Zalai Hírlap, 2006. szeptember (62. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-01 / 205. szám
2006. SZEPTEMBER 1., PÉNTEK Munka és támogatás Zalaegerszeg (bp) A munkavállalói oldal elnökletével ülést tartott tegnap a Zala Megyei Munkaügyi Tanács. A testület pénzalapok felhasználásáról, minőségfejlesztési célokról tárgyalt. Az államigazgatás átalakítása a munkaügyi szervezetre is kihat, az ezzel kapcsolatos elképzelésekről szólt Kiss Ambrus igazgató, majd Orbán László osztályvezető a munkaerő-piaci alap decentralizált foglalkoztatási alaprészének idei, júliusig történő felhasználásáról adott ismertetést. A megyére megállapított eredeti előirányzat 981 millió 540 ezer forint volt, amit azonban a szaktárca 956 millió 140 ezer forintra csökkentett, ez a keret került felosztásra az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök működtetésére. A 12 aktív foglalkoztatáspolitikai eszköz közül támogatottságát tekintve leghangsúlyosabb idén is a munkaerő-piaci képzés. Erre a célra 321 millió forintot fordítottak, 1432-en vettek, vesznek részt az elhelyezkedést, vagy a munkahely megtartását segítő képzésekben. Az egyik leghangsúlyosabb eszköz a közhasznú munkavégzés támogatása, amelynek I-VII. havi működtetésére több mint 235 millió forint jutott, 792 személy közhasznú munkavégzésének finanszírozására. Rubi János, az egerszegi munkaügyi kirendeltség vezetője a folyamatban levő minőségfejlesztésről adott tájékoztatást. A zalaegerszegi és lenti kirendeltség tavaly május óta dolgozik - az eredményesség növelése, a partnerközpontúság fokozása érdekében - a minőségirányítási rendszer kialakításán. A testület elbírálta a szakképzési kérelmeket. A kérelmekben megjelölt, mintegy tizenhárom szakképzési cél megvalósításának költségeihez a pályázók közel 6 millió forintot kértek a munkaügyi szervezettől, utóbbi több mint 5 millió forint odaítélését javasolta. (Folytatás az 1. oldalról) - Az emberek persze ezért is ránk, boltosokra fognak haragudni - teszi hozzá. A hetvenöt dekás kenyér ebben a boltban ma már 6 forinttal drágább, mint tegnap volt: 175 forintba kerül. Egy kiló cukor ára 245 forint helyett ma már 259 forint, tejet ugyanitt 159 forintért vehetünk, holott tegnap még csak 145 forintot fizettünk érte. Rövidesen emelkedni fog a cigaretták ára is, de a bort kivéve drágább szinte minden szeszes ital is. A bucsutai Kele Jánosné busszal érkezett tegnap a megyeszékhelyre. Azt mondta, náluk, a faluban már napokkal ezelőtt megemelték az árakat, ezért a városba jöttek, itt talán még olcsóbban tudnak vásárolni. Ha jönnek a gyerekek, levegővel mégsem etethetem őket - fakad ki a nyugdíjas asszony. - Minden csak egyre drágább lesz. Rizst, olajat, cukrot, tésztát veszek - mutatja meg kosara tartalmát - ezek hosszú ideig elállnak. Egy fiatalasszony, Pethő Krisztina azt mondta, nem foglalkozik az áremelkedéssel, így is, úgy is növekednek az árak, amire szükség van, azt meg kell venni. Mától drágább lett a szén és a tűzifa is. De nemcsak az áfaemelésre kell számítani vásárláskor, azonkívül a piaci áruk is felment a tüzelőanyagoknak, a megnövekedett kereslet hatására. A gázáremelés miatt sokan visszaállnak a fatüzelésre. Nagy a kereslet tűzifára, pillanatnyilag nincs is készleten. Megrendelésünk van, de majd csak a jövő héten érkezik az áru. Nem könnyű tűzifát venni. A termelők ugyanis, számítva a szeptemberi áremelkedésre, visszatartották a szállításokat. Tavaly mázsánként 1500 forint volt, most szeptemberben 1800 forint lesz a tűzifa ára - mondta Kovács Zoltán, az egerszegi Tüzépker Zrt. igazgatója. A Zrínyi úti telepen pillanatnyilag csak szén van. Mint a cégvezető elmondta, az áfa 5 százalékán felül ___ a szén ára is további 5 százalékkal emelkedett, de egyelőre csak kisebb részét hárítják tovább. - Cseh dióból 150-160 tonnát vettünk, a lengyel kockából pedig 100 tonnát. Augusztusban egyébként már nem szoktunk szenet hozatni, de most a kereslet növekedésére számítottunk - tette hozzá a tüzépvezető. A Zalaerdő Zrt.-nél, a megye legnagyobb tűzifa értékesítőjénél is a kereslet növekedéséről szólt Pfeifer Zoltán kereskedelmi osztályvezető. A piaci árat 3 százalékkal emelik, erre rakódik az 5 százalékos áfaemelés. A különböző minőségi kategóriák közül példaként a legolcsóbbat, a kemény, egységes tűzifát említette. Ennek a tegnap még 9700 forintos köbméterenkénti nettó árát mára 10 ezer forintra emelték, ami a 20 százalékos áfával növelve 12 ezer forint. Ebben nincs benn a szállítás ára, az erdészeti rakodótereken átvéve értendő. A forgalmi adó mértékének megfelelően, 5 százalékkal emelkednek a tömegközlekedés árai. Zalatnai László, a Zala Volán Zrt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, a helyközi fuvardíjakat a minisztérium állapítja meg. Ez már megtörtént, mától mintegy 5 százalékkal nőttek a helyközi autóbuszjáratokon a jegy- és bérletárak. A folyamat a helyi közlekedésben is megindult, a városokban azonban az önkormányzat hatásköre az ármegállapítás, és az áfaemelkedés érvényesítéséhez közgyűlési határozat kell. Ez Nagykanizsán és Lentiben már megtörtént, Zalaegerszegen és Keszthelyen még nem. Zalatnai László elmondta, mindenhol 5 százalékos áremelést kérnek, amit Zalaegerszegen a legközelebbi közgyűlés tűz napirendjére. A víz- és csatornadíjak áfaemelésének érvényesítését törvény szabályozza. Más időpontban jelenik meg a 20 százalékos áfa a közületek és társasházak, a családi házak esetében, valamint a zártkerti ingatlanok számlázásakor - mondta Jordán Árpádné, a Zalavíz Rt. számviteli osztályvezetője. A közületek és társasházak esetében már a szeptemberi fogyasztást tartalmazó számlákban kell alkalmazni a 20 százalékos áfát, ezt októberben fizetik először. A családi házaknál, ahol negyedéves mérőóra-leolvasás szerint fizetnek, a december végi, negyedik negyedéves fogyasztás lesz 5 százalékkal drágább, amit 2007. januárban fizetnek. Az átalánydíjat fizető _____ családi házak víz- és csatornaszolgáltatásának árát pedig időarányosan osztják meg. A zártkerti ingatlanok vízdíja az óraleolvasás idejéhez ____ igazodik. Esetükben októberben lesz a következő mérőóra-leolvasás. Addig 15 százalékkal, októbertől jövő áprilisig pedig már 20 százalékos áfával számolhatnak a fogyasztók. Áfavezérelt áremelések • Szinte minden élelmiszer árát megemelte mára az új adókulcs A polcokra kihelyezett címkék cseréje eltart egy-két napig, addig a régi ár érvényes A szilárd tüzelőanyagok iránti keresletet a gázáremelkedés is gerjeszti, a szénvásárlás (felső kép) megemelkedett az előző napokban. Az öt százalék önmagában kevés, de az alapvető cikkekben összeadódva sok pénzt kivesz a kispénzű vásárló kezéből Fotók: Katona, Pezzetta Zalaegerszeg (adzs) - Tegnap két jó barát és szerzőtárs mutatta be a szépszámú érdeklődő előtt Bazitai tűzhely című szakácskönyvét a megyeszékhelyi Simon István Könyvesházban. Verebes István színházi, televíziós személyiség és Simon Frigyes mesterszakács göcseji ételek kóstolójával egybekötött kötet dedikálásán készült felvételünk Fémtolvaj pár a Páterdombon Zalaegerszeg (ag) A megyeszékhely páterdombi városrészében az egyik telepet keresték fel tolvajok szerdán este 10 óra után. A helybeli férfi és társnője, különböző, összesen 20 ezer forintot érő fémtárgyat pakolt be autójába, ám a rendőrök tetten érték őket. A telep riasztórendszere ugyanis jelezte ténykedésüket. Zalakarosi ház melléképületében járt betörő szerdán. Az ajtót befeszítő tettes kisgépeket vitt magával, s okozott ezzel 320 ezer forint kárt. KRÓNIKA Segítve a további fejlesztéseket (Folytatás az 1. oldalról) Mint mondta, a nettó 358,1 millió forintos első ütemben a vasi Szőcén, illetve Zalalövő nagyfemekági és kisfemekági térségében, továbbá a város ipari parkjában épült ki a csatornahálózat. A rendszer így nem csupán a lakosság kényelmét szolgálja, hanem a Borostyán-tavat tápláló Szőce patakot is védi, továbbá elősegítheti ipari üzemek letelepítését. A Kálócfát, Kozmadombját és Zalalövő izsapusztai, szűcsmajori részét érintő, nettó 543,3 millió forintos második ütem befejezését azonban kétségessé tette a kivitelező Contur Bau Rt. ellen indított felszámolási eljárás, folytatta a polgármester. A cég szerepét aztán korábbi alvállalkozója, a lenti LE-KO Kft. vette át, és így sikerült befejezni a térségbe álmodott Salla-fürdő megvalósításához is nélkülözhetetlen beruházást. Kozma János később utalt arra, hogy mindezzel párhuzamosan megújultak az utak, Nagyfernekágon és Izsapusztán pedig az ivóvízvezeték cseréjét is sikerült megoldani. Az új közműrendszert végül a települések polgármesterei dr. Boros Imrével, a Zala Megyei Közgyűlés alelnökével, illetve Báli Józseffel, a Zala Megyei Területfejlesztési Iroda Kht. vezetőjével közösen avatták fel. Fókuszban a foglalkoztatás Zalaszentgrót (sj) Konkrét és határozott lépésekre lesz szükség az elkövetkezendő négy évben a foglalkoztatáspolitika területén a városban, kihasználva a kínálkozó lehetőségeket. A Szövetség Zalaszentgrótért (SZÖZE) polgármesterjelöltje, Baracskai József programja fő elemeként hangsúlyozta ezt. Elmondta: a foglalkoztáspolitikát csak komplexen lehet kezelni, hiszen a helyzetet minden terület fejlesztése egyaránt javíthatja. A képviselő-testület többségét adó SZDZE-frakció már beindította e folyamatot, melynek eredményeként az országban másodikként a kistérségben megalakult a foglalkoztatási paktum. Ennek keretében helyzetelemzések, kutatások készültek, melyek eredményhez vezethetnek. Emellett iparterületet vásárolt a város, melynek infrastruktúra kialakítására pályázati pénzt nyertek. Úgy vélte, az idegenforgalom fejlesztése mellett - egyfajta térségi centrumot létesítve - az oktatás is jelentősen előremozdíthatja a foglalkoztatási helyzetet, akárcsak a szociális ellátórendszer beindítása. Utóbbival - amellett, hogy az idősek gondozása megoldódik - jó néhány munkahely jöhet létre. A foglalkoztatással kapcsolatosan hangsúlyozta azt is, hogy fontos a város elérhetőségének, a főutakra való kijutás javítása, a vállalkozások zalaszentgróti letelepedését ez nagyban segítené. avattak Zalaegerszeg (haa) Mintegy 15,5 millió forintos beruházás jóvoltából felújított és bővített parkolóhelyek várják az autósokat a Landorhegy két pontján. A létesítményeket tegnap avatták fel. A hivatalos átadáson dr. Gyimesi Endre polgármester hangsúlyozta: a Landorhegyi út 37-53. számú társasházak előtti parkoló új burkolatot és szegélyt kapott, s a korábbi 40 helyett immár 50 járművet képes befogadni. Az átépítés során ráadásul nem kellett bántani a házakkal szemben álló fákat, tette hozzá, majd a Pais utcai beruházásról elmondta: itt 30 új beállóval bővült a parkoló kapacitása. Szűcsné Dóczi Zsuzsanna önkormányzati képviselő úgy fogalmazott: a körzetben közel 100 parkolóhelyet újítottak fel és bővítettek a ciklus során, e legutóbbi beruházásokat pedig a lakók jelzései alapján, valódi csapatmunkával sikerült megvalósítani. ZALAI HÍRLAP *3 RÖVIDEN Zalaegerszeg Nagykanizsa Skót Zala megye NYUGAT-PANNON EURÉGIÓ Jótékonysági templomi műsor Zalaegerszeg (haa) A Mária Magdolna Plébániatemplomban Gergely István csíksomlyói plébános mutat be szentmisét ma 19 órakor, majd az erdélyi árva gyerekek támogatására létrehozott Csibész Alapítvány ad jótékonysági műsort. Forgalmi rendváltozás Nagykanizsa (sza) A Bor- és Dödöllő Fesztivál eseményei miatt szeptember 2-án délelőtt 10 és 11 óra között a Fő utca Deák tértől Erzsébet térig húzódó szakaszát, valamint reggel 6 órától 21 óráig az Erzsébet tér Fő utca és a Rozgonyi utca közötti szakaszát lezárják a forgalom elől. Árfolyamok az értéktőzsdén Budapest (mti) A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 191,08 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 22.130,87 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 23,2 milliárd forintot ért el, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz viszonyítva. Az OTP- részvények ára 130 forinttal, 2,04 százalékkal 6.250 forintra csökkent, a Mol 400 forinttal, 1,79 százalékkal esett, 21.900 forinton zárt, a Magyar Telekom-papírok 14 forinttal, 1,61 százalékkal drágultak, 882 forinton zárták a kereskedést, a Richterrészvények 46.100 forintos záróára megegyezett az előző napival, az Egis 215 forinttal 31.185 forintra gyengült. Hirdetés (2?RJ|E_R. Pénzváltó Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. (Centrál Hotel mellett) 2006. augusztusi 31 -i árfolyam _______(tájékoztató jelleggel)_______ Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 273,0000 277,5000 AUD 160,0000 167,5000 CAD 189,5000 197,4000 CHF 172,0000 177,9000 CZK 9,3500 10,1500 DKK 35,8000 37,9000 GBP 402,5000 414,5000 HRK 36,5000 39,4000 JPY 1,7800 1,8800 NDK 33,0000 34,9000 PLN 68,0000 73,0000 SEK 29,0000 30,6000 SKK 7,0000 7,5500 USD 212,5000 216,9000 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Közületeket is kiszolgálunk! Tel.: 93/311-461 NYITVA: minden nap 8-21-ig