Zalai Hírlap, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-02 / 1. szám
1997. január 2., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA A sárkányok felrepültek... A nagykanizsai Hungária Sportrepülő Egyesület tagjai minden év utolsó napján összegyűlnek repterükön, s — ahogy tették azt az év folyamán minden lehetséges időpontban —, párszor a levegőbe emelkednek. Kedden a nagy hideg miatt végül is csak a sárkányrepülő szakosztály tagjai szakadhattak el a földtől. — Nagyon hideg van odafent, hosszú távokat repülni ilyenkor nem lehet — mondta Ferincz Vince, az egyik legtapasztaltabb pilóta. — A sisak pillanatok alatt bepárásodik, ha felnyitom a rostélyt, lefagy az arcom. Azért 8-10 perces fenttartózkodást kibír az ember. Ennek megfelelően ő maga kétszer is levegőbe emelkedett a reptér haváról, melyet előzetesen autókkal egyengettek a lehetőségekhez mérten simára, s a kifutó-, valamint leszállópályának egyaránt szolgáló szakaszt fűrészporral jelölték meg a láthatóság kedvéért. S hogy a repülősök felejteni, vagy ismételni szeretnék-e inkább az elmúlt esztendőt? —Végül is nem volt egy rossz év. A vitorlázók hál' istennek elég nyugodt idényen vannak túl a tavalyi tragédia után, a mi szakosztályunkat pedig a rengeteg idén kiképzett fiatal pilóta (16-an vagyunk összesen), valamint az eredmények minősítik. Ferencz Lajos bajnoki eredményei alapján válogatott kerettag volt a motor nélküli sárkányok közt, mi pedig Tóth László párommal a kétüléses motorosban szereztünk itthon és a törökországi előolimpián 2., a világbajnokságon pedig 16. helyet. Úgy érzem, többet nincs értelme kívánni, mint hogy 1997 legalább ilyen legyen. — va — Elrugaszkodás előtt a kanizsai sárkányrepülők. (Szakony Attila felvétele) Lemezen jöttek az új tarifák Égő gyertyákkal, fáklyákkal Szilveszter a szénbányában ugyan széntermelés, de a bánya biztonságvédelme ilyenkor is megköveteli a folyamatos ügyeletet. A bányászok a szigorú biztonsági előírások miatt nem vihettek magukkal éjféli koccintáshoz szükséges kellékeket, így aztán csupán baráti kézfogással kívántak egymásnak bányászköszöntéssel ,jószerencsét” az új esztendőre. (MTI) Közép-Európa legmélyebb felszín alatti szénbányájában virradt az új esztendő tizenhét mecseki bányászra, ők tartottak szilveszteri ügyeletet hétszáz méter mélységben lévő munkahelyükön a Pécsi Erőmű Rt. komlói üzemében, Zobák-aknán. A komlói üzemben szilveszter és újév napján nem folyt Akik még tavaly elindultak mulatsággal búcsúztatni 1996-ot, az idén hazafelé menet már szembesülhettek egy húsbavágó változással: a benzinkutak nagy tábláin megváltoztak az üzemanyagárak. S naná, hogy nem csökkentek! A Nagy- és Kiskanizsa „határán” található Mol-kúton fél 12 után, tehát alig az éjféli évforduló előtt kezdték kicserélni a számokat, s bár a mínusz 13 fokban ez nem volt leányálom, sem előbb, sem később nem lehetett megejteni a dolgot. — A rádió bemondta az árváltozást, s ennek köszönhetően ma nyárinak megfelelő forgalmat bonyolítottunk — mondta a létesítmény vezetője, Kovács Dezső. —Amikor úgy egy órával ezelőtt bejöttem, még mindig hordták az emberek a benzint 20 literes kannákban, de mostanában sosem tör már ki az a hatalmas pánik egy-egy áremeléskor, mint néhány éve. Az ártábla „dekorálásán” kívül egyébként nem volt igazán nagy meló átállni a kúton az új árszámításra. Az üzemanyag-, illetve autóápolási cikkárak már reggel a kúton voltak, egy számítógépes lemezen. Ezt az éjféli koccintás pillanatában csak becsúsztatta a gépbe a kezelő — s máris ott volt az új év, új tarifákkal. — varga — (Szakony Attila felvétele) Megemlékezések Petőfi Sándor születésnapján Petőfi Sándor születésének 173. évfordulójára emlékeztek szilveszter éjszakáján Kiskőrösön. A szülővárosban — mint minden évben — most is az éjféli köszöntések után gyűltek össze a költő tisztelői a szülőház előtti téren. Égő gyertyákkal és fáklyákkal emelve a megemlékezés ünnepi hangulatát megkoszorúzták a költő szobrát. A Duna-Tisza-közén egyre több faluban hódít az a szokás, hogy a költő tiszteletére éjfél után égő gyertyát tesznek az ablakba. Különösen így van ez azokon a településeken, mint például Szabadszálláson és Dunavecsén, amelyekhez Petőfi Sándor szorosan kötődött. (MTI) Üzemszünet Diósgyőrött Hosszú évek óta nem volt példa arra, hogy évváltáskor ne dolgozott volna a diósgyőri kohászat. Most viszont álltak a gépek, a hengersorok és csapolás sem történt. Az ok, hogy az elmúlt év novemberének elején végleg befejezte termelését a nagykohó, helyét elektromos ívkemence vette át. Az elektroacélgyártás technológiája a nagyolvasztós nyersvas- és acélgyártással szemben nem követeli meg a folyamatos üzemet. A gyárvezetés úgy döntött, hogy december 31 -én reggel befejezik a termelést, és csak január 2-án kezdik újra. Ha nem jönnek ki egymással a főnökök Felmentették beosztásából a hatvani rendőrkapitányt és a helyettesét Felmentették beosztásából Jusztin Ferenc rendőr alezredest, hatvani rendőrkapitányt és helyettesét, Nagy László rendőr századost, a bűnügyi osztály vezetőjét. A hírt Lantos Bálint rendőr ezredes, Heves megye rendőr-főkapitánya jelentette be. A megyei főkapitány azzal indokolta döntését, hogy az utóbbi hónapokban megromlott a viszony a két felmentett rendőrtiszt között, s ez a napi munka rovására ment. Adatokkal támasztotta alá: míg 1995-ig a hatvani rendőrkapitányság volt a legeredményesebb a megyében a bűnesetek felderítésében, addig 1996-ra erősen visszaesett ez a mutató. A főkapitány érintette a közelmúltban kipattant botrányt is, amelynek során két hatvani és egy gyöngyösi rendőrt függesztettek fel állásából, ami ugyancsak nem tesz jót a hatvani rendőrök megítélésének. Az ok, hogy az M3-as hatvani parkolójában bájaikat kínáló gyöngyösi prostituáltak alkalomadtán a három rendőrnek is juttattak, hogy hunyjanak szemet ténykedésük felett. (MTI) Az állam által is elismert formában Bankká váló takarékszövetkezetek A vidéken működő takarékszövetkezetek jelentős része a közeljövőben valódi bankká válik. Erre az teremtette meg a lehetőséget, hogy néhány évvel ezelőtt a takarékszövetkezetek többsége csatlakozott az integrációs szerződéshez, amely 232 takarékszövetkezet és a takarékbank együttműködését szabályozza. Január elsején életbe lépett szabályozás szerint a tartalékalapok képzésénél a takarékszövetkezetekre is a nagybanki szabályok vonatkoznak. Ezzel a bankcsoporti működést az állam elismeri. Minderről a takarékszövetkezetek sajtókapcsolatokért felelős illetékese tájékoztatta az MTI-t. Közölte még azt is: a bankcsoport további piaci működését segítheti az is, hogy a Takarékbank Rt. privatizációja ez év derekára befejeződhet. A takarékbank magánosítására zárt pályázaton öt külföldi bankot — a DG Bankot, a GiroCredit-et, a Caisse Nationale de Credit Agricole-t, az Österreichische Volksbanken AG-t, valamint a Caisse Centrale Desjardins-t — kérték fel a múlt évben. Valamennyi jelölt ígéretet tett, hogy a privatizált bank is együttműködik a takarékszövetkezetekkel. A takarékszövetkezeti tulajdonosok — úgy nyilatkoztak — azt a külföldi bankot fogadják el új többségi tulajdonosnak, amelyik szindikátusi szerződést is köt a kisebbségi szövetkezeti tulajdonosokkal az együttműködésre. A bankcsoport azt tervezi, hogy az ezredfordulóig piaci részesedése megduplázódik a magyar bankszektorban. Jelenleg a takarékszövetkezeti bankcsoport a magyar bankszektorban a 7. helyen áll. Az országban 1600 szövetkezeti és 21 banki fiók szolgálja az ügyfeleket. A csoport piaci részesedése a magyar bankok teljes mérlegfőösszegéből 5,7 százalékos. Ez jelenleg 224 milliárd forintot jelent. A bankcsoport legutóbbi közgyűlésén az irányító testületek átalakításáról is döntöttek. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség felmentette Gergely Sándor korábbi főtitkárt és a kettős ügyvezetés mellett döntött. Stratégiai kérdésekben Kiss Endre, a Szigetvár és Vidéke Takarékszövetkezet és az OTSZ elnöke képviseli a szövetkezeteket. A napi ügyekben az apparátust Lakatos Antal, a Nagyvázsony és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke irányítja. Lakatos Antalt megbízták az OTSZ főtitkári teendőinek ellátásával is. A szervezeti átalakítás célja az volt, hogy egy nyugat-európai típusú szövetség jöjjön létre. ZALAI HÍRLAP . Testületi ülés Rendkívüli testületi üléssel zárta az óévet Lenti Város Önkormányzata, mely elsősorban a tavalyi évi költségvetés módosítása miatt vált esedékessé. Ennek oka az utolsó negyedévben jelentkezett — előre nem tervezett többletbevételek, illetve kiadások voltak, mint néhány kisebb összegű állami támogatás, illetve az önkormányzati intézmények dolgozóinak keresetkiegészítése. Ezen túl tárgyalt még a testület kisebb jelentőségű vagyoni ügyekről is, ám ezek öszszességükben sem haladták meg a 100 ezer forintos nagyságrendet, valamint döntöttek a képviselők arról is, hogy a városi televízió fejlesztéséhez az idei évi büdzsé terhére számítógép vásárlását hagyják jóvá. Klubtalálkozó A Csontritkulásos Betegek Klubja értesíti tagjait, hogy legközelebbi összejövetelét 1997. január 6-án (hétfőn) 15.30-kor tartja, a zalaegerszegi Tudomány és Technika Házának, II. emeleti tanácstermében. A Providencia nyert A Providencia Osztrák—Magyar Biztosító Rt. nyerte meg a Belügyminisztérium élet- és balesetbiztosításra hirdetett nyílt pályázatát. 1996-ban ünnepelte megnyitásának ötödik évfordulóját Zalaegerszeg, Kossuth út 36. szám alatt, a ZALASZÁM Kft. szaküzlete. A kimagaslóan magas színvonalú számítástechnikai és szórakoztató elektronikai cikkeket forgalmazó kereskedelmi egység a jubileum alkalmából, azok között a vásárlói között, akik november 9. és december 31. között legalább ötezer forint összértékben vásároltak, nyereményjátékot hirdetett meg. Másfél hónap tapasztalata szerint a vevők által leginkább kedvelt és vásárolt elektronikai cikkek a Panasonic Magyarország Kft. termékei voltak. Az év utolsó napján, a zsúfolásig megtelt üzletben megtartott sorsoláson Fortuna kegyeltjei, fődíjként egy PANASONIC MARX2 típusú videokamerát, valamint a boltban levásárolható egy darab százezer, öt darab huszonötezer és húsz darab ötezer forint értékű vásárlási utalványt nyertek. Pezzetta Umberto felvételén Simon István üzletvezető Péter György zalaegerszegi lakosnak adja át a fődíjat. Az üzlet dolgozói eredményekben gazdag, boldog új évet kívánnak minden kedves vásárlójuknak. A nyertes sorsjegyek számai a következők: Fődíj: 001213. Százezer forint értékű vásárlási utalvány: 001435. Huszonötezer forint értékű vásárlási utalvány: 001619, 000373, 002661, 001325, 002166. Ötezer forint értékű vásárlási utalvány: 000195, 000745, 000856, 000668, 002295, 002689, 001715, 001220, 000821, 001490, 002675, 001551, 000673, 002204, 002616, 002317, 001267, 001162, 001702,001242, (x).