Zalai Hírlap, 2011. augusztus (67. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-01 / 178. szám

2011. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ Javítani szeretnék a megítélésüket Fémkeresők adtak egymásnak randevút Zalaköszvényes (há) - Lát­ni nem, ám hallani lehet, hogy a föld mit rejt a fel­színe alatt. Efféle „vakond­­túrát" tettek szombaton a településen 5. alkalom­mal megrendezett fémke­­resős találkozó résztvevői. A műszeres séták nyomán túrások is keletkeztek, ahol éppen csipogott a szerkezet. A program a település neveze­tességeként ismert állatpark környezetében zajlott.­­ Ezekkel a rendezvények­kel az a célunk, hogy a nyilvá­nosság elé tárjuk a hobbinkat, ami miatt sokak részéről saj­nos rossz a mi megítélésünk - mondta a házigazda Tolnai István, akit fémkeresős kö­rökben „Vakond” néven is­mernek. - Ez nem tiltott tevé­kenység, s nem is engedély­­köteles. A találkozó ismeretterjesz­tésül is szolgál. - Természetesen vannak törvények, szabályok, amiket be kell tartani - éppen ezért meghívtuk a természetvédel­mi őrszolgálat, a rendőrség, a Magyar Honvédség tűzsze­rész alakulata és a régész szakma képviselőit, utóbbi körből sajnos még eddig egy alkalommal sem fogadták el a meghívásunkat - folytatta Tolnai István. - A nemrég történt botfai tragikus robba­nás és az előidéző okok or­szágot bejárt híre miatt is fon­tos, hogy a közvélemény ne általánosítson egy kirívó pél­da miatt. - Mi a veszélyekre hívjuk fel a figyelmet, azokra a teen­dőkre, amelyek robbanó­szerkezet megtalálása esetére vonatkoznak - így a tűz­szerész Jansik Attila száza­dos. - Most harmadszor va­gyunk itt. A fémkeresők balesetek megelőzésének is közreműködői, hiszen amerre az ismeretterjesztés is fontos célja a rendezvénynek járnak, ott segítik a terep meg­tisztítását a veszélyes háborús maradványoktól. - Internetes kapcsolatok keltették fel az érdeklődése­met a fémkeresés iránt - emlí­tette a Debrecenből érkezett Erdei Elek. - Sok előtanul­mányt folytattam e kutakodá­­si lehetőségekről, ilyen talál­kozón először veszek részt. A tesztpályán 90 tárgyat ástak el, ezek megtalálásában versengtek a résztvevők. Kü­lönféle kategóriájú kereső esz­közöket próbáltak ki. A hang­jelek egyre-másra azt is „kiraj­zolják”, hogy mit rejt a mély­­vasat vagy nemesebb fémet. A terepen többféle készüléket kipróbálhattak a résztvevők D■› CLCZ › ‚z2oX •6 I— £ Motorosok együtt Nagykanizsa (bb)­­ Kistestű, nagytestű, oldalkocsis, veterán, túra és sport motorkerékpárok hada lepte el szombaton a Vá­sárcsarnok parkolóját. Itt gyülekezett ugyanis az I. Kanizsai Motoros Találkozó közel száz gépből álló mezőnye. A motoros társadalom összetartozását erősítő rendezvény keretében a résztvevők ügyességi versenyen is kipróbálhatták a maguk és motorjuk tudását. A program a városi felvonulást követően többek között motorblokkdobó viadallal és a kétkerekűek szépségversenyével a Csónakázó-tó partján fejeződött be I 3 h ■ > I Z I o I 34 I 5 I °° I *ö I o I Li_ KRÓNIKA Nyolcszáz éves a falu JUBILEUM Testvértelepülési egyezmény, sztárparádéval Hajdú Péter hajdu.peter@zalaihirlap.hu Kiskutas - A hét végén ünnepelte nyolcszáz éves évfordulóját Kiskutas. Az időbeli lépték az ország életében is hatalmas, ehhez méltó rendezvény­­sorozattal emlékeztek meg róla a faluban. A kiskutasi képviselő-tes­tület ünnepi közgyűlésen em­lékezett meg szombaton dél­előtt az évfordulóról. De nem csak saját körben, vendégeik is voltak.­­ A nyolcszáz éves jubileum azért is csodálatos mérföldkő a falu életében, mert talált egy testvértelepü­lést, Kiskutas életében elő­ször. Kibéd az erdélyi Maros megyében található, ezerhét­­százan lakják, színtiszta ma­gyar falu - mondta az ünnepi testületi ülésről kilépve Ha­lász Gábor polgármester. A megismerkedés körülményei­ről közölte, tavaly egy dele­gációban járt már itt a vendé­gek egy része. A többcélú kis­térségi társuláson keresztül vették fel a kapcsolatot. A vendégeket, akiknek képvise­­lő-testülete, és nép­­tánccsoportja is itt ünnepelt Zalában, nem ez az egyetlen kapcsolata az anyaor­szággal. Dósa Sán­dor kibédi polgár­mester így szólt erről: ____­­ Magyarország több részéhez kötődünk, Za­­lalövővel tizenegy éve létesí­tettünk testvértelepülési kap­csolatot, utána Bakonyszom­­bathellyel, a Szeged melletti Szatymazzal. Nálunk most in­dult el a Leader-program, és ehhez jó tapasztalatokat sze­reztünk tavaly, amikor itt jár­tunk a kistérségi társulásnál. Akkor ismerkedtünk meg a kiskutasiakkal. Közben összegyűltek a fal­­­uháznál a fellépők, bemutat­kozott a helyi asszonykórus, majd a kibédi néptánccsoport adott fergeteges műsort. A fiatal táncosok vezetőjétől, Délutántól sztárokat felvonultató műsorok kezdődtek Barabási Attila Csabától meg­tudtuk, a gyerekekkel nem kel­lett betanítani a táncokat.­­ Úgy táncolnak a fiatalok, ahogy a szüleiktől, nagyszü­­leiktől látták. Otthon a bálban, lakodalomban mindenki tán­col, a népviselet sem jelmez, mindenkinek a sajátja ez a szép népviselet, amit ünne­pekre felvesz - említette az élő hagyományokról a fiata­lok vezetője. A vendégekkel megkoszorúzták a ház előtt Szent István király szobrát. Délutántól sztárokat felvo­nultató műsorok kezdődtek. A polgármestertől megtud­tuk, egy éve folyt már a szervezés, készülő­dés. A település EGO színpada a Neoton­­slágerekből készült musicalből adott elő részleteket, amibe be­kapcsolódott Csepre­­gi Éva is. A másik sztár, Demjén Ferenc pedig este adott élő koncertet. Va­sárnap délután versmondó versenyre került sor, majd ne­gyedik alkalommal tartották meg a miseborversenyt. o ez U­IC(­­) £ H LU Q.Ö h-£ Az ünnepi testületi ülés után többek között a kibédi néptáncosok adtak műsort a faluház előtt Emlékek a múltból • Kibéd testvértele­pülés egy kis, nyitott erdélyi kaput adott ajándékba a kisku­­tasiaknak, az összetar­tozás jelképeként. • A falu első írásos emléke 1211-ből való, amikor II. Endre Fá­biánnak és Vincének adta a Gébárt várföl­det, ami összefüggött az ő Kutas és Lovászi nevű földjeikkel. • 1386-tól, egy bir­tokmegosztástól em­lítik külön Kiskutast és Nagykutast. • írásos emlékek­ben 1439-től Kyskuthus alakban olvasható a falu neve. további képek, információk zalai hírlap . Jubileum: sok kapással Horgászversennyel ünnepelték az egyesület megalakulásának 65. évfordulóját Zalaegerszeg (hp)­­ Közel negyven horgász, gyere­kek, nők és férfiak foglalták el kijelölt helyüket szom­baton a Gébárti-tó part­ján. Jubileumi halfogó ver­senyt rendezett a Zalaeger­szegi Horgász Egyesület.­ ­ A világháborút követő időszakban Izsák Gyula pol­gári iskolai biológiatanár kezdte szervezni a tagságot, őt tekintjük az egyesület alapító­jának. A Zalaegerszegi Hor­gász Egyesület 1946 elején alakult 35 fővel, az első elnök dr. Hedri Miklós járásbírósági elnök volt, az első titkára pe­dig Kiss János könyvkötő, aki élete végéig viselte ezt a címet - adott kis ismertetőt az eger­­szegi horgászélet történetéből Tóth István, az egyesület el­nöke. Mint elmondta, a taglét­szám a '70-es években meg­haladta az ezer főt, és az ifjú­sági létszám is a 200-300-at. Jelenleg 850-900 között mo­zog a taglétszámuk. Kiváló, szélcsendes időben folyt a szombati egyéni halfogó ver­seny, sok kapással. A 12 éves Rácz Eszter például 4,24 kilo­gramm halat fogott. - Apukám és nagyapa taní­tott horgászni - mondta a kis­lány, akinek édesapja, Rácz János elmondta, Eszter már 9 éves korában 7 kilós tükör­pontyot fogott. Gyakran hajlott a hot vége Szili Zoltánná kezében is, aki 4,36 kilogramm apró hallal fejezte be a versenyt. Mint el­árulta, egyrészt a hét méter hosszú spiccbot volt a jó fogás titka, továbbá a csali, ami ezúttal csontkukac volt. A verseny végén minden kategória - felnőtt, női, ifjú-Az elsők átvehették a jubileumi emlékserleget sági és gyermek - első három helyezettjét díjazták, az elsők pedig átvehették a jubileumi emlékserleget. Ez alkalomból egyesületi címeket adomá­nyoztak. Öten kapták meg az egyesület örökös tiszteletbeli tagja címet, az alapító tisztele­tére létrehozott Izsák Gyula­díjat pedig dr. Sző­cs Péter, aki hosszú ideig alelnök volt, és Tóth István elnök kapta meg. U I— ez LLICU­­ MUM LII CL­I I—­ A 12 éves Rácz Eszter kifogta a halászléalaphoz szükséges keszeget ZALAI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Zala megye Ny­UGAT-PAN­NON EURÉGIa Szent Anna-napi zarándoklat Murakeresztúr (tba)­­ Szent Anna-napi zarándoklatot szervezett tegnap a murake­resztúri egyházközség a Szent Mihály-hegyi templomhoz. Pogár Róbert plébános el­mondta, szeretnének több fi­gyelmet szentelni a feledésbe merült vallási hagyományok felelevenítésének, e törekvés jegyében került sor a zarán­doklatra, melyen nemcsak murakeresztúri, hanem a kör­nyező falvakban élő hívek is részt vettek. Meghalt az elgázolt gyalogos Zalaegerszeg (bp)­­ Szomba­ton kevéssel 21 óra előtt a 74- es számú főútvonalon, Bocs­­ka irányából Zalaszentbalázs felé haladva, a két település között egy személygépkocsi elütött egy gyalogost. Az autó jobb eleje sodorta el a szeren­csétlenül járt embert, aki az út jobb oldalán merít, nem viselt láthatósági mellényt, , és a baleset következtében a hely­színen életét vesztette. A rendőrség a helyszínelés ideje alatt, 21.30-tól 2 óra 30-ig el­terelte a forgalmat a főútról. Százhúszezer látogató Kapolcs (mti)­­ Százhúszezer látogató fordult meg a Bala­­ton-felvidéken, a Művészetek Völgye idei tíznapos rendez­vényein; a korábbi hat helyett ezúttal csak három községben (Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend) rendezett fesz­tiválon 1800 programon ve­hettek részt az érdeklődők - összegezte Márta István, a fesztivál igazgatója vasárnap Kapolcson. Völgyzáró érté­kelésében rámutatott: az 1800 programból mindössze 19 maradt el. A három települé­sen 230 árus volt jelen és 94 ideiglenes vendéglátó fogadta a betérőket. Hirdetés co­m ££ 2011. július 29-i árfolyam Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. (Centrál Hotel mellett) Tel.: 93/311-461 www.cornergroup.hu Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás CHF 231,5000 237,9900 EUR 265,0000 271,4900 GBP 301,0000 312,9900 HBK 34,5000 37,4900 USD 184,5000 190,9900 Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 1.­­ Tel.: 92/328-770­­ Napközbeni árkorrekció lehetséges! Közületeket is kiszolgálunk! NYITVA: minden nap 8-21-ig TÖRTEZÜST FELVÁSÁRLÁS 130 Ft/g! Az ár a megjelenéstől visszavonásig érvényes.

Next