Zalai Hírlap, 2014. augusztus (70. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-01 / 178. szám
2014. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK Egész évben működhetne TERMÁLFÜRDŐ Szabó Judit szabo.judit@zalaihirlap.hu Zalaszentgrót - A tavalyihoz képest nőtt a termálfürdő látogatottsága. A város célja, hogy egész évben nyitva tartó létesítménnyé fejlessze. A zalaszentgróti önkormányzat a közelmúltban tartott ülésén beszámolót hallgatott meg a Szent Gróth Termálfürdő működéséről. A fürdő ebben a szezonban május 1-jén nyitott ki és szeptember végéig tervezi az idei működést. Bár az időjárás nem volt mindig kedvező, májusban és júniusban nőtt a látogatók száma és a bevétel az elmúlt év hasonló időszakához képest. Ebben a két hónapban tavaly mintegy 9600 vendég érkezett, idén pedig több mint 10700. A bevétel 2013-ban közel 7 millió forint volt a szóban forgó időszakban, idén pedig több mint 8,3 millió forint, derült ki az üzemeltető, az önkormányzati tulajdonú Szentgróti Víz- és Fürdő Kft. beszámolójából. A termálfürdő működését ugyanakkor nehezíti annak a devizahitelnek a folyamatos törlesztése, amelyet 2007-ben vettek fel svájci frankban, s az akkori árfolyamon megközelítőleg 40 millió forintot tett ki. Ha nem változott volna az árfolyam, a fennálló tartozás jelenleg alig több, mint 14 millió forint lenne, így viszont még csaknem 22,7 millió. S bár a fürdő bevétele idén nőtt, a saját bevételek nem fedezik a kiadásokat, önkormányzati támogatásra is szükség van. Az idei kiadásokat az is növelte, hogy a tavalyinál jóval többet kellett működtetni a helyi hőszivattyút, s ennek jelentős az energiaigénye. Baracskai József polgármester elmondta: a városvezetés elkötelezett a fürdő üzemeltetése mellett, sőt fejleszteni szeretné, hogy egész évben nyitva tarthasson. Nagy segítséget jelentene, ha a Coca Cola ingyenesen biztosítaná az üzemeltetéshez szükséges hőmennyiséget, erről tárgyalások kezdődtek, s az egyeztetések függvénye lehet a téli nyitva tartás. Az önkormányzat tájékozódott a létesítmény műszaki állapotáról is. Március óta folynak a karbantartási munkák, ezekhez folyamatosan használják fel a városi támogatást, de nagyobb felújításokat is végeztek. Bevonták a betoncsúszdát műgyantával, valamint szivattyújavítás és - pótlás történt. Napernyőket és napozóágyakat szereztek be. A gyerekeknek új csúszdát helyeztek üzembe üzembe helyeztek egy gyermek csúszdát, új mellékhelyiségeket alakítottak ki és a tervek között szerepel két új kinti öltöző megnyitása. A játszótéri- és sportlétesítményeket gimnasztikai és lazító elemekkel bővítették, s kialakítottak egy futballpályát. A látogatottság növekedne, ha több élményelemmel (utólag beépíthető nyakzuhany, buzgár, masszírozó) lennének felszerelve a medencék, jelezte az üzemeltető cég, amely árajánlatokat kért, hogy a fejlesztéseket az önkormányzat megvitathassa. A téli üzemeltetés feltételeiről elkezdődtek a tárgyalások A zalaszentgróti termálfürdő bevételei nőttek, de szükség van önkormányzati támogatásra is Bayer Csaba művei a Sóházba költöztek Zalaegerszeg (adzs) Tegnap este hat órakor nyitották meg Bayer Csaba képzőművész (1961-1999) magán- és közgyűjteményekben fellelhető festményeit, szobrait a közönség elé táró kiállítását a Deák tér 2. alatt található Sóház BOG-Art Galériában. Az augusztus 31-ig látogatható kollekciót Szabolcs Péter szobrászművész (jobbra) ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Jelen volt a művész lánya, Csenge színésznő (középen) és annak édesanyja, Ecsedi Erzsébet Aase-díjas színművésznő (balról) is KRÓNIKA ZALAI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Fúvószenekari találkozó Vonyarcvashegy (szj)Szombaton rendezik meg a településen a fúvószenekarok találkozóját, immár tizenhetedik alkalommal. A Lido strandon 16 órakor kezdődik a program, amelyen fellép a csepregi és a nagykanizsai fúvószenekar, valamint a házigazda Zalai Balatonpart Ifjúsági Fúvószenekar. Közreműködik a műsorban a Vonyarcvashegy Mazsorett Csoport. Balaton Szalon, a negyedik Vonyarcvashegy (szj),A település polgármesteri hivatalában vasárnap 10 órakor nyílik meg a IV. Balaton Szalon kis formátumú képzőművészeti alkotások biennáléja. A tárlatot Péter Károly polgármester ajánlja az érdeklődőknek, s átadja a pályázat díjait. további képek, információk zaolty Zalai Hírlap Online Minden a szavakkal kezdődik... Az erkölcsnek ismét központi szerepet kell kapnia a világ közösségeinek életében (Folytatás az 1■ oldalról.) A rendezvényen részt vett Cseresnyés Péter polgármester, országgyűlési képviselő, aki köszöntőjében azt hangsúlyozta: a népirtás a legmélyebb szinten értelmetlen és embertelen cselekedet volt, ami egy erkölcsi vákuum következménye. Ezért gondolom magam is azt, hogy a múlt bűneinek megértése érdekében és azért, hogy mindez ne történhessen meg újra, az erkölcsnek centrális erőként kell helyet kapnia a világ közösségeinek életében, a progresszió megállíthatatlan erejét korlátozva - vélekedett Cseresnyés Péter. A konferencia résztvevői ezt követően Kardos Ferenc, roma holocaust kutatót hallgatták, aki arról beszélt, hogy a mai napig nem lehet pontosan tudni a roma áldozatok létszámát, hiszen akkortájt a cigányság nagy része nem tartotta fontosnak az írásbeliséget, ezért visszaemlékezések, levelek sem maradtak fenn. - A haláltáborokba hurcolt embereket a nácik nemcsak meggyilkolták, de előtte a lelküket is megölték - fogalmazott Kardos Ferenc. Lakatos Anka, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség segédlelkésze előadásában azt boncolgatta, miszerint a holocaust pokla nem a vasúti vagonok becsapódásával kezdődött, sokkal inkább a szavakkal. Jól képzett elmék választékos beszédeivel, a médiában megjelenő egyoldalú gondolatmenettel, mely munkakerülőnek, s agresszívnek definiálta a cigányságot. Az emlékkonferencia zárszavát Vajda László, az országos roma önkormányzat alelnöke adta, aki rámutatott arra, milyen fontos lenne a tananyag részévé tenni a roma holocaust eseményeit, hiszen a mai fiataloknak nincs információja a borzalmakról. Mindezek után a résztvevők a Vár úti parkba indultak, hogy megkoszorúzzák a Roma Holocaust Emlékművet. A Roma Holocaust Emlékműnél Kanász János, (balról) Surd és Cseresnyés Péter, Nagykanizsa polgármestere, valamint Teleki László, a helyi roma önkormányzat elnöke együtt gyújtott mécsest