Zalai Hírlap, 2017. július (73. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-01 / 151. szám
2017. JÚLIUS 1., SZOMBAT Lecserélik a mentők régi autóit (Folytatás az 1. oldalról.) Az egyikkel Zalaegerszegen, a másikkal Nagykanizsán dolgoznak. Ezt már Vincze Luca megyei vezető mentőtiszt mondta el a sajtó képviselői, valamint az átadáson részt vevő dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, dr. Pál Attila megyei közgyűlési elnök, Balaicz Zoltán polgármester, Tolvaj Márta alpolgármester és a mentőszolgálat regionális orvosigazgatója, dr. Lórántfy Mária előtt. A megyei mentőtiszt elmondta, tervezik, hogy a megyeszékhelyen további egy, nappali szolgálatot adó esetkocsit állítanak üzembe. Ez évben pedig további új mentőjárművek érkeznek Zalába. Azt is közölte, hogy a most átadott két gépkocsi már túlesett az első szolgálaton, ugyanis ezekkel kísérték a Tour de Hongrie kerékpárverseny mezőnyét szerdán. Dr. Lórántfy Mária hozzátette, hogy a tíz zalai állomáson 250-en dolgoznak, 28 gépjárművel látják el feladataikat, s ezek háromnegyede számít újnak, amit a jellegzetes sárga színről ismerhetnek meg a laikusok. Kérdésre elmondta, nincs létszámhiányuk, de az orvosi, mentőtiszti szolgálatot fő- és részállású szakemberekkel látják el. ag Két új ügyfélszolgálat LENTI, ZALASZENTGRÓT A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága július 3-tól két új helyen, Lentiben és Zalaszentgróton is fogadja az ügyfeleket. A Zala Megyei Kormányhivatal Lenti Járási Hivatalának Kormányablakában (Lenti, Zrínyi Miklós utca 4.) hétfőn 8-tól 12, valamint 12.30-tól 16 óráig, szerdán ugyanilyen időpontokban, és csütörtökön is hasonlóan fogadják az ügyfeleket, annyi különbséggel, hogy csütörtökönként este hatig lesznek nyitva. A Zala Megyei Kormányhivatal Zalaszentgróti Járási Hivatal Kormányablakában (Zalaszentgrót, Csány László utca 2.) hétfőn és csütörtökön lesz ügyfélfogadás, hétfőn 8-12 és 12.30- 16, csütörtökön 8-12 és 12.30- 18 óráig. Bevallások, igazolások, adószámla... A NAV-ablakot felkeresők a jövőben is széles körben intézhetik adózással kapcsolatos ügyeiket, többek között a bevallásokkal, igazolásokkal kapcsolatos ügyeket, általános tájékoztatást kérhetnek adóügyekben, egyeztethetik adószámlájukat, valamint adóazonosító jellel, adókártyával kapcsolatban is intézkedhetnek. A Zala Megyei Kormányhivatal a jövőben is változatlan ügyfélfogadási időben fogadja a kormányablakokban az állampolgárokat, közölte a hivatal. zh KRÓNIKA A városkép védelme, segítenek a civilek (Folytatás az 1. oldalról.) - Néhány helyen fennáll a veszélye, hogy a járókelőkre omlanak az épület darabjai - mondta Czeglédy András. Példaként említette a Göcseji Múzeum déli oldalát, amit ezért el is kerítettek, s a Kazinczy tér 1. alatti régi városházát, aminek párkány alatti homlokzati része omladozik. Lehet említeni az egykori Zóna éttermet, a helyőrségi művelődési otthont, az Eötvös utca és Kossuth tér sarkán álló épületet, a Berzsenyi utcai címeres, emeletes épületet, vagy éppen a Rákóczi utca 35. számú házat. Az elmúlt években nem volt felújítási pályázat, amiből a tulajdonosok támogatást kérhetnek a fokozott védettséget A rendeletben lehet majd érvényesíteni a városesztétikai szempontokat élvező épületek karbantartásához. Ez évben az önkormányzat 3,5 millió forintos keretet biztosít erre a célra, ám ennél jóval több pénzre lenne szükség annak ösztönzésére, hogy elinduljon ezeknek az épületeknek a felújítása. Ebből a pénzből a felújítás azon részére lehet költeni, ami az értékmentési kötelezettségből fakadóan többletteherként jelentkezik. Ez az összeg azonban csak pár épülethez elegendő, igaz, a tervek szerint az összeget jövőre megduplázzák. Mi ehhez vállaltuk, hogy a városképi felmérésünk eredményeit a döntéshozók rendelkezésére bocsátjuk - tette hozzá Czeglédy András. A városképet befolyásoló egyéb tényezőkre is felhívták a figyelmet az összejövetelen. Ezek egyike a fák körüli reklámhengerek, amelyek a kis fákat lefojtják, akadályozzák a gondozásukat, a nagyobb fák törzse beléjük nő, sértik az alsó ágakat. Ezt már korábban is szóvá tették a városvédők, de változás pusztán annyi történt, hogy az elhanyagoltabbakat fehér papírral vonták be. Kezdeményezték a rozsdás kandeláberek, elosztószekrények cseréjét, rendbetételét, illetve a frekventált helyeken a légvezetékek megszüntetését földkábel kiváltásával. Fontosnak tartanák, hogy a városképet befolyásoló homlokzatok, illetve üzletportálok, reklámok esetében is legyen beleszólási lehetősége az önkormányzatnak. Hozzátette, a jogszabályok változása miatt megszűnnek a helyi védettségi rendeletek és ezeket a városesztétikai szempontokat majd a településképvédelmi rendeletben lehet érvényesíteni, remélhetőleg hatékonyan. Ebben továbbra is számíthat az önkormányzat a városvédők segítségére, mondta végezetül Czeglédy András. ag A városképet meghatározó épületek egy része leromlott állapotot mutat, közéjük tartozik a Göcseji Múzeum is. Az épületnek ugyanakkor a homlokzati felújítása is megvalósul a Mindszenty-projektben Fotó: Katona Tibor Az alapító tisztelete KESZTHELY A Georgikon 220 évvel ezelőtt, 1797. július 1-jén kezdte meg működését. Pénteken az alapító előtt tisztelgett az intézmény. A Fő téri templom alatt lévő - egyébként nem látogatható kriptában - gróf Festetics György sírhelyénél nemcsak az alacsony belmagasság, hanem a tisztelgés okán is féltérdre ereszkedve emlékezett dr. Polgár J. Péter dékán. Felidézte: amikor tudomást szereztek arról, hogy az alapító nem a Festetics-mauzóleumban, hanem az altemplomban nyugszik, Lukács Gábor oktató ötlete nyomán határozták el, hogy az alapítás évfordulóján minden évben felkeresik a sírhelyet és megemlékeznek gróf Festetics Györgyről. - Ezzel a koszorúval mondunk köszönetet ezen a tevékenységért, amelynek mi folytatói vagyunk. Most még itt tudjuk tisztelgő köszönéssel elhelyezni az emlékezés koszorúját a Georgikon Kar nevében - mondta a dékán, utalva a tervre, hogy a város szándéka szerint a gróf halálának kétszázadik évfordulóján, 2019-ben a mauzóleumban helyezik végső nyugalomra Festetics Györgyöt, ka Dr. Polgár J. Péter Festetics György nyughelyénél Fotó: Keszeg MSZP: Állítsák helyre! ZALAEGERSZEG Sem jogilag, sem morálisan nincs rendben, amit a városvezetés tervez a lebontott Felszabadulás emlékművel, közölte az MSZP helyi szervezete. Felidézték: a szobrot a formáját megtartva, felújítva és feliratát kiegészítve ígérte visszaállítani a polgármester, ám kiderült, hogy nem a korábbi emlékmű kerül vissza. A hátoldalán ugyanis van egy Petőfi-idézet, ami még a kő korábbi funkciója révén került rá, és így egy múzeumban a helye, de lehet, hogy a kommunista diktatúrák visszásságait lesz hivatott reprezentálni a Mindszentymúzeumban, közölte a párt. Az MSZP szerint ez azért nincs rendben, mert a szobor a zalaegerszegieké. Mint közleményükben írták, legalább önkormányzati döntés kellett volna a bontáshoz. Azért is kifogásolják az emlékművel kapcsolatos tervet, mert „sok családokkal élte meg felszabadulásként azt a kort, amire emlékeztet”. Az MSZP arra szólította fel a városvezetést, hogy az emlékművet állítsák helyre. 7. ZALAI HÍRLAP . Tűz ütött ki a konyhán REZI Pénteken dél körül kigyulladt egy rezi vendéglátóhely konyhája, közölte Cseresznyés Dániel, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. A konyhában két ember volt, ők ki tudtak menekülni. A keszthelyi tűzoltók két gázpalackot hoztak ki a helyiségből. A tüzet egy vízsugárral rövid időn belül eloltották. A tűz során nem sérült meg senki, há Frontális ütközés a 7-es főúton ZALAKOMÁR Frontálisan karambolozott két személygépkocsi tegnap a 7-es főút 191-es kilométerszelvényénél Zalakomár térségében. A Volkswagen és a Ford eleje teljesen összeroncsolódott. A balesetben hárman súlyosan, egy ember pedig könnyen megsérült, őket a mentők kórházba vitték. A helyszínelés idején teljes útzár volt érvényben, db Négyen sérültek meg a balesetben Fotó: szakony MNB-devizaárfolyam 2017. június 10. pénznem egység érték (Ft) Bolgár leva 1 157,93 ▼ Svájci frank 1 282,57 ▼ Cseh korona 1 11,78 ▼ Euro 1 308,87 t Horvát kuna 1 41,69 ▼ Japán jen 100 242,11 a Új román lej 1 67,74 ▼ Szerb dinár 1 2,56 ▼ Orosz rubel 1 4,56 y Angol font 1 351,91 y USA dollár ___1 270,87 y at Változás az előző naphoz képest Hirdetés