Zalai Hírlap, 2016. november (72. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-08 / 262. szám
SZÉP OTTHON A sütőtök magasra kúszott a kulináris ranglétrán 12. OLDAL Ma ZSOMBOR nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt, Zala megye! Vannak falvak, ahol bezárják az iskolát, mert nincs elég gyermek. És Nyugat-Európában bizony, már templomokat is zártak be, mert nem volt kellő létszámú, a hallását szentmiséken való részvétellel is gyakorló hívő. Láttam példákat erre: egy templomban könyvesboltot nyitottak, a másikban valamilyen extrémsportot űzhettek a fiatalok, a harmadikat pedig egyszerűen megvette valaki, hogy abban lakjon. A Nagykanizsához közeli Csapin bíznak a jövőben. Abban, hogy nemcsak népesség lesz a faluban, de szentmisére járó hívő is. Azt hiszem, erről a 160 fős zalai településről példát vehetnének hazánk, de egész Európa más falvai, községei is. Horváth-Balogh Attila horvathbalogh.attila@zalaihirlap.hu TEMPLOMÉPÍTÉS Szépen halad a Nagykanizsa melletti kistelepülés, Csapi új templomának építése, mint ahogy olvasónk, Kosi Gábor drónnal készített felvételén látható. Lapunknak dr. Tóth László polgármester elmondta: a törökdúlás idején lerombolták a falut és a templomát, s ez utóbbit a visszatelepülő lakosság azóta sem tudta újjáépíteni. Az 1990-ben felállt első képviselő-testület is már zászlajára tűzte a templomépítést, mely mostanra megvalósulni látszik, egyházközségi gyűjtésnek, illetve önkormányzati és vállalkozói támogatásnak köszönhetően. A polgármester abban bízik, hogy karácsonyra elkészülhet a templom, s az éjféli szentmisét már ott tarthatják - jelenleg az iskolai kápolnában folyik a szertartás Páratlan tehetség volt Budapest (mti) A kormány, a Zeneakadémia és Pécs városa is saját halottjának tekinti a vasárnap, életének 65. évében elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett világhírű zongoraművészt. „A művészetben az örökérvényűségre kell törekedni - ez volt Kocsis Zoltán ars poeticája. Ennek az igénynek a szolgálatába állította mérhetetlen tehetségét. Mélyről jövő hitelesség, zeneművek tolmácsolásához csak a legnagyobbakra jellemző tudás és alázat tette őt a magyar kultúra kivételes alakjává. A Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatójaként, zeneszerzőként és zongoraművészként a klasszikus és kortárs magyar zeneirodalmat egyaránt gazdagította. Már életében óriás volt. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar kultúrát, a kortárs zenetörténetet” - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma méltatásában. Mint írják, Kocsis Zoltán az elmúlt negyven év magyar zeneművészetének egyik legmeghatározóbb művészegyénisége volt. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar klasszikus és kortárs zene hazai és külföldi recepciójában. (Folytatás a 13. oldalon azonos címmel.) Szülőföld és szabadság rajzokon PÁLYÁZAT Több mint száz gyermek küldte be munkáját a felhívásra Zalaegerszeg (bp) A szülőföld és a szabadság a témája annak a rajzpályázatnak, amire 106 óvodás, általános- és középiskolás gyermek küldte be munkáját. A Zala Megyei 56-os Hagyományőrző Egyesület, a POFOSZ megyei szervezete, a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség által kiírt pályázatra nevező gyerekeket tegnap az Art moziban jutalmazták meg, ahol kiállították műveiket. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára szervezett városi rendezvénysorozat zárásaként került sor a programra. (Folytatás Szülőföld... címmel a 3. oldalon.) Könyvutalványt kapott Pais Jázmin, a csonkahegyháti iskola elsőse is, aki édesanyjával, Paisné Molnár Barbarával érkezett Megújuló épületek Zalatárnok (gyf) - Tovább folytatódik a közösségi tulajdonban lévő épületek felújítására indított program a településen. Ebben az esztendőben többek között az önkormányzati hivatal, az orvosi rendelő és a hozzá tartozó szolgálati lakás, valamint a ravatalozó felújítására került sor, jövőre pedig a tervek szerint a sportöltözőnél folytatódnak a munkák, ismertette Gombos Csaba polgármester. (Részletek a 4. oldalon a Deák-örökség címmel.) Őszi SÉTA Zala megye (adzs) - A SÉTA, azaz Sajtó és Tanulás a Pannon Lapok Társasága által bevezetett médiapedagógiai program, mellyel szeretnénk elérni, hogy a magyar közoktatás szférájában jelenjen meg az újság mint oktatási eszköz. A német példára indított programban négy megye középiskolásai egyszerre vesznek részt, tavaszi és őszi fejezetben. A tizenhárom éve népszerű akció idei őszi sorozata ma indult útjára, olvasóink hét héten át kísérhetik figyelemmel azt, hogy mi is érdekli, foglalkoztatja az ifjú tollforgatókat, akik között bizonyosan ott vannak a jövendő újságírói, s talán a Zalai Hírlap leendő munkatársai. A programban ezúttal nyolc zalai középiskola tanulói vesznek részt, az írásaik révén a szülők, nagyszülők is büszkék lehetnek, amikor gyerekeik neveit olvassák lapunk hasábjain. Az induláskor a Lapkiadók Nemzetközi Szövetsége is támogatta a „SÉTA” programot, mivel felméréseik szerint azokból válik újságolvasó, akik korai életkorban kezdik el forrásként használni az újságokat. Az összeállítást a 7. oldalon találják. Élénkülő lakásépítés TERÜLETEK Megyénként más a helyzet Körkép (hp) - Az idei első három negyedévben 5307 új lakás épült az országban, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban - számolt be róla a napokban a KSH. A lakásépítéssel foglalkozó statisztika szerint az októberig kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 21.414 volt, ami csaknem két és félszerese a 2015.é—III. negyedévinek. Az épített lakások száma Budapesten 22, a megyei jogú városokban 29, a többi városban 5,9 százalékkal nőtt, a községekben ugyanakkor 4,9 százalékkal csökkent. A természetes személyek által épített lakások aránya 58-ról 49 százalékra esett, a vállalkozások által építetteké 41-ről 51 százalékra nőtt. (Továbbiak Lakásépítések... címmel a 6. oldalon.) Hirdetés