Zalai Hírlap, 2014. június (70. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-30 / 150. szám
ÉLETMÓDI Szabó Imréné találmánya túlsúlyos nők életét könnyíthetné 12. OLDAL Jó reggelt, Zala megye! Nehéz lenne kidekázni, hogy az oldtimerek iránti érdeklődésünkben - legyen szó az autózás hőskorát idéző személyautóról, „motorbicikliről" vagy éppen traktorról - milyen arányt képvisel a nosztalgia, s milyet a magunk mögött hagyott korok mestereinek tudása, leleményessége - mai kifejezéséssel: innovatív képessége iránti hódolat. Feltétlenül tiszteletet érdemelnek viszont azok a megszállottak, akik - szabadidejüket, anyagi forrásaikat is feláldozva -, elképesztő kitartással munkálkodnak azon , hogy megőrizzék ezeket a technikai „csodákat". A maguk örömére, de miénkére is, akik csak csodálják őket. Szente Ottó szente.otto@zalaihirlap.hu DUTRA Szombaton negyedik alkalommal rendeztek Borsfán Dutra- és veterán géptalálkozót. A rendezvényre szinte az ország minden részéről érkeztek kiállítók, így a közönség esetenként 60-70-80 éves felújított járműveket csodálhatott. A találkozó egyik nagy látványossága a 23 éves borsfai Bánfai Adrienn matyó mintákkal díszített Dutra UE28-as gépe volt, amit a fiatal lány édesapjával közösen újított fel. (Beszámolónk „Dutrák és egyéb vasak" címmel a 2. oldalon olvasható.) Munka diákok részére Zalaegerszeg(wa) Zalában 35,4 millió forint áll rendelkezésre a nemzetgazdasági tárca nyári diákmunkát elősegítő munkaerő-piaci programjának megvalósítására. Az illetékesek remélik: megyénkben legalább háromszáz 16-25 éves fiatalt elfoglaltsághoz és jövedelemhez tudnak juttatni e keretek között. A tavaly debütált programban nappali tagozaton tanuló diákok vehetnek részt, akik önkormányzatokhoz, illetve száz százalékban önkormányzati tulajdonú, önkormányzati alaptevékenységet végző intézményekhez kerülhetnek dolgozni, július 1. és augusztus 31. között. A program keretében a minisztérium egyébként országosan 1,5 milliárd forintot különített el erre a célra, összesen 7500 fiatal foglalkoztatására. Az eddigi zalai tapasztalatok szerint több az érdeklődő diák mint a munkát kínáló önkormányzat. (A részletek a 6. oldalon olvashatók.) Két zalai éremmel Zalaegerszeg (ka) Vasárnap rendezték meg az Alsóerdőn a hegyikerékpárosok Magyar Kupa-sorozatának újabb fordulóját. Az eseményre az ország minden pontjáról érkeztek kerekesek és jól szerepeltek a zalai bringások is, így például Palumby Zsombor, a Femat-ZKSE versenyzője (képünkön), aki az U19-es kategóriában a harmadik helyen végzett. A versenyről és a további zalai vonatkozású eredményekről a 10. oldalon számolunk be. 2014. június 30., HÉTFŐ - 70. évf. 150. sz. - Ára 125 Ft - www.zaol.hu A er no 1001 arca Nagykanizsa (pa) A női lélek szépségét és sokszínűségét volt hivatott bemutatni tegnap a Zhafira Oriental Stúdió évadzáró gálaműsora, amit a Pannon Egyetem Zrínyi utcai nagytermében tartottak. A másfél órás előadás során, amely a „Nő 1001 arca” címet viselte, a kanizsai hastánc iskola valamennyi növendéke színpadra lépett, a különböző korcsoportok táncosai több stílust is bemutattak. Tudósításunk az 5. oldalon olvasható. Lebontott vasfüggöny Zalaegerszeg (haa) Két és fél évtizede, 1989 nyarán az európai történelemben is meghatározó eseménysorozat zajlott a magyarosztrák határ térségében. A vasfüggöny felszámolása, a két blokkot elválasztó kerítés gesztusértékű átvágása és a páneurópai piknik közvetlen előzménye volt Kelet- és Nyugat-Európa „egymásra találásának". Folytatjuk a rendszerváltást értékelő sorozatunkat. A magyar kormány 1989. szeptember 11 -ével engedélyezte az NDK állampolgárainak nyugatra utazását, felgyorsítva ezzel a berlini fal leomlásának és a két Németország újraegyesítésének folyamatát. E nemzetközi jelentőségű fejleményt több fontos belpolitikai mozzanat előzte meg. Az állampárt már a télen döntött a nyugati határnál létesített elektromos jelzőrendszer (a korábbi aknazár helyén felhúzott modernebb „vasfüggöny”) megszüntetéséről, majd tavasszal meg is kezdődött a bontás. Szükség volt azonban egy reprezentatív alkalomra. (Folytatás A szabadság jelképe címmel all. oldalon). Különleges tanév volt GEORGIKON Diplomaosztó és doktoravató Keszthely (szj) Tanévzáró és diplomaosztó ünnepélyt rendezett szombaton a Pannon Egyetem Georgikon Kara. Az ünnepségen átadták az okleveleket a végzett mérnököknek és a felsőfokú szakképzési tanulmányaikat eredményesen lezáró hallhatóknak, valamint hat jelöltet doktorrá avattak. Az idei tanévről dr. Polgár J. Péter dékán elmondta: több szempontból különleges volt, például azért, mert az egyetem minden idők legalacsonyabb arányú állami költségvetési hozzájárulásában részesült. A rendezvényről a harmadik oldalon számolunk be részletesen. Közös meccsnézés sörözéssel B-VITAMIN A világbajnokság végéig nyitva tart a közösségi szurkolóhely Zalaegerszeg (bp) - A focirajongók nem magányos emberek. A szurkolás, egy-egy helyzet megvitatása, a gól felszabadította indulatmegnyilvánulás társaságban az igazi. Ennek teret adva rendezte meg a Kvártélyház Kft. az idei B-vitamin napokat a zsinagóga melletti parkolóban. A raklapülések, autógumi fotelok, padok, függőágyak a kényelmes meccsnézést szolgálják, mindehhez sokféle csapolt sör és finom falatok társulnak. Egy homokkal feltöltött területen focizni is lehet. A szombati Brazília-Uruguay mérkőzésen telt ház jelezte az ötlet sikerét. Molnár Tamás, Kövesi Csaba, Novák Balázs, Pálfi Ferenc és Fekete Marcell Brazíliának drukkolt szombaton este