 17,00 '94.10.06. 87,78 88,83 8,24 1995/B 17,00 '94.11.12. 87,42 88,53 6,52 1995/C 17,50 '95.02.01. 93,77 94,44 2,83 1995/F 17,00* '94.07.02. 91,25 92,17 12,72 1995/G 19,50 '94.08.10. 93,19 94,20 12,50 1995/H 19,50 '94.09.10. 92,90 93,97 10,85 1996/A 16,50 '94.12.28. 85,34 87,03 4,25 1996/B 17,50 '95.01.22. 89,55 90,79 3,31 1996/C 17,50 '95.02.10. 89,45 90,71 2,40 1996/F 17,50* '94.05.17. 88,65 90,06 15,29 1997/C 18,00 '95.03.01. 84,44 86,18 1,44 1997/D 26,00 '95.01.10. 99,50 100,30 5,77 1997/E 24,75 '94.09.18. 99,50 100,30 0,95 1998/A 25,90 '95.03.17. 99,50 100,10 1,06 *Magánbefektető­knek kamatfizetéskor +1,5 százalék prémium. MNB Zalaegerszeg, Dísz tér 7. Tel.: 92/312-690 (Folytatás az I. oldalról.) üzemképes, de a jobb oldali hár­mas — ezt robbantották — és a négyes sorsa kétséges. A deto­náció során megsérült a törzs is, ezért a vizsgálatok után a szak­értők visszautaznak Moszkvába és az Iljusin konstruktőri irodá­val konzultálnak a hogyan to­­vábbról. Kedvező válasz esetén egy kisebb gyár személyzete te­lepül a Kis-Balaton mellé, hogy repülőképes állapotba hozzák a gépmadarat. A cél, hogy lega­lább három hajtómű működőké­pes legyen, és akkor bátor sze­mélyzettel vissza lehet térni Oroszországba. A repteret egyébként a lég­ügyi hatóság bezáratta, csak kü­lön engedéllyel szállhatnak fel az ott lévő gépek, köztük az a két AN-32-es is, amelyik szintén bértárolásra érkezett, még jú­niusban Sármellékre. Ha elre­pülnek, az csökkenti a Balaton Airport veszélyeztetettségét, és talán megítélésük is változik, ami jelenleg nem túl jó, mint ahogy anyagi helyzetük sem.­­A fizetéseket hónapok óta hellyel­­közzel, kisebb-nagyobb késede­lemmel kapják meg az itt dolgo­zók. A kifizetetlen számlák mi­att hosszú ideje kikapcsolták a telefonokat — ez is nyomós in­dok volt az üzemeltetés felfüg­gesztésekor.) Meg nem erősített informáci­óink szerint egyébként az IL-76- os egy gyengéd figyelmeztetés­nek esett áldozatul, a címzett pedig nem más mint Czeller Béla, a Mikromatika Holding igazgatója. Annak idején, még a rendszerváltozás előtt, a társaság komoly kapcsolatokra tett szert a Szovjetunióban gépipari, automatizálási és egyéb berendezések szállítója­ként. Ugyanez a cég később sikerrel pályázott a sármelléki repülőtér üzemeltetésére, amit 1991-ben látványos légipa­rádéval ünnepeltek meg, ahogy jól menő, prosperáló multi­céghez illik. Aztán hirtelen vi­harfelhők jelentek meg az égen, hamarost csődöt jelentettek. Hogy ne rántsanak mindenkit magukkal, többek között meg­alakították az üzemeltetést to­vábbvivő Balaton Airport Kft-t. (Amelynek vezetője szintén Czeller Béla.) A vagyonvesztés néhányak szerint nem valós, a pénz valahol megvan — talán a határokon túl. Közben Czeller úr orosz tulajdonosokkal feles­ben alapított egy Servex nevű céget, amelyik Ausztriában ütötte fel tanyáját. Hírlik, hogy leginkább árubeszerzéssel, köz­vetítéssel, illetve annak nem tel­jesen szabályos módjával fog­lalkozik. Informátorunknak ter­mészetesen van konkrét elkép­zelése erről, magunk azonban megvárjuk az ez ügyben folya­matban lévő nyomozás eredmé­nyét. Az üzletmenetben az okozta a bökkenőt, hogy Czeller úr állí­tólag 1,5 millió dollárral tarto­zik a partnereknek, s ők úgy gondolták, emlékeztetik erre. (Az elmúlt napokban a repülőté­ren és a cégközpontban egyéb­ként vaklármának bizonyuló bombariadó keltett újabb izgal­makat.) Ezzel a „noszogatással” két legyet is üthetnek egy csa­pásra: még nehezebb helyzetbe lehet hozni a Mikromatikát és Czeller urat, aki egyébként sze­rette volna szorosabbra fűzni a szálakat a repülőgépeket birtok­ló­?) Ural Airlines-szal. (Úgy tűnik, nekik is vannak gondjaik, mert egyik vezetőjüket nem túl régen erőszakos úton távolítot­ták el az élők sorából, de ez vél­hetően nem függ össze a hajtó­műrobbantással.) A repülőtérrel és egyben saját gépparkkal is rendelkezni bárkinek nagy lehe­tőséget biztosíthatott volna, különösen, ha nem felejtjük el, hogy eddig ugrásra készen állt egy osztrák tőkés csoport az itteni fejlesztések finanszírozá­sára. Lehet, hogy a robbanás eze­ket az álmokat is messzire repí­tette. A. G. Kitüntetések Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke — a mi­niszterelnök javaslatára — az Európai Kulturális Hónap — a Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából tegnap kitünteté­seket adott át a Parlamentben. A Magyar Köztársasági Ér­demrend Középkeresztje (polgá­ri tagozat) kitüntetést adomá­nyozta: Bartók Béla zenei hagyatéká­nak ápolásáért ifj. Bartók Bélá­nak; teológiai tudományos mun­kássága elismeréseként: dr. Fa­­biny Tibornak, az Evangélikus Teológiai Akadémia tanszékve­zető egyetemi docensének, az Evangélikus Országos Múzeum főigazgatójának; kiemelkedő rendszerező szak­­tudományt alapozó oktatásszer­vezői tevékenysége elismerése­ként: dr. Fábry Györgynek, a ké­miai tudomány kandidátusának, a Kertészeti Egyetem tanszékve­zető egyetemi tanárának; irodalmi munkássága elisme­réseként; Juhász Ferenc Kos­­suth-díjas költőnek. Császár József, Zalaszentgrót polgármestere a Magyar Köztár­sasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról.) vevők 40-45 százaléka, a befeje­zés utáni hatodik hónap körül pedig a résztvevők 55-60 száza­léka tudott elhelyezkedni. Felhívta a fiatalok figyelmét az 1995-től nyíló külföldi mun­kalehetőségekre. Eszerint jövő év elejétől építőipari szakmun­kások és középfokú végzettsé­gűek számára nyílik munka­­alkalom Németországban és Angliában. Öt építőipari szakma művelői, csőszerelők, ácsok, te­tőfedők, asztalosok és kőműve­sek lehetőségeként említette ezt elsősorban, a mennyiségi kon­tingens megnevezése nélkül. A szerződéskötéskor — ami egy évre szól majd, de leteltével meghosszabbítható lesz — előnyt élveznek az idegen nyel­vet beszélők, de a többiek közül is csak azok remélhetnek sikert, akik vállalják, hogy a munka­ügyi központ által finanszírozott nyelvtanfolyamot elvégzik. Közelebbi külföldi munkalehe­tőség is kínálkozik jövő évtől, az Ausztriával létrejött kishatár­­menti foglalkoztatási megegye­zés keretében. Ez esetben konk­rét szakmák helyett egyelőre csak annyit tudni, hogy három nagyobb területen, a mezőgaz­daságban, az építőiparban és egyes vasipari szakmákban nyí­lik a szomszédos országban el­helyezkedési lehetőség. Egy, a tanulók számára aktuá­lis kérdés — lévén túlnyomóan fiúiskola a Széchenyi — arról szólt, hogyan vállalhat külföldi munkát az a fiatal, akinek hama­rosan be kell vonulnia katoná­nak? Pontos válasz erre — a ha­lasztáskérést javasolták az elő­adók —nem született, de a témá­val kapcsolatban Pálfy József elmondta, hogy létezik egy meg­állapodás a hadkiegészítő pa­rancsnokság és a munkaügyi központ között. Ennek értelmé­ben azokat a fiatalokat, akiket pályakezdő munkanélküliként felvettek valamilyen tanfolyam­ra, addig nem sorozzák be kato­nának, amíg a tanulmányaikat be nem fejezték. Viszont akiket be­soroztak, már nem vonhatók be a munkaerőpiaci képzésbe. H. P. ZALAI HÍRLAP ’3 Április 1. ■ 14.30 MSZP-fórum a párt zalaegerszegi, Ady utcai szék­házában. Vendégek: Pál László országgyűlési képviselő, a parlament gazdasági bizottságának alelnöke és Herbert Fe­renc képviselőjelölt. ■ 19.00 SZDSZ-fórum a szepetneki Tűzoltó Klubban. Vendég: Kovács Tamás képviselőjelölt. SZDSZ-fórum a zalakomári művelődési házban. Vendég: Tar Ferenc képviselőjelölt. Á­prilis 2.. ■ 9:30 Narancs Húsvét címmel a zalaegerszegi Ady mozi­ban szervez játszóházat a Fidesz helyi csoportja. Azt követően levetítik a Beethoven II. című filmet is. Belépő: egy megunt játék, amelyet a pózvai gyermekotthon lakói kapnak ajándék­ba. ■ 10.00 MSZP-fórum a párt nagykanizsai, Zrínyi utcai he­lyiségében. Vendég: Göndör István képviselőjelölt. Á­prilis 5. ■ 17.00 A felszabadulás évfordulója alkalmából rendez megemlékezést a Munkáspárt nagykanizsai szervezete a Berzsenyi utcai pártirodában. ■ 18.30 Fidesz-fórum a zalalövői művelődési házban. Vendégek: Frajna Imre, a párt szociális és egészségügyi kabi­netjének vezetője, valamint Szőkéné Hajdúk Andrea képvise­lőjelölt. ■ 19.00 Az FKGP gyűlése a nemesapáti kultúrházban. Be­mutatkozik: Kovács György képviselőjelölt. ■ 20.00 Az FKGP gyűlése a nemeshetési kultúrházban. Bemutatkozik: Kovács György képviselőjelölt. SZDSZ-fórum a vallási művelődési házban. Vendég: Tar Ferenc képviselőjelölt. Ötös Kiemelkedően szerepelt a szakma kiváló tanulója országos versenyen a keszthelyi Műszaki Szakközépiskola és Szakmun­kásképző öt végzős tanulója: Gyimesi Zoltán épületvillamos­sági szerelő, Tóth Roland autó­szerelő harmadik helyezett lett, élvonalbeli eredményt ért el még Kollár Balázs bútorasztalos, Bő­sze Balázs szerkezetlakatos és Czibor Anita fodrász — szerep­lésükkel mindannyian megsze­rezték a szakmunkás képesítést. Kiállítás Budaházi Tibor zalaegerszegi festőművész alkotásaiból nyílt ki­állítás szerdán Budapesten, a Du­na Galériában. A zalai művész fő­városi tárlata április 17-éig várja az érdeklődőket, a Pannónia u. 95. szám alatti kiállítóteremben. Tárlat A keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központban tegnap délután Heitler László, Pápán élő festőművész munkáiból nyílt ki­állítás. A balatoni és a bakonyi táj, a parasztbarokk építészet ihlette festményekből rendezett tárlat áp­rilis 10-éig látogatható.

Next