Zalai Hírlap, 2014. szeptember (70. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-27 / 226. szám

2 • ZALAI HÍRLAP RÖVIDEN Felnőtt és kamasz játszótér Zalaegerszeg (ag) - Fel­nőtteknek, kamaszoknak való játszóteret avatnak vasárnap 14 órakor a Ba­latoni-Berzsenyi úti tömbbelsőben. Szépkorúakat köszöntenek Körkép (szj) - Alsópáho­­kon vasárnap 15 órától rendeznek a művelődési házban idősek napi pro­gramot, amelyen Szíj Melinda énekesnő lép fel. Csesztregen vasár­nap 10 órakor tartják az idősek napi rendezvényt a művelődési házban. további képek, információk zaola Zalai Hírlap Online P­ontosítás A Zalai Hírlap 2014. au­gusztus 22-ei lapszámában ügyészségi vádirat alapján cikket közöltünk Jogsértő másolat címmel. Cikkünk teljes egészében a vádirat alapján készült. Az ügyészi tájékoztatást a következőkkel egészítjük ki: A cikkben hivatkozott, a Fővárosi Bíróságon 2011 ok­tóberében meghozott ítélet nem jogerős. Horvát, s magyar fia ÜNNEPSÉG A költő és hadvezér Zrínyi Miklóst idézték az utódok Murakeresztúr (hba)­­Többszörös jubileum kap­csán emlékeztek meg tegnap névadójukról a Zrínyi Miklós Általános Művelődési Központ ta­nulói és a pedagógusok. Az ünnepség résztvevői a horvát és magyar nép által egyaránt fiának tekintett költő és hadvezér Zrínyi Miklóst és munkásságát idézték meg és sor került a Prof. Dr. Gadányi Károly által alapított ösztön­díjak kiosztására is.­­ Az ünnepélyünk több fontos évfordulóhoz is kap­csolódik. Névadónk, gróf Zrí­nyi Miklós éppen 350 évvel ezelőtt, november 18-án halt­­ iügtóf­fi­uli túllövi Oil it meg a kursaneci erdőben, ugyanebben az évben lerom­bolta a török községünk ha­tárában épült Új-Zrínyi várat, iskolánk 25 éve vette fel a költő és hadvezér nevét, vala­mint 10 éve, hogy Murake­resztúr szülötte és díszpolgá­ra, Prof. Dr. Gadányi Károly ösztöndíjat alapított a legjobb tanulók és az év alkotó peda­gógusa számára — sorolta egy szuszra Kovácsné Kővágó An­na, az intézmény igazgatója. - Ünnepségünket megtisztelte a horvátországi Ivanovec, Dras­­kovec és Kotoriba iskolájának delegációja is. Továbbá részt vett megemlékezésünkön Ves­­na Haluga, Horvátország pé­csi főkonzulja, az iskola egy­kori tanítványa, dr. Cseh Esz­ter, a Georgikon tanársegédje, és természetesen, Prof. Dr. Gadányi Károly. A professzor által alapított ösztöndíjat a diákok közül ez­ Kihirdették a Zrínyi-futás eredményeit is úttal Orbán László, Geren­csér Máté, Szalai János Bar­nabás és Dombi Bianka érde­melte ki, az év alkotó pedagó­gusa elismerést pedig Bankó­né Kovács Katalin vehette át. Az ünnepség főszereplői: Dombi Bianka, dr. Cseh Eszter, Gerencsér Máté, Bankóné Kovács Katalin, Prof. Dr. Gadányi Károly, Szalai János Barnabás, Orbán László, Kovácsné Kővágó Anna Félmillióba kerülne az utolsó út (Folytatás az 1. oldalról.) Az orvosok szerint a cu­korbeteg férfi szíve nem bírta a hirtelen éghajlatváltozást. - Felajánlottam a kórház­nak a szerveit, így valahogy mégis csak tovább él - hallot­tuk édesanyjától. - Biztosítá­sa nem volt, ám szerencsére, a kórház az ápolás díját nem követeli. Hamvasztást kértem, mert az urnát olcsóbban lehet áthozni az óceánon. Ez azon­ban így is félmillió forintba kerül, amit sajnos, nem tudok előteremteni. Elindult egy gyűjtés a Facebook-on, eddig 100 ezer forint az eredmény, amit nagyon köszönök min­denkinek, de még szükségem lenne segítségre. Sajnos, a hi­vatalos szervekhez hiába for­dulok, mindenki széttárja a karját. Ő volt az egyetlen gyermekem, és szeretném, ha legalább az, ami maradt belő­le, itthon lenne velem... Az adományoknak nyitott számla: OTP Bank 11773494-00005469 KRÓNIKA K­KV-HÁZ: zalaiak a megyék versenyében Várja a közönségszavazatokat a zalai csapat Zalaegerszeg (bp)­­ Meg­kezdődött a KKV-HÁZ Megyék Versenye idei programja. Az első fordu­ló csütörtökön indult, amikor a megyei csapa­tok országszerte munká­hoz láttak. A kisvállalkozások fontos szerepét erősítő verseny kérdé­seit csütörtökön délután tette közzé az interneten dr. Bod Pé­ter Ákos, a KKV-HÁZ Megyék Versenye elnöksége nevében. A 11 főből, részben zalai főis­kolai, egyetemi oktatókból és hallgatókból, valamint gyakor­ló vállalkozásvezetőkből álló zalai csapat a Megyeházán ült össze, s nekilátott a kérdések kidolgozásának. A kisvállalko­zói „dolgozatot” tegnap 16 óráig kellett feltölteniük az in­ternetre, a KKV-HÁZ webol­dalára. A feladatok, amiket bárki elolvashat a KKV-HÁZ honlapján, összetettek. A kér­dések első része teszt jellegű volt, azt követően pedig:­­ Három témában szabad lehetőséget kaptunk az elkép­zelésünk kidolgozására, ez okozta a nagyobb fejtörést. Egyik feladat tipikus kkv-s helyzet, amelyben minimális induló tőkével kellett kitalál­nunk egy induló vállalkozást Zala megyében, olyant amit itt életképesnek tartunk. A másik szerint korlátlan befektetői tő­ke állt rendelkezésre, és taná­csot kellett adnunk, hogy ezt mibe érdemes befektetni úgy, hogy három év múlva nyeresé­get hozzon. A harmadik fel­adat szerint pedig egy zalai infrastrukturális befektetésre kellett javaslatot tennünk - említette Varga Zoltán, a zalai csapat vezetője. A zalai válaszok tegnap 16 órától a www.kkvhaz.hu olda­lon olvashatók, megyénk tér­képére kattintva. Az októberi második fordulóba való to­vábbjutáshoz azonban közön­ségszavazatokra van szüksége a csapatnak. Szavazni ugyan­csak az említett web-oldalon lehet rájuk, egy rövid regiszt­rációt követően. VENDÉGÜNK Pál János, a Za­lai Borturisztikai Klaszter elnöke 2014. SZEPTEMBER 27., SZOMBAT Zalai „borzsongás" Kedves zalai borkedvelők, szőlészek és borászok. Azzal a rossz hírrel kell kezdenem, hogy az idén nem fognak nagy borok születni. A szüret előtti 60 nap időjárása ugyanis döntően meghatározza egy évjárat minőségét. A idei „nyár" ideális körül­ményeket teremtett a lisztharmatnak, a sok csa­padék, az állandó magas páratartalom pedig a kü­lönböző rothadásos meg­betegedéseket segítették elő. A kevés napsütés, az alacsony hőösszeg miatt a növények nem tudtak megfelelő mennyiségben enzimeket és cukrot a bo­gyókba szállítani, ezért alacsony cukor- illetve magas savtartalom jel­lemző az idei szüretre - már ahol egyáltalán van mit leszüretelni. Előzetes becslések alapján, orszá­gos átlagban a termés 30-60 százaléka semmi­sült meg. Reméljük, hogy mindezek ellenére egy­két pincénél készülhetnek remek, közel harmonikus borok. Persze ez nagy odafigyelést és magas szintű kezelést, higiénét igényel. Együtt remény­kedjünk abban, hogy a következő időszakban időjárásunk napsütésesre, szelesre fordul. Sokan tudhatják, hogy az elmúlt héten zajlott a Bu­davári Borfesztivál, ame­lyen a Zalai borvidék először mutatkozott be több zalai borász össze­fogásával, a Zalai Bortu­risztikai Klaszter kötelé­kében. Sajnos e rendez­vény látogatottságára is rányomta bélyegét az idő­járás, de ennek ellenére számos érdeklődő kós­tolta végig a zalai borso­rokat­­látható elégedett­séggel. A klaszter célja, hogy minél több zalai bor kerülhessen minél széle­sebb körben megismer­tetésre, és minél több bo­rász tudja eredményesen képviselni borvidékünket hazai és nemzetközi bor­versenyeken. Talán kevesen tudják, hogy a zalai borvidék már 2000 éves borászati ha­gyományra tekint vissza. Ennek tükrében elgon­dolkodtató az adat, hogy jelen pillanatban a borvi­dék 9000 hektárnyi kiváló bortermelő területének mindössze szűk ötöde áll művelés alatt. Megálla­pítható, hogy a környező borvidékek közül a zala­inak van a legnagyobb termőhelyi tartaléka. Ez­úton is szeretnék bátorí­tani mindenkit, aki borá­szattal, szőlőtermesztés­sel foglalkozna, hogy vág­jon szőlőtelepítésbe ezen a vidéken, hisz divatos manapság borral foglal­kozni, a borfogyasztás közkedvelt, a bor sikeres turisztikai termék. Szerveződésünk további célja a minőségi borfo­gyasztás terjesztése, hi­szen a mondás szerint is az vagy, amit megeszel. Fontos, hogy a megfelelő helyen, a megfelelő idő­ben a megfelelő bort fo­gyasszuk. Itt az ősz. Amikor hűvö­sebbre fordul az idő, el­kezdünk komplexebb bo­rokat fogyasztani, siller borokat, kettő-öt év közti érlelésű fehérborokat, könnyebb vörösborokat.­­ Télen általában nagyobb érlelési potenciállal bíró fehérborokat, illetve na­gyobb testű vörösborokat iszunk. Ahogy kitavaszo­dik, jöhetnek a friss rozék, vékonyabb fehérek, és egész nyárra ajánlhatók a friss, vékony fehér és rozé borok, habzóborok, pezsgők, amelyek fo­gyasztása egyre nagyobb divattá válik. De a borél­ményt nemcsak az évsza­kok és a hőmérséklet be­folyásolja, hanem hangu­latunk, a bor akkori for­mája, és a fogyasztási kö­rülmények is. Egyszóval akkor, ha nagyobb figyel­met fordítunk a borfo­gyasztás körülményeire magasabb élvezeti érté­ket érhetünk el. Azért merek mindenkit arra bátorítani, hogy kós­tolja, ismerje meg a zalai nedűket, mert a fentiek­ben felsorolt tulajdonsá­gú, különféle stílusú bo­rok között mindenki meg­találhatja a számára leg­inkább tetszőt. Egyedül a baloldalon Zalaegerszeg (ag)­­ Az MSZP egyedül képviseli a baloldali értékeket az ön­­kormányzati választáson. Ezt Kiss Ferenc polgármes­terjelölt szögezte le pén­teki sajtótájékoztatóján. Az ajánlásokat második­ként gyűjtötte össze 12 jelölt­jük. Olyan személyek, akik már bizonyították jártasságu­kat az önkormányzati munká­ban, s azt, hogy valóban a vá­rosért dolgoznak. Az MSZP és a jelölt első­rendű célja a munkahelyte­remtés, amihez a helyi vállal­kozásokat támogatnák célzot­tan. A látványberuházások he­lyett olyan befektetéseket kell a városba hozni, amelyek nö­velik a foglalkoztatottságot. Az idősek, a kiszolgáltatottak felkarolását is megemlítetette célként, valamint a gondosko­dást a jövő nemzedékéről Kiss Ferenc az elmúlt cik­lus egyik legaktívabb képvi­selője volt, mint elmondta: a közgyűlésben közel 100 alka­lommal interpellált, 550-szer szólalt fel, összesen 21 órá­ban fejtette ki érveit.

Next