Zalai Hírlap, 1997. június (53. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-02 / 126. szám
1997. június 2., HÉTFŐ Nincs megállapodásFontos a kapcsolat Az egerszegi Kodály utca 105 lakásában élők ünnepe A tavalyi gyereknapi rendezvény örömteli élményeire hagyatkozva szervezte meg a zalaegerszegi Kodály utca 1-13. szám alatti közösség — hivatalosan lakásszövetkezet — vasárnap „a ház napja” rendezvénysorozatot. Az égiek velük voltak, s így igazán „felhőtlenül” játszhattak a jókedvű tömbházbeliek. A lakásszövetkezet elnöke szerint a 24 éve meglévő közösséghez 105 lakás tartozik, s a bennük élő 240 nyugdíjas, kenyérkereső, iskolás és talán a még bölcsődébe sem járó csecsemő is mind ott volt a szabadban. — Jó itt lakni ebben a vidám közösségben — mondta a nyugdíjas Antal Józsefné. — A mi lépcsőházunkban 9 nyugdíjas él, ahogy lehet, egymást segítve. Bevásárolunk, sőt a fiatalabb nyugdíjas elhozza a gyógyszert is betegtársának. Mindenki mindenről tud, s ez amúgy a mi esetünkben nem is rossz dolog. — Tudja, tavaly gyereknapi buli volt, ezt megirigyeltük, s most mi, idősebbek is szórakozhatunk egy kicsit — tette hozzá a „szomszéd” szemlélődő, Horváth Erzsébet. Olyannyira együtt a csapat, hogy az öreg ház gépészeti rendszerének felújítását végző Takács Géza víz- és gázszerelő is, családjával együtt, fontosnak tartotta a részvételt. A családfő azt mondta, hogy szakmai ártalomról van szó, mert a szakiknak a garanciavállalás miatt ugyan mindig illik visszamenniük a munkahelyre, de itt a felújítás közben kötött barátság önmagáért beszél. Farkas Norbert, a hétéves gyerekember a lengőtekével birkózott. Öntudatosan mondta, hogy a házbeli haveroknál nincs jobb... Simon Áron, aki bár még csupán a Pais iskola 3. osztályába jár, csak azt sajnálta, hogy nem hozták ki a fűre a számítógépet. —Az lett volna az igazi, nem az aszfaltrajzolás. No, de majd legközelebb — fűzte hozzá a matekben járatos fiatalember. Kötelet mászott, előtte a kaucsuklabdát pattogtatta. Időközben aztán — a háziak nagy megrökönyödésére — a négy éve egy korty sört sem fogyasztó Ladola Anna nyelte leggyorsabban a barna üveg tartalmát. —Beneveztem — mondta érzékelhetően zavartan —, mert élvezem ezt a közösséget. Itt nincs böllenkedés, morgolódás, csak az egymással való törődés. —Jó volt lemondani a lakóbizottsági tiszteletdíjakról, s megszervezni ezt a napot. Holnap még mosolygósabban köszönünk egymásnak— mondta boldogan Nagyné dr. Tóth Margit, az esemény egyik fő szervezője. A Kodály utcai gyerekek üdítőital-ivásban verhetetlenek. A Magyar Szocialista Párt nagykanizsai szervezete legutóbbi taggyűlésén foglalkozott a polgármester lemondását követően kialakult helyzettel. Göndör István, a helyi szervezet elnöke elmondta: a tagság egységes abban, hogy aki közszereplést vállal, annak fokozottan kell őrködnie — személyes példamutatással is — a közélet tisztaságán. A választási előkészületekkel és a polgármester-jelöléssel kapcsolatban a szocialisták megállapították, hogy az önkormányzatban résztvevő pártok között — a város érdekében —■ nem jött létre megállapodás. A tagság felhatalmazta az elnökséget, hogy tárgyalásokat folytasson az SZDSZ helyi szervezetével a város és a közgyűlés működőképessége érdekében. A közelgő kongresszusra való felkészüléssel is foglalkoztak az MSZP-ben. A tagság egységesen úgy ítéli meg: a kongreszszuson reálisan kell értékelni az elmúlt évek eseményeit, nem szabad megfeledkezni az elért eredményekről, de a hibákat sem lehet elhallgatni, s csak ezek tükrében lehet a jövendő feladatait meghatározni. — mgy — Hét napot töltöttek odalent Befejeződött a cserszegi barlangász-expedíció Szombaton visszatért a felszínre a cserszegtomaji kútbarlangban hét napot töltött kutatócsoport. A tíztagú expedíció a tervek szerint végezte munkáját az 52 méter mélyen fekvő, sok szempontból különleges üregrendszerben. A vizsgálatok klimatológia és geológiai adatgyűjtésekre, mérésekre terjedtek ki , a feladataikat odalent végzők pedig élettani hatásvizsgálatok alanyai voltak. Janata Károly táborvezető a föld alatti munkálatokról szólva elmondta: számos új adathoz jutottak; ezek feldolgozásához mintegy két hónapra lesz szükségük, a publikációra alkalmas értékelésekkel pedig várhatóan novemberre készülnek majd el a kutatók. A regisztrációs műszerek még egy hétig a barlangban maradnak, tovább rögzítendő az emberi jelenléttel összefüggésbe hozható klímaváltozásokat. Ugyancsak folytatódik a barlangi expedícióban részt vett személyek orvosi ellenőrzése , a barlangban is végzett vérgáz-analízissel, tüdőkapacitás-méréssel. Vizsgálják továbbá a barlangászok által felszínre hozott mintegy 40 kilónyi kőzetmintát. Mindezek együttes értékelése adja majd a kutatási akció eredményét. A munkában számos tudományág képviselője vesz részt — így orvosok, geológusok, biológusok, meteorológusok, természetvédelmi szakemberek —, akiknek a munkája ezúttal egy határterületen találkozik. A vizsgálati célok összefüggésükben közösen, s az egyes szakterületeken külön-külön is hasznosítható tudományos fejlesztések alapjait szolgálják, felhasználva a tapasztalatokat többek közt a gyógyászatban, a barlangi mentési munkák gyakorlatában, s a karsztvédelemben. — Horányi — Szombaton a keszthelyi klubszínházban tartotta nyilvános zárófoglalkozását (képünkön) a Goldmark Károly Művelődési Központ gyermekbalett-tanfolyama. A két éve tartó kurzus-sorozatok keretében Szabóné Dézsenyi Zsuzsanna vezetésével óvodások és alsótagozatos általános iskolások ismerkednek a klasszikus balett alapelemeivel — a tanultakat szülők, hozzátartozók, ismerősök körében mutatta be a képzésen idén részt vett 28 kislány. Határőr-eskü Kanizsán Szombaton délelőtt a Nagykanizsai Határőr Igazgatóságon harminc, Zala megyéből bevonult fiatal tett esküt. Ők az utolsó előttiek, akik még sorkatonaként kezdték meg szolgálatukat a határőrségnél, hiszen—mint ismert—rövidesen csakis hivatásosok védik majd az ország határait. Lukács Sándor alezredes, a kanizsai határőr-igazgatóság igazgató-helyettese köszöntötte az esküt tett ifjú határőröket, nemkülönben megjelent hozzátartozóikat, s a dél-zalai városban működő társ fegyveres alakulatok, valamint az önkormányzat képviselőit. Az alezredes egyebek között elmondta: bőven lesz feladatuk a most bevonult fiataloknak, hiszen az esztendő eddigi időszakában máris meghaladta az 1200 főt a jogellenes cselekményt elkövetők száma az igazgatóság által őrzött határszakaszon. Az esküt tett határőrök hétfőig eltávozást kaptak, majd megkezdik szakkiképzésüket, melynek befejezése után az igazgatóság határvadász századainál kapnak különböző beosztásokat. — marton — KRÓNIKA ZALAI HÍRLAP . Diáksiker A katolikus iskolák számára meghirdetett országos tanulmányi versenyen magyar nyelvtanból Domborai Anett, a nagykanizsai piarista általános iskola 3. osztályos tanulója harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanára: Sági Lászlóné. Családi tárlat A népművészetéről nemcsak idehaza, hanem világszerte is sokfelé ismert keszthelyi Bereczkycsalád tíz jeles alkotót felvonultató közös kiállítását június 6-án, 16 órakor a Hévíz Galéria Kamaratermében dr. Petánovics Katalin néprajzkutató nyitja meg. A gazdag látványt ígérő bemutató e hó 17-éig látogatható majd. Továbbképzés A kanizsai cigány kisebbségi önkormányzat június 4—6-a között rendezi meg a cigány népismereti oktatók képzését a Vasemberházban. A háromnapos program során a várhatóan több mint negyven fős hallgatóság megismerkedhet a cigányság történelmével és folklórjával, az etnikum helyzetével, s a cigány gyermekek és a magyar iskolarendszer viszonyával. 90 év után Goldmark 90 éve nem játszott operáját, a Merlint adják elő június 8-án Trierben. Az 1886-os bemutató után a Merlint nagy sikerrel játszották Budapesten, New Yorkban, Hamburgban és Frankfurtban. Bortúra-vendégek Hévízen Edericsen két megye Balaton-melléki borversenyét rendezték meg Szombaton Hévíz volt az állomása annak a bortúrának, amely országgyűlési képviselők, más politikusok és újságírók részvételével zajlott a hét végén. A borkultúra turisztikai jelentőségét demonstráló, s népszerűsítését célzó programra immár a második alkalommal került sor; a mintegy 150 fős csoport Budapestről indult, s bejárta a Dunántúl borvidékeit. Vértes Árpád polgármester fogadta a túra tagjait, akik este a szigligeti Esterházy-pincében tettek látogatást. A hévízi Thermal- és a Rogner Hotelben szálltak meg, s vasárnap búcsúztak. Szombaton Balatonedericsen, a helyi hegyközségi szervezettel együtt rendezte meg a térségi borvidék és a zalai nedűk borainak közös versenyét a Balaton-melléki Hegyközségi Tanács. A két régió borai első ízben mérettek meg együtt. Dr. Tóth Sándor, a rendező borvidék hegyközségi elnöke megnyitójában történelmi időket idézett elmondva, hogy Zala hosszú időn át része volt a minősített termőtájnak, s ma a legjobb úton halad arra, hogy önálló borvidékké váljon. A minőséget már a nevezések is igazolták — a gazdák a két területről felefele arányban neveztek összesen 130 borral. Tudni kell, hogy a nemes italok a területi hegyközségek által korábban megszervezett, igen szigorú előzsűrizést követően kerülhettek a versenyre. A fajták zömét olaszrizling alkotta, jelentős részt képviseltek továbbá a chardonnay, a zenit, a cserszegi fűszeres, a zöldveltelíni és a sauvignon borok. A rendezvényre Zala és Veszprém megye földművelésügyi hivatala támogatásával került sor. A zsűri 20 arany-, 61 ezüst-, 35 bronz-minősítésű oklevelet ítélt oda a legjobb borokat termelő gazdáknak; tíz fajtával nyertek aranyat a zalaiak. A szakmai munkát követően a verseny résztvevői szőlőhegyi borutat tettek — részt vettek az egyik gazda pinceavatásán —, majd bekapcsolódtak a balatonedericsi szezonnyitó események programjába, mely folklór-műsorral, sport-rendezvényekkel kínált szórakozást. H. A. Ünnepi mise, kiállítás, bál a falu napján (Folytatás az 1. oldalról.) Az első szalagot, mint zászlóanya, dr. Hóbor Erzsébet, a megyei közigazgatási hivatal vezetője kötötte a zászlóra, így méltatva a nap jelentőségét: aki jelképet avat és szenteltet, az a múlt erényeiből erőt merítve építkezik, s bízik a jövőben. — Ez a nap az itteniek élniakarását mutatja. Az már csak apróság, hogy a címer és a zászló színei a nap ragyogását, azaz a lelki gazdagságot szimbolizálják. Tudjuk, hogy a zöld a bő termést jelzi, a mezőséget, a gazdag erdőséget. A kék pedig a békességet és a jóságot hordozza. Éljenek az itteniek falujuk szeretetét élvezve sokáig, cselekedjenek őszintén mások boldogulását segítve, s legyen részük bőségben, békességben — hangoztatta egyebek között. Őt követte Varga László, a megyei közgyűlés elnöke, aki később harangzúgás közepette szólt az itt élők négyezer éves történelmi szerepéről, valamint jelenéről és lehetőségeiről. Azután sorra következtek a környékbeli települések szalagjaival az érintett polgármesterek, a kebelei Németh Ferenc, a rédicsi Lóránth József, a csesztregi Bagó József, a kálócfai Laki József, a szilvágyi Simon Ferenc, a pusztaapáti Tóth József, a pórszombati Körösi Gyula, a kerkabarabási Szende Ferenc, valamint a véglegesen elköltözött zajdai dandár nevében Busa László őrnagy, továbbá a helybeli iskola igazgatója, Csondor József, s az önkéntes tűzoltók parancsnoka, Bekő Lajos. Később — már kint a napsütötte templomkertben — ünnepi beszédet mondott Varga László, majd miután Horváth Ottó polgármester — megbecsülésének külön hangot adva — köszöntötte a jelképek létrehozóit — a községi zászlóra a címert a 74 éves Katona Jánosné, Kamilla néni hímezte, akinek közreműködését betegsége miatt a polgármester személyesen, otthonában köszönte meg, a sokaság elénekelte a Himnuszt. Az ünnepség délután a zalabaksai születésű Molnár Pál festőművész kiállításának megnyitásával, majd a községből elszármazottak találkozójával folytatódott és este jótékonysági bállal zárult. —ts