Zalai Hírlap, 1996. június (52. évfolyam, 128-151. szám)

1996-06-01 / 128. szám

2 ZALAI HÍRLAP Legyőzhető-e az infláció? A Független Kisgazdapárt ki­fogásolja azt a kormányzati elképzelést, hogy bevonják a vállalkozói igazolványt azok­tól az egyéni vállalkozóktól, akik egy éven át nem fizetnek tb-járulékot. E lépésre az érintett egyéni vállalkozónak ugyanis nem le­het más válasza, mint hogy el­merül a feketegazdaságban. Ezt az FKGP gazdaságpolitikai ka­binetjének vezetője jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján. Szabadi Béla rámutatott arra is, hogy a kormány — ígéretei elle­nére — nem tesz hatékony lépé­seket a feketegazdaság vissza­szorításának érdekében. Az a módszer ugyanis, hogy a nagy adósok listáját nyilvánosságra hozzák, nem megfelelő. Szabadi leszögezte azt is: nem ért egyet azzal a prognózis­sal, hogy az infláció mértékét az elkövetkezendő években nem lehet 24-25 százalék alá szoríta­ni. A kisgazdák az adókulcsok és a tb-járulékok csökkentésé­vel, az import liberalizálásával és a monopóliumok körülhatá­rolásával a jelenlegi harmadára tudnák csökkenteni az inflációt. KRÓNIKA Ne legyen szűkkeblű az EU Új MSZP-tagozat alakult Az alapítók felvetik: az MRP-programot értetlenség fogadja Megalakult a Magyar Szocia­lista Párt dolgozói-tulajdonosi tagozata pénteken a szocialisták Köztársaság téri székházában. A csaknem száz alapító Mo­­csáry Józsefet választotta a ta­gozat elnökévé, s egyben őt de­legálta az MSZP országos vá­lasztmányába. A tagozat alelnö­­ke Szili Sándor országgyűlési képviselő lett. Az elfogadott szervezeti és működési szabályzat rögzíti, hogy a tagozat a demokratikus szocializmus értékeit elfogadó dolgozói­ tulajdonosok, Munka­­vállalói Résztulajdonosi Prog­ram-tagok, munkások, műsza­kiak, adminisztrátorok, mene­dzserek szervezete. Kimondja továbbá, hogy a csoportosulás elemezni kívánja a dolgozói tulajdonosok, a dol­gozói tulajdonosi mozgalom és a dolgozói többségi tulajdonban lévő cégek helyzetét, fejlődését. Javaslataival, koncepciók ki­munkálásával ösztönzi a dolgo­zói tulajdont érintő gazdaságpo­litika megalapozását. Az alakuló ülésen nyilatko­zatot fogadtak el az egybegyűl­tek, amelyben megállapítják: ta­pasztalataik szerint a politika, az államigazgatás és a sajtó értet­lenséggel és ellenérzéssel veszi körül az MRP-programot. Mindez súlyos diszkriminá­ciókhoz, a dolgozói tulajdono­sokra nézve hátrányos privati­zációs- és adószabályok megal­kotásához vezet. Ezért kérik a szocialista párt vezető testületeit, hogy támo­gassák a dolgozói tulajdonlás intézményét és segítsék a diszk­riminatív gyakorlat felszámolá­sát. A tagozat a nyilatkozatban felhívja a figyelmet arra is, hogy az MRP-törvény számos ponton elavult és módosítást igényel. Mint hangoztatják: a problé­mák megoldásához természete­sen felajánlják segítségüket a Pénzügyminisztériumnak és az ÁPV Rt-nek. A közgyűlésen felszólalt Nyers Rezső országgyűlési kép­viselő, aki messzemenő támo­gatásáról biztosította a dolgozói tulajdonlást. Véleménye szerint ez az a forma, amely hatásos le­het a monopóliumokkal szem­ben. Szükségesnek tartotta, hogy pozitív megkülönbözte­tésben részesítsék a dolgozói tulajdonlást mindaddig, amíg e formációk annyira megerősöd­nek, hogy rájuk is teljes egészé­ben érvényesíteni lehet a ver­senypiaci szabályokat. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról.) ban nemcsak a gazdasági meg­fontolásoknak, hanem a politikai szempontoknak is nagy szerepet kell játszaniuk. Fontosnak mondta, hogy a lakosság, amely rendkívül nagy áldozatokat hoz Magyarország EU-konformitá­­sainak eléréséért, érzékelhesse erőfeszítéseinek értelmét. A miniszterelnök emlékezte­tett arra, hogy az EU kibővítésé­nek eddigi folyamatában a szer­vezet alapok létrehozásával, konkrét támogatással járult hoz­zá a belépők mielőbbi felzárkó­zásához. E téren erőfeszítéseink elismerésének jegyében követ­kezetes magatartást tartana szük­ségesnek az unió részéről. - Zalai Hírlap----------------------------------­ A Zalai Hírlap Kiadói Kft. lapja. Ügyvezető-főszerkesztő: Győ­rffy István. Felelős szerkesztő: Mihovics József. Lapszerkesztők: Fincza Zsuzsa, Török András. Rovatvezetők: Arany Horváth Zsuzsa, Kovács Ferenc, Marton Györgyi (kanizsai szerkesztőségvezető), Szente Ottó. Marketingvezető: Jakab Vilmos. Elektronikus szerkesztés: Zalai Hírlap Kft. Zalaegerszeg, Ady u. 62. Műszaki vezető: Takács Lajos (Magyar Médiaszerviz). Kiadó és szerkesztőség: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: (92) 312-575. Fax: (92) 312-581. Titkárság: (92) 311-597, (92) 312-194. Telex: 33-276 — 8801 Nagykanizsa, Király u. 14.1. em. Telefon: (93) 310-814, (93) 311-150. Fax: (93) 310-226. Telex: 33-314 — 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 33. Telefon: (83)312-360, (83) 314-283. Telex: 35-308 — 8960 Lenti, Zrínyi M. u. 4. Telefon: (92) 351-002. — 8790 Zalaszentgrót, Dózsa Gy. u. 1. Tel: (83) 360-013. Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt. 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Telefon: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti: Magyar Médiaszerviz Kft. 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 310-813, 310-814. Terjesztési vezető: Szalai Csaba. Előfizethető a Magyar Médiaszerviz Kft-nél és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 460 Ft, negyedévre 1380 Ft, fél évre 2760 Ft, egy évre 5%-os kedvezménnyel 5244 Ft. ISSN 0133-0500. Index: 25­ 011. Pedagógusnapi kitüntetések Nincs olyan ember, akinek az életét ne határozta volna meg egy­két tanárának a személyisége, tudása, és érdeklődése — fogal­mazott Göncz Árpád köztársasági elnök pénteken, amikor a Parlamentben átnyújtotta a pedagógusnapi kitüntetéseket. Az államfő személyes hangú köszöntőjében hangsúlyozta: ő nem tenne különbséget pedagó­gus és pedagógus között attól függően, hogy ki hol tanít. Véle­ménye szerint az óvónő és az egyetemi tanár tevékenysége — értéküket tekintve — teljesen azonos. A pedagógus munkája a szerint értékelhető, hogy a maga helyén megteszi-e azt, amit adott korú gyermekekkel tenni lehet és tenni kell — húzta alá Göncz Árpád. Végezetül az ál­lamfő rámutatott: ha valaki, ak­kor senki más nem formálhatja oly nagy mértékben a közösség életét, mint a pedagógusok. A politikusok biztosan nem — tet­te hozzá. A Magyar Köztársaság elnö­ke, a miniszterelnök javaslatára, a pedagógusnap alkalmából a Magyar Köztársasági Érdem­rend Kiskeresztje (polgári tago­zata) kitüntetést adományozta tudományos és pedagógus élet­művéért dr. Széles Gyulának, a Pannon Agrártudományi Egye­tem tanszékvezető egyetemi ta­nárának, az Ökonómiai és Szer­vezési Intézet igazgatójának, a Magyar Köztársasági Ezüst Ér­demkereszt (polgári tagozata) kitüntetést adományozta dr. Pé­­terffy Zoltánnénak, a Zalakarosi Általános Iskola igazgatójának. (MTI) BÍZHAT a JELBEN! AKCIÓ! TOYOTA Corolla típusok árengedménnyel, TOYOTA Carina E típus akciós áron teljes felszereltséggel. Továbbá személygépkocsik, kistehergépkocsik széles választéka. KAMATMENTES RÉSZLET, LÍZING, TARTÓS BÉRLET! Bemutatóterem: 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Telefon: 93/321-300/926 Márkaszerviz: 8800 Nagykanizsa, Erdész u. 28. Telefon: 93/313-140/718-88,93/310-180 KOGAZ TOYOTA 1996. június 1., SZOMBAT HÍR(MOR)ZSÁK • Az izraeli választási bizott­ság pénteken bejelentette: Ben­jamin Netanjahu, az ellenzéki Likud vezetője nyerte meg a szerdai kormányfőválasztást. Netanjahu a szavazatok 50,4 százalékát szerezte meg, míg Si­mon Peresz, a jelenleg kor­mányzó Munkapárt vezetője a voksok 49,5 százalékát kapta meg. (Kommentárunk az 5. ol­dalon.) • Szeptemberben terjeszti az Érdekegyeztető Tanács elé az államháztartás reformjának általános koncepcióját a kor­mány. Ez elsősorban az 1997-es intézkedésekkel foglalkozik, de kitekint a további teendőkre is, és elemzi az államháztartási re­form társadalmi hatásait. Ezt a kormányzati oldal vállalta a szociális partnerek kérésére az ÉT pénteki plenáris ülésén. • A munkaügyi tárca garan­tálja a pénzügyi forrást a tartós munkanélküliek közhasznú fog­lalkoztatásának központi támo­gatásához — jelentette be Kiss Péter munkaügyi miniszter. • Mezőgazdaságunknak fel kell készülnie az Európai Unió­hoz való csatlakozásra, mert a termelőket védő magas vámok és a hazainál jóval magasabb állami támogatás mellett a ter­melés mennyiségi korlátozására is számíthat — hangoztatta Pé­csett, a 23. Nemzetközi Pannon Napon Lakos László földműve­lésügyi miniszter. • Az ünnepi könyvhét fővá­rosi eseményeként pénteken be­mutatták a Magyar Krónika cí­mű kiadványt. A Magyarok Világszövetsége gondozásában megjelent könyvet Csoóri Sán­dor, az MVSZ elnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Életfogytiglan Magdának (Folytatás az 1. oldalról.) az elsőfokú ítéletet, amennyiben azt a következtetést vonták le, hogy Magda nemcsak az Oros­házán megfojtott Némethné Márton Edit, hanem a kecske­méti Horváth Antalné esetében is különös kegyetlenséggel kö­vette el az emberölést. A megbi­lincselt asszony meggyilkolása előtt tanúja volt férje és szerb vendégük kivégzésének. Egyéb tekintetben a Legfelsőbb Bíró­ság leszögezte, hogy elsőfokon helyesen állapították meg, hogy Magda a bűncselekményt előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen és részben társtet­tesként követte el. (Mint ismere­tes, a Fővárosi Bíróság a szegedi Z. Nagy család meggyilkolásá­val kapcsolatban nem találta bi­zonyíthatónak a vádlott bűnös­ségét.) Az elsőfokon kiszabott büntetésről szólva a tanácselnök leszögezte: indokolt volt a jelen­leg hatályos legsúlyosabb büntetés kiszabása, mivel egy­részt semmilyen enyhítő körül­mény nem merült fel, másrészt a hidegvérrel, embertelenül és nagy szervezettséggel végrehaj­tott bűncselekmények félelmet idéztek elő az országban. Dob­­nik János esetében a bíróság in­dokoltnak látta az elsőfokon ki­szabott büntetés súlyosítását. Álláspontjuk szerint a harmad­rendű vádlott nem tekinthető büntetlen előéletűnek, mivel Belgiumban már felelősségre vonták fegyveres rablásért és emberölés kísérletéért. A testü­let azt is súlyosbító körülmény­ként értékelte, hogy Dobnik két nagy tűzerejű Scorpio géppisz­tolyt birtokolt, amelyekhez kitű­nően értett. (MTI) Harminc aranyérmes bor (Folytatás az 1. oldalról.) ta szerint kiemelkedik az olasz­­rizling, illata, íze, zamata, ele­ganciája megkapott. A borok kezeltsége szempontjából is kedvező a kép, nincs baj a tech­nológiával. A kénezésnél persze volna még egy kis finomítani va­ló, összességében azonban lát­szik a zalai bortermelők kötődé­se a szőlőhöz. — Ez a 25. megyei borver­seny, amit 30-40 helyi borbírá­lat előzött meg — tette hozzá dr. Pálfi Dénes. — A fajtaösszeté­tel, a minőség jól mutatja, mek­kora fejlődés ment végbe a zalai borászatban, de nem volna sza­bad megállni. Most kellene megteremteni azt a közös nagy­pincét, ahol a sok kistételből nagy tételt lehet kihozni. Délután végeztek az ítélke­zéssel a borbírák és az összesítés szép eredményt hozott. A ked­vezőtlen évjárat ellenére értékes mezőny alakult ki. A fehér borokból 25, a vörö­sekből 5 nyerte el az aranyér­met. A többi minősítést később igen, a Zalai Borcégér rendez­­számlálták össze, az ünnepélyes vényen kerül sor, díjkiosztásra pedig Keszthe- B. E. Ez mind-mind kóstolásra várt. (Pezzetta Umberto felvétele)

Next