Zalai Hírlap, 1999. február (55. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-01 / 26. szám

1999. február 1., HÉTFŐ Meg kell tanulni... A blues örök, s egyre inkább virágzik — mondja az első pil­lanatban is szimpatikus srác, s kedvesen rám néz: kérdezzen, nyugodtan tegezhet... Ifj. Katona Tamás ugyan már elmúlt tizennégy, de cseppet sem furcsa számára, hogy a zenekar benjaminjaként min­denki tegezve szól hozzá, ám ő csak a korosztálybélieket tegezi vissza. Kérdezem, tudja-e, hogy gitárvirtuózként aposztrofál­ják? Szerényen annyit mond: meg kell tanulnom. Kiderül — ezt édesapja árulj­a el —, nem kellett az asztal körül kergetni, hogy fogja meg a hangszert. A ritmus­­érzéket a génjeivel hozta, hal­lásból tanult, a zeneszerszámot meg azért is megkapta hozzá, nehogy „elzenélje” édesapja féltett gitárját. Szombaton Zalaegerszegen, a Café Harley-ban muzsikált a PMD Blues Band, ami most amolyan apák és fiúk zenekara, még egy fel- és lemenő pár mu­zsikál benne. Pécsi állandó klubjukban, a Credóban pén­tekenként áll­nak közönség elé, szombaton általában meg­hívásokat telje­sítenek, néha külföldön is. A jövőről kérdezve kiala­kult véleménye van a 8. osztá­lyos fiúnak: si­ma gimnázium­ba jelentkezik, ha lehet, a ké­sőbbiekben a bluesból szeret­ne megélni, tu­dását külföldön tökéletesítené; ha nem jön ösz­­sze, polgári fog­lalkozást vá­laszt, mert valamiből élni is kell, de a zenélést és a gitártanulást akkor sem hagyja abba, szerinte az egy életre szól. László Mária Az ifjú gitárvirtuóz, édesapjával, előadás előtt KRÓNIKA Kamarai érdekegyeztetés (Folytatás az 1. oldalról.) A testület tagjai között három munkaadói, három munkaválla­lói szervezet, a három köztestü­leti kamara, a bankszövetség képviselői foglalnak helyet, s meghívják a nemzetközi pénz­világ és gazdaság képviselőit is. E felépítést tartják alkalmas­nak az érdekegyeztetés területi szintjein is. Ugyanakkor szeret­nék fenntartani a Gazdasági Ka­binet és az MKIK közötti kétol­dalú kapcsolatot, amely a kama­rai törvénymódosítás folyama­tában elbizonytalanodott — fogalmazott a kamara elnöke. Henger Károly, az ICC Hun­gary (Nemzetközi Kereskedel­mi Kamara Magyar Tagozata) elnöke egy Budapesten, 2000 májusában 1500 vezető üzlet­ember részvételével megrende­zendő gazdasági világkonferen­cia tervéről szólt. Ezzel kapcso­latban szombaton úgy döntöt­tek, a nemzetközi találkozónak nemcsak a védnökségét látja el a kereskedelmi kamara, hanem azt anyagilag is finanszírozza. Bihall Tamás, az MKIK alel­­nöke egy a kamara égisze alatt működő gazdaságpolitikai kuta­tó-elemző intézmény megalakí­tását ismertette. A közhasznú társaság formájában, hat szak­emberrel már a napokban meg­induló munka három fontos célt szolgál. A kamaráknál meglevő információtömeg elemzésével szakmai, ágazati és területi bon­tásban nyújt szolgáltatást a gaz­daság szereplőinek, szándéka szerint együttműködik a kor­mánnyal, s a területi kamarák gazdaságszervező tevékenysé­gét egységes módszertani rend­szerrel támogatja. Végül Farkas Imre, a Zala Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara elnöke, az MKIK elnök­ségének tagja a testület elisme­réséről számolt be az új szék­házban lehetővé váló kamarai együttműködésről, melynek tervei között a megye más ré­szein megnyitandó további ügy­félszolgálati irodák szerepel­nek. — Hajdú — Az elnökség tagjainak egy csoportja, középen dr. Tolnay Lajos és Farkas Imre A kisgazdák nagygyűléseMegyei tanácsosi címek (Folytatás az 1. oldalról.) A megyei elnök szerint még jobb eredményt értek el, mint korábban. Szólt arról, hogy hét­éves megyei elnöksége óta most tapasztalja leginkább, hogy mennyi baj, probléma sújtja a zalai aprófalvas települések la­kosságát; az emberek türelmet­lenek és elkeseredettek, sokkal többre számítottak, s azt várják pártjuktól, hogy következete­sebben, hatékonyabban képvi­selje érdekeiket az ország veze­tésének legfelsőbb szintjén. A nagygyűlés egyik legfontosabb témája volt, hogy az FKGP sem országosan, sem helyi képvise­lői, tagjai személyében nem ért egyet a keszthelyi Agrártudomá­nyi Egyetem Kaposvárra történő integrálásával; mi több, követ­kezetesen képviselik azt a hatá­rozatot, hogy az agrár-felsőokta­tásnak a Földművelésügyi Mi­nisztérium legyen a gazdája (az orvosegyetemé pedig „termé­szetesen” az Egészségügyi Mi­nisztérium) — hangzott el a saj­tótájékoztatón is. Gyimóthy Géza, az Ország­­gyűlés, illetve a párt alelnöke szintén a fenti problémákról fej­tette ki véleményét, megjegyez­ve, hogy szívesen jön mindig Zalába, itt sok barátja van, s még a hétköznapok is ünnepnapokká válnak számára, ha barátai kö­zött lehet, így az életem szinte csupa ünnep — mondta vidá­man. Elégedettségéhez az is hozzájárul, hogy Zala megyét „jó kisgazda” megyeként tartják nyilván, jó a szervezettség, s mint zalai pártvezető, társaitól tudja, ezen még lehet, s fognak is javítani. A nagygyűlésen és a sajtótá­jékoztatón részt vett még dr. Ho­moki János, a Honvédelmi Mi­nisztérium politikai államtitká­ra, Barkóczy Gellért országgyű­lési képviselő, a Somogy megyei FKGP elnöke, Molnár Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnö­ke, az FKGP megyei főtitkára, s több megyénkbeli kisgazda or­szággyűlési képviselő és megyei közgyűlési tag. László Mária A Nagykanizsai Református Gyülekezet presbitériuma által szervezett Kanizsai Esték cí­mű előadássorozat péntek esti rendezvényén dr. Hegedűs Loránd, a Dunamelléki Egyház­­kerület püspöke a lelki egészségvédelemről tartott sok érdeklődőt vonzó előadást. (Szakony Attila felvétele) Pénteken, a megye napján — a megyei kitüntetések mellett, melyekről szombati számunk­ban beszámoltunk — átadták a Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlésének főjegyzője által alapított címeket. Dr. Fendrik Gyula címzetes főtanácsosi cí­met adományozott Kustán Lász­­lónénak, Gaálné Németh Évá­nak, Kiss Csabának, a megyei közgyűlés hivatala pénzügyi osztálya dolgozóinak. Ugyan­csak ezt a címet kapta Simonné Nagy Margit, a Megyeháza tit­kárságának munkatársa. Címze­tes szak­ főtanácsosi címet ado­mányoztak a pénzügyi osztá­lyon dolgozó Szabó Dezsőnének és Kardos Józsefnek, aki a mű­velődési osztály munkatársa. ZALAI HÍRLAP . Kertész Imre író Stockholmban A svéd kormány meghí­vására Kertész Imre író — egykori auschwitzi rab — Stockholmban részt vett azon a megemlékezésen, amelyet a svéd kormány rendezett az auschwitzi haláltábor felszabadulá­sának 54. évfordulója al­kalmából. Az emlék­ünnepségre túlélők, zsidó és cigány szervezetek képviselői, továbbá dip­lomaták voltak hivatalo­sak. A gomba termeléséért Gombakomposzt-készí­­tő üzemet rendez be Bics­kén a hazai gombaexport egyharmadát lebonyolító Champvignon Union. A telepet azon a termőréteg­től lecsupaszított, a hely­beliek által Péctetőnek ne­vezett területen alakítják ki, ahol az 1970-es évek­ben az eocén programhoz kapcsolódó erőművet épí­tették volna fel. Új elnök A Magyar Gyermek- és Ifjúsági Tanács szombati közgyűlésén Újhelyi Ist­vánt, a Gyermek és Ifjúsá­gi Érdekegyeztető Tanács korosztályi tárgyalócso­portjának vezetőjét válasz­totta elnökévé — jelentet­ték be a MAGYIT gyűlését követő budapesti sajtótájé­koztatón. EDE-klub nyílt Egerszegen Az Egerszegi Diákönkor­mányzatok Egyesülete (EDE) eddig a Mars Ifjúsági Irodával élt társbérletben. Jól megvol­tak együtt, de kinőtték a he­lyet, hiszen két intézmény ki­vételével, minden közép- és felsőfokú iskola, kollégium önkormányzata csatlakozott hozzájuk. Mert színes, érde­kes, s nem utolsósorban hasz­nos programokkal várják a fi­atalokat. Kell egy hely, amit úgy ala­kíthatnak, ahogy nekik tetszik, ahol maguk között lehetnek, s olyan programokat szerveznek, amilyenekre a diákok igényt tar­tanak. Kérésük hamar meghall­gatásra talált a város felnőtt ön­­kormányzatánál, s rendelkezé­sükre bocsátották a Rákóczi ut­ca 64. szám alatti ház utcafronti helyiségeit, a volt patikai épü­letrészt. A fiatalok csináld ma­gad! alapon rendbehozták a he­lyiségeket, került már némi bútor is, s szombaton megtartot­ták a városi diákklub ünnepé­lyes avatását. Innentől hétköz­naponként 14—20 óráig, szom­baton 10—20 óráig várják tár­saikat. Hétfőn és szerdán reggel 7-től rendelkezésre állnak, s ter­veik szerint lesz a klubban egy nyilvános telefon is. Kovács László (korábbi) diákpolgármester a vendégek köszöntését azzal kezdte, hogy „Az egyik szemünk a busztragé­dia okán a fekete zászlón, a má­sik nevet, hiszen új hellyel gaz­dagodott a város fiatalsága”. Látrányi Attila Lajos, a tavaly választott diákpolgármester az ifiklub eddigi történetének főbb állomásait vette sorra, elsősor­ban azt, hogy mindig is, s ezután is törekednek arra, hogy a fiata­lok „első számú bázisa” füst­mentes hely legyen, ahol nincs fű, alkohol, drog sem. A rászo­rulóknak ingyenes korrepetálást tartanak, itt folytatják a diákve­zetők képzését, lesz tanácsadás, teaház jellegű beszélgetések meghívott vendégekkel, ifjú írók, költők és más tehetségek estjei, bemutatkozási lehetőség, ahogy a megnyitást is tárlattal együtt rendezték. Első alkalom­mal Bálizs Andrej, az Ady isko­la volt diákja kapott bemutatko­zási lehetőséget (jelenleg deko­ratőr, képzőművészeti tanulmá­nyait szeretné folytatni). Márciusban lesz Pilvax, városi diákparlament, a nyáron pedig ismét sor kerül a korábban is nagysikerű gébárti fesztiválra. A városi diákklubot Zoltán atya szentelte fel, majd a vendé­gek gratuláltak a fiataloknak — stílusosan zsíros kenyér, pogá­csa és tea mellett. A bútorzat még ideiglenes, a dekoráció is, de ez a hely a diákoké

Next