Zalai Hírlap, 2016. július (72. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-01 / 153. szám
2016. JÚLIUS 1., PÉNTEK Tájékozódás a nagyival SZÜNIDŐ A nagyszülők segítsége ilyenkor elengedhetetlen a gyerekek körül (Folytatás az 1. oldalról) Az immár tizenhárom éve nyugdíjas Sebőkné Ica a zalaegerszegi Életmód Klub programjait kihasználva őrzi kondícióját, tornázni is jár, de otthon a kertben is akad elfoglaltsága. Busszal is utaznak majd az unokák a nagymamával, hisz a szülőkkel kocsival járnak - Úgy alakult, hogy errefelé nem nagyon szoktunk járni, úgyhogy gondoltam, csatlakozunk a csapathoz Emmával. Ő még csak ősszel megy óvodába. Nyaranta sok időt tölt velünk a két nagyobbal együtt. A nyugdíj mellett végzett kiegészítő munkámat is felfüggesztettem, hogy több időm maradjon rájuk. A gyerekeim nem tudnának nyugodtan dolgozni, ha nem oldanánk meg a gyerekek elhelyezését. Persze ez nekünk nagyon nagy öröm is. - Két kislányunokám a jövő héten érkezik Budapestről, addig is edzek - mondta Sütő Károlyné, aki 70 évéből jópárat letagadhatna. - Később a szüleikkel megyünk Sopronba. Ha van nagymama, könnyebb a dolgozó szülőknek. Mi is bejáratott programot bonyolítunk, például tömegközlekedünk, mert odahaza kocsival viszik őket. Miklós Zsuzsa, párja és kisfia, András rutinos kiránduló, a 10 éves petőfis, sporttagozatos kisdiák a térképolvasásban is jeleskedik. Szerencsére került idejük arra, hogy együtt legyenek a gyerekkel. A strand a nyár főszereplője, de a bicikli, a gyaloglás is kedvencük, András 20 kilométert is megtett már egyhuzamban. Sárga jel mutatta a pontgyűjtő helyet: Fábián András, Sebőkné Ica Emmával és Nórival megtalálta Ünnepség a húszéves Államkincstárnál Zalaegerszeg (zk) Húszéves a Magyar Államkincstár; ez alkalomból Szabóné Mileji Ágota, a Zala Megyei Igazgatóság igazgatója köszöntötte tegnap a területi szervnél több mint húsz éve jogviszonyban álló kormánytisztviselőket. Az ünnepségen - amelyről az Államkincstártól kaptunk tájékoztatást - Szabóné Milesi Ágota igazgató felidézte az intézmény történetét, megemlítette a szervezeti és hatáskörbeli változásokat, beszélt a Kincstár jövőjéről, stratégiájáról és az alapítás óta folyamatosan bővülő feladatokról. Egyebek közt arról, hogy 2015-től a Magyar Államkincstár látja el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) közreműködő szervezeti feladatait, továbbá szabályszerűségi pénzügyi ellenőrzési tevékenységet végez az önkormányzatok, társulások és általuk irányított költségvetési szervek vonatkozásában. Az igazgató a megyei igazgatóság állományából 33 főnek nyújtott át ajándékcsomagot, megköszönve elkötelezett munkájukat. A tájékoztatás szerint a Magyar Államkincstár a hazai pénzforgalom mintegy 25 százalékát bonyolítja le, mintegy 870 milliárd forint értékű forintban kibocsátott magyar állampapírt kezel az ügyfelek számláin, továbbá mintegy 13 ezer intézmény számláját vezeti. Emellett több mint 900 ezer közszférában dolgozó illetményének számfejtését végzi. A csata emlékére Zalaegerszeg (zd) A pozsonyi csata 1109. évfordulója alkalmából koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést tart a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete ma 17 órakor a Dózsa-ligeti emlékműnél. Az ünnepség felvezetéseként a Dísz térről 16.30-kor indul a hagyományőrzők Kossuth utcai, zászlós felvonulása, majd a csata emlékművénél a Mindszenty-gimnázium diákjai adnak műsort, emlékbeszédet pedig Paál István elnök mond. Az ünnepség után a szomszédos Palatínus étteremben vetített képes élménybeszámolót tart Mónus József - becenevén a Fehér Farkas - sokszoros cél- és távlövő íjász világbajnok, világrekorder. KRÓNIKA ZALAI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Egy órán belül meglett Zalaegerszeg (adzs) Hálás olvasónk tájékoztatta a szerkesztőséget, hogy hétfőn délben nagy ijedelmet élt át, amikor azzal szembesült, az egerszegi belvárosban a kerékpárja biztonságba helyezése közben elvesztette a pénztárcáját, minden iratával, bankkártyájával, készpénzzel. A környező hivatalokban hiába érdeklődött, nem vitték oda. Ám hazaérve telefon várta: a rendőrség egyeztette vele az adatait. A megtaláló ugyanis a megyei rendőrfőkapitányságra vitte a tárcát, amiből nem hiányzott semmi. A becsületes megtaláló nem fedte fel kilétét, a köszönet így érhet el hozzá. további képek, információk zaolty Zalai Hírlap Online Sagos Trikolorban a művészek nyomogatják... Autentikus táncházzal és zárókiállítással búcsúzik a festőtábor (Folytatás az 1. oldalról.) A résztvevők körét a hagyományosan visszajáró hazai és határmenti alkotók mellett egy szerbiai festőművész, Drágán Bartula gazdagítja. Utóbbi meglátogatta a községben néhány napja felavatott Porta Táj házat, s látva benne az I. világháborús kiállítást, váratlan felajánlást tett Mint mondotta, 1914-ben nagyapáink egymás ellen harcoltak, az unokák azonban már barátként tekintenek egymásra. Ennek jeleként felajánlotta, hogy képeslapgyűjteményét, amely magyar katonák háborúból küldött lapjait is tartalmazza, a zalaszentgyörgyi tájházra hagyományozza. Emellett szerbiai barátait szintén mozgósította ez interneten, így további I. világháborús relikviákkal gazdagodhat a kollekció. A Porta Tájház élővé tételi érdekében további programokat terveznek, egyebek közt mini művésztelepeket fiataloknak és felnőtteknek, kikacsintva a man szobrászat irányába. Az elkészülő művek Zalaszentgyörgy köztereit díszítenék majd. De kanyarodjunk vissza a jelenhez, s is- ___ merkedjünk az új művészvendéggel. - A Belgrád melletti Loznicáról érkeztem, eddig 48 önálló tárlatom volt Szerbiában és szerte a világban - mondja Drágán Bartula festőművész. - Gyakran járok művésztelepekre, számát sem tudom, ide is nagy örömmel jöttem. Zalaszentgyörgyön egy új, Vég és végzetek című sorozaton dolgozom, amelyhez a történelem szolgáltat muníciót. A história szemét Porta Tájházban mini művésztelepeket is szeretnének szervezni iyes, családi vetületet ragadnak meg, azok az emlékek, dokumentumok inspirálnak, amelyek elfeledve lapulnak a történelem kis fiókjaiban. Az alkotás mellett számos program színesíti még az együtt töltött hét eseményeit. Ezek sorában a közös halászléfőzés mellett strandolás, focimeccs a helyi futballcsapattal (4-4-ben „egyeztek ki”), kirándulás ugyancsak helyet kapott, továbbá nagy sikerű koncertet adott a Magyarucca és az Old Lorenzo. A ma, 18 órakor kezdődő záróesten pedig táncházat tartanak a helybéli néptáncosok és a Harangláb együttes közreműködésével. - Közösen szurkolunk a foci Eb mérkőzésein is - teszi még hozzá Buday Mihály. - A magyar meccs alatt nemzeti hovatartozástól függetlenül mindenki arcát piros, fehér, zöld festés díszítette... Krokker Krisztina ikonfestő évek óta visszatér Zalaszentgyörgyre Nagykanizsa (pa) - Lesújtó véleményt fogalmazott meg a megyei közgyűlés első féléves munkájáról Zakó László, a Jobbik zalai és regionális elnöke. Mint tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a megyei közgyűlés ritkán, alig kéthavonta ülésezett az elmúlt időszakban, ám ezen összejövetelek sem a kemény munkáról, illetve vitákról szóltak, sokkal inkább a csendes gombnyomogatásról. - Több olyan kormánypárti képviselő van, aki a 2014-es megalakulás óta még egyszer sem szólalt fel, nemcsak a közgyűlésen, de még a bizottsági üléseken sem hallottuk a hangjukat - fogalmazta meg kritikáját a Jobbik politikusa, aki hozzátette: érződik az ülésteremben, hogy óriási feszültség van a Fideszen belül, ami nemcsak politikai, hanem megyén belül földrajzi törésvonalak mentén is húzódik. - Úgy gondolom, hogy egy komoly közigazgatási egység - megye - sokkal nagyobb figyelmet és időt érdemelne annál, mint amennyit a törvényalkotók szántak neki - mondta Zakó László. Ezt követően Zala megye népesedési helyzetére, pontosabban a népesség fogyására hívta fel a figyelmet. Mint mondta: a felmérések szerint évente egy Becsehely nagyságú településsel csökken a megye lakossága, ráadásul Zala elöregedő megye is. Hirdetés