Zalai Hírlap, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-02 / 179. szám

A ZALAI HÍRLAP ZALAEGERSZEG ÉS KÖRNYÉKE 2004. augusztus 2., HÉTFŐ A MEGYE SZÉKHELYE Középső rézkori település és ritka bálvány Zalaegerszeg (mti) — Középső rézkori telepü­lést és egy nőalakos kulti­kus bálványt találtak a ma­gyar-szlovén vasút új nyomvonalszakaszának építését megelőző lelet­mentések során az észak­zalai Bagodnál a régészek, Zalacséb közelében pedig késő bronzkori­­ urasíro­­kat. Ellopták a disznót az ólból Barnakpuszta (p. gy.) - Egy 80 kg-os sertést tu­lajdonított el ismeretlen el­követő egy barnakpusztai családi ház udvarán lévő ólból. Betörő járt a nyaralóban Vonyarcvashegy (p- gy­) — Egy vonyarcvas­­hegyi nyaralóba tört be is­meretlen elkövető szom­baton délután. A házból műszaki cikkeket tulajdo­nított el közel 500 ezer fo­rint értékben. Zalaegerszeg Megváltoztak a hangsúlyok A legtöbb pénzt a környezeti és jóléti feltételek javítására költötték tavaly Zalaegerszeg (sz. j.)­­ Ta­valy több mint hárommilliárd forintot fordított az önkor­mányzat fejlesztésekre és felújításokra, ebből 2,2 milli­árd forintot a középtávú gaz­dasági program céljainak megvalósítására. A program három intézke­déscsoportot jelölt meg: a gaz­dasági versenyképesség fokozá­sát, a humánerőforrás-fejlesz­tést és a környezeti és jóléti feltételek javítását. Míg a köz­gyűlés 2002-ben a turizmusfej­lesztést is magába foglaló gaz­dasági versenyképesség-javí­tásra koncentrált - a fejleszté­sekre költött 3,6 milliárd forint 60 százaléka szolgálta ezt a terü­letet — tavaly a környezeti és a jóléti programokkal kapcsolatos beruházások kerültek előtérbe. Ide sorolják a lakásépítéseket, az infrastruktúra-fejlesztést és a Internet A köztéri hálózat tavaly nem jött létre zöldterületek szépítését. Ezekre a célokra a gazdasági program 2,2 milliárd forintjából 1,8 mil­liárd forint jutott. Az otthonteremtési projekt részeként a Mártírok útján és a Platán soron költségalapú, a Gasparich utcában pedig szoci­ális bérlakások épültek, s befe­jezéséhez közeledik a gólya­dombi telkek közművesítése. Az ütemezéseknek megfelelően folytak a közműfejlesztések, a térségi hulladékprogram és a dél-nyugati szennyvízrendszer előkészületei, az ivóvíz-hálóza­ti fejlesztésekre viszont a terve­zettnél kevesebbet költöttek. El­maradt a depónia rekultivációja, a reptérfejlesztésbe pedig 113 millió forint helyett mindössze hatmilliót invesztáltak tavaly. A játszóterek rekonstrukciójának 15 millió forintos keretéből csak egymilliót használtak fel, az előterjesztés szerint egy minisz­teri rendelet késedelmes megje­lenése miatt. Megvalósult ugyanakkor a Gönczi AMK és a stadion felújítása, de az idei évre tolódott a futófolyosó építése. Késedelmet szenvedett a nyil­vános köztéri internet-hálózat kialakítása, s elmaradtak a víz­bázisvédelmi fejlesztések. A humánerőforrás-fejlesztés keretében 331 millió forintból felújításokat finanszíroztak az oktatási-nevelési intézmények­ben, de nem kezdődhetett el az Öveges ÁMK és a Ganz-szak­­középiskola rekonstrukciója, mert az önkormányzat nem nyert hozzá címzett támogatást. A gazdasági versenyképes­ség javításának területén célul tűzték ki „Zalaegerszeg Innová­ciós Díjának” megalapítását, ami azonban áthúzódott az idei évre, várhatóan ősszel tárgyal róla a közgyűlés. S bár a gazda­sági programban nem nevesítet­ték, 66 millió forint szolgálta a Gébárti Szabadidőközpont terü­letbővítését, gépészeti és zöldte­rület-fejlesztését. A gazdasági program része a gólyadombi telekalakítás, a közművesítés befejezés előtt áll Fotó: K. T. Kevesebb látogató Átmenetileg bezárják a fedett fürdőt Zalaegerszeg (vérsé)­­ Mint arról a minap már be­számoltunk, az AquaCitynek több tíz millió forintos bevé­telkiesést okozott eddig a változékony nyári idő. Nem jobb a helyzet a városi strandfürdő esetében sem. Gyük György, a strandot üze­meltető kft. ügyvezetője érdek­lődésünkre elmondta: még a mezőgazdasági szakemberek szerint is 1952-ben volt leg­utóbb olyan forró nyarunk, mint tavaly. Az előző évi eredménye­ket tehát meglehetősen nehéz lenne idén megismételni, ám a júniusi forgalom ezzel együtt is jelentősen alulmúlta a várako­zásokat: a nyár első hónapjában ugyanis mind­össze körülbe­lül 60 százaléka folyt csak be a tervezett bevé­telnek. Júliusban vi­szont, minde­nekelőtt a hó­nap közepén tomboló káni­kula miatt, már­­már úgy tűnt, lá­togatottsági re­kordok dőlnek meg, ám mivel később ismét hidegre fordult az idő, csak ab­ban bízhatnak: augusztusban ta­lán még megmutatja igazi arcát a nyár. Erre egyébként azért is szükség lenne, mert e héten, a szokásos karbantartási, takarítá­si munkák miatt, 14-15 napra be­zárják a fedett fürdőt. Augusztus utolsó heteiben csak a kinti me­dencékben lubickolhatnak majd a vendégek Zalaegerszeg (p. gy.)­­ A német Aranjuez Gi­arren Quartett adott koncertet tegnap a Váro­si Hangverseny- és Kiállítóteremben. A hangverseny bevételét a Zala Megyei Önkormányzat Zalaegerszegi Gyermekotthonában élők megsegítésére ajánlotta fel a zenekar. Fotó: K. T. SMS VÉLEMÉNYVONAL SZÓLJON HOZZÁ írásunkhoz! SMS-számunk: ZV 06-90-631-300 Üzenetét ZV (utána szóköz) jellel kezdje! Új zalai MDF-elnök Zalaegerszeg (vérsé)­­ Új vezetője van a Magyar Demokrata Fórum Zala megyei szervezetének: Széphalmi Miklós helyét Baján Antal, az egerszegi szerve­zet eddigi elnöke veszi át. Erről pénteken lapzártánk után döntött az MDF 15 tagú megyei választmánya. Mint megtudtuk, az új elnök munkáját alelnökként Kisgyura János, a nagykanizsai szervezet vezetője illetve Széphalmi Mik­lós segíti majd. A megyei választmány el­nökségének tagja lett még Hor­váth Alajos, a keszthelyi és Tapusik Hilmi, a lenti szervezet vezetője is. Ittak és vezettek? Zalaegerszeg (p. gy.) - Sérü­lés nélküli balesethez hívták a rendőröket szombaton hajnal­ban egy megyeszékhelyi sörhár­hoz. A járőrök úgy ítélték meg, hogy a baleset okozója, egy 39 éves őriszentpéteri férfi ittasan ült volánhoz. Az eset tisztázása érdekében előállították vérvé­telre. Ittas vezetés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy helybeli gépkocsivezető ellen a Nagykanizsai Rendőr­­kapitányságon. A férfi autóját vasárnap hajnalban állították meg ellenőrzésre a járőrök Nagykanizsán, a Balatoni úton. A szonda pozitív eredményt mutatott. Hogy kerül a tojás a nadrágba? Házaspárbaj is szerepelt a falunapi programok sorában Baktüttös (p. gy.) - Ez a ná­ci jó választás volt - konsta­tálta az egyik versenyző a „tojásátvezetés nadrágon” elnevezésű feladat kapcsán szombaton. A falunapon ef­féle akadályok vártak a há­zaspárbaj résztvevőire. A vetélkedő tavaly népszerű­nek bizonyult, ezért idén is meg­hirdették a szervezők. Ezúttal öt pár tette próbára magát. - Talicskában toltak bennün­ket a fiúk, ölbe vettek minket, úgy futottak - idézte a feladato­kat a múlt évi győztes pár hölgy tagja, H­orvát Anita, aki társával, Kaposvári Istvánnal ismét ne­vezett a vetélkedőre. - Rábe­széltek bennünket, a tavalyi győztes nem maradhatott ki... A vállalkozó kedvű fiatalok ezúttal is izgalmas feladatokat kaptak, ezeket Baksa Anna szer­vező útmutatása szerint próbál- Szórakozhatott gye­rek és felnőtt egyaránt rád teljesíteni. A férfiak sörrel hűsíthették magukat, ám az üveg tartalmát most mielőbb el kellett tüntetniük. A hölgyek megmutathatták, milyen gyor­san verik kemény habbá a tojás­­fehérjét. Kiderült, bekötött szemmel nehéz elfogyasztani egy pohár joghurtot, és almát enni sem könnyű, ha a gyümölcs egy madzagról lóg alá. - A falunapi rendezvények összekovácsolják a lakosságot, bár szerencsére így is összetartó a társaság. Tulajdonképpen ők a mozgatórugói ennek a rendez­vénynek is - hangsúlyozta Ro­mán Krisztián polgármester. Gondolatait alátámasztandó el­mondta, az esti sajátos táncdal­fesztivált több próba is meg­előzte, ennek ugyancsak közös­ségformáló ereje van. A település első embere el­mondta, a gyerekeket játékos versennyel várták, a felnőtteket a pusztaedericsi amatőr színját­szók szórakoztatták. Az esti gu­lyás- és kolbászparti a tófeji kör­jegyzőség konyhájának is kö­szönhető, az együvé tartozó fal­vak tehát így is segítik egymást. A sörivást nehezítette, hogy sietve kellett nyelni Fotó: K. T.

Next