Zalai Hírlap, 2016. május (72. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-30 / 125. szám
ÉLETMÓDI Nem mindegy, hogy milyen napszemüveget viselünk 12. OLDAL Jó reggelt, Zala megye! A határ mellett sosem volt kérdés, hogy hova tartozik a szlovéniai magyarság. Ezen a vidéken - Zalában vagy Vasban éppúgy, mint a Muravidéken és a goricskói dombok között - mindenki számára egyértelmű volt, hogy közösek a gyökereink, közösek a hagyományaink, egy a nyelvünk. Ahogy Nyerges Attila később megfogalmazta: „egy vérből valók vagyunk." Ennek a kapcsolatnak a nagyszerűsége éppen abban rejlik, hogy egyáltalán nem szükséges hozzá mesterséges katalizátor. Sem nemzetiségi politika, sem Európai Unió, sem pedig Schengen. Bár valamennyit könnyített a helyzeten, de a lényeg úgyis az emberi érzelmekben lakozik. Az pedig élő, eleven. Gyuricza Ferenc gyuricza.ferenc@zalaihirlap.hu SZAKMA Több foglalkozás és az alpintechnika ötvözete Akrobata fadoktorok Zalaegerszeg (ag) - A fák nem nőnek az égig, de némelyik szinte karcolja a felhőket, és bármilyen nehéz, ápolni ezeket is kell. Különösen, ha emberek járta helyeken állnak. Több szakma és az alpinista technika keresztezésével alakult ki a légi favágás és faápolás, amiből már versenyeket rendeznek világszerte. Hazánkban az első, nemzetközi mezőnynek meghirdetett megméretést szombaton Zalaegerszegen tekinthették meg az érdeklődők a Dózsa ligetben. - Sokakat vonzó látványosság, ami öregbíti a város hírnevét, és népszerűsíti ezt a kevésbé kihasznált ligetet - mondta a házigazda önkormányzat képviseletében Gecse Péter alpolgármester a hagyományteremtés szándékával életre hívott versenyről. A szervező, az 1998-ban alakult pécsváradi Gazek cég vezetője. Bogos Csaba érdeklődésünkre elmondta, munkavédelmi eszközökkel foglalkozva jutottak el a leesés ellen biztosító technikákhoz és a magasban végzett munkák eszközeihez. Innen csak, egy lépés volt a légi favágás. - Ez sokkal több kreativitást igényel az alpinista munkához képest - fogalmazott. (Egyebek a 3. oldalon azonos címmel.) A fennakadt, sérült Igort, a 80 kilós bábut menti Berta Gábor (Budapest). Ez is versenyfeladat volt Hőseinkre ZH összeállítás (ag, kt, hba) Tegnap megyeszerte megemlékeztek a magyar hősökről, ezzel tisztelegve szüleink, nagyszüleink küzdelmei, a hazánkért hozott áldozatai előtt. A hősök napja a kegyeletadás mellett a béke jelentőségére hívja fel a figyelmet. Azt üzeni a kor emberének, hogy becsülje meg: háborútól mentes időben és helyen élhet. Ezt Vadvári Tibor fogalmazta meg a megyeszékhelyen vasárnap tartott megemlékezés szónokaként. A hősök kertjében zajló ünnepségen a város alpolgármestere kiemelte, a béke jelentőségét hangsúlyozni különösen fontos a gyermekek esetében. (Egyebek a 2. oldalon Hűségük... címmel) emlékezve Verőfényes, lubickolós gyereknap Megyei körkép (ag, gyf, kt, szzs, ta) Ha semmilyen program nem várta volna a lurkókat, a szép idő akkor is elég lett volna a jól sikerült gyermeknaphoz. Túlzás nélkül elmondható, hogy Zalaegerszegen ezreket vonzott a gyereknapi program, melyet a Keresztury VMK munkatársai szerveztek meg a városi strandra. A langyos vízzel teli pancsoló számított a legnagyobb attrakciónak, ám emellett rengeteg játék, szórakozási lehetőség közül válogathattak a gyerekek. A vidám verseny szellemében hatállomásos próbatételen is megmérethették magukat. Egyebek mellett tájékozódási és kincskereső túra, kézműves foglalkozás, ügyességi játék, többféle technikai bemutató várt rájuk. (Továbbiak az 5. oldalon.) Az utolsó forduló dönt a feljutásról LABDARÚGÁS Tegnap a ZTE és a Mezőkövesd is győzött az NB II-ben Zalaegerszeg (zh) - A jövő hétvégi, utolsó fordulóra maradt a döntés az ezüstéremről, és vele a második feljutó hely kérdéséről a labdarúgó NB II-ben. A fontos pozícióra aspiráló csapatok egyike, a ZTE FC nehéz meccset játszott tegnap: a tavasz legjobb formában lévő csapata, a Soroksár látogatott Egerszegre. A zalaiak nagy küzdelemben, Daru két gójával nyertek - de sajnos így tett Siófokon a nagy rivális Mezőkövesd is. Döntés tehát jövő vasárnap, amikor a ZTE FC a sereghajtó Ajkát fogadja. (Tudósításunk hasonló címmel a 9. oldalon.) Az egerszegi Bódi Bence hámozza át magát egy soroksári védőn A felsőrajki vásáron Felsőrajk (hba) - A szeptembertől induló egyetemi közösségi központok is a helyben maradást szolgálják - ezt dr. Palkovics László, felsőoktatásért felelős államtitkár mondta szombaton, a termelői vásárban. A Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület által szervezett felsőrajki kiállítás és vásár egyik fontos célja, hogy a helyi termékekre irányítsa a figyelmet. (Beszámolónk a 6. oldalon A zalai értékeket... címmel.) Micsinai a legjobb Nagykanizsa (hba) Kanizsai siker született a Medgyaszay Házban szombaton megrendezett XII. Kárpát-medencei Csengey Dénes Vers- és Prózamondó Verseny döntőjében. A nagy hagyományokkal bíró, hazánk legrangosabb versmondó találkozójának számító seregszemlére közel 40 versenyző nevezett hazánkból és a határon túli magyarlakta területekről. Kovácsné Mikola Mária, a szervező Kanizsai Kulturális Központ igazgatója elmondta: a verseny legfontosabb célja az amatőr versmondó mozgalom életben tartása, illetve a Kárpát-medencei magyarság tehetséges versmondóinak felkutatása. A szépkorúak kategóriájában Révész Erzsébet, a felnőttek közt Domány Zoltán, míg az ifjúsági kategóriában a „mi fiúnk”, a nagykanizsai Micsinai Dominik érdemelte ki az első helyezést. Utóbbi a verseny abszolút győztese is lett a dr. Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, Juhász Judit, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője, Lengyák István, a Magyar Kultúra Lovagja, Schmidt István Radnóti-díjas rendező (a verseny szellemi atyja), és Horváth István, Radnóti-díjas versmondó alkotta zsűri döntése alapján. MiDncTEc