Zalai Hírlap, 2009. március (65. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-02 / 51. szám
2009. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ Polgárőrök értékelő közgyűlése Zalaegerszeg (adzs) - Az ismertté vált bűncselekmények száma tavaly majd' kétezerrel csökkent a megyében. Ebben szerepe van a 6453 zalai polgárőr áldozatos munkájának is. Noha, a polgárőrök nem járnak el hatóságként, önkéntes munkájuknak a bűnözés visszaszorításában érzékelhető hatása van. Kevés pénzből - idén 450 millió forint, pályázat útján elnyerhető állami támogatásból - gazdálkodnak. A zalaiak negyven autóval rendelkeznek, telefonos infrastruktúrájuk most fog javulni, internetes elérhetőségük alakulófélben, oktatási bázisaik ezután épülnek ki, mégis nagy hasznot hajtanak a települések közösségeinek. Szombaton a megyei rendőrkapitányságon tartott értékelő közgyűlést a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége (elnök Gáspár Kálmán), melyen részt vett Szatmári Gyula, a Magyar Polgárőr Szövetség elnökhelyettese és Szukics Ferenc rendőrezredes is. Az összejövetelen szó esett a szervezet tavalyi, a közterületi bűnözés megelőzésének terén, elért eredményeiről a vagyon és a közrend elleni, valamint a közlekedési bűncselekmények száma csökkent. Bűnmegelőzési járőrözéssel több mint 300 ezer órát töltöttek, javarészt olyan településeken, ahol nincs állandó rendőri jelenlét. 2008-ban felállították az ügyeleti szolgálatot, ennek finomítása zajlik az idén. Mindezzel a lakosság biztonságérzetének javítását igyekeznek elérni, az itt élők visszajelzései pozitívak is. A szervezet legutóbbi sikere, a Kerka Mente Polgárőr Egyesület a Zala Megyei Közgyűléstől elnyerte a Zala Megye Közszolgálatáért díjat. Bagót elküldik Zalaegerszeg (adzs) A Hevesi Sándor Színház igazgatója, Stefán Gábor nem újítja meg Bagó Bertalan művészeti vezető szerződését, így az július 31-én lejár. A direktor érdeklődésünkre elmondta, úgy látja, új, közönségbarátabb művészeti irányra van szükség a bérleteladások csökkenése miatt, mivel az állami támogatás mértéke a jövőben a nézők száma függvényében változhat. Bagó Bertalan nem kívánt nyilatkozni. KRÓNIKA Tavaszt idéző bemutató AGRÁRKIÁLLÍTÁS A fejlődést, a helyi értékek megőrzését szolgálja Kelemen Valéria kelemen.valeria@zalaihirlap.hu Szepetnek Megalakulása óta kiemelt feladatként kezeli vállalkozásélénkítő és agrárprogramját a Mura Menti Nemzetiségi Területfejlesztési Társulás, mely a hét végén rendezte meg hagyományos tavaszi vásárát. A Királyi Pál ÁMK vásárcsarnokká avanzsált tornaterme és udvara biztosított helyszínt a XIV. Szepetneki Kiállítás és Vásár kétnapos programjának, melyet szombat délelőtt dr. Gárdosi Péter FVM-főosztályvezető nyitott meg a nagyközönség előtt. - A magyar agrárium a nemzetgazdaság meghatározó része - hangsúlyozta, hozzátéve: mindennél beszédesebb, hogy a társulás minden tavasszal megrendezi a térség fejlődését és a helyi értékek megőrzését is szolgáló vásárt, mely uniós ismeretek átadásával is segíti a kistérség agrárszakembereit, őstermelőit. A Horvát Köztársaság Gazdasági, Munkaügyi és Vállalkozási Minisztériuma részéről Darko Horvat miniszterhelyettes mondott köszöntőt, kiemelve a határon átnyúló kapcsolatok jelentőségét, majd a vásárdíjak átadása következett. A színvonalat jelzi, hogy a 28 kiállító harmada - Herman Edit murakeresztúri keramikus, a nádudvari KITE Zrt., a kanizsai dr. Kustán László méhész és Gelencsér László bádogos, az eszteregnyei Pannon Pellet Kft., a kistolmácsi Sava-Borsfa Kft., Hácskó Imréné, Dulics Margit, Lukács Mónika lenti kézművesek, a Donja Dubravai Kamara - vásárdíjat kapott. - A korábbi vásárok mindegyikén itt voltam, így nekem elhihetik: ilyen színvonalas még egy sem volt - hallhattuk Porkoláb Lajosnétól. - A Zalai Hírlapban olvastam a vásárról, s kifejezetten azért jöttem, hogy ezt a motorfűrészt megvegyem -árulta el a nagyradai Kozári Árpád, hozzátéve: tűzifa aprításához kell. - Első alkalommal vagyunk kiállítóként a vásáron, így nagy öröm, hogy kiérdemeltük a Zala Megyei Agrárkamara vásári díját - mondta a vágott és darabos savanyúságokkal foglalkozó Sava- Borsia standján Németh Krisztina, aki a Szabó család egyéni vállalkozásában dolgozik. - Vödrös és üveges termékeink között a kissé édeskés svéduborka a sztár, míg a férfiaknak a csípős cseresznyepaprikát keresik. A pikáns savanyúságokon kívül többek közt ajvárt, tökmagolajat és céklalevet (a Donja Dubrava Kereskedelmi és Agrárkamarája standján), gesztenyés és krémmézet (a közönségdíjat is kiérdemlő dr. Kustán Lászlónál), házi készítésű lekvárokat, vetőmagokat, fémhordókat, szőtteseket és kerámiákat, pellettüzelő berendezéseket, kisgépeket és kerti traktorokat láthattunk a tegnap este zárult vásárban. Huszonnyolc kiállító mutatta be portékáit egyharmaduk vásárdíjat kapott A térség fontos terméke a méz, amely ezúttal is számos változatban volt jelen a kiállításon, s természetesen meg is lehetett kóstolni Milliók Zalaegerszeg (adzs) - A 17. regionális cserenapot tartották tegnap a zalai érem- és bélyeggyűjtők az SZMK-ban. A hazaiakon kívül burgenlandi, szlovéniai, horvát vendége is akadt a találkozónak. Tóth Jánossal, a hatvanas évek óta működő zalai éremgyűjtő egyesület vezetőjével sétáltunk az asztalok között, keresve a jelenleg talán legértékesebb darabot, az 1992-ben kibocsátott arany Szent István százezrest, de hiába. Pedig, mint mondják, 450 ezer forintért cserél gazdát mostanában. Keresettek a XIV-XV. századi tallérok, egy-egy héz az asztalokon százezer forintot is megér. A fő István elmondta, két ritka daattrakciókon túl láttunk kinder- rab árából már világ körüli úttojás-figurákat is, egyik meg- ra lehet indulni. Legközelebb szállottjuk, az egerszegi Bor szeptemberben lesz cserenap. Tóth János, az egerszegi éremgyűjtők titkára egy 1632-es Lipót-tallért mutat. Több százezer forintért cserélhet gazdát corner»*""«“ 2009. február 27-i árfolyam Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 1. Tel.: 92/328-770 Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 294,0000 303,5000 CHF 196,0000 204,9900 GBP 327,5000 341,5000 USD 230,000 239,9900 Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. (Centrál Hotel mellett) Tel.: 93/311-461 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Közületeket is kiszolgálunk! NYITVA: minden nap 8-21-ig Hirdessen, hogy üzlete sikeres legyen! Megőrizve agrárjellegét A szepetneki ÁMK két napon át a mezőgazdasághoz kapcsolódó kiállítókkal, kézműves standokkal, szakmai előadásokkal és kistérségi borversennyel várta az érdeklődőket. A szervező Mura Menti Területfejlesztési Társulás a kistérség kereteit túllépő vidékfejlesztési kerekasztal-beszélgetéssel az információk átadására és a határon átnyúló együttműködés erősítésére is lehetőséget biztosított, miközben az a törekvése, hogy megőrizze a kiállítás mezőgazdasági jellegét, ismét megnyilvánult. Többségében olyan kiállítókat fogadott, akik tevékenysége kapcsolódik az agráriumhoz. ZALAI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Zalaegeszeg Nagykanizsa • Zala megye NYUGAT-PANNON EURÉGIÓ Szabadegyetem szülőknek is Csömödér (gyf) - A Nap arca - Gyermekrajzok a személyiség tükrében címmel Molnár V. József néplélekrajz-kutató tart előadást szerdán délután fél kettőkor a csömödéri általános iskolában. A helyi óvoda által szervezett program a szülőknek és pedagógusoknak szóló szabadegyetem keretében kerül megrendezésre. Tarlótüzet oltottak szombaton Pusztamagyaród (adzs) Szombaton kora délután riasztották a zalaegerszegi tűzoltókat a községből, ahol egyhektárnyi aljnövényzet égett. A helyszínre három szerkocsival érkeztek a tűzoltók, akik rövid időn belül megfékezték a lángokat. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják. Nem egymással versenyeznek Bükfürdő (mti) Sajátos „lakosságcserére” szánta el magát Vas megyében Bükfürdő és Sárvár, egyes napokon a két település lakói féláron juthatnak be egymás gyógyfürdőibe - jelentették be szombaton Bükfürdőn a két gyógy- és wellness-fürdő vezetői. Hirdetés Hamarosan újra Topaukció, a nagy online árverés! Figyelje lapunkat és online r oldalainkat az aukció részleteivel, és az aukciós r termékekkel! Több mint egy gyógyszertár! jeletfi Az elérhető egészség /alaegors/.eg. 11 SO, 8900, Sport u. I. tel.: 00 02 511 \\l Nyitva tartás: 11-10: 920 h, S/: 9 Mh www.gyogyverpont.hu