Zalai Hírlap, 1994. szeptember (50. évfolyam, 203-228. szám)
1994-09-01 / 203. szám
4 ZALAI HÍRLAP Veszélyes játék Ukrajnában Valóságos számháború folyik Ukrajna és a Nyugat között, amelynek tétje nem más, mint hogy milyen pénzügyi feltételek mellett lehetne bezárni a csernobili atomerőművet. A Nyugat ajánlata azonban egyelőre közelébe sem ér annak az összegnek, amelyet Ukrajna kéme Csernobil felszámolásáért cserébe. Szergej Sorsan maga is átélte a tragédiát. Amikor 1986. április 2-án reggel kinézett hálószobájának ablakán, egy nagy füstfelhőt látott, amely munkahelyéről, a csernobili atomerőmű területéről emelkedett fel. Az atomerőmű főmérnöke azonban nyolc évvel a történelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája után úgy véli, Csernobilt nem szabad bezárni. Pedig alig három év telt el azóta, hogy egy tűzeset következtében még egy reaktort le kellett állítani. Sorsan urat még az sem érdekli, hogy nyugaton egyre többen követelik az atomerőmű bezárását. „Itt senki nem akarja, hogy az erőművet bezárják”—mondja a kék szemű főmérnök. Ez az álláspontja a mintegy öt és fél ezer alkalmazottnak. Érthető: ha az utcára kerülnének, akkor nekik is a munkanélküliség szinte megoldhatatlan problémáival kellene szembe nézniük. A csernobili atomerőműben ráadásul nagyon magasak a fizetések. Egy takarítónő annyit keres, mint egy parlamenti képviselő: négymillió karboványecet, azaz 91 dollárt. Emellett ingyenes étkezés, díjtalan utazás jár mindenkinek. Évente egyszer pedig minden alkalmazott egyhónapos vakációra utazik valamelyik fekete-tengeri szanatóriumba. De vajon felér-e mindez a korai halál veszélyével, amely ott leselkedik Csernobil levegőjében? Az ukrán parlament képviselői más szempontokat követnek, amikor Csernobil nyitva tartása mellett kardoskodnak, ők a Nyugat segítségét várják. „Ha bezárjuk az erőművet, azzal évente 12 milliárd dollár értékű elektromos áramot veszítünk el” — mondta Alekszander Moroz, az ukrán parlament elnöke a vállalat munkásainak. — „Semmi kétség, hogy ennyi pénzt senki sem adna nekünk.” A világ hét legfejlettebb ipari országa, a „Hetek” csoportja eddig 200 millió dollárt ajánlott fel segítségül Csernobil bezárásához. Az Európai Unió 480 millió dollár hitelt és 120 millió dollár segélyt helyezett kilátásba. A Világbank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank is jelezte már, hogy kész pénzügyileg támogatni Csernobil bezárását, de e két intézmény egyelőre nem határozott meg konkrét összeget. Feltevések szerint egyébként ez az összeg elérheti a 700 millió dollárt is. Mindez attól függ, hogy a „Hetek” és Ukrajna képviselői miben tudnak megállapodni szeptemberre tervezett megbeszélésükön. Mindent egybevetve, a Nyugat által összesen felajánlott pénzügyi segítség így is alig éri el a 1,5 milliárd dollárt. Ez messze elmarad attól a 14 milliárdtól, amelyre Ukranja saccolja a Csernobil esetleges bezárásából adódó összes veszteséget. Egy ukrán állami tisztviselő szerint a Nyugat is és Ukrajna is három szempontot fog követni a megoldás keresésekor: mennyit fizethet a Nyugat, mennyit kérhet Ukrajna, valamint mennyi idő múlva törhet ki egy újabb katasztrófa abban az esetben, ha senki semmit nem tesz. Kétségtelen, hogy Csernobil még jó ideig működni fog, s Ukrajna sokkal inkább a Nyugat, és nem saját ügyének tekinti a reaktor problémáját. Ez az időhúzó taktika viszont alkalmat adhat arra, hogy az ukránok a lehető legjobb üzletet kössék meg Csernobil ügyében. A Nyugatnak azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a volt Szovjetunió területén működő összesen 57 nukleáris erőmű közül 13 Csernobil-típusú, amelyeket feltehetőleg szintén be kell zárni előbb vagy utóbb. Csernobilban az is gondot okoz, hogy az 1968-ban felrobbant 4. számú reaktor acélbeton szarkofágján repedések keletkeztek, amelyeken keresztül bejut a levegő, becsorog az esővíz, s ezek segítségével radioaktív anyagok jutnak a környezetbe. „Senki nem tudja, meddig bírja a szarkofág” — mondja David Kyd, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség sajtófőnöke. Szergej Parasin, az erőmű igazgatója viszont azzal büszkélkedik, hogy Csernobil ma már egy új atomerőmű. A csernobili atomerőmű napjainkban a lakosság elektromos energiaszükségletének öt százalékát fedezi. Parasin szerint az 1986-os baleset soha nem ismétlődhet meg. A nyugati szakemberek szerint viszont lehet ugyan javítgatni Csernobil biztonságát, de valójában be kellene zárni az erőművet. Amerikai köztisztviselők úgy vélik, hogy ha több pénzt ígérnek Ukrajnának, akkor még azt is el lehet érni, hogy a kelet-európai ország csatlakozzon a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó atomsorompó-egyezményhez. Sanghaj, a kínai New York Manapság már csak Sanghaj legidősebb lakói emlékeznek azokra a régi szép időkre, amikor a kínai kikötővárost a „mágnások fővárosának” nevezték. Sanghaj volt Ázsia bálványa, a ragyogás fellegvára, és természetesen az ópium hazája. Ma Sanghaj egyre nagyobb léptekkel halad abba az irányba, hogy elszigeteltség hosszú évtizedei után — még Hong Kongot is lekörözve — ismét igazi világvárossá váljon. Sanghajt már napjainkban is Kína elsőszámú pénzközpontjának tekintik, s ezt alig négy év alatt sikerült a városnak elérnie. Emellett a nulláról indulva építgetik a külföldi befektetőket idecsalogató infrastruktúrát: széles autóutakat, korszerű vasúthálózatot hoznak létre és már több közvetlen légi összeköttetést teremtettek a világ számos metropoliszával. A város nagy részére azonban még rányomja bélyegét az elmaradottság: szűk utcákon kénytelenek közlekedni a gépjárművek, amelyek száma az elmúlt három évben 200 ezerről a duplájára nőtt. Az egykori irodaépületek és bankházak többsége lepusztult, falaik omladoznak, ennek ellenére az ingatlanok bérleti díja világviszonylatban is nagyon magas. Az ide érkező „úttörő” külföldi vállalkozókat látszólag nem érdekli a profit, amit a magas adók egyébként is jócskán leapasztanak. Ők csupán arra játszanak, hogy jelen legyenek Kínában, a világ legnépesebb piacán, s várják a gazdasági reformokat. Sanghaj felvirágzása akkor indult meg, amikor 1990-ben a pekingi kormány elhatározta, hogy nagyobb önállóságot ad a városnak. Addig Sanghaj az iparból származó bevételeinek 90 százalékát köteles volt az ország központi kincstárába beszolgáltatni. A város azóta létrehozta saját „különleges gazdasági övezetét” is. A belváros „Wall Street”-jének kereskedőházai és banképületei azonban még ma is érintetlenek, és benépesítésük érdekében Sanghaj kész lenne még arra is, hogy eredeti brit, amerikai és francia tulajdonosaiknak adja vissza azokat. A külföldi befektetők a kényelmetlenségek ellenére is eddig több mint 14 milliárd dollárt hoztak Sanghajba. Ők bíznak abban, hogy előbb vagy utóbb Sanghaj lesz a kínai New York. Az udvar most csendes, Rábán jól ismeri. Ismeri az emeleti gangokat is, a szemközti tűzfalat, aminek hámló vakolata ember- meg állatfigurákat rajzol ki, a valaha díszes márványkút csorba kagylójára is emlékszik, a repedezett betonra, meg arra is, hogy a földszinti lakások előtt oleanderek virágoznak zöld fahordókban. Ahogy ott ül a gangon, és csak a távolabbi meg közeli hangokat hallja, a lakásokból kiszűrendő rádiózenét, beszédfoszlányokat, ablakok zörrenését, edények csörömpölését, világtalanul is jól tudja, mi történik. Mi történik a zárt ajtók, a lefüggönyözött ablakok mögött. A szobák mélyén. Fülel. Vajon mit tesz most Liza? Milyen gyönyörű volt a folyóparton! Karcsú, kívánatos, fiatal. Rábán élvezi a langyos, kora őszi napfényt, és az estére gondol. Lizára. Most arra vágyik, hogy hozzábújhasson az ágyban. Hogy megérintse a testét. — Liza! Csend. Liza nem válaszol. Rábán hátraveti a fejét és álmodozik. A nap még besüt a szoba egyik zugába. Éppen oda, ahol a toalett tükör áll. Régi bútordarab, magas, ovális keretben az itt-ott már roncsora vesztett tükörlap alatt fiókos asztalka, rajta csipketerítő. Az ágyakkal meg a kétajtós szekrénnyel nászajándékba kapták ezt is, mint azt a porcelán vázát, amit Rábán összetört vigyázatlanul. — A kezem... — mondja csendesen, magában Liza. Felemeli, nézi. Májfoltos, száraz bőrű kéz. Görcsös, göbös a munkától. És a karja is — fonynyadt már. Akárcsak a melle, a csípője. Miket beszél ez az ember? Mi ütött belé? De azért jólesik Lizának a férje udvarlása. Mindig is békésen megvoltak egymással. Fülöp soha nem kóborolt el a cimborákkal, nem kocsmázott, hazasietett a munkából, hogy együtt legyenek. Talán azért is volt ilyen, mert kettesben éltek, gyerek nélkül. Aki lett volna, elveszett még azelőtt, hogy megláthatták. Liza nem tudta kihordani; a következő terhessége is megszakadt; le kellett mondaniuk a gyermekáldásról. Örök szomorúsága maradt ez; idős korára unokákról álmodozott. Nézi megvékonyodott hajszálait, a sápadt szeplőket az arcán. Valamikor éppen ezek a szeplők tetszettek Fülöpnek, meg a vörösesbarna haja, a dús hajkorona, amit soha nem kellett hauerolni, mindig begöndörödött. Hová lett mindez? A lába is fáj, harmincnégy évig állt a gépek mellett a kötöttárugyárban, bokája megvastagodott, csípőjében hasogat az isiász, ha leül, feláll, meg kell kapaszkodnia valamiben, aztán megfeledkezik róla, de éjszaka ide-oda rakosgatja a lábát, főleg a bal combjába nyilall bel az éles fájdalom. A napsugarak elcsúsznak a szoba sarkából. Liza sóhajt, előveszi a félig összefércelt szövet szoknyáját, varródobozt, ollót visz magával a gangra. Jönnek a hűvös idők, kell ez a meleg holmi, évről évre átszabja, de hetekig tart, míg elkészül vele. — Kijöttél? — érzi meg Rábán. Liza elhelyezkedik, sámlit igazít a lába alá, hogy magasan legyen a munkához a térde. — Éppen most futott el Piri — mondja Rábán. — Na és? — Veszekedtek. Megint veszekedtek. Hallottam. Az anyja még utána is szaladt, hogy visszahívja, de az oda se neki. Mindig veszekszenek. Liza nem szól, elfoglalja magát a férceléssel. —Szép nagy lány lehet már ez a Piri. Még mindig megvan a copfja? — Copfja? — Liza felnevet. — Hol élsz te? A haja, mint a szénaboglya vihar után. És azok a tenyérnyi szoknyák, amikben járt! Kinn van neki az egész micsodája! — Igazán? Na, mert teheti! Ha csinos. Talán azért üldözi az anyja. Féltékenységből. Van ilyen. Az is csinos. Az anyja. Nem? — Polákné? Hmmm... Ha nem slaffokban bolyong a gangon, akkor igen. Ha kifesti magát, és felvesz valami rendes ruhát, de amikor leviszi a szemetet a kukába, hát mint egy kísértet! Sokszor látom innen a másodikról. — Aztán közelebb hajolva Rabánhoz. — Meg a pasasát is látom, amikor besurran a kapun, és fel az emeletre... — Pasas? Azt mondod mindig, hogy rendes ember. Köszön neked, ha találkoztok. Azt mondtad, valami úriember. Hogy milyen szerencséje van ennek a Poláknénak. Nem ezt mondtad? — Ezt mondtam. Rendesnek rendes. Tudom is én... — Majd hirtelen. — Nem akartam én az előbb valamit? — A kávét! — mosolyodik el Rábán. — A kávét! Hogy én milyen feledékeny vagyok!... (Folytatjuk.) Szívek zárkái (2.) Sokféle 1994. szeptember 1., CSÜTÖRTÖK Megtámadták a polgári jogok hősnőjét Rosa Parksot, azt fekete bőrű asszonyt, aki 1955-ben nem volt hajlandó átadni ülőhelyét egy fehér férfinek egy alabamai autóbuszon, megtámadták lakásában —jelentette a Reuter brit hírügynökség. A 81 éves asszonyt a polgárjogi mozgalom anyjának nevezik. 1955-ben az Alabama állambeli Montgomeryben letartóztatták azon a címen, hogy megszegte a feketékre vonatkozó törvényeket, amikor nem állt fel a helyéről egy fehér férfi felszólítására. Később a feketék megkülönböztetését az autóbuszon alkotmányellenesnek mondta ki a bíróság. Az asszony a támadás során zúzódásokat szenvedett, nincs súlyos állapotban — közölték a detroiti kórházban. Csak nézünk, mint a moziban Megkérdeztük a televízió új struktúráján éjjel-nappal dolgozó munkatársakat, hogy szeptember 5-től érdemesebb lesz-e kinyitni a tévét azoknak, akik nevetni, izgulni, szórakozni akarnak. íme a bőség kosara: A már megkezdett sorozatok — Dallas, Kojak, Szomszédok, Magnum, Kisváros, Columbo stb. — folytatódnak, ezenkívül a „Póráz nélkül” című kétrészes, s az „Özvegyasszonyok” című, korábban betiltott orosz filmet láthatjuk. A francia Luc Besson rendezői sorozatában az „Élet-halál harc” című film kerül vetítésre elsőnek — a rendező három filmjét mutatja be a magyar televízió —, majd a „Metró”, és végül a romantikus, csodásan fényképezett, a vizek világát bemutató„A nagy kékség” kerül képernyőre. A rendezői sorozat másik nagy alakja, Luis Bunuel, akinek filmjei már műsoron vannak. Szeptemberben, A szabadság fantomja”,, A vágy titokzatos tárgya”, valamint „A burzsoázia diszkért bája” című filmjeit nézhetjük meg. A „Charley Warrick” című amerikai film és egy éjszakai thriller követi a sor, „A valami”, amely hasonlít a „Nyolcadik utas, a halál” című filmhez, s Kurt Russell a főszereplője. Szintén amerikai a „Farmerek között”, a „Szelíd angyal” és a „A szerelem Harley Davidsonon érkezik” című film. Indul egy új, 6 részes angol sorozat, címe: „Bangkok Hilton”. Ismét vetítésre kerül a „Csupasz pisztoly”. „Az elfelejtett Kennedy fiú” című amerikai filmben megismerkedhetünk azzal a legidősebb gyerekkel — Jo(seph)e Fitzgerald Kennedyvel —, aki mint vadászrepülő a második világháborúban halt meg. Francia—román film a „Finom kis háború” című komédia, szintén francia „A vagány”. Újra indul a „Csak nézek, mint a moziban” sorozat, valamint ismét láthatjuk a „Különben dühbe jövünk” című Terence Hill—Bud Spencer filmet., A kaméliás hölgy igaz története” címmel Isabelle Huppert főszereplésével Dumas, „Kaméliás hölgy”-ének eredeti változata alapján erotikus, kissé naturális alkotás készült., A megérzés” című angol krimiben egy idősödő író fiatal felesége és egy büntetett előéletű szintén fiatal fiú szerelmi háromszögét bonyolítja a feleség váratlanul felbukkanó ex-férje. Az immár történelemnek számító 1953-ban készített francia, fekete-fehér „Therese Raquin” című film főszereplője Simone Signorét. Alfred Hitchcock „Családi összeesküvés” című krimi-vígjátékában a híres rendező másik arcát ismerhetjük meg. A „Zöld kártya” című francia—ausztrál film színesíti az amerikai filmek palettáját és életünket. Kedvenc tévéseink egytől egyig visszatérnek a képernyőre: Vitray havonta egyszer megint arra invitál majd, hogy Töltsön velem egy estét, Kepes Andrásnak pedig eszébe jutnak érdekes dolgok Apropó jeligével. Friderikusz bevált showja mellett szombat esténként híres haragosokat békít, illetve korszakos meglepetéseket okoz, s lesz éjszakai finom erotikus játék Kaszinó címmel. A bevált játékok (Szerencsekerék, Mindent vagy semmit, Megáll az ész) megmaradnak, s László György, a rádióból tévéssé vált szórakoztató-karmester azt ígéri, hogy klasszikus kabaré mellett csattanós politikai kabarét is láthatunk. Vasárnap délelőtt Leporello címmel tematikus műsor indul, s a könyvbarátoknak szól majd a tévés irodalmi kávéház. Akik eddig hiányolták a tévéből a táncot, most örülhetnek: balett-filmek is műsorra kerülnek . Világutazások az Operában — és havonta legalább egy élő színházi közvetítést ígérnek a szerkesztők, a zenét kedvelőket pedig a Zenebutik szórakoztatja. A kettes csatornán heti öt alkalommal induló kulturális híradó „Múzsa” címmel jelentkezik esténként, 15-20 perces műsorral, a Nap TV készítésében. Az eddigi gyakorlattal ellentétben—hogy az esti Híradó után egy-egy rövid kulturális hírről szerezhetünk tudomást— a Múzsa folyamatosan, a legszélesebb értelemben tájékoztat majd a hazánkban és külföldön történő legfrissebb kulturális eseményekről, és a határainkon kívül élő magyar alkotásokról, így a film, zene, színház mellett az építészet, oktatás, divat, városkép alakítás, képzőművészetek, közművelődés területeiről is. Főrendező Luki Ágnes, főszerkesztő pedig Váradi Júlia lesz, akiknek nem titkolt vágyuk, hogy a sokféle ízlést ki tudják elégíteni. Az első hét anyaga már kész van, ebben bemutatkozik az Egyház Zenei Fesztivál, szó lesz a középiskolák új oktatási módszereiről, tantárgyairól, például a „demokratizmus” című tantárgyról, Marosán Gyula kiállításáról, a Vígszínházról. Mélykúti Ilona és Győrffy Miklós mellett a műsorvezetők ismert színészek lesznek, s így egy másik szerepben is megismerhetjük őket. A sportot kedvelők se ijedjenek meg, marad elég idő meccsközvetítésekre is. (Atlantic)