Zalai Hírlap, 2016. március (72. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-01 / 51. szám

2016. MÁRCIUS 1., KEDD Miniszterelnöki értékelő REAGÁLÁSOK Zalai politikusok Orbán Viktor beszédéről, pró és kontra (Folytatás az 1. oldalról.) - Értékes, óriási politikai távlatokat felölelő beszédet hallottunk - utalt a miniszter­­elnök történelmi okfejtéseire Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz), megje­gyezve: koránál fogva ő is azok közé tartozik, akik éle­tük mintegy felét a szocializ­mus rendszerében élték le, így pontosan látja, mekkora küzdelmet folytatnak a ke­resztény-konzervatív erők a múlt erőivel. Vigh László a migrációval kapcsolatban el­mondta: egyetért azzal a gon­dolattal, hogy 2015 forduló­pontot jelentett az európai történelemben.­­ Jó ötletnek tartom, hogy népszavazáson kérdezzük meg az embereket a betelepítési kvótáról, s ezál­tal lehessen dönteni, kivel akarunk, kivel nem akarunk együtt élni. Hangsúlyozom, a tisztességes szándékú embe­rek előtt továbbra is nyitva van a határ. Ugyanakkor nem szeretnénk, ha a párizsihoz vagy a kölnihez hasonló ese­mények nálunk is megtörtén­nének. Az emberek biztonsá­ga érdekében további szaka­szokon épülhet határ­zár — jelezte a kor­mánypárti képviselő. Vigh László el­mondta: a kórházfej­lesztésekre költött 500 milliárd forint óriási összeg, és bár megérti ___ az egészségügy fej­lesztésének ütemével kapcso­latos kritikákat, azt is látni kell, hogy 40 évet kell most bepótolnia a kormánynak. Igazat ad - tette hozzá - azoknak az embereknek, akik többet szeretnének keresni, és bízik abban, hogy a gazdaság teljesítményének további nö­vekedésével az oktatásra, egészségügyre is még több pénzt lehet majd fordítani.­­ Nem az a fontos, hogy Orbán Viktor mit mondott, mert ez a beszéd tele volt ha­zugságokkal és csúsztatások­kal - reagált Teleki Káni László, az MSZP kani­zsai képviselője, aki így folytatta: - Sok ilyen öndicsérő beszédet hal­lottunk már a helyi kor­mánypárti politikustól is, ez sem volt különb. Az igazán fontos az, amiről Orbán nem beszélt. A kormányfő hallgatott a szét­vert oktatásról, a tanárok, a di­ákok és szülők lázadásáról. A miniszterelnök a szétvert egészségügyet sem látja, hi­szen szerinte a vidéki kórhá­zak többsége 21. századi szín­vonalú. A kormányfő ezzel az állításával elárulta az erejükön felül teljesítő egészségügyi dolgozókat és cserbenhagyott több millió beteget, köztük azokat, akik a várólistákon hó­napok, sőt, évek óta várnak a megfelelő ellátásra. Orbán ál­lítása a 21. századi egészség­ügyről színtiszta hazugság. Az ÁNTSZ hivatalos vizsgálata éppen a napokban mondta ki, hogy a fekvőbeteg-ellátó osz­­­tályok kétharmada nem felel meg a kórházi ellátás minimá­lis feltételeinek sem. Teleki László szerint Orbán Viktor nem látja a magyar va­lóságot, ami két dolgot bizo­nyít: egyrészt azt, hogy a problémák megoldását sem várhatjuk tőle, másrészt azt, hogy a Fidesz alkalmatlan az ország kormányzására. Zakó László, a Jobbik regi­onális igazgatója, zalai elnöke sem volt elájulva a miniszter­­elnök évértékelőjétől. Mint mondta: Orbán Viktor hason­latai sántítottak, az ország tel­jesítőképességére vonatkozó statisztikai adatokból pedig a szerint mazsolázott, amelyek kedvesek voltak számára. - Az, hogy Orbán szerint rendbe tették az oktatást és az egészségügyet, egy égbekiáltó hazugság, hiszen mindenki tudja, hogy ez a két legna­gyobb „seb”, ami miatt vérzik az ország - fogalmazott Zakó László. - A miniszterelnök ugyanakkor említést sem tett arról a mintegy egymillió ma­gyar munkavállalóról, aki je­lenleg külföldön dolgozik. Mi a kormány szándéka ezekkel az emberekkel? Tesznek azért valamit, hogy hazajöjjenek a fiataljaink? A kormány migránspoliti­­káját ugyanakkor üdvözölte a Jobbik zalai elnöke, jóllehet Zakó László megjegyezte: a Fidesz a Jobbik kottáját hasz­nálja, s nem lenne meglepve, ha rövidesen az önálló határőr­ség felállítására is sor kerülne, ahogy azt már korábban is ja­vasolta a radikális párt. Erősen eltérnek a vélemények az egészségügy színvonaláról Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban Elmentek az iskolába Hasonló véleményt fogal­mazott meg Rábavölgyi Atti­la , a nagykanizsai Thúry György Szakképző Iskola igazgatója is. Hozzátette még: az megállapítható, hogy vala­mennyivel többen nem jöttek hétfőn iskolába, mint ahányan egyébként szoktak. De még ezt is okozhatta esetleg egy pénteken összeszedett vírus, bővebb információt majd itt is csak az igazolások beérke­zése után tudnak mondani. Nem volt érzékelhető lét­számcsökkenés a zalaegersze­gi középiskolákban. Lega­lábbis erről számoltak be az általunk megkérdezett intéz­ményvezetők. - Ugyanolyan zsúfoltság­gal találkoztam a folyosókon és a menzán is, mint máskor - reagált Horváth Attila, a na­ponta hétszáznál több diákot fogadó zalaegerszegi Zrínyi­gimnázium igazgatója. - Ahol én tanítok, dolgozatot írtak, mindenki eljött. Biztos van­nak hiányzók az egyes osztá­lyokban, de ezt összevetni az­zal, hogy a múlt héthez ké­pest miként változott, még nem lehet. Legfeljebb ked­den, szerdán lehetne összevet­ni az adatokat. Egy biztos, ez­zel a kérdéssel nem foglal­koztunk, se korábban, se most. Előzetesen nem érkez­tek szülői jelzések, hogy nem jönne valaki iskolába. Ha or­vos igazolja a hiányzást, an­nak jogosságát pedig nem szoktuk ellenőrizni - magya­rázta. Semmiféle változás nem mutatkozott a létszámban, fo­gadta érdeklődésünket a Munkácsy-szakközépiskola és szakiskola igazgatója, Var­­gáné Bérczes Bernadett. Az 550 diákot oktató intézmény­ben e szerint nem hagyott nyomot a felhívás. Hasonlóról számolt be Makár Barnabás igazgató a Ganz-szakközépis­­kolában. Ide négyszáznál töb­ben járnak, de nem mutatkoz­tak jelei, hogy a felhívás tá­mogatásra talált volna. Nagykanizsa (hba) - Az intézmény egykori tanulójának, Török Ti­bornak (balról) nyílt fotókiállítása a Dr. Mező Ferenc Gimnázium­ban. Szermek Zoltán igazgató (középen) köszöntője után Papp Fe­renc, a HSMK nyugalmazott igazgatója nyitotta meg a tárlatot l\KUmi\H ZALAI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Zala vármegye határvidékén­ Márokföld (gyf)­­ Már­cius 5-én, szombaton 17 órakor a faluházban két előadással folytatódik a község történetét bemu­tató sorozat. Ezúttal Benczik Gyula levéltá­ros szól az őri öntudat eredetéről és történeté­ről, majd dr. Zágorhidi Czigány Balázs törté­nész beszél az Árpád­kori Vas és Zala várme­gyék határvidékén meg­telepedett őrök életéről. Végh Erika alkotásai Lenti (kt) - Végh Erika festőművész munkáiból nyílik kiállítás ma 18 órakor a könyvtárban. Az Úton címet viselő tárlatot Dömök József, a letenyei Fáklya Művelő­dési Ház és Könyvtár igazgatója nyitja meg. Hulladék égett a ruhagyárban Zalaegerszeg (zd)­­ A volt ruhagyár épületének harmadik emeletén hat négyzetméteren hulladék fogott tüzet hétfőn reg­gel. A lángokat egy víz­sugárral rövid idő alatt megfékezték a tűzoltók. további képek, információk zap/AP Zalai Hírlap Online Aprócska tábla esett áldozatul Zalaegerszeg (adzs)­­ A köztéri padon szerényen hirdette a szeretet erejét, de akadt, akit nem tudott meggyőzni erről. A Házasság hete alkalmá­ból indult el Zalaegerszegen is a több városban nagy nép­szerűségnek örvendő mozga­lom: a párok lakatot helyez­hetnek el egy köztéri falon, ezzel jelezve érzelmeiket. A februári Valentin naphoz kapcsolódott Körmendyné Polgár Csenge kezdeménye­zése, amelyet a városi önkor­mányzat is felkarolt, így az Európa téren elhelyezett la­katfal mellé pad is került a képen látható felirattal. A táb­lának azonban már csak a hűlt helyét sikerült lefényké­pezni a hét végén. A rendőr­ségre még nem érkezett felje­lentés az ügyben, tudtuk meg a szóvivőtől. Bizonyára nem jelentős az anyagi kár, ám az esetet be­lengő szomorúság annál na­gyobb. A szervezőket a leg­jobb akarat vezette, amikor új színfolttal gazdagították a vá­rost, épp ellenkező, barátsá­gos érzelmek felkeltésében bízva. Valentin napon avatták fel a lakatfallal együtt... . de nem sokáig élvezhették az arra járók az üzenet erejét VBL­ A hitközség már megtette a feljelentést Zalaegerszeg (adzs)­­ A 2005-ben emelt - kő­tömbből és a deportálás­ra emlékeztető, bronz használati tárgyakból, ru­hadarabokból álló - ho­lokauszt emlékművet is­mét megrongálták. A kompozíció néhány fém alkotóelemét már több alka­lommal lefűrészelték a tolva­jok, a hét végén ismét eltűnt néhány eleme. Szerkesztősé­günket Preisz József, a zsidó hitközség elöljárója értesítet­te, aki feljelentést is tett. A rendőrség szóvivője pedig az alábbiakról tájékoztatott: „február 28-án 16 óra 30 perckor a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés, hogy Zalaegersze­gen, a Göcseji úton lévő „Zsi­dó emlékművet” ismeretlen elkövető megrongálta, letörte a réz gyertyatartót (menóra) a márványoszlopról és eltulaj­donította azt. A lopással 200 ezer forint kárt okozott. A Za­laegerszegi Rendőrkapitány­ság Bűnügyi Osztálya kisebb értékre, vallási tisztelet tár­gyára elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt ismeretlen el­követő ellen indított eljárást.” Preisz József a menóra helyét mutatja az emlékművön

Next