Zalai Hírlap, 2002. május (58. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-02 / 101. szám
2002. május 2., CSÜTÖRTÖK MEGYEI RÉGIÓ Nyárias melegben, langyos érdeklődés a majálison Zalaegerszeg (a. g.) Sokak számára a tegnapi ünnep eggyel több lehetőség volt a kiskerti munkára, pecázásra, így azok se szenvedtek a zsúfoltságtól, akik megszokott programként az Alsóerdőt keresték fel. A sátrak már délelőtt készen álltak a rohamra, ám arra még délután is várni kellett. - Kicsi a forgalom - árulja el a ságodi Bor Zoltán, aki játékokkal pakolt ki két sátorban is. - A tömeg nem kisebb, de a pénz az láthatóan kevesebb. Ha valaki két gyerekkel jön, már nem veszi meg a pár százforintos kisautót, mert mindnek kell valami, és akkor másra nem futja. Szavait igazolja, hogy nem zavarta meg vevő diskurzusunkat a sátranként 4000 forint helypénzt fizető kereskedővel. Másutt se volt elviselhetetlen a tolongás. Talán csak az egy menetet 300 forintért járó körhintánál és ringlispílnél kellett harcolni a helyekért, meg az ötperces ugrálást 300 forintért mérő gumivárnál kellett sorba állni, de már a lufikból is nyugodtan lehetett válogatni. Tartósból a nagyobb, lebegő 1500-ért ment, a kisebbik párja 600-at kóstált, míg a hagyományos gumi és legfeljeb pár órára méretezettet 500- A tömeg nem, csak a pénz volt kevesebb ért adták. Igaz, ugyanilyen anyagból a gigantikus kukacért már 700 forintot kértek. Kettő ilyennel tartott hazafelé a négyéves Nikolett. Helyette nagynénje, Gezső Anikó mondott véleményt: - Kisebb gyerekeknek nem találtunk szórakozási lehetőséget, így maradt a lufi s talán lesz körhinta. Ha valaki nem maga gondoskodott szórakozásáról, hanem másra bízta ideje múlatását, az a színpad környékén talált magának helyet. Igaz, nem sokat, merta tömeg itt betömörödött. Nyitányként két fiatal leány hangulatfokozó mozgása - bár lehet, tánc volt - közepette a mulatós nóták zalai sztárja, Kaczor Ferenc lépett a deszkákra. A már Ausztráliát is megjárt énekes tisztes ráadással hálálta meg a közönség szeretetét. A szakszervezetek -MSZOSZ és SZÉF - rendezte táncos, zenés műsort a Gönczi ÁMK hozta tető alá - ez esetben a fák lombja volt a mennyezet - az önkormányzat negyedmillió forintos támogatásával. A ringlispíl nem veszít népszerűségéből, néha bizony küzdeni kellett a helyért Jókedvvel, májusfával (Folytatás az 1. oldalról.) A „nagy munka” után kissé odébb, az MSZOSZ sátránál pihent meg Plichta Lóránt, a MOL Nyugdíjas Szakszervezet elnöke, aki a hajdanvolt majálisok kedves emlékeként a lepényevést idézte fel, amely során neki sosem sikerült eljutni a közepébe sütött ötforintosig. Ezen azonban csöppet sem bánkódott - mondta nevetve -, egy pohár sör mellett örült a napfénynek, s a jó társaságnak. A kanizsai Kovács István a feleségével és három gyermekével már délelőtt kilátogatott a majálisra. A két nagyobb gyerkőc, Nóra és Tamás a ringlispíl felé vette az irányt, míg a 2 és fél éves Istvánkának az elektromos autók tetszettek. Egy, a közelben álldogáló palim hölgy két csemetéje boldogan rohangászott a tágas zöld területen, eközben férje a színpadon szaxofonozott. Délelőtt még nincs nagy tömeg, szép idő is van, így a majálist összekötjük egy kellemes kirándulással - summázta az anyuka, aki alighanem sokakkal együtt gondolkodott így a május elsejei programot illetően. Keszthely (h. á.) - A balatoni évadnyitás jegyében rendezték tegnap a városban a május 1-jei ünnepséget. A hagyományos eseményre délelőtt 10 órakor a hajókikötőben került sor: házigazdaként dr. Szabó Imre polgármester mondott köszöntőt, majd Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő tartott ünnepi beszédet. A Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar kíséretében a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete képviselői vonták fel az állami és a városi zászlót, valamint az előszezoni kulturális események jelképeként a Balaton Fesztivál lobogóját. Ezt követően a Csobánc nosztalgiahajóról koszorúzta meg a Balatont dr. Szabó Imre és Lasztovicza Jenő (képünkön). Folklórprogram a strandon Szezonnyitó, kulturális műsorok, politikai fórum, tekeverseny Lenti (gy. f.) - A kisvárosban több helyszín is várta az érdeklődőket május első napján. A hagyományoknak megfelelően ekkor nyitott a városi gyógyfürdő és strand szabadtéri része, ahol délután háromtól a Tótszentmártoni Kulturális Amatőr nők versenye a városi tekézőben Egyesület együttesei adtak műsort, majd a Nihon Tai Jitsu klub bemutatóját tekinthették meg az érdeklődők. A lenti-hegyi feljárónál májusfa állítással és kulturális programokkal rendeztek majálist. Itt Boros Imre és Nóg- Muravidéki Magyar Cukorrádi László országgyűlési kopmányzati közösség elnöke részviselők, illetve Tomka György, a vételével fórumot is rendeztek. A tótszentmártoni hagyományőrző csoport bemutatója Visszavívták Kemend várát Pókaszepetk (a. g.) Tucatnyi bátor csapat indult harcba tegnap, hogy visszafoglalják a töröktől Kemend várát. Játékból, mert a főleg sihederekből verbuválódott hadak a 18 települést tömörítő Északnyugat-zalai Kistérségi Társulás harmadik túráján vettek részt. Darázsi Zsolt „kapitány” elmondta, a zalaistvándi dombon keresztül húzódó két és fél kilométeres hadi úton változatos próbákat kellett kiállnia a benevezett tucatnyi 10 fős csapatnak. Volt például íjászat, futás nyílzáporban, elsősegély, dárdahajítás, tojásdobás magaslesre. A verseny végén a mindössze 100 lelket számláló Gyűrűs csapata nyerte az első díjat az egerváriak és az alibánfaiak előtt. Versengtek a szakácsok is, mert míg a „csata” zajlott, a bográcsokban potyogott az ebédre való. Éhen nem maradt senki: az alibánfaiak győztes pacalja mellett babgulyás, slambuc és sok más finomság versengett az éhes szájakért. A Faluház előtt feszítik a húrt a vasboldogasszonyi gyerekek ZALAI HÍRLAP . Nagykanizsa Zala megye NyUGAT-PANNON EURÉGIÓ Zalai képviselőcsoport alakult Zalaegerszeg (vérsé) A Zala megye egyéni körzeteiben és a területi listán mandátumot szerzett hét Fidesz—MDF-képviselő kedden létrehozta a Zala Megyei Képviselőcsoport elnevezésű informális szövetséget. A csoport célja, hogy párthovatartozástól függetlenül képviselje Zala érdekeit, hogy a nyugatdunántúli régión belül folytatódhasson a megye felemelkedése - tájékoztatta lapunkat Szalai Annamária országgyűlési képviselő. A szövetségbe várják az MSZP három egyéni kerületben, illetve megyei listán mandátumot szerzett képviselőjét, valamint a pártja országos listájáról mandátumot szerzett Kovács Kálmánt, az SZDSZ zalai elnökét és Teleki Lászlót, a nagykanizsai CKÖ elnökét, aki az MSZP országos listájáról jutott be a parlamentbe. Zárszámadás Hévíz (h. á.) Kedd délutáni ülésén fogadta el az elmúlt évi gazdálkodásról szóló zárszámadási rendeletét a város képviselő-testülete. Az önkormányzat mintegy 2,5 milliárd forinttal gazdálkodott az elmúlt évben, a pénzmaradványt 142 millió forintban állapították meg. A költségvetés folyamatosan biztosította a jó színvonalú működéshez szükséges fedezetet. P ANNON LAPOK TARSASAGA Előfizetői megrendelőlap Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. Zala megyei terjesztési irodája, 8900 Zalaegerszeg, Ady u. 62. Pf. 138. Tel.: 92/502-200,80/331-487 Ezennel megrendelem □ példányban, 2002 év.......................... hónaptól a következő napilapot, és vállalom, hogy legalább 12 hónapig előfizetője maradok a megrendelt lapnak: Fejér Megyei Hírlap □ Napló □ Zalai Hírlap □ Vas Népe □ Is ! Megrendelő neve:...................................................................................................................................... . 1 Irányítószám: □□□□............................................város............................................hsz......em.....ajtó * 1 Számlázási cím: ......................................................................................................................................... I Telefonszám:............................................. I Dátum: .....................................................Aláírás:..................................................................................... I Az előfizetési díjat □ Havonta előre fizetem, □ Negyedévente előre fizetem, □ Félévre előre fizetem (3, illetve 5% kedvezménnyel) □ Évente előre fizetem (8, illetve 10% kedvezménnyel) A fizetés módja: □ Készpénzzel a kézbesítőnél fizetem □ Számla alapján, csekken rendezem ! □ Átutalom lakossági folyószámláról !í A folyószámláról történő fizetés esetén csoportos beszedési megbízást szükséges kitölteni. Ennek érdekében munkatársunk személyesen felkeresi önt. I Előfizetési díjak: Egy hónapra: 925,- Ft Negyedévre: 2775,- Ft Fél évre, 3% kedvezménnyel készpénzzel, illetve csekken: 5384,- Ft 5% kedvezménnyel lakossági folyószámláról: 5273,- Ft Egy évre, 8% kedvezménnyel készpénzzel, illetve csekken: 10212,- Ft 10% kedvezménnyel lakossági folyószámláról: 9990,-Ft Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. napjáig tudjuk elfogadni.