Zalai Hírlap, 2007. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-02 / 152. szám

4 • ZALAI HÍRLAP RÖVIDEN Zala megye NYUGAT-PANNON EURÉGIÓ Betörések, több milliós kárral Zalaegerszeg (bp)­­ Pénteken délután je­lentették be a Nagykani­zsai Rendőrkapitány­ságra, hogy ismeretlen tettes befeszítette az aj­tót és behatolt a faluban egy házba. Készpénzt, arany ékszereket lopott el, a kár meghaladja a 8 millió forintot. Ugyan­aznap két vonyarvashe­­gyi nyaralóba is betör­tek. Az ablak, illetve az ajtó befeszítésével jutott be az épületekbe a tet­tes, aki készpénzt, mű­szaki cikkeket lopott el, mintegy 2 millió 630 ezer forint értékben. Halálos végű közúti baleset Kemendollár (hp)­­ Szombaton éjszaka, fél tizenegykor halálos közlekedési baleset tör­tént a faluban. Motoros triciklijével közlekedett egy helybeli férfi a for­galmi sávja közepén, amikor egy vele azonos irányba haladó Ford Fo­cus személygépkocsi nekiütközött a hátul ki­­világítatlan járműnek. A baleset következté­ben a a motoros triciklit vezető 55 éves férfi életét vesztette. Az ügy­ben a baleset körülmé­nyeinek tisztázása érde­kében nyomozás indult. Több tarlótűz Vas megyében Szombathely (mti)­­ Tarlótüzekhez és égő gabonatáblákhoz vo­nultak oltani vasárnap a tűzoltók Vas megyében. Összesen nyolc esetben riasztották őket. A lán­gok szerencsére sehol sem terjedtek tovább, épületekben nem kelet­kezett kár. Jóízű gróti sztori Életképes ötlet - kultúrtivornya a Zala-völgyében SÁMEL JÓZSEF samel.jozsef@zh.plt.hu Zalaszentgrót - Az idei programsorozat bebizo­nyította, hogy a Zala­­völgyi Kultúrtivornyá­­ra van érdeklődés, a rendezvény a jövő te­kintetében is életképes. A Szentgróti Lokálpatrióta Társulat szervezésében máso­dik alkalommal került sor a programra, melynek ezúttal is a Kiskastély adott otthont. A péntek esti megnyitót követő­en számos érdekesség várta a közönséget, mely egyebek mellett fotókiállítást tekinthe­tett meg, illetve előadást hall­gathatott a város történelmé­ről. A nyitónapon szín­padra lépett a helybeli Garabonciás színjátszó csoport, s Bödöcs Ti­bor humorista, majd a Transfusion Group ze­nélt. Szombaton Ti­vornya ínyencségek címmel Krncsár Kamill és Máté P. Gábor előadása nyújtott élményt a jelenlévők­nek, akik ezután vásári komé­diát, valamint a­­ zalaegersze­gi Fleresi Sándor, illetve a veszprémi Petőfi Sándor Szín­ház művészeinek előadásában­­ Gróf sztorikat hallgathattak. A napot a Voodoo együttes hogy naponta mintegy három­száz vendég vett részt a progra­mokon. Ez azt jelenti, hogy si­került felhívnunk a figyelmet a ___ programra, s érdekes­ségeket igényesen kí­nálni - fogalmazott a főszervező társai (Kri­csár Kamill, Asperján Eszter, Baracskai Jó­zsef) nevében is Máté ____ P. Gábor. - Valóban úgy látjuk, hogy a Za­­lavölgyi Kultúrtivornya a tava­lyi rendezvényhez képest már kinőtte magát, ezért bízunk a jövőjében, a hasonlóan kedve-Sikerült felhívni a figyelmet a programra, s érdekességeket igényesen kínálni koncertje zárta. A tegnapi programban a színház mellett borbemutató, s pentague ver­seny is szerepelt. - Jó érzéssel konstatáltuk,­ző folytatásban. A zalaszentgróti Garabonciás Színpad több alkalommal is fellépett a kultúrtivornyán, mindannyiszor nagy sikert aratott Kannavirág és latin muzsika Zalakaros (wd)­­ A Gyógyfürdő téren há­rom napon át tartottak az idei Kannavirág Fesztivál rendezvényei. E virág és a település ben­sőséges viszonya néhány éve kezdődött, amikor Zalakaros a főút mentén pompázó ágylá­­soknak is köszönhetően díjat nyert a Virágos Magyarorszá­gért versenyben. Erre a siker­re is emlékeztet a nyaranta megrendezendő program, benne kirakodóvásárral, kéz­műves bemutatókkal, a gyógyvíz és a virágok mellett a híres borokkal, s persze kul­turális programokkal - pénte­ken, szombaton és tegnap este is virágból, előtte fellépett többek közt az Ezer Rózsa Kertje Hastánccsoport, az Eraklin Táncklub és a Karos Táncegyüttes is. Az idei fesz­tivál sztárvendégei, a Latin Duó gitárosai, Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor voltak, akik tegnap este megtöltötték a Gyógyfürdő teret. A feszti­válhoz a lovasiskolában me­gyei díjugrató verseny kap­csolódott. A Latin Duó gitárosai: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor Gázolás Kaposfőn Kaposvár (mti)­­ A kórházban vasárnap délelőtt meghalt az a 81 éves kaposfői férfi, akit az­nap reggel lakóhelyén elütött egy teherautó. A kerékpárját toló férfi át akart menni az út túloldalára, eközben egy bal­ról érkező teherautó elgázol­ta. Az idős férfi még élt, ami­kor kórházba szállították. Van egy jó híre, fotója? Legszívesebben elmondaná _________mindenkinek? Most megteheti:_________ legyen Ön is a Zalai Hírlap riportere! Keressen bennünket a zalaihirlap.hu oldalon! A közérdeklődésre számot­­tartó információkat fotókat az interneten, a legjobbakat lapunkban is megjelentetjük. KRÓNIKA Hagyományőrzés juniálissal Szentpéterfölde (kt)­­ Hagyományőrző céllal rendeztek szomba­ton juniálist a községben. A jelenlévők kipróbálhatták az íjásza­tot, részt vehettek ügyességi és műveltségi versenyen, valamint kézműves foglalkozáson is. A nap közös vacsorával ért véget Megzavarták lopás közben a betörőt Nagykanizsa (bp)­­ Szom­baton este tíz előtt jelentették be a rendőrségen, hogy egy a Zrínyi utcában található fe­­hérneműbolt kirakatát isme­retlen tettes betörte. Az üzlet­ből azonban nem sikerült semmit ellopnia, mivel köz­ben megzavarták, és elme­nekült. A rendőrjárőr a helyszínen végzett adatgyűjtést követően a Vásár utcában elfogta az alaposan gyaúsítható tettest. Az ügyben folyamatban van a nyomozás. 2007. JÚLIUS 2., HÉTFŐ Parázs régiós vita - szokatlan értékek Jövőre már harmadszor rendezik meg Nagykanizsa (va)­­ A Pan­non Egyetem Nagykani­zsai Telephelyén (PEN) csütörtöktől szombatig „Régiók, kommunikáció, vidékfejlesztés" címmel zajlott konferencia. Az intézmény a témában másodszor rendezett tanács­kozást, mely az idén egyéb­ként már nyári egyetemként is funkcionált. Ebből a szem­pontból ráadásul be is váltva a hozzá fűzött reményeket: az ország több, neves egyetemé­ről, Pécsről, Budapestről és Debrecenből összesen hu­szonnégy hallgató regisztrálta magát rá, akik a rendezők meggyőződése szerint fontos és friss ismeretekkel­­ illetve kellemes nagykanizsai benyo­másokkal gazdagodva távoz­tak.­­ Nagyon jó hangulatú konferencia volt az idei is, melynek egyik nagy értéke volt az a parázs tudományos vita, mely némileg szokatlan módon a plenáris részt, illetve a szekcióüléseket is jellemez­te- foglalta össze a három nap tapasztalatait Birkner Zoltán, a PEN oktatási igazgatója. - Nagyon izgalmas és a társa­dalmat napi szinten foglalkoz­tató kérdéseket tárgyaltunk: maradjon-e a települési ön­­kormányzatok képében 3200 „kiskirályság” Magyarorszá­gon, fenntartsuk-e az évezre­des hagyományokkal rendel­kező megyerendszert, vagy a regionalitás-e a jövő útja? El­hangzott: az utóbbihoz kap­csolódó intézményi struktúra önszerveződő módon, bár persze kormányzati „egyetér­téssel” elkezdett kiépülni, ugyanakkor fontos kérdés az is, hogy a demokratikus intéz­ményrendszer feláll-e, s ha igen, mikor e mögé. A két tudományos ülés anyaga a közeli jövőben kö­tetben megjelenik majd, illet­ve a mostani rendezvény zárá­saként elhangzott az is: a kani­zsai intézményben folytatni kívánják a sorozatot - „Régi­ók, kommunikáció, vidékfej­lesztés” konferencia lesz jö­vőre is. A strandi bűnök ellen Vonyarcvashegy (sj)­­ Bűnmegelőzési és egy­ben turisztikai informá­ciós irodát nyitottak tegnap délelőtt a Bala­­ton-parti településen, a strand bejáratánál. .ió;i idiijßaorjißii 2í ■' íl Az önkormányzat és a Zala Megyei Rendőr-főkapitány­ság támogatásával augusztus 20-ig működik majd a szolgá­lat a strand teljes területén, il­letve a parkolókban. Beszédé­ben Suchman Tamás, a Bala­toni Fejlesztési Tanács elnöke az összefogás jelentőségét emelte ki, hozzáfűzve, hogy közös a cél, a fürdővendégek védelme a turizmus erősíté­sét, a tó jó hírnevének megőr­zését is szolgálja. Dr. Nemes Zoltán, a ZMRFK vezetője hasonlóképpen fogalmazott, kifejezve reményét, hogy a Keszthelyen már bevált irodá­hoz hasonlóan a vonyarcvas­­hegyi is eredményesen műkö­dik majd az előttünk álló sze­zonban. Megtudtuk: a főkapi­tányság azért is támogatta az elképzelést, mert a rendőrség a strand és környékének fo­lyamatos­­ napi­­ rendőri fel­ügyeletét nem tudja biztosíta­ni. Keszthelyen bevált az iro­da, a strandlopások száma csökkent. Az ott szolgálatot adó diákok eseti jelleggel megjelentek a zalai Balaton­part többi településén is, de a folyamatos jelenlét nem volt megoldható. A vonyarcvas­­hegyi önkormányzat ezért döntött úgy, hogy diákok nyá­ri foglalkoztatásával bűnmeg­előzési és információs pontot nyit, mely a szintén ezúttal megnyitó,­­Tourinform irodá­ban kapott helyet. A hat, ide­gen nyelvet beszélő diák tevé­kenységét nyugdíjas rendőr­tiszt irányítja, akik folyama­tosan jelen lesznek a strand területén, s amennyiben rendellenességet tapasztalnak, azt azonnal jelzik. A parton megelőző jelleggel végeznek járőrözést, ennek célja, hogy Az irodában tájékoztató anyagokat is adnak megakadályozzák a fürdőzők szabadon hagyott értékeinek eltulajdonítását. Ennek érde­kében a visszatérő vendégek figyelmét felhívják értékeik fokozottabb védelmére. Seffer József polgármester érdeklődésünkre elmondta: a vonyarcvashegyi strand terü­lete meglehetősen nagy, a für­dőzők között akadnak óvatla­nok, s persze olyanok is, akik kihasználják az adódó lehető­ségeket. Öreg traktor nem vén... Kü­lsósárd (gyf)- Hagyományteremtő jelleggel, a településen élő Kozma Ferenc ötlete nyomán szervezték meg az öreg traktorok találkozóját a községben. A rendezvényen felvonultatott mintegy harminc jármű közül a legrégebbi 1944-ből való

Next