Zalai Hírlap, 2017. december (73. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-01 / 280. szám

4 ZALAI HÍRLAP RÖVIDEN Jótékonysági rendezvény ZALAEGERSZEG A Zala Megyei Rendőr-főkapi­tányság és a Zala Megyei Kormányhivatal jótékony­­sági rendezvényre várja az érdeklődőket szombaton az Apáczai Művelődési Központban. A részt vevő szervezetek jótékonysági vásárral és meglepetések­kel készülnek. A bevételt a megyei kórház fizioterápi­­ás osztályának ajánlják fel. 10.30-tól gyermekprogra­mok kínálnak élményt, zh Segélykoncertet szerveznek HÉVÍZ Szombaton a He­tednapi Adventista Egyház Sugár utcai közösségi há­zában adventi segélykon­certen lép fel a Musica An­tiqua együttes: a szervezők egy fiatal, többgyermekes családot támogatnak a 18 órakor kezdődő hangver­seny bevételével, ah Vetített képekkel Szent Erzsébetről NAGYKANIZSA A Ma­gyar Műveltség Kincsestá­ra Szabadegyetem kereté­ben december­ 8-án 18 óra­kor II. András király lányá­ról, a 810 éve született Szent Erzsébetről tart vetí­tett képes előadást a Halis könyvtárban Szántai Lajos művelődéskutató. Aba Elmarad az előadás ZALAEGERSZEG A Zala­egerszeg Barátai Egyesület tájékoztatása szerint dr. Csath Magdolna közgaz­dász professzor december 4-ére, a hangverseny- és ki­állítóterembe tervezett elő­adása elmarad. 7. Mikor segítettél először? Egyesületi szakmai nap a koraszülött gyerekekért és a családjaikért (Folytatás az 1. oldalról) Bognárné Bengő Hajnalka egyesületi elnök az egészségi problémák okozta traumák közös feldolgozásáról, a szak­mai csoportok megszólításá­ról, a kölcsönös segítség szükségességéről, a családok érzelmi működését támogató tevékenységükről szólt. A megyei kórház vezetője fő­védnökként elmondta, először ők szembesülnek az ijesztő sokkal, amit a betegen vagy túl korán érkezett gyermek okoz a szülőknek, s bár a me­gyei kórház rendkívül magas színvonalú ellátást biztosít, a lelki terhek feldolgozásához nem nélkülözheti az erre sze­gődött civil szervezetek együttműködését. Példaértékű a zalai egyesület működése, mondta a vezető gyógyító, aki lapunk kérdésére jelezte, a gyermeket várók minél hama­rabb keressék és találják meg az ellátórendszer munkatársa­it, a védőnőket,­­s ha szüksé­ges, a civil szervezeteket is. A prevenció segíthet a koraszü­lés elkerülésében, illetve a felkészülésben. Tóth Lenke, a Zala Megyei Kormányhivatal Népegész­ségügyi Szakigazgatási Szer­vének vezető védőnője hang­súlyozta, az ellátórendszer és a civil háló nyújtotta lehetősé­geknek meg kell találniuk mindazokat, akiknek erre a sorstársi és szakmai támoga­tásra szükségük van. A kora­szülések száma Zalában ma 10 százalék körül mozog, a számarány is jelzi, a civil összefogás indokolt. (A kora­szülést ma a terhesség 24. he­tében megindult szüléstől szá­molja az orvosi protokoll.) A támogató kommunikáció témakörét dr. Orosz Katalin előadása nyitotta, aki hallga­tósága összetételéről tájéko­zódott, dicsérve a zalaeger­szegi egészségügyi, szociális szakma munkatársainak együttműködését. A klinikai szakpszichológus arra is kí­váncsi volt, emlékszünk-e ar­ra, hogy mikor segítettünk másokon először életünkben. „Négyéves voltam, amikor az öcsém megszületett, aki félévesen epilepsziás lett. Éveken át nekem kellett anyukámat felébresztenem, ha a velem egy szobában alvó öcsém rohamot kapott”, idéz­te egyik páciensének vallo­mását a fővárosi szakember. - Micsoda stressz lehetett ez egy kisgyereknek, milyen éberséget, izgalmat kellett át­élnie - magyarázta Orosz Ka­talin. - Mégis, később ezt úgy élte meg, segített a testvérén. Mert segíteni jó. Ezzel összefüggésben idézte fel a nemzetközi kuta­tás eredményét: a szociális kapcsolatok élethosszítók és Neki kellett ébresztenie az anyukáját, ha az öccse rohamot kapott életmentők. Idős asszonyok­nak adtak cserepes virágot, a növények gondozása fél évvel hosszabbította meg az életü­ket a kontrollcsoport tagjai­hoz képest. A kutyát, macskát tartó idősek akár 2-3 évet is nyernek. A pszichológus hoz­zátette, fontos lenne, hogy ne dolgokkal, hanem emberekkel foglalkozzunk. Orosz Katalin a továbbiakban a szorongás, pánik, izgalom, félelem okoz­ta stresszreakciókról beszélt, a délutáni csoportfoglalkozá­son pedig együtt kerestek gyakorlati kommunikációs tá­mogató megoldást a stressz kezelésére. A „Korán érkeztem” egye­sület szervezésében zajló szakmai napon a résztvevők hallhatták dr. Rosta Andrea családtudományi és családte­rápiás szakember előadását a különleges nevelési igényű gyerekek szülei számára szükséges támogató kapcsola­tokról, valamint Sípos Mari­ann szakpszichológus gondo­latait a támogató kapcsolatok érzelmi hatásairól. ahzs A szakmai nap szünetében: dr. Orosz Katalin budapesti klinikai szakpszichológus, Bognárné Bengő Haj­nalka, a Korán Érkeztem Közhasznú Egyesület elnöke, Tóth Lenke Zala megyei vezető védőnő és dr. Ha­lász Gabriella, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház főigazgatója Fotó: Pezzetta Umberto Püspöki mise a kápolnában ZALAEGERSZEG, BOCFÖLDE A Mindszenty-iskolához tar­tozó zárdakápolnában vasár­nap 15 órakor dr Székely Já­nos szombathelyi megyés püspök mutat be cigány mi­sét. A főpásztor ezt követően a bocföldei roma nemzetiségi önkormányzathoz látogat, a település faluházában beszél­getésre nyílik mód. adzs Hirdetés KARÁCSONYI MOZAIKKERESŐ FŐDÉI EGY RENAULT CAPTUR SZEMÉLYGÉPKOCSI GYŰJTSE ÖSSZE mind a 10 db mozaikképet, ragassza fel a korábban megkapott N játékszelvényre és lezárt borítékban —^­­ küldje be december 6-ig a következő címre: Mediaworks Hungary Zrt., Marketing osztál^RÁCSONYI MOZAIKKERESŐ 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Jtttklliki(y:ita www ;aol hu kji.irsonvimoMikkeiesa vaol hu kjn.irsivn:iiií:.iikkiTf5í vfol hu kiracsottYimíiJiikkfiíío Ivói hu hluesanvRWWíiikkMiisj dual hu k*taísonyimo:»ikk(fí$o oldalon R»stí» r. »telünknek' Látogasson el weboldalunkra! ^9 A ^^1 a Zala megyei "­ hírportál KRÓNIKA 2017. DECEMBER 1., PÉNTEK A Fidesz frakciója a közgyűlésről ZALAEGERSZEG Újabb fej­lesztési beruházás várható a déli ipari parkban 2018 tavaszán, ezért a város mó­dosította a településszer­kezeti tervet. Erről is beszámolt dr Tóth László, az önkormányzat Fi­­desz-frakciójának vezetője a tegnapi sajtótájékoztatón. El­mondta, az új, 10 ezer négy­zetméteres csarnok 45 új munkahely létesítését teszi le­hetővé. Szólt arról is, a köz­gyűlés jövőre a 100 millió fo­rintos lakásalapból 40 milliót fordít az önkormányzati bér­lakások felújítására, emellett 21,7 millió forinttal támogatja a CSOK igénybevételével tör­ténő lakáshoz jutást, valamint 18 millióval az első lakáshoz jutókat. A helyi adókat érintő változások a kiesett adóbevé­telek részbeni kompenzálását szolgálják, mondta dr. Tóth László. A helyi iparűzési adóról (IPA), az építményadóról és a reklámhordozók adójáról be­szélt Báli Zoltán frakcióveze­tő-helyettes, kifejtve, esedé­kessé vált az adófajták ked­vezményeinek felülvizsgálata. Az építményadó esetében az adásvételi tranzakció 2 éves adómoratóriuma révén jövőre 80 milliós bevételkiesést prognosztizáltak, a kedvez­mény felülvizsgálatát ez is in­dokolta. Az IPA változása után az adózók 43 százaléka marad kedvezményezetti kör­ben. Az önkormányzattól bé­relt garázsok díja 10-12 szá­zalékkal nő. Báli Zoltán jelez­te, a zöldterületek parkosítására 6,3 millió forintot költenek a jövő évi tervek szerint, ahzl ZALASZÁNTÓ A felújítás után a fenntartás is fontos feladat, hangzott el a meg­újult zalaszántói zsidó te­mető átadásán. A felújítást a Magyarországi Zsidó Hit­községek Szövetsége, a fa­lu önkormányzata és a Za­laegerszegi Zsidó Hitköz­ség finanszírozta és való­sította meg. Nemcsak a területet tisztítot­ták meg és ölelték körbe kerí­téssel, hanem a sírköveket is felújították a falu határában lévő zsidó temetőben. Siklósi Vilmos, a Zalaegerszegi Zsidó Közel húsz zsidó temető újult meg Hitközség elnöke köszöntőjé­ben úgy fogalmazott: minden temető az adott település lé­­lektükre, így az is lényeges, hogy a mostani megújítás után a fenntartás is szerepet kapjon. - A főhajtás és az emléke­zés is fontos: minden felújítás alkalmával állítunk egy em­lékművet is - mondta az el­nök, utalva arra, hogy az el­múlt években a megyében kö­zel 20 zsidó temetőt újítottak fel, és terveik szerint folytató­dik ez a program. - A zsidóság mindig is ré­sze volt a magyar nemzetnek a falvakban is, ahol ma már nincsenek zsidó hitközségek, melyek gondoznák e temető­ket - emelte ki Manninger Je­nő országgyűlési képviselő köszöntőjében. Winkler Miksa, a Mazsi­hisz vezetőségi tagja szólt ar­ról, hogy a Mazsihisz elindí­tott egy kutatást. Feltérképez­ték a hazai zsidó temetőket: az országban közel 1500, Za­lában 57 található. Felidézte, hogy Zalaszántón a 18. szá­zad végétől már laktak zsi­dók. A holokauszt idején 26 zsidó élt a faluban, őket a keszthelyi, majd a zalaeger­szegi gettóba vitték.­­ A zsidó temetés vallási szertartás, a zsidó temető pe­dig egy szent hely. Most ezt a szent helyet sikerült felújíta­ni, rendbe tenni. Mindent el fogunk követni, hogy ezt a helyet a jövőben is méltó mó­don tudjuk megmutatni má­sok számára - hangsúlyozta Dézsi Attila polgármester. A zalaszántói zsidó temető rekonstrukcióját egy hónap alatt végezték el. ká Emlékművet is emeltek a zsidó temetőben Az átadáson (jobbról) Siklósi Vilmos, Winkler Miksa, Preisz József, Árvai József Fotó: Keszey Ágnes

Next