Zalai Hírlap, 2015. április (71. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-01 / 77. szám
2015. ÁPRILIS 1., SZERDA Húsvét, élelmiszer, biztonság (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Boncz Attila elmondta, hogy az ellenőrzéseket kockázatelemzések alapján végzik. Ezek fő szempontja, hogy melyik egység mely termékei mekkora vásárlói kört veszélyeztetnének az esetleg előforduló hibáikkal. - Vannak időszakok, amikor egyes termékekből jellemzően több fogy. Tavasszal, a húsvétot megelőző időszakban ilyenek a tőkehúsok és a húskészítmények, az utóbbiak közül is a füstölt húsféleségek, a tojások és az édesipari termékek. Ezek mellett az éves átlaghoz mérten jelentősebb a friss zöldségek fogyasztása, továbbá az alkoholos italoké. Ezért ezeknek a termékköröknek sűrűbb az ellenőrzése a húsvétot megelőző napokban. Érdekességként említem, hogy húsvét kapcsán nemcsak a felsorolt élelmiszerekről van szó. Cél az élőállat, a bárány- és a nyúlszállítmányok ellenőrzése is, mivel jelentős az export. A kiemelt időszak körülbelül feléig Zala megyében 119 egységet ellenőriztek, köztük vágóhidakat, élelmiszer-feldolgozókat, kereskedelmi egységeket. A higiéniai feltételek miatt nyolc esetben állapítottunk meg hiányosságokat, egy esetben pedig problémás volt az áru nyomon követhetősége. Egy esetben kifogásoltuk, hogy nem az engedélynek megfelelő tevékenység folyt, az áru minőségével pedig két esetben volt probléma. Az eddig feltárt hiányosságok azonban nem voltak olyan súlyosak, amelyek erős szankcionálást, vagy esetleg a tevékenység felfüggesztését kívánták volna meg. Összesen 120 ezer forint bírságot szabtunk ki az említett időszak alatt. Mindezek alapján el lehet mondani, hogy bár hibák vannak, de összességében jók a Zala megyei ellenőrzési tapasztalatok. Ezt alátámasztja az ellenőrzött élelmiszer tételek száma is. . A húsvéti akciók során eddig a megyében 208 tételben tőkehúst vizsgáltak, pácolt, nyers füstölthúsból 255 tételt, egyéb húskészítményből 482, édesipari termékből pedig 605 tételt ellenőriztek. Dr. Boncz Attila a húsvéti élelmiszer vásárlásokra vonatkozó tanácsként elmondta, a biztonság egyik záloga lehet, ha az ember a már bevált, ismert helyen vásárol. A kistermelői piacokon az úgynevezett kézműves termékek is jó minőséget képviselnek, bár magasabb az áruk, viszont nagyobb ár- és áruválasztékot kínálnak az áruházak. Természetesen fontos, hogy a vevők is ellenőrizzék az élelmiszereken feltüntetett jelzéseket. Dr. Boncz Attila: Az eddig feltárt hiányosságok nem voltak súlyosak KRÓNIKA Hamis méz a piacon VIGYÁZAT! Csak megbízható termelőtől érdemes vásárolni (Folytatás az 1. oldalról) Kiderült: alacsony pollentartalmú kínai mézről van szó, amelyben nem méhektől származó elemek is vannak - tette hozzá a termelő. Vagyis ez nem méz. Onnan is felismerni, hogy nem a magyar termelői mézesüvegben árusítják, hanem egy kicsit nagyobban. A tudatos vásárló könnyen hozhat jó döntést. A megbízható, biztosan termelőtől származó hazai terméken ugyanis rajta van a „Magyar termelői méz” felirat és a zár-Az üveg is sokat elárul. Keressük a magyar termelőit, amin az ország térképe van szalag, magyarázta Németh Zsolt. Az üvegen látható Magyarország térképe méhsejtekből kirakva, a térkép közepén szerepel az Országos Magyar Méhészeti Egyesület emblémája, s az OMME felirat. Ezeket a mézeket rendszeresen ellenőrzik, és csak az jut hozzá az orosházi üveggyárban készült butéliához, aki megfelel a szigorú előírásoknak. Minden más méz gyanús lehet, szögezte le egy magát megnevezni nem kívánó informátorunk, ugyanis az OMME-s üveg jóval olcsóbb a többi flaskánál, s ugyan ki lenne az a termelő, aki felesleges költségekbe venné magát, ha - megfelelő minőség esetén - kedvező áron is hozzájuthat az üveghez...? Persze, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden „más” hamis, de annyit mindenképp, hogy a logós méz a biztos, az ellenőrzött. Mindezek ismeretében méztesztre indultunk: három multinál - egy nagynál és két kisebbnél -, illetve egy hazai lánc egerszegi üzletében vizsgálódtunk. Nos, összesen 37 üveg feliratát vettük szemügyre, s egyiken sem találtunk mást, mint hogy „Származási hely: Magyarország”. A kereskedők tehát tiszták, a többi a kiszerelők, forgalmazók becsületén múlik. Körútunk tanulsága még: OMME-emblémás üveget szinte egyáltalán nem találtunk azokban boltokban, ahol megfordultunk. A magyar termelői mézet az üvegről és a zárszalagról is fel lehet ismerni, mutatja Németh Zsolt Tanulásban akadályozott diákok versenye Zalaszentgrót (szj) - A tanulásban akadályozott diákok nevelését, oktatását ellátó általános iskolák XL. Országos Komplex Tanulmányi Versenyének megyei fordulóját rendezték tegnap a városban. A versenynek a Koncz Dezső Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény adott otthont. Öt négyfős csapat mérte össze tudását hat állomáson különböző tanulmányi területen: magyar irodalomból, történelemből, földrajzból, természetismeretből, életvitelből, valamint egyéniben matematikából. Az egyéni versenyben a 6. osztályosok közül Kovács Aida, a zalaegerszegi Béke Ligeti EGYMI, a 7. osztályosok közül Takács Dzsenifer, a lenti Móricz Zsigmond EGYMI tanulója végzett az élen. Csapatban az egerszegi Béke ligeti iskola együttese bizonyult a legjobbnak. A győztes csapat tagjai: Kovács Aida, Vizsi Csenge, Radnai Laura és Rácz Árpád (Béke ligeti iskola) zalaszentgróti kísérőjükkel, Cságolyné Boros Krisztinával a verseny utáni pillanatokban ZALAI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Konferencia az értéktárakról Türje (szj) - Járási konferenciát tartottak tegnap Türjén a Zala Megyei Önkormányzat „Értéktárak, népszerűsítése, helyi értékek feltárása” projektjének keretében. A rendezvényt Bene Csaba, a megyegyűlés alelnöke nyitotta meg, majd az értéktárak jelentőségéről, az azokhoz kapcsolódó lehetőségekről esett szó. Folytatódik a lomtalanítás Zalaegerszeg (zd) - Folytatódik a családi házas és zárkertes övezetek lomtalanítása, április 8- 9-én a belvárosban, míg április 13-14-én a Kertváros keleti részén (Köztársaság u. és Zrínyi u. között). A lomtalanítást reggel hét órakor kezdik meg. A szállítási igényt a belvárosban lakók április 3-án 16 óráig, míg a Kertváros keleti részén élők április 9-én 16 óráig jelenthetik be a közszolgáltatónál. A pontos utcajegyzékről és feltételekről a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft.nél lehet érdeklődni. Mindennap nyitva a vár Egervár (zh) - Pénteken indul a szezon az Egervári Várkastélyban, amely ezentúl a hét minden napján, 8 és 22 óra között tart nyitva, szeptember 27-ig. A programokról és a nyári színházi évadról a várkastély közösségi oldalán is lehet tájékozódni. további képek, információk zao/9 Zalai Hírlap Online Két malomban őrlik a felsőrajkiak kenyerét Felsőrajk (pa) - Kenyértörésre került sor nemrégiben, miután a pacsai pékség egyik napról a másikra megtagadta az áruszállítást az egyik élelmiszerbolttól. Úgy tudjuk, a pékséget választás elé állították, s ők döntöttek. Felháborodva, ugyanakkor elszomorodva kereste nemrég lapunkat Zsuppán Etelka, az egyik felsőrajki élelmiszerbolt bérlője. Mint elmondta: elege lett abból, hogy a konkurencia nemtelen eszközökkel próbálja tönkretenni. De miről is van szó pontosan? - Kilenc évvel ezelőtt nyitottuk meg ezt a kis boltot, előtte jó pár évig üresen állt - kezdte Zsuppán Etelka. - A faluban akkor már működött egy másik egység is, de úgy voltunk vele, ekkora településen két üzlet is megél a vásárlókból. Sajnos, a másik bolt vezetője ezt nem így gondolta, ahol csak tudott, betett nekünk. Hogy hogyan? Felhívta a közös beszállítóinkat - pékséget, hentest, dohányárust -azzal, amennyiben továbbra is ellátnak minket áruval, akkor ő nem rendel tőlük. A fenyegetésnek több cég is engedett, de végül sikerült új beszállítókat találnunk - fejtette ki munkatársunknak. Etelka szerint más furcsa dolog is történt. Előfordult például, hogy egy hónap leforgása alatt többször is helyszíni ellenőrzést tartottak a különféle szakhatóságok. - Amióta a kormány döntött a nagy boltok vasárnapi zárva tartásáról, ismét célkeresztbe kerültünk. A közel-A pacsai pékség szerint gazdasági döntést hoztak múltban egyik napról a másikra, indok nélkül mondta fel a szerződésünket a pacsai pékség - folytatta Etelka. Elmesélte: telefonon kereste fel a pékség vezetőjét, aki tudatta vele, hogy a másik bolt vezetője ultimátumot adott. Etelka beszámolója szerint közölte, ha továbbra is szállítanak pékárut Etelkának, akkor ő semmit sem rendel a pékségtől. - Ha nem tudok kenyeret árusítani, be is zárhatom a boltot, s pont erre játszik a versenytársam. Nem értem, miért kell ilyen nemtelen eszközökhöz folyamodnia, jobb lenne, ha békén hagyna minket. Etelka azóta megállapodott egy másik pékséggel, így továbbra is kapható nála pékáru, de, mint mondta, tart attól, hogy a konkurencia újabb akadályokat gördít a boltja működése elé. A Zsuppán Etelka által elmondottakról, a megfogalmazott vádakról természetesen szerettük volna megkérdezni a másik bolt vezetőjét is, ám ő azt mondta: egy szót sem kíván nyilatkozni az ügyről. Tegnap telefonon kerestük fel a pacsai Pékmester 2. Kft. ügyvezetőjét, Szabó Jenőnét, aki sok érdekes és furcsa dolgot mesélt munkatársunknak. Hivatalosan ugyanakkor csak annyit közölt az ügyvezető, hogy bár nehéz szívvel, de kénytelenek voltak meghozni egy gazdasági döntést. Felsőrajkon tehát két malomban őrölnek... Zsuppán Etelka ma már másik pékségtől rendeli a kenyeret