Zalai Hírlap, 2008. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-01 / 179. szám
2008. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK Falumúzeum, jubileum előtt Augusztusban ünnepli 40. születésnapját (Folytatás az 1. oldalról) A jeles alkalomra meghívták a testvérintézmények képviselőit, a néprajzi múzeum régi dolgozóit, továbbá mindazon zalai falvak küldötteit, amelyek annak idején építményt adtak a Skanzenba. Az érintett települések már készülnek a jubileumra, s ennek jegyében közreműködtek abban is, hogy portájuk megszépüljön a közelgő ünnepre. Önkéntesek bevonásával, a Zalai Falvakért Egyesület segítségével már kora nyár óta takarítottak, festettek, friss sáro-Az évfordulóra új kiállítási kalauz jelenik meg, közel száz színes fotóval illusztrálva zással fedték el az öreg házak sebeit. A hottóiak rendbe tették istállójukat, a kálócfaiak a lakóházukat, a gombosszegi kamra megszépüléséről pedig teskándi kezek gondoskodtak. Kovács Zsuzsa etnográfus azt is elújságolta, hogy újabban hivatali, vállalati közösségek is jelentkeztek önkéntes munkára, amit csapatépítésként fognak fel. A múzeum szakemberei sem tétlenkedtek, több épület zsúpfedése megújult, előrelépés történt, az elektrzrpés hálózat rekonstrukciójában is. A kezdetektől hiányolt csatornázás azonban továbbra is várat magára. Augusztus 20-án 11 órától igazi forgatag várja a közönséget. A meghívott települések saját portáikon rendezkednek be, s hagyományaik mellett mai értékeiket is igyekeznek majd felmutatni. Flotta jóvoltából egyebek közt fahéjas aszalt almát és mézet kóstolhatunk, lópatkolást és bábprodukciót látunk. A kálócfai háznál házi fokhagymás kenyérrel és kaláccsal kínálják a vendéget, a kávásiak lapos pogácsát, perecet sütnek, amit a dalkör nótázása fest alá. Zalalövő néptáncegyüttessel szerepel, Nagykutas dödöllével és egy mesemondó műsorával készül. A kustánszegi kastánál filmvetítés, énekkari produkció, terménykiállítás és ételkóstoltatás lesz. Nemeshetés borkóstolót tart. Budafalóval vontatott tűzoltókocsival rukkol ki, Náprádfa egészséges házi reggelivel várja a betérőket, de eljönnek Lendvajakabfa képviselői is. A 40. évforduló alkalmából új, 48 oldalas, mintegy 100 képpel illusztrált kiállításvezető jelenik meg a Falumúzeumról, ami a magyar mellett angol és német nyelven is bemutatja a néprajzi parkot. A kiadvány nemcsak az építészeti értékeket taglalja, de a paraszti életmód tárgyait is közelebb hozza a látogatókhoz, választ kaphatunk például arra, mi is az a fókla (világító eszköz) vagy a lükü (kölestörő famozsár). KRÓNIKA Aranyat érő nedű ANYATEJ Világnapi rendezvény, hangulatos programokkal Zalaegerszeg (mh) - Augusztus 1. a szoptatás világnapja, ennek apropóján tegnap hangulatos program várta a várandósokat, az édesanyákat és csemetéiket a Napsugár úti óvoda udvarán. A bejáratnál kicsit torlódnak a babajárművek, népszerű a 16 éves múltra visszatekintő rendezvény. Odabent szűrővizsgálat, játszóház, tanácsadás várja a vendégeket, s még a magzati szívhang meghallgatására is mód nyílik. Idén az olimpia jegyében az Aranyat érő támogatás jelmondatot kapta a szoptatás világnapi rendezvény - mondja Tóth Lenke regionális vezető védőnő. - Valóban aranyat ér az anyatej, az első életév legoptimálisabb tápláléka, az ideális testi, lelki, értelmi és érzelmi fejlődés záloga. Az anyukáknak pedig, amellett, hogy fantasztikus élmény, az egészségüket is támogatja, hiszen a tartósan szoptatók körében ritkábban fordul elő a mellrák. A szoptatás mellett a leghitelesebb érv maga az elégedett, büszke anyuka. Ez a dolog is fejben dől el, hiszen az édesanyák 97 százaléka tudná szoptatni a csemetéjét. Ha a várandósok látják, milyen fantasztikusan virulnak az ártyatejjel táplált kicsik, ők is megerősödnek az elhatározásban. A rendezvényen bőven volt erre alkalom. A hat hónapos Szabadi-Horváth Katalin is kizárólag anyatejen cseperedik. Anyukája, Horváth Judit tapasztalatot szerezni jött, hiszen Kati első baba. A hét és fél hónapos Nemes Adorján anyukája, Nemesné Varga Andrea két nagyobb gyermekét is legalább egyéves koráig szoptatta. - Jó érzés találkozni, érezni, hogy sokan Vargák, akik ugyanúgy gondolkodunk az anyatejről - jegyzi meg. Az egészséges babák versenyt ragyogtak a büszke anyukákkal Számos várandós kismama és család fogadta el a védőnők invitálását a hagyományos rendezvényre Két irányban az Ady utcán Hétfő reggel életbe lép az új forgalmi rend a városközpontban Szabó Judit szabo.judit@zh.pk.hu Zalaegerszeg - Hétfőtől kétirányú lesz az Ady utca Kisfaludy utcától Göcseji útig húzódó szakasza. A változtatás célja a Mártírok útja forgalmi terhelésének csökkentése. A Kossuth utca forgalomcsillapításával megnőtt a környező utcák közlekedési terhelése. Az átalakítás nagy vesztese a Mártírok útja, a burkolata már alig bírja a forgalmat. Az önkormányzat a Göcseji út-Mártírok útja csomópontjának átépítésével, a Kazinczy térről a Mártírok útjára kanyarodó sáv meghosszabbításával, valamint a Kosztolányi és Ady utca kétirányúsításával orvosolná a belváros közlekedési problémáit. Első lépésben - hétfőtől - az Ady utca közlekedési rendje változik meg, kétirányúsítják a Kisfaludy és a Göcseji út közötti szakaszát. Ezt követően, októberben elkezdődik a Göcseji út és a Mártírok útja csomópontjának átalakítása. Amíg itt építkezés zajlik, a kétirányú Ady utcán keresztül lehet eljutni a Kertvárosba, mondta Kámán István útépítési és közlekedési csoportvezető. Az Ady utcáról ugyanakkor nem lehet majd balra, a kórház felé kanyarodni. Az átszervezés 36 Ady utcai parkolóhely megszüntetőLesznek kellemetlenségek, de nincs más megoldás, mondta az alpolgármester sével jár. Az üzlettulajdonosok nem örülnek ennek. Biztosan csökken a forgalom, mert a vásárlók nem tudnak megállni az üzlet előtt. Ez mezőgazdasági bolt, innét nehezebb csomagokat is visznek, szükség van tehát a közeli parkolókra. A kapualjba beállhatna ugyan a vevő, de ez sem jó megoldás, mert az ___ épület helyileg védett, az állandó ki-be járkálás sokat rontana az állagán. Azért sem értek egyet az Ady utca kétirányúsításával, mert megnő a forgalom és a balesetveszély, s a lakóknak nem lesz könnyű kikanyarodni a kapukból - mondta dr. Nagyné Marton Zsuzsa üzlettulajdonos. A balesetveszély nem csökken az Ady és Petőfi utca kereszteződésében sem. Itt totovábbra is a Petőfi utcán haladóknak kell elsőbbséget adni, de hétfőtől nem egy, hanem két irányból. Az Ady utcai beavatkozás közlekedési vizsgálatát végző Pannonway Kft. az új forgalmi rend közlekedésbiztonsági hatásairól úgy vélekedett: a csomópontokban hosszabb lesz a várakozási idő, bizonyos irányokba nehezebb lesz kikanyarodni és több konfliktushelyzet adódik, legalábbbis eleinte. A felsorolt aggályok ellenére Tombi Lajos alpolgármester úgy látja: jól döntött a közgyűlés, amikor elfogadta az Ady utcai változtatásokra vonatkozó javaslatát. Lesznek nehézségek és kellemetlenségek, mondta, de a belváros közlekedési gondjaira jelenleg nincs jobb megoldás. Harmincezer ember lakik a Landorhegyen és a Kertvárosban, akiknek át kell jönniük a belvároson ahhoz, hogy elérjék a munkahelyeket, illetve a város másik végén található nagykereskedelmi egységeket. A belvárosban négy utca áll rendelkezésre ehhez: a Mártírok, Ady, Kossuth és Kosztolányi. Ezeken az utcákon négy sáv megy északi irányba, délre azonban, a Kertváros felé csak kettő, ezek közül is az egyik a forgalomcsillapított Kossuth utcán. Még nehezebb lesz a déli irányú közlekedés, ha elkezdődik a Göcseji Mártírok csomópont átalakítása. Az északi és déli irány kiegyenlítésére egyetlen gyorsan kivitelezhető megoldás kínálkozott, az Ady kétirányúsítása. Döntöttünk a Kosztolányi utca kétirányúsításáról is, de az jóval hosszabb időt vesz igénybe - mondta Tombi Lajos. Zajlanak az előkészületek, többek között a jelzőtáblák cseréje Szoptatási mutatók Zalaegerszegen tavaly 530 újszülött jött a világra, közülük 300 féléves koráig kizárólag anyatejen cseperedett. Ennél azonban többen szoptattak, hiszen egyéves korig mintegy 350 csecsemő részesedett az értékes nedűből, amellett, hogy már más táplálékot is kapott. Mindez különösen annak fényében biztató, hogy 10 éve még csak az anyukák 24-27 százaléka választotta féléves korig kizárólag a szoptatást. Augusztusban több égi „csodát" láthatunk Ma délelőtt részleges napfogyatkozás lesz Zalaegerszeg (pgy) - Derült égbolt esetén részleges napfogyatkozást figyelhetünk meg ma délelőtt. Mielőtt azonban a magasba emelnénk tekintetünket, gondoskodjunk szemünk védelméről. A nyár utolsó hónapjában többféle égi csodával is találkozhatunk, ma részleges napfogyatkozás tanúi lehetünk 10.03 perctől 11.30-ig, legalábbis tiszta égbolt esetén. A Hold részben, 16 százalékban fedi el a napkorongot. A látvány lehetősége az égre vonzza a tekintetet, ám ez veszélyt rejt magában - mondta Bánfalvi Péter, a TIT Öveges József Ismeretterjesztő Egyesület elnöke, a Vega Csillagászati Egyesület elnökségi és a Magyar Csillagászati Egyesület tagja. - A jelenséget csak arra alkalmas napszűrővel vagy legalább 12-es számú hegesztőszemüveggel szabad megfigyelni. Minden más sötétítő technika veszélyt jelent a szemre, ha távcsővel pillantunk fel, az is károsodást okozhat. Megoldás lehet, ha egy kartonra tűvel lyukat szúrunk és azon át vetítjük a jelenség képét a tenyerünkre vagy másik lapra. Napfogyatkozás akkor jön létre, amikor a Föld körül nyugatról kelet felé keringő Hold a Nap előtt halad el. Noha központi csillagunknál 400-szor kisebb, ám 400-szor közelebb van, így látszó átmérőjük azonos. A jelenség Szibéria, Mongólia és Kína egyes területein teljes napfogyatkozásként zajlik le. Azt, hogy a részleges fogyatkozás milyen arányú, a teljesség sávjától való távolság befolyásolja. Augusztus a „csillaghullás” ideje is, ám idén a 12-13- án esedékes meteorraj feltűnésének élményét rontja az éppen növekvő fázisban lévő Hold égboltot besugárzó fénye. Azért persze érdemes lesz éjfél után az égre nézni. Később, 16-án 21.35-kor kezdődik és éjfél után, 00.44- kor ér véget egy 81 százalékos részleges holdfogyatkozás. E jelenség nem fenyegeti a szemlélődőt, mivel a Napénál sokkal kisebb a fénye, így kézi látcsővel is nyomon követhető, amint a Föld árnyékfrontja áthalad a nagyobb krátereken. E csodát is akkor élvezhetjük, ha derült idő lesz. A délelőtt várható látvány komoly veszélyt is rejt magában ZALAI HÍRLAP *3 RÖVIDEN Zala megye NYUGAT-PANNON EURÉGIÓ Zalaegerszeg Nagykanizsa Utoljára parádéznak Gyenesdiás (vl) Szombaton 18 órakor immár hatodik s egyben utolsó alkalommal indul útjára a Gyenes Parádé, ezúttal a megszokottól eltérően, mindössze egy autóval. A diási strandtól a keszthelyi pavilonsoron át a kiindulópontra viszszatérő Tátrán az elmúlt hat esztendő szervezői, házigazdái foglalnak majd helyet, így véve búcsút a nagy sikerű rendezvénytől. Az autó alá került a lába Nagykanizsa (ng) Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Nagykanizsán a Balatoni úti benzinkútnál. A boltból kilépő 55 éves asszony az úttest felé indult el, ám amikor odaért, megállni elaídjáik,majd hátralépett. Ekkor szerencsétlenségére épp az őt kikerülő Ford Fiesta személygépkocsi alá került a lába. A balesetben a gyalogos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrkapitányságon vizsgálatot indítottak a történtek tisztázására. Tuningautók a falu főutcáján Keménfa (se) - Szombaton falunapot tartanak a településen. A program délben szentmisével kezdődik, majd fél kettőkor a Mesék Mátyás királyról rajzpályázat munkáiból nyílik kiállítás a kultúrházban, fél háromkor tuningautók vonulnak fel a főutcán. Ügyességi versenyek, kulturális programok színesítik a napot, ami bállal zárul. Hirdetés CORNLE-p*1“*41“ 2008. július 31-i árfolyam Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 1. Tel.: 92/328-770 Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 227,0000 233,9000 CHF 138,2000 143,2000 GBP 286,3000 298,3000 USD 144,0000 149,9900 Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. sz (Centrál Hotel mellett) | Tel.: 93/311-461 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Közületeket is kiszolgálunk! NYITVA: minden nap 8-21-ig