Zalai Hírlap, 2012. április (68. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-02 / 78. szám

2012. ÁPRILIS 2., HÉTFŐ KRÓNIKA Várt váratlan... PLÁGIUM Zalában is eltérően ítélik meg a döntést Varga Lívia varga.livia@zalaihirlap.hu Zalaegerszeg - Meg­osztja a közvéleményt a Schmitt-ügy. A plágiu­mot s azt, hogy az elnök nem mondott le, az álta­lunk megkérdezett zalaiak is eltérően ítélik meg. — Nem vártam a köztársasá­gi elnök lemondását, így aztán nem is lepődtem meg, hogy nem így tett. Visszatekintve az elmúlt húsz évre: a botrányokat sosem követte lemondás a poli­tikában, sem külföldön, sem Magyarországon - bocsátotta előre dr. Hóbor Erzsébet, aki politikai ügynek tartja a történ­teket, s egyetért Tarlós Istv­án főpolgármester­rel: azok tettek rosszat s okoztak kárt az ország­nak, akik húsz év eltel­tével éppen most rob­bantották ki a botrányt.­­ Schmitt Pál írt egy dolgozatot, majd le­vizsgázott egy bizottság előtt, mégpedig summa cum laude minősítéssel, s most ezt mások visszavonják. Lelkük rajta, én, mint aki állampolgárként a köztársasági elnök választásá­ban tevékenyen nem vehetek részt, ezzel lezártnak tekintem a témát. Hóbor Erzsébet szerint nem Schmitt Pál ügye értékteleníti el a magyar doktori címeket, azok már az elmúlt évtizedek­ben el­értéktelenedtek, hisz na­gyon könnyű megszerezni azo­kat. Szabolcs Péter szobrász úgy véli, Schmitt Pálnak le kellett volna mondania, nem most, már sokkal korábban. És akkor megtarthatta volna érde­meit, nevezetesen, hogy vala­mikor sikeres sportoló volt. Ám a köztársasági elnök sze­rinte fel sem fogja, mi történik vele, s nem tudatosul benne, hogy ebben az országban a be­csületes emberekkel ezt nem lehet megtenni. - Akármilyen magas pozí­cióba kerül valaki, az erkölcs és etika kötelező. Aki tisztes­ségesen elvégezte munkáját, legyen ács, orvos, jogász vagy művész, a legnagyobb sértés­nek tekinti, hogy ilyen stiklik révén degradálják a tudást. A rendszerváltáskor tele voltunk illúzóival, azt reméltük, más lesz az ország. De semmi nem változott. A hatalom mindig megtalálja az embereket, akik­re szüksége van, akiket a leg­jobban tud manipulálni. Schmitt Pál is egy bábu, akit felhasznál a politika. Számta­lan ember szerzett ugyanígy érettségit, diplomát, csak most épp rajta csattan az ostor, mert kellően hiú, hogy elhiggye ma­gáról: ő több és más.­­ A tudományos munkák készítésének is megvannak a szabályzatokba foglalt köve­telményei, amelyekkel nem a kisdoktori értekezés készítésé­nél találkozik először a hallga­tó, hanem már szakdolgozata megírásánál - fogalmaz dr. Anda Angéla egyetemi tanár, a Pannon Egyetem Georgikon Karának tanszékvezetője. - A plagizálás, mely akár a nem megfelelő idézés következmé­nye is lehet, az egyik legsúlyo­sabb vétség, ami a diplomadol­gozattól kezdve a doktori érte­kezéseket megelőző kötelező publikációs tevékenységen át a nagydoktori értekezés elké­szítéséig minden tudományos lépcső átugrásánál mindenki számára tilos! S bár nem isme­rem a disszertációt gondozó anyaegyetem szabály­zatát, s magát a dolgo­zatot sem, a Szakértői Bizottság véleményé­ben leírt tények, s nem a következtetések alapján, a Doktori Ta­nács és a Szenátus dön­tésében foglaltakkal nem lehet nem egyetérteni. A tudományos szféra etikai szabályai szerint a plágium jogilag akár el is évülhet, de annak bebizonyított tényét a jövendő tudományművelők miatt sem lenne szerencsés el­bagatellizálni - véli a profesz­­szor, aki a jelen ügy kapcsán szerencsésnek tartja, hogy a tudomány világába a politika nem szólt bele. további képek, információk zalai hírlap : A jövendő tudományművelők miatt sem lenne szerencsés elbagatellizálni... Dr. Anda Angéla: - A plagizálás Szabolcs Péter: - Schmitt Pál egy Dr. Hóbor Erzsébet: - Nem vár­­az egyik legsúlyosabb vétség bábu, akit felhasznál a politika tana Schmitt Pál lemondását Olvasóink véleménye Schmidt Sebestyén - Bárki, bármit mondhat, Schmitt Pálnak a helyén kell maradnia! Ez a törvény, itt az ideje végre, hogy betartsuk. Ettől függetlenül más fejlett demokráciában, így például Németországban is, ha „rezeg a léc" azonnal lemondanak a politikusok. Emberileg azért Schmittnek is le kellene von­nia a konzekvenciákat. Őry Istvánná­l kiderült: a köztársasági el­nök jellemtelen ember, épp itt az ideje, hogy távozzon. Az lett volna a legelegánsabb, ha már januárban, az egész ügy kipattanásakor megteszi ezt. Schmitt Pál innentől kezdve bármit csinálhat, már hitelte­len. Persze, ha egy kifli lopást meg lehet úszni büntetlenül, akkor bármit meg lehet... Mátyás Auguszta - Ez az egész ügy arra van, hogy elterelje a közvéle­mény figyelmét az egekbe szökő benzinárról, a drága életről, talán inkább ezekkel kellene törődni. Schmitt Pál számomra alapvetően szim­patikus ember, hiszen spor­toló, olimpikon volt, nem gondolnám, hogy feltétlenül távozni kellene a hivatalából. Virrasztó Zsolt virraszto.zsolt@zalaihirlap.hu És ha megkérdezi a gyerek, mitől különbözik ez a régitől? Miközben egyértelművé vált, hogy a köztársasági elnök 20 évvel ezelőtt írt kisdoktori értekezése zö­mében egyszerű másolat, önálló gondolat alig fért bele, lapinformációk sze­rint a kormánypárt időt adott Schmitt Pálnak, hogy megvédje magát. Dacára annak, hogy a hazai sajtó­ban már lassan elfogynak a plágiumot minősítő jel­zők, és külföldön is nagy visszhangja van a botrány­nak, a konzervatív Die Presse például gerincte­lennek nevezi a magyar ál­lamfőt. Kormánytanácsadók út­mutatásait követve való­ban előrántotta párbajtő­rét az elnök, de azért a Fi­desz is küzd, hogy távol tartsa Schmitt Pál ügyét az őt államfőnek jelölő Or­bán Viktor miniszterelnök­től. Bár nem tudom, van-e ennek értelme, merthogy úgyis benne vagyunk nyakig. Benne vagyunk már mindannyian. Persze nem feltétlenül miniszter­­elnökként, nem törvény­hozóként, nem jogalkal­mazóként, nem újságíró­ként, nem egyetemi okta­tóként, nem bolti eladóként és nem köz­munkásként. Hanem szü­lőként. Ezek után nekünk szülő­ként kell mondanunk vala­mit a gyermekeinknek. Tudniillik ők kérdeznek. Ők még mernek kérdezni. És nekünk válaszolnunk kell. Beszélnünk kell nekik arról, mit jelent az, hogy tisztesség, becsület, tiszta lelkiismeret, mások mun­kájának tisztelete, s mitől válik valami a társadalom számára hasznossá. Ezt, bár sokkal könnyebb lenne, mi ráadásul nem üzenhetjük meg nekik Bul­gáriából, a szemükbe kell néznünk. De most, ezek után, mit mondjunk nekik? Látva a fejleményeket, mondjuk azt, amit jó anyám szokott mondani nekem a nyolcvanas évek elején? Azt, hogy: ne szólj szám, nem fáj fejem? Mondjam ezt akkor, ami­kor a gyerek mindennap azt hallja, hogy új rendszer épül? És ha megkérdezi, hogy a régiek miben kü­lönböztek ettől? ZALAI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Két Ferenczy-díjas a tárlat megnyitóján Zalaegerszeg (mh)­­ Berzy Katalin Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész alkotásai­ból nyílik kiállítás április 5-én, csütörtökön 17 órakor a Ke­­resztury ÁMK Gönczi Galéri­ájában. A május 5-ig látogat­ható tárlatot Kecskés Krisztina Ferenczy Noémi-díjas üveg­művész nyitja meg. Berzy Ka­talin az Iparművészeti Főisko­la porcelántervező szakán vég­zett, mesterei között említi egyebek között Schrammel Imrét és Rétfalvi Sándort is. Életművének jellegzetes feje­zetét adják a félporcelán masz­­szából kézzel mintázott, zaku­­zott, a valóság illúzióját keltő régi használati tárgyak (por­szívó, kávéfőző). Egyre kevesebb a víz a Balatonban Székesfehérvár (ma) - A hiva­talos szabályozási minimum­szint alá került a Balaton víz­szintje, a vízgyűjtő területek­ről évek óta kevesebb víz fo­lyik a tóba, mint korábban, szükség van­­ komoly kutatá­sokra a témában - erre kívánja felhívni a figyelmet a Közép- Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a jövő hónapban induló, neves kuta­tókat felvonultató konferenci­asorozatával. A tó vízszintje jelenleg 82 milliméter.

Next