Zalai Hírlap, 2015. március (71. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-02 / 51. szám

2 • ZALAI HÍRLAP RÖVIDEN Háromrészes előadás-sorozat Lendva (gyf) - A húsvéti készülődés jegyében Já­ratlan út címmel három­részes előadás-sorozatot szervez a Magyar Nem­zetiségi Művelődési In­tézet. A programok ke­retében Bódis Tamás re­formátus lelkész beszél arról, hogy hajlamosak vagyunk-e a Jézus taní­tása és a lelkiismeretünk tiszta sugallata szerinti utat választani, vagy he­lyette mindig könnyebb megoldások keresésére törekszünk, s azokat ré­szesítjük előnyben. Az első előadást holnap es­te hat órakor tartják az intézményben, majd a folytatás 17-én és 31-én lesz. Halomsírok a római korból Szilvágy (gyf) - Több ró­mai korban keletkezett halomsír is található a község közelében - szá­molt be róla szombaton délután megtartott előa­dása során dr. Gürtler Katalin régész. Az ar­cheológus szakember a Deák Ferenc Megyei Könyvtár által támoga­tott program keretében a település korai, ez idáig még kevésbé feltárt tör­ténetét mutatta be. Dr. Gürtler Katalin további képek, információk zaolty Zalai Hírlap Online KRÓNIKA Hegyi védelem RAZZIA Nem csak egy hétvégére korlátozódik (Folytatás az 1. oldalról) - A kollégák az akció kere­tében körbejárták a hegyi pin­céket, ellenőrizték, hogy min­den rendben van-e a házaknál - folytatta a szóvivő. - Be­szélgettek a gazdákkal, s ta­nácsokkal látták el őket, mi­ként védhetik meg eredmé­nyesen a vagyonukat az ille­téktelen behatolók ellen. Az a tapasztalatunk, hogy az ingat­lanok tulajdonosai sem védik kellőképpen az értékeiket. A tolvajok mindig a legegysze­rűbb módot választják: ajtó­­felfeszítéssel jutnak be a há­zakba, sokszor a rongálással okozott kár nagyobb, mint a bent talált tárgyak értéke. Zala megyében számos he­gyi pincét feltörtek, a rendőr­ségnek az a célja, hogy ebben az időszakban erősebb jelenlétet biztosítson. Tehát nem csak erre a hét végére szólt a foko­zott ellenőrzés, innentől kezdve az év során gyakrabban lehet talál­kozni rendőrrel a tér­ségben. A polgárőrség a hivatalos szervek stratégiai partnere, tagjaik a helyismere­tükkel sokat segítenek a haté­konyabb felderítésben. Ezúttal a razzia keretében a Szentgyörgyvári-hegy, Mik­­lósfa és Látóhegy pincéi ke­rültek sorra. A Miklósfai Polgárőr Egyesület elnöke, Bóka János üdvözölte a rendőrség hozzá­állását, hiszen nekik óriási, 20 négyzetkilométeres területen kell állandóan ellenőrizniük. Mint elmondta, a jelenlétük olyan sokat számít, hogy mostanra havonta átlag egy alkalommal történik kisebb értékű lopás. - Hiába járőrözünk gyak­ran, nem figyelhetünk minden gazdára, de a környéket úgy ismerjük, mint a tenyerünket - folytatta. - Jelenleg 23 fővel dolgozunk, akik főleg „régi vágásúak”, s túlnyomórészt az idősebb korosztályhoz tartoz­nak, ugyanis nekik még fontos más értékeinek védelme. Bóka János szerint a tolva­jok általában arra „utaznak”, amit megehetnek vagy elad­hatnak. A zöldség-, és gyü­mölcslopásokat nagyon nehéz lefülelni, hasonló a helyzet a vasanyag eltulajdonításával is, de igyekeznek a lehető legjobban figyelni. Kettes létra tetején állva metszette a gyümölcsfáját Drávai József, amikor a ren­dőrök megjelentek a kapujá­ban. Örült az ellenőrzésnek, bár hozzátette: közel öt éve nem történt lopás a környé­ken, ebben a legnagyobb sze­repe a polgárőröknek van. - Sokat tehetünk mi ma­gunk is, azzal, hogy a kertmű­veléshez használt gépeket használat után inkább otthon tároljuk - így Drávai József. Hiába a legnagyobb lakat, a rácsos ablak, a férfi szom­szédjában élő Baj Zsolt és párja Horváth Emőke, s test­vére, Gábor házát tíz évvel ezelőtt szinte lebontották a betörők. - Lovas kocsival tépték ki az ablakot, s mindent vittek, ami mozgatható volt - mesél­te az életvitelszerűen a hegyen élő Emőke. - Azóta riasztóberende­zés, Csoki a házőrző kutya és a polgárőrség igyekszik távol tartani a sötét alakokat. A háziak úgy érzik, ha a rendőrség is be­kapcsolódik a munkába, ak­kor a jelenlétük mellett biz­tonságosabban lépnek ki a há­zukból, bár ezen sokat javíta­na a közvilágítás kiépítése is. A Szentgyörgyvári-hegyi­­vel párhuzamosan hasonló ak­ció zajlott Zalaszentgróton is. Az ingatlanok tulajdonosai sem védik kellőképpen az értékeiket Jelentős rendőri erők vettek részt a razzián. A képen Vörös Viktória főtörzsőrmester és Danajka Tamás Szilveszter rendőr őrmester. Azt ígérik, gyakrabban kerül majd sor hasonló akciókra Lépésről lépésre Nagykanizsa (bb) - A boldog békeidőket idéző táncos tea­délutánra várta az érdeklődő­ket tegnap az Eraklin Táncklub Egyesület. Ottj­ártunkkor az Ady utcai teremben épp az angolkeringő lépéseit sajátít­hatták el a vendégek, Lekszi­kov Csaba szakértő útmutatá­sával. A szervező klub tagjai örültek annak, hogy ilyen so­kan ellátogattak a rendezvé­nyükre, hiszen a táncoktatás mellett lehetőség nyílt tapasz­talatcserére, beszélgetésekre is. Társastáncban az „erakli­­nosok” már letették névjegyü­ket a megyében, de szeretnék, ha még többen kipróbálnák magukat a táncparketten. A nagy sikerre való tekintettel ezután havonta egy alkalom­mal szerveznek majd hasonló összejövetelt. Harics Mária először vett részt táncórán, segítségére volt „erak­­linos" párja, Miklai Dániel és Lekszikov Csaba 2015. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ Március közepén indul a lomtalanítás Zalaegerszeg (zh)­­ A város önkormányzata a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. és a Za­­la-Depo Kft. együttmű­ködésével - kizárólag a lakosság részére - ezúttal is meghirdeti a háztartások tavaszi nagytakarítási akcióját. A lomtalanítás március 16-án, hétfőn kezdődik. Az akció során a Pózva, Neke­resd, Neszele, Kaszaháza és Gólyadomb városrésze­ken élők helyezhetik el az ingatlan kerítésén belül március 16-án, illetve 17- én papír, műanyag, fém, elektronikai és egyéb hul­ladékaikat. A kötegelt ága­kat és gallyakat az úttest mellé, jól látható, könnyen megközelíthető helyre kell tenni. Az érintett területeken élők március 12-én, csütör­tökön 16 óráig jelenthetik be igényüket a lomtalaní­tásban való részvételre. A részletekről - ame­lyekre hamarosan lapunk­ban is visszatérünk - a közszolgáltató honlapján lehet tájékozódni. A szultán konyhája Török hétvégét rendeztek a fürdővárosban Hévíz (há) - Az országokat, nemzeteket bemutató programsorozat kereté­ben ezúttal Törökország­ba kalandozhattak az ér­deklődök. A háromnapos program során sokszínűen ismerkedhe­tett a közönség az ország kul­túrájával. Irodalmi műveket és az el­múlt év török slágereit is hall­hatták, volt hastáncbemutató, Mánfai György fotóművész képeit nézve gondolatban el­kalandozhattak a mai Török­országba is. Hévíz tiszteletbe­li török nagykövete, Hegedűs Tamás a török-magyar kap­csolatok múltjáról és jelené­ről szólt előadásában. Burján László pécsi muzeológus kép­zeletbeli pécsi sétán keresztül a török emlékekről mesélt a hallgatóságnak és a gasztro­nómia is terítékre került. A külpolitikai újságíró, Szentesi Zöldi László Isztambuli ven­dégség című könyve alapján a török konyháról tartott előa­dást, majd kóstolót. - A török konyha, a fűsze­rezés közel áll a magyar ízlés­hez, számunkra is érthető, szerethető lehet. A sarma pél­dául olyan, mint a mi töltött káposztánk, de gondolhatunk a törökmézre, a tökre, a padli­zsánra, melyek a törökök ré­vén kerültek a magyar kony­hába - mondta Szentesi Zöldi László, aki persze a számunk­ra ismeretlen ételekről is me­sélt, majd kínált ezek közül néhányat a résztvevőknek. A török ízekbe is belekóstolhattak a résztvevők. Soós Edinát és Csuta Bélát kínálta Szentesi Zöldi László

Next