Zalai Hírlap, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-01 / 152. szám
2000. júliusi „SZOMBAT MEGYE - REGIO Mégsem épül meg Döntöttek a szentgróti hulladéklerakó sorsáról Végérvényesen lekerült a zalaszentgróti önkormányzat napirendjéről a regionális hulladéklerakó és -feldolgozó ügye, a képviselő-testület tagjai tudniilllik csütörtök esti ülésükön elfogadták azt a polgármesteri előterjesztést, amely a beruházás elvetését javasolta. Mint ismeretes, nemrég népszavazást rendeztek Zalaszentgróton a hulladéklerakó építéséről, ám a referendum érvénytelenül zárult, így a tervezett létesítmény sorsával kap Napirenden ■■■■■ A jelenlegi igazgatóknak szavaztak bizalmat ésalatos döntés a képviselő-testületre maradt. Császár József polgármester viszont az előterjesztéshez fűzött indoklásában úgy fogalmazott: a lakosság állásfoglalása és bizalma nélkül nem vállalhatják a beruházást. A képviselők közül többen is felvetették, vajon terheli-e felelősség az önkormányzatot a népszavazási kudarcért, dr. Szabó Balázs pedig azt mondta: a referendumot — egy másik, jobb kérdést megfogalmazva — eleve az önkormányzatnak kellett volna kezdeményeznie. Abban viszont egyetértettek a testület tagjai, hogy a zalaszentgróti hulladék elhelyezésének ügye továbbra is megoldásra vár, és szükség lenne a jelenleg használt, az elmúlt vasárnap egyébként ismét kigyulladt szeméttelep működtetésének fokozottabb ellenőrzésére. A polgármester ezzel kapcsolatosan bejelentette: augusztusban, de legkésőbb szeptemberben rendkívüli képviselő-testületi ülést kíván összehívni, s ezen kezdeményezni fogja új pályázat kiírását a szemétszállítással és -feldolgozással kapcsolatos feladatok elvégzésére, mert úgy véli, januártól teljesen új alapokra kell majd helyezni a város hulladékgazdálkodását. Az önkormányzati ülésen egyébként tizennégy napirendi pontot tárgyaltak meg a képviselők, döntöttek például három oktatási-nevelési intézmény vezetői munkakörének betöltéséről is. Mindhárom esetben a jelenlegi igazgatónak szavaztak bizalmat, így 2005. július 31 -éig a napközi otthonos óvoda munkájának irányításával ismét Barátit Józsefnél, a zeneiskola vezetésével Lovász Gábort, a Zrínyi Miklós Általános Iskola igazgatói feladatainak ellátásával pedig Bognár Lajost bízta meg az önkormányzat. Határozott arról is a testület, hogy a zalaszentgróti regionális vízmű üzemeltetésére koncessziós pályázatot ír ki. Ezt a feladatot egyébként 2000. december 31-éig az AQUAPLUS Kft. látja el. — vézség Nemzetközi tréning A Vidék Parlamentje 2000 fóruma Türjén Tegnap a türjei székhelyű Zala-KAR Térségi Innovációs Társulás volt a házigazdája a Phare-támogatással működő Vidék Parlamentje 2000 elnevezésű országos egyesület soros nemzetközi programja egy részének. Az Európai Unió és a csatlakozásra váró országok képviselői a hét végén ugyanis hazánk négy régiójában tanulmányozzák a vidékfejlesztés érdekében indított helyi, illetve kistérségi kezdeményezéseket. Zalába a mezőgazdasági blokkot képviselő közel húsz fős csoport érkezett egynapos látogatásra, ismerkedve a házigazda szervezet által elindított szociális földprogram foglalkoztatási projektjével. Tanulmányútjuk során megtekintették továbbá a zalaegerszegi Ökorégió Alapítvány támogatásával működtetett detki ökológiai tájközpontot, valamint információkat gyűjtöttek a Zala-KAR által létrehozott Gazdálkodó Családokért Kht. keretében szervezés alatt lévő méhészeti és aszalási program indításának előkészületeiről is. A vendégek délután Türjén az innovációs társulással együttműködő partnerszervezetekkel találkoztak. A kölcsönös bemutatkozások után a csoport és a helyi résztvevők közös fórumon értékelték a tapasztalatokat. A nemzetközi team ma Győr- Moson-Sopron megyében vesz részt hasonló programokon. ÉSZAK-ZALAI KIADÁS — HIRDETÉS Számviteli főiskolát végzett, középfokú nyelvtudással rendelkező, pályakezdő hölgyeket keresünk számviteli asszisztensi munkakörben WHC Munkaerőbank | Zalaegerszeg, Ady u. 2. Telefonos hirdetésfelvétel: 92/312-194 MENDO SPORTBOLT Egyes árukból 20-30% árengedmény! Cipők, szabadidőruhák, sortok, aerobic- és fürdőruhák, mellények, napszemüvegek. 5 Cím: Zalaegerszeg, Eötvös u. 12. TROMBITÁS KFT. ÉPÍTŐANYAG KERESKEDÉS 8360 Keszthely, Somogye-dűlő Telefon: 83/321-500 fax: 83/321-600 Az írástudók felelősségéről (Folytatás az 1. oldalról.) Erre utal a globalizáció terjedése. Megváltozott a kultúrához való viszony — állapította meg Pomogáts Béla —, de az „értelmiség romantikus lelkesedése — amely ugyan nem igazán tapasztalható ma — megfordíthatja a folyamatot”. Tari István író, költő úgy vélte: Szerbia e pillanatban nem akar a civilizációhoz tartozni. Nemzedéknyi időnek kell eltelnie, hogy ismét talpra álljanak. Nem szűnt meg a gyűlöletkeltés, melyben komoly szerep jutott az íróknak és újságíróknak. Bencze Lajos akként vélekedett, hogy a szlovéniai magyarságot hosszú időn keresztül a túlzott megfelelni akarás jellemezte. Fontosnak tartotta a nemzetmegőrzést épp Nem akarnak a civilizációhoz tartozni úgy, mint az Európai Unióhoz való csatlakozást. Évente 8-10 könyvet tudnak megjelentetni, ami nem rossz arány, de ez sem változtat azon a tényen, hogy romlik a nyelv minősége. Dr. Varga József arra hívta fel a figyelmet, hogy a vegyes házasságok révén eluralkodik Szlovéniában is a többségi nyelv használata, s még az értelmiségiek sem tudják az anyanyelvükön szabatosan kifejezni önmagukat. A helyi Rózsás János író a kommunizmus fekete könyvéről beszélt, kifejtve: meg kellene írni a hazai kommunizmus fekete könyvét is. A szabadegyetem mai zárónapján a magyar—magyar kapcsolatokról Csóti György, hazánk zágrábi nagykövete tart előadást. — Így — Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke a személyiségelvű kultúra védelmében szólt Gyepre alapozott állattartás A Zala Megyei Agrárkamara szervezésében a Dél-Dunántúl agrárszerkezet váltása című Phare-projekt keretében tegnap Bocföldén, a Válickavölgye Gazdálkodók Szövetkezeténél a gyepre alapozott állattartásról rendeztek szaktanácsadók és termelőit, állattenyésztők részére szakmai tanácskozást. Elsőként Torma Gyula ügyvezető alelnök ismertette a Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyékre vonatkozó Phareprojekt zalai témaköreit. Ez a gyepgazdálkodás, illetve az almatermesztés, mindkettőnek nagy a hagyománya, de leginkább vonzó a jövőképe. Pribék Imre szaktanácsadó az öszszességében közel 60 ezer hektár gyepterületen tartott állatállomány kedvezőtlen alakulásának gondjait elemezte. Sok az egyéni gazdálkodó, a nagy állattartó telepek mellől „eladták” a gyepet. Zalában ma szarvasmarhából 28,3 ezret, sertésből 117,6 ezret, juhból kereken 8000-ret, kecskéből 750-et tartanak nyilván. A száz hektárra jutó állatállomány zalai adatai az EU-s átlag ötödét is alig teszik ki. A gím- és dámszarvas tartását érdemes megfontolni, a húslótenyésztésben is van gazdasági lehetőség, mint a juhokban és a kecskékben. Imre Lászlóné, az FVM megyei hivatal főtanácsosa az agrártámogatások állásáról, Nagy László, a házigazda szövetkezet elnöke a gyephasznosításról tájékoztatta a résztvevőket. Zalában idén a határidőre beadott támogatási kérelmekre mintegy 100 millió forintot fizettek a A gím- és dámszarvas tartása kifizetődő gazdáknak. Besenyei Ferenc, a Pannontej Rt. vezérigazgatója bíztatásként a mai 100 millió literes tejfelvásárlás növelésével kapcsolatos terveiket elemezte. A rendezvényt magyar szürke szarvasmarha és hidegvérű lovak bemutatója zárta. ZALAI HÍRLAP . MDF-álláspont az M7-es építéséről Az MDF zalai választmánya támogatja, hogy az M7-es és M70-es főközlekedési útvonal építése mielőbb, az országhatár felől indítva kezdődjön el, Zala megye, ezen belül is Dél- Zala gazdaságának fejlesztése ugyanis elképzelhetetlen megfelelő úthálózat nélkül. Egyebek között erről is beszélt tegnap zalaegerszegi sajtótájékoztatóján Széphalmi Miklós megyei választmányi elnök. Mint mondta, támogatják Nógrádi László ezzel kapcsolatos szándékait, és erre kérik a kormánykoalícióhoz tartozó zalai képviselőket is. Az elnök üdvözölte a parlament azon döntését is, amelynek értelmében augusztus 20-ától el kell helyezni a nemzeti lobogót a közintézményeken. Bíróságra kerülhet? Bár a nagykanizsai önkormányzat gazdasági és városüzemeltetési bizottsága legutóbbi ülésén nem támogatta azt a határozati javaslatot, miszerint az Alfától az Omegáig Kft. ellen eljárást kezdeményezzenek, mégis elképzelhető, hogy a közgyűlési vitát követően sor kerül a feljelentésre. A végelszámolást vizsgáló ad hoc bizottság tagjai ugyanis több elmarasztaló észrevételt tettek jelentésükben a Vásárcsarnok építésére szerveződött cég gazdálkodásával kapcsolatban. Az önkormányzat azt szeretné, hogy a végelszámoló kezdeményezze az eljárást, ám erre egyes képviselők nem sok esélyt látnak. ZALAEGERSZEGEN, a Hunyadi u. 6-8. szám alatt (Kórház mellett, a Dózsa ligettel szemben) 2001. III. negyedévi átadással 9+10 lakásos (két épület), igényes kialakítású — egyedi igények figyelembe vételével — szakorvosi rendelők kialakítására is alkalmas, minőségi társasház épül. • 40-90 m2 lakás-alapterülettel, • egyedi fűtéssel, • tároló helyiségekkel, • 1000 m2 teremgarázzsal (igény szerint zárható beállóval) • minden lakásépítési támogatás és kedvezmény igénybe vételével. Várjuk érdeklődők jelentkezését lakásokra, rendelőkre, üzlethelyiségekre, garázsokra. Érdeklődni lehet munkanapokon 8-12 óráig az alábbi címen: INVESTREALIA Ingatlanforgalmazó Kft. 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 16. Tel.: 92/510-552, 30/2161-600. Fax: 92/510-553