Zalai Hírlap, 2001. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-01 / 27. szám

A ZALAI HÍRLAP ZALAEGERSZEG ÉS KÖRNYÉKE 2001. február 1., CSÜTÖRTÖK Csatlakozás Zalaegerszeg (sz. o.) - A megyeszékhely leg­utóbbi közgyűlésén­­úgy döntött, hogy csatlakozik a Polgári Önkormányzatok és Polgármesterek Érdek­­védelmi Szervezetéhez. A közgyűlés ez irányú szán­déknyilatkozatát egyéb­ként már tavaly március­ban megtette. Az ellenzéki frakciók ellenezték a lé­pést, mondván, a többpár­ti, többszínű önkormány­zatnak nem szabadna be­lépnie a kizárólag a több­ségi frakcióhoz kötődő szervezetbe, az irányzat mellett elkötelezett képvi­selők egyénileg vállalhat­nák a tagságot. Idén is Zalaegerszeg (szó) — A megyeszékhely ön­­kormányzata a múlt évihez hasonlóan idén is biztosít­ja a cigány kisebbségi ön­­kormányzat eredményes pályázataihoz a szükséges önrészt, az elnyert összeg 10 százalékáig, legfeljebb 1 millió forintig. Az együttműködési megálla­podást ennek megfelelően módosították. Zalaegerszeg A MEGYE SZÉKHELYE Egyenruhát kaptak Az állattartás szabályainak betartására is ügyelnek Zalaegerszeg (a. I.) - A ki­futón egy közterületfelügye­lő. Látszik is, hogy nem járt manökenképzőbe, az öltö­­zés-vetkőzés közel sem olyan sármos, mint egy divat­szalon bemutatóján. De - s végül ezen van a hangsúly - az a szervezet, melynél dol­gozik, elegánsan könnyed lesz (szlogenként „polgárba­rát”), de szigorú is, ha kell... Sajtótájékoztatót tartottak tegnap délelőtt a Városházán, ahol először dr. Gyimesi Endre polgármester köszöntötte a je­lenlévőket. Mint mondta, a jó pár hónapja dolgozó közterület­felügyelet „visszaállítását” an­no a közgyűlés döntő többség­gel megszavazta, mert szükség van a szervezetre. Jelentős se­gítséget ad a hat közterületfel­ügyelő (és vezetőjük) a lakos­ságnak, a hivatalnak (főképp a műszaki osztálynak). Papp Zsolt, a csoport vezető­je kérte fel kollégáját alkalmi ruhabemutatóra (nem felesleges flancról van szó jogszabály írja elő a külcsínt). No, a közterület­felügyelő zegernye időkben sö­tétkék színű dzsekiben (bal ka­ron a város címere), baseball-Ügyfélhívó rendszer az okmányirodában sapkában, vasalt nadrágban jár­ja a terepet. Tavasszal-nyáron­őszelőn a lumberjack a fogasra kerül, fehér rövid ujjú ing a vi­selet, a derékszíjon mobiltele­fon, az ing bal felső zsebén a felügyelet emblémája, a jobbon névkitűző. Mindehhez még du­kál egy arcképes igazolvány. Csak ennek felmutatásával in­tézkedhet a közterületfelügye­lő, s mint Papp Zsolt elmondta, feladatoknak bőviben vannak. Ezekből most csak egy, elkez­dődik a közterületen parkírozó üzemképtelen járművek elszál­lítása. Harminc napig tárolják a járgányokat, ha addig jelentke­zik a tulaj, a bírság kifizetése után viheti. Ha senki nem „jön”, értékesítik az autót. Az okmány­iroda munkájáról dr. Nemes Ka­talin közigazgatási osztályveze­tő és Bodáné Szantner Csilla iro­davezető beszélt. Ami a közt leg­inkább érdekli, érinti: február 5-étől változik az ügyfélfogadás, így hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 8.00-12.00, szerdán 13.00-18.00 között újíthatjuk­­cserélhetjük okiratainkat. Alkalmi ruhabemutató a hivatalban Fotó: Melles Ferenc Mire lesz elegendő 119 nap? Az Égerfa Városszépítő Alapítvány gondolkodásra ösztönző céljairól a Magyar Hajnalka Zalaegerszeg - Kedden este kötetlen beszélgetés­re invitálta a sajtó képvise­lőit az Égerfa Városszé­pítő Alapítvány, a nyilvános­ság erejét híva segítségül Fischer György István király szobrának felállításához. Mint ismeretes, az éger­fások csapata karolta fel a ci­vil kezdeményezést, amelynek célja, hogy a belvárosban, az Eötvös-közben kerüljön felál­lításra államalapító királyunk szobra. A városi önkormányzat feltételt szabott, áldását adja a kívánt helyszínre, amennyiben az alapítvány május végéig elő­teremti a szükséges 6 millió fo­rintot. A döntés okait most ne firtas­suk, erről úgyis minden érintett­nek megvan a maga rendíthetet­len koncepciója. A lényeg, hogy több mint 3 millió forint hiány­zik a kasszából, s ennek össze­gyűjtésére roppant rövid határ­idő, 119 nap áll rendelkezésre. Matyéka István zalaegersze­gi vállalkozó, az Egerfa egyik alapító tagja (1,5 millió forinttal támogatja az ügyet) kifejtette, a szobor immár szimbólummá vált, a civil kurázsi ereje, értéke került most megmérette­tésre. Példákat emlí­tett a múltból, ami­kor egy város szel­lemi és gazdasági erőinek összefogása maradandó, értékőr­ző nyomot volt képes hagyni a település históriájában. Dr. Tóth Magdolna Ka­talin fogorvos, a kuratórium elnöke arról beszélt, hogy bár szakmája szerint ő a mosoly szépsé­géért felelős, ugyan­ilyen fontosnak érzi, hogy lelkünkhöz sze­lídítsük az épített környezetet. Mi len­ne erre alkalmasabb, mint egy jó szobor, egy végig­­küzdött ügy. S ha siker koronáz­za a kezdeményezést, a vágyott mosoly is ajkunkra csalható. Az alapítvány képviselői be­számoltak eddigi akcióikról. Az aláírásgyűjtés tömegeket meg­szólító hatásáról, az ügyet övező szimpátiáról, a kezdeti optimiz­musról, s a megtorpanásról. Most, a város döntése nyomán, új lendülettel kezdtek a szerve­zéshez. A 119 nap alatt mindent megtesznek azért, hogy kellő számú támogatót hívjanak had­ra. Figyelik a pályázatokat, ké­résük eltalál az Egerszegről el­származott neves személyisé­gekhez, de apellálnak minden itt élő család segítségére is. A beszélgetésen jelen volt az alkotó, Fischer György is. Mun-Üzenet ■■■■■■■ A civil kiállás erejében bíznak kárát a Képzőművészeti Lekto­rátus kiemelkedő színvonalú­nak ítélte, s a tervezett helyszí­nen történő felállítást 1 millió forinttal támogatja. A szobrász számára különleges élmény, hogy városának lakói érdek nél­kül, szabad akaratuk, választá­suk erejében bízva aláírásukkal és pénzükkel is támogatják az ügyet. Pedig ő művészként csak arra törekedett, hogy megalkos­son egy kompozíciót, létrehoz­zon egy teret, amelyben gondol­kodni lehet. Tapasztalatai sze­rint azonban akadnak emberek, akiket egyenesen felháborít, ha egy szobor gondolkodásra ösz­tönöz. Ő már letette a mnaga vok­­sát. Itt áll előttünk a szoborterv, ami máris igazságról, szépség­ről, természetről szóló közös gondolkodásra késztetett több ezer egerszegit. Fischer György szoborterve Végső döntés előtt Lenne igény a zalaegerszegi képzésre (Folytatás az 1. oldalról.) Baján Antal ennek kapcsán megemlítette egyebek közt a szentgotthárdi Opel gyárat, il­letve a Flextronics ilyen irányú igényét. A gépészmérnöki ka­ron belül gépgyártástechnoló­­gia-informatika szakirányú kép­zés indítását tervezik, s ennek érdekében az elmúlt évben felvették a kapcsolatot a fővá­rosi egyetemmel. Tárgyalásokat folytattak az érintett szerveze­tekkel, a megvalósításra tanul­mányterv készült, illetve elkez­dődött az akkreditáció előkészí­tése, azaz a személyi és tárgyi feltételek számbavétele. Végül is a műszaki egyetem gépész­mérnöki karának kari tanácsa rábólintott a kihelyezett zala­egerszegi tagozat indítására, s mint Baján Antal örömmel új­ságolta, éppen beszélgetésünk­kel egy időben érkezett meg az egyetemi tanács jóváhagyása is. Ezek után már az akkreditá­­ciós bizottság döntésén múlik a dolog. A zökkenőmentes folya­mat lehetővé tenné akár az őszi tanévkezdést is. A nappali tago­zatos gépészmérnöki képzés­re- Az egyetemi tanács jóváhagyását adta fvileg az ennek megfelelő kö­zépfokú oktatási intézményben, a Ganz-szakközépiskolában, öt­ven plusz húsz (utóbbi önköltsé­ges) hallgatóval indulna, részint az egyetem, másrészt a helyi fel­sőoktatási intézmények tanárai­val. Amennyiben idén nem si­kerülne a kezdés, ennek dátuma 2002-re tolódna. Érdekek és híresztelések Zalaegerszeg (vérsé) - A MIÉP maximálisan támogatja a őrségi nemzeti park létrehozását - jelentette ki tegnapi sajtótájé­koztatóján Papp Gábor, a párt zalai elnöke. Hozzátette ugyan­akkor, bizonyos körök azt akarják elhitetni az ott élőkkel, hogy így afféle rezervátumba kerülnek. A híresztelések mö­gött azonban vélhetően gazda­sági érdekek állnak, tette hozzá, hiszen a nemzeti park területén jóval nehezebbé válna a telek­­spekuláció, s azoknak a vállal­kozóknak sem lenne könnyű a dolguk, akik a térségi beruházá­sokban üzletet látva bányákat kívánnak nyitni ezen a vidéken. Papp Gábor beszélt arról is, hogy - híven a párt nyugat­dunántúli térségi testületének szeptemberi felhívásához - to­vábbra is arra kérik a polgár­­mestereket, éljenek a jogszabá­lyokban biztosított lehetőség­gel, és településükön tagadják meg hozzájárulásukat a külfö­­diek ingatlanszerzéséhez. A vá­sárlók ugyanis nem vagy csak kisebb mértékben fizetnek adót, ráadásul felverik az árakat is. A MIÉP-et a Bárdossy-ügy kapcsán ért támadásokra reagál­va Papp Gábor úgy fogalmazott: a párt csupán vizsgálatot kért a bíróságtól, s bízik annak bölcs és igazságos döntésében. Ami megbontható és ami nem Az ÁNTSZ cáfolja, hogy tőlük származna a tiltó rendelkezés Zalaegerszeg (a. t.)­­ Az ÁNTSZ rendeletére hivatkozva, több élelmiszerboltban nem en­gedik felbontani a sajtosdobo­zokat (a háromszögletű hagyo­mányosról van szó), így aztán vagy hatot visz a vásárló, vagy egyelme. — Őszintén megmondom, sze­rintem ez egy kereskedelmi lele­mény. Vonalkódosak a pénztár­gépek, könnyebb kezelni egy­ben a sajtosdobozt — mondta dr. Tóth Ágnes, Zalaegerszeg tiszti főorvosa. S hozzátette, az ÁNTSZ ilyen rendeletet nem adott ki. Az igaz, hogy hatály­ban van a 17/1999 (II. 10) FVM­­EüM közös rendelet, melynek 55. paragrafusa így szól: „Az előállítás helyén csomagolt egyedi fogyasztói csomagolású élelmiszer-kereskedelmi élelmi­szer kereskedelmi előcsoma­­golás céljából nem bontható meg”. A főorvos asszony példát is említett: a gyárilag csomagolt fél kilós túró nem „osztható”, s nem vágható ketté a margarin sem. Ám a sajt (hisz a doboz­ban külön-külön csomagolva van) más eset. Köszönet a távozó kollégáknak Elismerést érdemlő, több mint harmincévnyi szolgálat után Zalaegerszeg (ZH) - Ben­sőséges hangulatú ün­nepség színhelye volt teg­nap délután lapunk szer­kesztősége. Két olyan kol­légától köszöntünk el, akik hosszú évtizedekig részesei voltak a feszített munkatem­pót követelő napilapkészítésnek. Török András lapszerkesztő 35, László Mária munkatárs pe­dig 31 évet dolgozott megsza­kítás nélkül a Zalai Hírlapnál. Kettejük érdemeit Győrffy Ist­ván főszerkesztő méltatta. A most nyugdíjba vonuló Tö­rök András hoz­záértően mutatta be a népművé­szeket, azon be­lül is a fával csodát művelő faragókat. László Máriát olvasóink közül többen úgy ismerhetik, mint aki pa­naszos leveleik­kel foglalko­zott. A minden­napi szerkesztő­ségi tevékeny­ségtől elköszönő kollégáinknak a biztató szép sza­vakon kívül alán­­kedveskedtünk. Mindkettőjüknek jó egész­séget kívánt pohárköszöntőjé­ben Gyerák András, a Pannon Lapok Társasága ügyvezetője. A megüresedett lapszer­kesztői státust mától Szente Ottó tölti be, dékkal is középen a távozó kollégáink: Török András és László Mária Fotó: M. F.

Next