Zalai Hírlap, 2006. december (62. évfolyam, 283-304. szám)

2006-12-04 / 283. szám

2006. DECEMBER 4., HÉTFŐ Aranykapu, egyelőre mérsékelt forgalom (FcAytaE­gysxáékHeO­rá Arany­­kaput ismerők idén is ugyan­azon termékekkel találkoz­hatnak a megszokott helye­ken, mint az előző években, sőt, a vásár hangulata sem vál­tozott semmit. Régi ismerő­sök beszélik meg egymás ba­­ját-baját a gofrisütő és a kará­csonyfadíszeket áruló bódék között; fiatal diákok próbálják a trendibbnél trendibb sapká­kat, és nyugdíjasok nézelőd­nek megfelelő játék után az unokák számára. Nem a minőséget, hanem az árat nézik meg először Madarné Kocsis Mária az egyik ruhaneműt árusító bó­dénál teljesíti eladói szolgála­tát, múlt hétfő óta. - Az emberek leginkább nézelődnek, még csak felderí­tik az árakat - hangoztatta. - Inkább az olcsóbb dolgokat választják, a pulóver még mindig kelendő, a télikabát már kevésbé. Ugyanakkor az is igaz, hogy december 8-10-e körül kapják meg legtöbben a fizetésüket, így a nagyobb ke­reslet is ezután várható. - Zalaegerszeg árukínálat szempontjából nagyon telített - emelte ki Varga Renáta, az Aranykapu egyik játékárusa. - Hiába jelentkezünk minősé­gi termékekkel, a multikkal és a kínai üzletekkel egyre ke­vésbé tudjuk felvenni a piaci versenyt. Az Aranykapu csökkenő forgalmára és a drága hely­bérleti díjra panaszkodott a vásár egyetlen könyvárusa. Mint mondta, jó néhány évvel ezelőtt a hétvégék és főleg az adventi vasárnapok kiemel­kedő forgalmat produkáltak, manapság lagymatagabb ér­deklődés mutatkozik ezeken a napokon is. Benő Zsoltné mindig ellá­togat az Aranykapuba, s noha a vásár nem okoz neki igazán nagy meglepetéseket, a han­gulatát minden évben másnak érzi.­­ Nem minden vásárló igé­nyét elégíti ki az Arany­kapu, s bizony előfordul, hogy né­mely termék drágább is, mint a város egyéb üzleteiben - így a megyeszékhelyi lakos. Érdekes ellenpéldaként szolgál a nyugdíjas Horváth Gyula véleménye, aki a kis­­unokáját hozta ki a forgatag­ba. Miként mondja, ő mindig felfedez valami újat a vásár­ban, idén a férfikalapos kitele­pülése okozott neki újdonsá­got. Egy középkorú hölgy el­­mélyülten beszélgetett társá­val a közelgő ünnepekről a ke­rámiatárgyakat értékesítő bó­dé előtt, ám érdeklődésünkre határozottan kijelentette: nem az Aranykapuba jár vásárolni, ami kell neki, azt beszerzi a piacon. Keszthelyen, ha kissé meg is élénkült a boltok látogatott­sága, egyelőre még nem „tört ki” a karácsonyi vásárlási láz. A Balaton-parti város üz­leteinek többsége a napokban már ünnepi díszt öltött, ám ve­zetői azt mondják: legtöbben egyelőre még csak nézelőd­nek, a vásárlást későbbre hagyják. Úgy vélik, az elmúlt évek tendenciája is ezt vetíti előre, kérdés azonban, hogy a megszorítások mennyiben befolyásolják a forgalmat. Keszthelyen amúgy kimon­dott köztéri karácsonyi vásár nem lesz idén, a sétálóutcában - az adventi ünnepkör jegyé­ben - néhány alkalmi faház karácsonyi hangulatot alapo­zó árukészlete várja a vásárló­kat. A cápa és a Mikulás A második alkalommal „telt csarnoknak" fújta a NIF Nagykanizsa (sza) - Kiváló hangulat, magas színvo­nalú zenei produkciók és számos látványosság várta mindazokat, akik szombaton délután részt vettek a Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar (NIF) „A Mikulás mozija" című koncertjén. Tavaly első alkalommal rendezték a Zsigmondy-sport­­csarnokban a NIF hasonló ren­dezvényét, s akkor sokan fél­tették a szervezőket, mond­ván, túl nagy lesz a terem, ke­vésnek bizonyulhat a nézők száma. A pesszimista jóslato­kat már akkor megcáfolta az a mintegy ezer ember, aki belé­pőt váltott a tavalyi koncertre, ám az idén jött a csattanó: szin­te teljesen megtelt a csarnok, közel másfél ezren hallgathat­ták tehát a színpadra mozigé­pész „Pista bácsi”ként fellépő Tatár Csaba zenekarvezető üdvözlő szavait. A NIF Mikulás-koncertjét nagy várakozás előzte meg, s a fiatal együttes meg is hálálta a bizalmat. A Farkas Ferenc Ze­ne- és Aranymetszés Művé­szeti Iskola utánpótlás fúvósze­nekarával és Cantilena gyer­mekkórusával remek show-t produkált, mely során a Miku­lás kedvenc filmjeinek dalai csendültek fel, s azok főszerep­lői - köztük Spielberg cápája, Darth Vader, no és persze ma­ga a Télapó - is feltűntek. - Első alkalommal léptünk fel teljes fúvószenekari felál­lással, és úgy gondolom, jól si­került a műsorunk - értékelt Tatár Csaba. - Komoly felké­szültséget igénylő művek is hibátlanul hangoztak el, így szakmailag is elégedett va­gyok. A zenekarvezető hozzátette: a sportcsarnok nem koncertte­rem, tehát némi visszhanggal is meg kellett birkózniuk, ám ezt a feladatot is teljesítették. Fergeteges hangulatot produkált Mikulás-koncertjén a Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar KRÓNIKA Ajándék betlehem Adventi ünnepváró Szepetneken és Keszthelyen (Folytatás az 1. oldalról) Utánuk öt, a Vas és Zala megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsé­géhez tartozó település (Alsó­­szölnök, Kőszeg, Kőszegfal­va, Rábafüzes és Vaskeresz­tes) kórusai léptek fel.­­ Nagyon sikeresnek ér­zem a rendezvényt, hiszen a visszajelzések is mind pozití­vak - mondta érdeklődésünk­re Unger Ilona, a szepetneki német kisebbségi önkor­mányzat elnöke. - Jól szol­gálta ez az esemény az adventi meghitt hangulat kialakulá­sát, hiszen a fellépő művészeti csoportok mind a karácsonyi várakozás jegyében keletke­zett műveket adtak elő. Egyedien szép betlehemet kapott ajándékba Keszthely lakossága, átadásával tegnap délután nyitották meg az ad­venti ünnepkört. Adventi koncertek, jótékonysági műsorok sora A sétálóutcában, az ötlet­gazda Goldmark Károly Mű­velődési Központ melletti ka­pualjban karácsonyig min­dennap este nyolc óráig megtekinthető a betlehem, melynek elkészítését széles körű városi összefogás előzte meg. Amint a házigazda intéz­mény igazgatója, Cséby Géza és kollégája, Kálmánné Bodó Edit elmondták, már évek óta tervezgették az adventi látvá­nyosságot, melynek elkészíté­sét végül az önkormányzat ka­rolta fel. A kivitelezésben se­gítettek a művelődési köz­pontban működő szakkörök és a Ranolder János Általános Is­kola kézművesei, s anyagilag támogatták a kezdeményezést a helyi vállalkozók is. A betle­hem átadásával a széles körű keszthelyi adventi programot - kulturális műsor keretében -Ruzsics Ferenc polgármester nyitotta meg, hangsúlyozva az ünnepvárás fontosságát. Ezt követően kigyúltak a vá­ros ünnepi fényei, majd a Ba­laton Színházban folytatódott a rendezvény, ahol kézmű­ves kiállítás kezdődött, majd betlehemi játékra került sor. Az adventi program egyébként idén is nagyon gaz­dag lesz Keszthelyen, kará­csonyig egyebek között kon­certek, előadások, jótékony­­sági műsorok, színházi elő­adások várják az érdeklődőket. A betlehem széles körű összefogással készült el a Balaton-parti városban. Mindennap látogatható Egyre több zalai vendég vesz részt a nagy sikerű Csárdásbálon Gyuricza Ferenc Lendva - Szombat este vidám hangulatú rendez­vénnyel vette kezdetét az év végi mulatozás idő­szaka a Muravidéken. Az immár 17. alkalommal megrendezett Csárdás­bálra ezúttal is számos vendég érkezett megyénk határ menti régiójából. A Csárdásbál a szlovéniai magyarok legrangosabb ren­dezvényei közé tartozik, s az első alkalmat leszámítva, azt mindig is a Muravidéki Ma­gyar Rádió szervezte meg. Mint azt Végi József felelős szerkesztő elmondta, céljuk olyan program összeállítása, amelyben a hagyományos ze­ne mellett az újdonságok is helyet kapnak. - Ez egy magyar rendez­vény, a hangsúlyt tehát ma­gyar előadókra fektetjük - mondta Végi József, a szervező rádió felelős szerkesztője. - Az ed­digi tapasztalatok és a közönség visszajelzé­sei is azt mutatják, a '70-es, '80-as évek zenéire, valamint a hagyományos báli és mulatós zenére van igény. A rendezvény szervezője azt is hozzátette, örömmel lát­ja, hogy egyre több a vendég Zalából is, ennek talán az is A Csárdásbál a szlovéniai magyarok legrangosabb rendezvényei közé tartozik oka, hogy a határ menti régió­ban nincs hasonló rendezvény. - Első alkalommal ve­szünk részt a Csárdásbálon, s az újdonság élménye vonzott bennünket - mondta a Rédi­­csen élő Tóth Sándor. - Az el­ső benyomások igen kedve­zőek, finom a vacsora, a ven­dégek is kulturáltak, színvo­nalas a rendezvény, össze sem lehet hasonlítani az otthoniak­kal, csak a zenét találtuk kicsit hangosnak. - Harmadik éve, hogy itt vagyunk, s eddig min­dig nagyon jól éreztük magunkat - toldotta meg Illés Imre, majd hozzátette, olyan nagyszerű előadók gondoskodnak a jó hangulatról, akik a kedvencei közé tar­toznak. Az elmúlt két évből Szűcs Juditot és Komár Lász­lót említi, az idei fellépők kö­zül pedig Gáspár Laci műso­rát várta a leginkább. CAD CHF CZK DKK Hirdetés CPEftR.*”*4 Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. (Centrál Hotel mellett) 2006. december 1-i árfolyam _______(tájékoztató jelleggel)_______ Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 254,5000 259,5000 AUD 153,5000 160,0000 166,5000 173,5000 159,5000 164,5000 8,8500 9,6000 33,4500 35,4000 GBP 375,5000 386,5000 HRK 33,4000 36,5000 JPV 1,6300 1,7200 NDK 30,6000 32,4000 PLN 65,0000 70,0000 SEK 27,6000 29,1500 SEK 6,9500 7,5000 USD 191,5000 196,5000 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Közületeket is kiszolgálunk!­­ Tel.: 93/311-461 NYITVA: minden nap 8-21-ig ! ZALAI HÍRLAP *3 RÖVIDEN EisenstoSynx”­l - I feror Zala megye nyugat-pannon eurégió A Nyitott Szív összejövetele Zalaegerszeg (mh)­­ A Zalai Nyitott Szív Egye­sület december 6-án, szerdán 17 órától tart összejövetelt az MMIK- ban. A közgyógyellátás és gyógyszerforgalma­zás aktualitásairól dr. Motyovszkiné Sutka Ibolya tart előadást. Nem figyelt a gyalogosra Zalaegerszeg (pgy)­­ Szombaton délelőtt egy megyeszékhelyi gépkocsivezető Zala­egerszegen, a Gorkij ut­cáról balra, a Göcsej út­ra kanyarodott a lámpa zöld jelzésénél, de eköz­ben nem biztosított el­sőbbséget a kijelölt gyalogosátkelő­helyen ugyancsak zöld jelzés­nél áthaladó személy részére, akit autója jobb elejével fellökött. A gyalogos nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeinek tisztázására vizsgálatot indítottak a Zalaeger­szegi Rendőrkapitány­ság közlekedésrendé­szeti osztályán. A Lada vezetője továbbhajtott Letenye (pgy)­­ Szomba­ton délután Letenyén, a Szent Imre herceg utca és a Petőfi utca keresztező­désében két személygép­kocsi ütközött, és az egyik autó sofőrje megál­lás nélkül továbbhajtott. A helyszínről elhajtó La­dát a járőrök néhány perccel később megtalál­ták a közeli söröző par­kolójában. A gépkocsi vezetőjét előállították vérvételre, mivel felme­rült a gyanú, hogy ittasan ült volánhoz.

Next