Zalai Hírlap, 2010. december (66. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-01 / 279. szám
2010. DECEMBER 1., SZERDA Londoni gyűjtés zalaiakkal London (hv) - Három fiatal nő szervez segélykoncertet Londonban a kolontári és devecseri iszapkatasztrófa károsultjai számára. Közülük ketten is zalai származásúak. Páka Kata szervező hívta fel a figyelmünket a rendezvényre. Bár már hat éve él Londonban, a balti származású lány figyelemmel követi szülőhelye és közvetlen környezete híveit, így aggódva tapasztalta, milyen pusztítást végzett a vörösiszap onnan nézve nem is túl messze Zala megyétől. - Amikor először hallottam róla, rögtön az jutott az eszembe, hogy én is egy kis községben éltem, hasonlóban, mint a két szennyezett falu, s egyszer minket is kiköltöztettek a házainkból. Akkor nagyon jó volt, hogy sokan jöttek segíteni nekünk - mondta el Kata, aki egyébként hirdetési ügynökségnél dolgozik Angliában. A három szervező - Kata mellett Sálló Gyöngyi és Nora Leskowsky - mindent önerőből, brit és magyar támogatók segítségével rendezett meg. - Gyöngyi énekes, ő figyel a rendezvény zenei vonalára. Kétszáz néző megjelenésére számítunk. December másodikán, csütörtökön fél nyolcas kezdéssel Londonban a The Luminaire szórakozóhelyen tartják a jótékonysági koncertet, amelyen fellép az Urban Foxes, Gyöngyi & Jeff C unplugged, AID, Angela Blacklaw, Dj Drisan és a zalaegerszegi Majestik Dj is. Vezető kórház lehet egészség A tervezet nagytérségi szerepet szán a megyei kórháznak (Folytatás az 1. oldalról) Az új szakmai ellátási térképen - amely az egészségügyi mellett földrajzi, közlekedési szópontokra is figyelemmel van - az alábbi vidéki városok, illetve kórházaik szerepelnek nagytérségi vezető szerepkörben: Debrecen, Miskolc, Szeged, Győr, Pécs és Zalaegerszeg. A terv szerint a zalai kórház megyénk betegein túl vasi, veszprémi és somogyi páciensekkel is számolhat majd, elsősorban a közlekedési szempontból felénk tendáló részekről. Az elképzelés ellen Vas megye máris tiltakozott, hiszen a koncepció a szomszédos megyét két részre osztaná, egyik fele a győri, a másik pedig az egerszegi nagytérségi ellátó központhoz tartozna. Manninger Jenő, a megyei önkormányzat elnöke erre reagálva leszögezte, a vezető kórházi szerep nem járna együtt a térség többi kórházának elsúlytalanításával. Nem az a cél, hogy a többi megyei kórház elsorvadjon A terv nem azt jelenti, hogy a vezető kórház ural minden szakmaterületet, nem az a cél, hogy a többi megyei kórház elsorvadjon. Zalaegerszeg jó esélyt kap arra, hogy több „A” típusú, tehát magas szintű ellátást végezzen, egyebek közt például a szívsebészet és a kardiológia területén, ahol már bizonyított. Ugyanakkor az onkológiában továbbra is Szombathely nyújtaná a legmagasabb szintű szolgáltatásokat, hiszen e terület az ő erősségük. A terv erénye, hogy koncentrálja a kiemelkedő szakmai igényű ellátásokat, így a fejlesztési forrásokat hatékonyabban osztja el. Összességében nyilván erősödne Zalaegerszeg szerepe az átrendeződés hozadékaként, ami örömteli, így a megyei önkormányzat támogatja az elképzelést. Kiemeli, hogy az új földrajzi felosztás az emberek valós szükségletein, szokásain, az életszerű betegutakon alapul. Ma is úgy van, hogy Csurgóról a kanizsai kórházba járnak, Tapolca környékéről pedig Keszthelyre, s a jövőben tovább erősödnek az ellátásszervezés tapasztalatokon alapuló vonásai. Zalaegerszeg nagytérségi szerepe mellett szól földrajzi elhelyezkedése is, hiszen Győr és Pécs között valahol félúton található. Vita nyilván lesz még a tervezetről. A Semmelweis-tervbe foglalt új koncepció a progresszivitás elvén indítaná újra a magyar egészségügy működését, a betegutak újragondolását, rendezését, a területi ellátási kötelezettség áttekintését ígéri. Ennek szellemében az országot 1-1,1 millió lakosonként 9 nagy ellátási körzetre osztanák, amelyben ötszintű betegellátási modellt alakítanak ki. Ezeken a területi egységeken belül lennének városi és megyei kórházak, nagytérségi, valamint országos szakmai központok. Létrehoznák az Állami Egészségszervezési Központot és az ehhez tartozó nagytérségi egészségszervezési igazgatóságokat is, melyek feladata, hogy megszervezzék a betegek irányítását a rendszerben és összehangolják a kórházak kapacitásait. Szívműtét a megyei kórházban. Egerszeg mellett szólnak a szívsebészet és a kardiológia eredményei is „Rát" helyett bérpótló Változnak a közcélú munkavégzés és a támogatás szabályai Zalaegerszeg (haa) Átalakítja a kormány a közfoglalkoztatási rendszert: január elsejével megszűnik az Út a munkához program, és (a minap benyújtott törvénycsomag alapján) új feltételekkel támogatják majd a tartósan munkanélkülieket. Eszerint megszűnik a rát (rendelkezésre állási támogatás) kategória, helyét a bérpótló juttatás veszi át, de ez csak azoknak jár majd, akik az évben legalább 30 nap munkaviszonyt szereznek, illetve akik rendben tartják lakókörnyezetüket. A megyeszékhelyen közfoglalkoztatást szervező önkormányzati cég, a Kontakt Humán Nonprofit Kft. igazgatóját, Aradi Gusztávot a várható változásokról kérdeztük. - Egyelőre én is a sajtóból és szakmai konferenciákról tájékozódom, de mivel januári hatálybalépésről van szó, várhatóan december közepén megjelenik a végrehajtási rendelet, a konkrétumokat tehát hamarosan megismerjük. Az eddigi információk szerint a munkaügyi kirendeltségeknél pályázhatnak majd azok az önkormányzatok vagy önkormányzati cégek, amelyek közcélú munkást szeretnének foglalkoztatni. Ezután nem lehet tehát „automatikusan” lekérni az államtól a bérköltség 95 százalékát. Új elemként vállalkozások is pályázhatnak, az ugyanis a cél, hogy mielőbb visszatérjenek az elsődleges munkaerőpiacra a közfoglalkoztatottak, s így kikerülhessenek a támogatott munkasegély-támogatott munka körforgásból - fogalmazott Aradi Gusztáv. A szakember szerint a 30 nap munkaviszony megkövetelése pedig azért lehet ösztönző, mert sokan minden felajánlott közcélú munkát elutasítottak eddig, ám aki így tesz, elesik az anyagi támogatástól. (Ennek összege egyelőre nem változik, azaz 28 500 forint lesz havonta a segély). Az önkormányzatok tavaszig felülvizsgálják a jelenlegi rárosok jogosultságát. Akinél megállapítják, hogy maradhat a rendszerben, annak szorosabban együtt kell működnie a munkaügyi kirendeltséggel és a foglalkoztatóval. Kérdés ugyanakkor, hogy tudnak-e az önkormányzatok vagy magáncégek legalább 30 napnyi munkát adni minden érintettnek. Amúgy a szigorítások hatására a munkakedv folyamatosan nő az utóbbi időben, ám azokkal ezután is probléma lesz, akik felveszik a munkát, aztán kiíratják magukat táppénzre. Az önkormányzatok tavaszig felülvizsgálják a jelenlegi rárosok jogosultságát A Kontakt Humán Kft-nél tegnap járt le az ügyfelek egy részének munkaviszonya, persze többeket decemberben is foglalkoztatnak KRÓNIKA Lezárták a projektet Nagykanizsa (sza) Az érintett intézmény Erdész utcai központi képzőhelyén tegnap rendezték meg a „Nagykanizsa és térsége TISZK infrastrukturális feltételeinek kialakítása” című projekt záró rendezvényét. A megjelenteket Merksz Andor, a Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte, majd tájékoztatást kaptak az Európai Unió által támogatott program kétéves időtartamának részleteiről. Ezután a, megvalósításban szerepet kapott szakcégek tartottak előadásokat az általuk beszállított innovatív eszközökről. Ingyen parkolás ajándékba Keszthely (sj) Egyfajta karácsonyi ajándéknak is tekinthető, hogy december közepétől év végéig nem kell fizetni a parkolásért a Balaton-parti városban. Idén második alkalommal él majd ez a kedvezmény, december 13-tól egészen január elsejéig ingyenes lesz a várakozás, a város egész területén. Az erről szóló határozatot, a parkolási rendelet módosítását még októberi ülésén fogadta el a képviselő-testület, úgy döntve: „Hivatalos ünnepnapokon, illetve advent második szombatja és december 31. között a díjszedés szünetel.” Az intézkedéssel egyébként a karácsonyi vásárlást kívánja könnyíteni, s a belvárosi üzletek kereskedelmi forgalmának fellendítését szeretné elősegíteni a város vezetése. Bolti tolvaj Nagykanizsa (ng) - Tapétát akart lopni a tolvaj hétfőn délelőtt egy kanizsai áruházból, de lebukott, az 5600 forint értékű portékát már nem tudta fizetés nélkül elvinni. A rendőrök a férfit előállították és eljárást indítottak ellene. cott&Laas 2010. november 30-i árfolyam Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. (Centrál Hotel mellett) Tel.: 93/311-461 www.cornergroup.hu Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás CHF 212,0000 219,9900 EUR 279,0000 287,4900 GBP 330,0000 343,5000 HBK 36,4000 39,9500 USD 212,5000 219,9900 Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 1. Tel.: 92/328-770 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Közületeket is kiszolgálunk! NYITVA: minden nap 8-21 -ig Mindkét zálogházunkban 10-20% vásárlási kedvezmény Zalai Hírlap hűségkártyával! hiszen az Országgyűlés csak tavasszal tárgyalja, de úgy ítélem meg, jó esélyekkel indulunk. Remélem, nem válik presztízskérdéssé az ügy, az ellátás hatékony megszervezése ennél fontosabb. további képek, információk zalai hírlap. nyezte, melyeket mesterségesen kellett pótolni, így lopódzott be a szintetikus anyagok sokasága az élelmiszer-előállításba. Hirdetés A táplálkozás és a környezetvédelem közös aspektusai - Orbán Péter hanem a megszokott, irányított módon kínált élelmiszereket fogyasztanak, a saját és környezetük egészségének idő előtti romlását siettetve. Az iparszerű gazdálkodásban előállított élelmiszereket vegyszerekkel kezelik, s amelyek fogyasztása a kötelező várako-zási időn túl is károsan hathat az emberi és a környezet egészségére. Az ipari élelmiszerek gyártói és a befolyásuk alatt tartott hivatalos szervek azzal érvelnek, hogy a szermaradék lebomlik, mire az a fogyasztóhoz kerül, aminek ellentmondanak a közelmúlt élelmiszerbotrányai. Az élelmiszertermelés az emberi élet alapja, nagyobb jelentőséggel bír annál, mint amit a mindennapi ember e folyamatról gondol. Táplálékunk a környezetünkből származik, a meggondolatlan emberi tevékenység veszélyeket rejt magában az élelmiszer-termelés biztonságára. Az ember a környezeti elemeket használja, ha azok szennyeződnek, az megjelenik az élelmiszerekben, de legalábbis hatással van az előállított termékekre. A XX. századig az élelmiszer-termelés része volt az akkori ember mindennapjainak. Ismerték a természetben zajló folyamatokat, azokat a maguk javára használták, de nem alakították át erőszakosan és visszafordíthatatlanul azt a környezetet, amelyben éltek. A XX. századi háborúk környezetszennyezése, a háborúk nyomán jelentkező élelmiszerhiány és egyes tőkés vagy ideológiai csoportok profitéhsége, hatalomvágya, egyre több élelmiszer előállítására ösztönözték a mezőgazdaságot. Az intenzív élelmiszertermelést konzerválta az ágazatban megjelent befektetői tőke és az érdekeit kiszolgáló, időközben kialakult tömegtájékoztatás. A mai fogyasztó korunk mindenhatójaként tekint a médiára, amely eszközeivel minden lehetséges módon befolyásolja és egyre nagyobb, - a legtöbb esetben fölösleges fogyasztásra ösztönöz. Míg a ruha amelyet hordunk, „megmutatja" gazdáját, addig az asztalra kerülő élelmiszerek alkalmatlan eszközei a hivalkodásnak. Az élelmiszer-fogyasztási szokások nem alakítottak ki státuszszimbólumokat, így a társadalom többsége nem tekinti követendő példának a környezettudatos fogyasztói magatartást. Az élelmiszer- előállítás által okozott környezetvédelmi problémák távolinak tűnnek az egyes fogyasztótól, az élelmiszerek által kiváltott betegségek pedig mindig „másokat" betegítenek meg, így az emberek nem törődnek az élelmiszerek eredetével és környezetükre, egészségükre gyakorolt hatásaival, amelyben bebizonyosodott, nem tartották be a kötelező várakozási időket. Az élelmiszerek utólagos laborvizsgálatainál a kijuttatott szer „maradékát" keresik, de mi van akkor, ha az adott vegyület a keresett formában nem, hanem a kémiai reakcióban átalakulva más - esetleges reakciómaradékot meg akarnánk vizsgálni. Adódik a kérdés, miért ilyen magas manapság a különböző civilizációsnak tekintett beteg emberek aránya? Ha környezetkímélő módon előállított élelmiszert fogyasztunk, akkor vigyázunk az emberi egészségre, ha növényvédő szerrel kezelt ételeket eszünk, akkor a mérgek lerakódhatnak a szövetekben, aminek egészségkárosító hatásai lehetnek. Talán nem szükséges emlékeztetni rá, hogy hány szerről, eljárásról bizonyosodott be utólag annak súlyos egészség- és környezetkárosító hatása. A környezetbarát és egészségvédő helyben termelt bioélelmiszereket mérgek nélkül, nagyobb gonddal termelik meg az emberek számára, figyelve a talaj, a víz, a növények és állatok, általában a környezet állapotára, egészségére is, a környezeti elemeket megújuló képességük mértékéig használják. Aki beteg környezetből származó táplálékon él, maga is fogékonyabb a betegségekre, de a környezet iránt nem toleráns emberek sem tudják megőrizni környezetüket utódaink számára. További információ: www.okoregio.eu A projekt címe: „Zöld hullám - Dunántúl" (KEOP-6.1.0/B/09-2010-0014) A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Nraud Fojbodtoof Usynetnélé ÚMFT InfovonoL 06 40 638 638 BrMtrtutitel egészségre káros formában mégiscsak benne van egy termékben? Az összes szükséges vizsgálatok száma olyan nagy A tömegáru-termelés a mezőgazdasági , száma lenne, ha minden lehetséges kémierőforrások túlzott használatát eredmé- ZALAI HÍRLAP *3 RÖVIDEN Zala megye NYUGAT-PANNON EURÉGIÓ Vizes gondok a Balatonnál Siófok (mti) A Balaton déli partján a tó magas vízállása mellett egyre több gondot okoz a lehulló csapadék: telítettek a belvízelvezető rendszerek, víz alá kerültek területek, épületrészek, több helyen a szennyvízcsatornákból is feltört a víz. A Balaton vízállása magas, a Sió-csatornán jelenleg 37 köbméter vizet engednek le másodpercenként, de már ez a mennyiség is belvizeket okoz a Sió mentén, s az ebbe ömlő Kapos is árad. A Nyitott Szív összejövetele Zalaegerszeg (mh) A Zalai Nyitott Szív Egyesület december 3-án, pénteken 17 órakor tart összejövetelt az egészségügyi főiskola előadójában. Ez alkalommal dr. Lupkovics Géza, a megyei kórház kardiológiájának osztályvezetője tart előadást a szívgyógyászat időszerű kérdéseiről. A program különböző szűrésekkel, mérésekkel indul.