Zalai Hírlap, 2008. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-16 / 217. szám
Lakossági telefonos hirdetésfelvétel 06-40-949-459 (helyi tarifával, csak vezetékes készülékről) hétfőtől csütörtökig 8-20 óráig, pénteken 8-18 óráig, vasárnap 10-14 óráig hívható IDŐJÁRÁS CSÜTÖRTÖKIG „OKTÓBER” NÉVNAP Minden kedves EDIT nevű olvasónknak boldog névnapot kívánunk! Jó reggelt Zala megye! Fogadni mernék, az egy bizonyos koron túl lévő férfiak harmadik (a szex és a foci után következő) kedvenc beszédtémája a katonaság során szerzett élmények. Az ifjabb generáció a sorkatonaság megszűnte miatt erről mit sem tudhadhat. Mondhatnánk, szerencsére, hiszen az eleinte 24 hónapot kitevő, majd a folyamatosan rövidülő katonaidő teljesen feleslegesnek tűnik. Mert azt senki sem gondolta komolyan, hogy azokkal a harci eszközökkel, amelyeknek talán harmada ha képes lett volna elindulni, háborút nyerhettünk volna bárki ellen. De emlékezni azokra az évekre, a fiatalságra akkor is jó. Gyuricza Ferenc gyuricza.ferenc@zh.pk.hu 0 VÉLEMÉNYVONAL Biztonságosnak érzi lakóhelyét? A ZV 06-91 -33-10-33 Üzenetét ZV (szóköz) jellel kezdje! MEGKÉRDEZTÜK Menni? Maradni? Zalaegerszeg (haa) - Feloszlatja-e önmagát a parlament, vagy érvényesül a papírforma, és folytatják munkájukat a képviselők? - ez volt az első őszi ülésnap legizgalmasabb kérdése. Mi a megyeszékhelyi járókelőktől érdeklődtünk tegnap: ha rajtuk múlna, ők milyen sorsot szánnának az Országgyűlésnek. - Szerintem nem kellene feloszlatni a parlamentet, mert ha más összetételben alakul újjá, az sem lenne jobb, határozottabb - kezdte válaszát a zalaegerszegi Cserkúti Istvánna. Hozzátette: így bizonytalan helyzet alakulna ki, és az érdemi munka biztosan leállna egy időre. Egy szakértőkből álló kormány felállítását viszont nem tartaná rossz ötletnek, mondta végül. (Továbbiak a 4. oldalon.) Cserkuti Istvánnál - Más öszszetételben sem lenne jobb Czigány Eleknél - Előrehozott választást javaslok Kezdőrúgás Június és július legszebb zalai lánya végezte el az Andráshida-Gelse meccs kezdőrúgását. 4. oldal Zalaegerszeg-Lenti-Zalalövő 2008. szeptember 16., KEDD - 64. évf. 217. sz. - Ára: 75 Ft (éves előfizetőknek 54 Ft) - www.zalaihirlap.hu Részletek az utolsó oldalon!A béke szigetei? SZÁMOK Bűnügyi szempontból jól áll két nagyvárosunk Arany Gábor arany.gabor@zh.pl.hu Zalaegerszeg - Biztonságosabb élni a nyugati végeken, mint az ország többi pontján, erre a megállapításra juthatunk, ha az elmúlt év adatait szemezgetjük. Minap a HVG közétette az egységes nyomozóhatósági bűnügyi statisztika megyei jogú városokra vonatkozó 2007-es adatait. Ez alapján úgy látszik, Zalában nincs mitől tartanunk. Az ismertté vált bűncselekmények alapján az utolsó helyeket sikerült megszerezni a megyék közül. Leggyakrabban vagyontárgyainkat érték támadások, ez az esetek kétharmadát teszi ki. Ezen belül 57 százalékot képviseltek a lopások, 25 százalékot a betörések. A személy elleni bűncselekmények aránya alig 4 százalék volt. A hetilap összehasonlításából kiderül, hogy rablásból például tavaly Nagykanizsán egyet sem regisztráltak, Zalaegerszegen is csak négy került a statisztikába. Ehhez képest a másik végponton, Miskolcon 175 ilyen bűncselekményt követtek el. Nem panaszkodhatunk a lakásbetörésekre sem, e téren a 63 ezer lakosú Érd vezet, itt ebből 188-at jegyeztek fel. (Írásunk folytatása az 5. oldalon azonos címen.) Munkában a bűnügyi technikus. A zalai megyei jogú városokban tavaly felderített bűncselekmények száma alapján kijelenthető, szűkebb pátriánk az ország biztonságosabb szegletéhez tartozik Köpés, ütés, nincs feljelentés Zalaegerszeg (ag) - Az a férfi leköpött, ismerősömet arcul ütötte, ezért nem igaz, hogy csak szóváltásra került sor - tolta elém a múlt pénteki újságot az ősz hajú nő. Lapunk pénteki számában írtunk a szeptember 6-i Eötvös utcai konfliktusról. Akkor a rendőrség tájékoztatása alapján azt közöltük, hogy gárdisták és romák között alakult ki szóváltás, aminek a rendőrség megjelenése vetett véget. - Szombaton délután esküvőről igyekeztünk hazafelé - kezdte. (Egyebek a 3. oldalon azonos címen.) Gobelin zsinagóga Elsőnek a 2004-ben épp 100 éves zalaegerszegi templom képe született meg. 7. oldal Ingyenes oltás Ingyenes lesz a pneumococcus védőoltás minden két év alatti kisgyermek számára. 11 alilal Uniós központ az innovációnak Budapest (mti) Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EITI) megalakulása és budapesti központtal történő munkakezdete nagy sikere Európának és Magyarországnak is - mondta a kormányfő. Nem újabb tudományos akadémiát vagy újabb tudományos központot építünk, hanem közös európai tudományos-kutatási hálózatot, a kapacitások jobb kihasználása érdekében - emelte ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az EITI hétfői alakuló ülésén a Magyar Tudományos Akadémia épületében. Mint mondta, lehetőséget teremtenek az intézettel arra, hogy a mainál jobban működő európai hálózat jöjjön létre, és arra, hogy az egyes intézmények jobban szakosodjanak, partnert találjanak. Leszögezte: az a cél, hogy a kutatásfejlesztési munka európai együttműködését Magyarországról szervezzék, a mainál hatékonyabb módon. Mágnesként vonzhatja majd a tehetségeket az intézet, mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Budapesten, az intézet igazgatótanácsának alakuló ülésén. (Folytatás Referencia... címmel a 2. oldalon.) o i/i •Q oi/i •o o u. H5 Barroso EB-elnök a Magyar Tudományos Akadémián Maradt a parlament SZAVAZÁS A feloszlatás nem kapott többséget Budapest (mti) A képviselők nem szavazták meg az Országgyűlés feloszlásáról szóló MDF-es indítványt; a javaslatot 171 -en támogatták, 204- en ellenezték. Ahhoz, hogy a parlament feloszlassa önmagát, a jelen lévő képviselők több mint felének igen szavazatára lett volna szükség. Speciális támogatást vezet be a kormány a távfűtéses lakásban lakók számára, figyelembe véve, kinek milyen a szociális helyzete - jelentette be Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásában. A kormányfő szerint „oda kell fordulni a különböző energiacégekhez”, és tőlük kell hozzájárulást kérni. Mint mondta, a Robin Hood-adóra szükség van, mert több tízmilliárd forint kell a panellakásokban élők támogatásához, akik kétszer annyit fizetnek a fűtésért, mint az egyéni fűtést használók. (Folytatás Számszerű... címmel a 2. oldalon.) Szüreti akciók KALÁKA Fennmarad a hagyomány Varga Andor varga.andor@zh.plt.hu Szombathely- Nemrég még egyszerűen csak a szüret, ám harmadik éve már a szőlőszedéshez kapcsolódó munkaügyi ellenőrzések ideje is szeptember és október. Az országban mindenütt terveznek ilyen akciókat, s a zalai felügyelők munkatervében is szerepelnek a szüreti ellenőrzések - tudtuk meg dr. Virágh Norberttől, a Nyugat-dunántúli Munkaügyi Felügyelőség igazgatójától. Mint elmondta: az előző két évben ellenőrzés alá vont szüretek nagyjából feléről bizonyosodott be, hogy az ottani „brigádok” kalákában, avagy rokoni, illetve baráti kapcsolatok alapján, szívességből szedték a szőlőt - míg a fennmaradó ötven százalékban feketefoglalkoztatást lepleztek le. - A szüreti ellenőrzésekkel feleslegesen gerjesztett pánikhangulat kezd kibontakozni - fogalmazott az igazgató, kiemelve: a hatóságnak nem célja felszámolni a kalákák évszázados hagyományát. (Folytatás A fekete... címmel a 3. oldalon.) Érvénytelen szerződés Eger (mti) A bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a Heves Megyei Önkormányzat határozatát, amely a Hospinvest Zrt.-t nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé. Az indoklás szerint a Hospinvest pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak. Ezáltal nem volt megállapítható, a cég számláján van-e sorbanállás. (Folytatás kiírásról... címmel a 2. oldalon.)