Zalai Hírlap, 2018. március (74. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-26 / 71. szám
2 ZALAI HÍRLAP Most már nyíltan Sorost védi a Jobbik BUDAPEST A külföld felé is alkalmazkodókésznek mutatkozik a Jobbik. Még Soros Györgynek is jut tőle egy dicséret. A napokban több külföldi lapban a migránsok kötelező befogadását támogató brüszszeli politikusokat és Soros György milliárdost dicsérte a Jobbik külpolitikai kabinetvezetője. Gyöngyösi Márton Orbán Viktort a francia nyelvű Courrierdeuropecentrale.fr oldalon megjelent interjú szerint úgy festette le, mint aki a demokráciát fenyegeti. Közben dicsérően említi meg Emmanuel Macron francia elnököt és Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét is. „Igen, Macronnal is, Junckerrel is. Ha ez ma Magyarországon úttörő gondolat, azért nem mi vagyunk a hibásak, hanem az a politikai elit, amely akkor is és most is csak lózungokat gyártott és címkézett. Sokáig mi is elhittük ezeket a jelszavakat és követtük őket, többet azonban nem szeretnénk ezt tenni” - üzente Gyöngyösi Márton Lovas István újságírónak, aki felhívta a figyelmet az interjújára. A Reutersnek Gyöngyösi „őrültségnek nevezte, ahogy a magyar születésű milliárdos, filantróp Soros Györgyöt démonizálja Orbán Viktor”. ,lehet ellenezni sok mindent, amit Soros képvisel, beleértve a liberális ideológiát, de nem lehet ilyen gyűlöletkampányt folytatni egy személy vagy ideológia ellen” - tette hozzá. MW Feljelentik a kisgazdák Vonáékat BUDAPEST A kisgazdák nem lépnek vissza Vona Gábor pártja javára. , A Haza és a Független Kisgazdapárt NEM eladó! A kisgazda országgyűlési képviselőjelölteket nem lehet eladni” - reagált Márkus János, az FKgP országos főtitkára arra, hogy vissza akarták léptetni jelöltjeiket a Jobbik javára. Az állva maradt jelöltek szombaton közös nyilatkozatot is kiadtak, amelyben bejelentik, nem lépnek vissza egyetlen párt javára sem, és ahogy megfogalmazták, „az Isten, Haza, Család értékrenddel összeegyezhetetlen számunkra, hogy anyagi javakért akartak bennünket eladni”. A párt országos főtitkára választási csalás gyanúja miatt feljelentést fog tenni a pártot megkörnyékező jobbikos ajánlat miatt. MW KRÓNIKA Meghalt a hős csendőr Trébes-ben szentmisén emlékeztek a terror áldozataira MEDIAWORKSÖSSZEÁSÍTÁS szerkesztoseg@ mediaworks.hu TRÉBES Életét vesztette Arnaud Beltrame csendőr, így négyre emelkedett a franciaországi terrortámadás áldozatainak a száma. A támadással összefüggésben egy nőt és egy fiatalkorú fiút őrizetbe vettek. Meghalt a pénteki dél-franciaországi túszdrámában megsebesült Arnaud Beltrame csendőr, aki önként vállalta, hogy a támadóval marad az utolsó túsz elengedéséig - közölte Gerard Collomb francia belügyminiszter. Emmanuel Macron államfő hősnek nevezte a férfit, és úgy fogalmazott, hogy kivívta az egész francia nemzet tiszteletét és csodálatát. Vasárnap a városban keresztények és muzulmánok együtt emlékeztek a hős csendőrre és az áldozatokra. A francia elnök hősnek nevezte a segítő csendőrt Mint ahogy lapunkban beszámoltunk róla, a magát az Iszlám Állam katonájának valló, 26 éves, marokkói származású Redouane Lakdim a dél-franciaországi Carcassone településen péntek délelőtt megállított egy gépkocsit, rálőtt vezetőjére és utasára, egyikük meghalt. Ezután kocogó rendőrökre nyitott tüzet, egyiküket megsebesítve. Ezt követően a közeli Trébes település szupermarketjéhez hajtott, és ott túszokat ejtett. Két embert megölt, majd a rendőrök közbelépésére a túszok többségét elengedte. A túszdrámában 15-en megsebesültek, a támadót lelőtték. A hatóságok őrizetbe vettek két embert, egy nőt, illetve egy fiatalkorú fiút, aki barátja volt Lakdimnak. A nyomozók három házi készítésű robbanószerkezetet, egy 7,65 milliméter kaliberű pisztolyt és egy vadászkést is találtak a bevásárlóközpontban. A bevándorlás és a terrorizmus között nagyon szoros összefüggés van - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, a támadással immár 28-ra nőtt a bevándorlók által Európában az elmúlt két és fél évben elkövetett terrorcselekmények száma. Arnaud Beltrame csendőrnek sok túsz az életét köszönheti. Kis képünkön a terroristaFotók: AFP ÖNÁLLÓ BAJOR MENEKÜLTÜGYI HIVATAL Önálló határőrizeti rendőrség és menekültügyi hivatal felállításáról döntött a Markus Söder vezette bajor kormány. A rendőri szerv július 1-jétől kezdi meg működését és ezer főből áll majd. Felszerelik egyebek között drónokkal, amelyeket a zöldhatáron vetnek be az illegális határátlépés visszaszorítására. 2018. MÁRCIUS 26., HÉTFŐ Korlátoznák a migrációs szervezetek számát BUDAPEST A Stop Soros néven emlegetett törvénycsomag nem adna engedélyt olyan szervezetek működésére, amelyek a migrációt az állam ellenében használnák föl. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton az M1-en ismertette: vizsgálható lenne a külföldről érkező pénzek útja annak kiderítésére, hogy milyen céllal és milyen szervezeteknek küldték őket. Utóbbiak vezetőit is érinthetné a törvény alapján az átvizsgálás, például sértettek-e jogot korábban, gyűjtöttek-e illegálisan adatokat, milyen pénzmozgások köthetők hozzájuk. Figyelembe lehetne venni azt is, hány szervezetre van szükség a menedékkérők ellátásában - tette hozzá Völner Pál. Ilyen célokra nincs értelme jelentős hálózatot fenntartani akkor sem, ha a háttérből jól megfizetik őket - mondta. Az igazságügyi államtitkár szerint a törvénytervezetnek nem az a célja, hogy minél többen juthassanak engedélyekhez, hanem az, hogy olyan eredményes és nemzetközileg is elismert szervezetek működhessenek Magyarországon, mint a Máltai Szeretetszolgálat vagy a vöröskereszt. Vannak azonban olyanok is, amelyek az utóbbi napokban nyilvánosságra került bizonyítékok szerint bizonyos , „melléktevékenységeket” végeznek, például Magyarország érdekei ellenében lobbiznak külföldön - tette hozzá. MW A migrációról nem szabad beszélni Orbán Viktor: a női egyenjogúságot is veszélyeztetik a bevándorlók BUDAPEST Az európai kultúra sarokkövét, a nők és férfiak egyenjogúságát is veszélyezteti a bevándorlási hullám a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor hangoztatta, a Soros-hálózat ellen a legjobb eszköz a leleplezés. Brüsszelből az az utasítás érkezett ide is, az ellenzéki pártok ezt be is tartják, hogy a migrációról nem szabad beszélni - mondta Orbán Viktor vasárnap a Kossuth rádióban. A miniszterelnök kifejtette: Nyugaton cenzúrázzák a témát, sőt, már az internetet is, „videókat vezetnek le, töröltetnek”. Hiába cenzúrázzák azonban a migrációról és a terrorizmusról szóló híreket, az április 8-ai választás legnagyobb tétje az, hogy bevándorlóállammá válik-e Magyarország, és sikerül-e megőrizni a biztonságot, az európai kultúrát és életmódot -tette hozzá. A kormányfő szerint a terrorveszély fokozódása és a közbiztonság romlása összefügg a migrációval. Az egész európai kultúra arra épül, hogy a nők és férfiak közötti egyenjogúságot elfogadjuk - hangsúlyozta. A férfiak tudomásul veszik, hogy úgy kell viselkedniük, úgy kell az életet berendezniük, hogy a nőkkel egyenjogúnak tekintjük magunkat, és mindig megadjuk a nekik kijáró tiszteletet, sőt valamivel többet is, mint ami kijár - fejtette ki. Elfogadhatatlan, hogy a bevándorlás az európai kultúrának ezt a sarokkövét is veszélybe sodorja - mondta Orbán Viktor. Közölte, hogy Brüsszel az európai pénzek jelentős részét a migránsokra akarja költeni, az új uniós előterjesztés szerint pedig Magyarországra már az első körben tízezer migráns érkezne. Az ehhez előírt fejenkénti kilencmillió forintos ellátás tönkretenné a nehezen elért gazdasági eredményeket - tette hozzá. A kormányfő továbbra is arra számít, hogy a választásokra a kormány jelöltjeivel szemben egyetlen ellenzéki jelölt áll majd. Utóbbiak eszközének a rejtőzködést nevezte, hiszen - mint mondta - az ellenzék mögött álló erők valódi céljai ellentétesek az emberek akaratával, ezért nem állnak ki nyíltan, leplezik magukat, miközben beépültek döntéshozatali központokba és ott vannak Brüsszelben is. Orbán Viktor hangsúlyozta: a „Soros-hálózat” ellen a leleplezés a legjobb eszköz, vagyis meg kell mutatni, mit akarnak valójában elérni ezek a szervezetek, a választások után pedig átláthatóságra kell kényszeríteni őket, és meg kell tiltani a migráció támogatását. MW Orbán Viktor Fotó: MTI Egyre több védtelen nőre támadnak a migránsok Ismét tüntettek a tovább rosszabbodó német közbiztonság miatt „Vigyázzatok lányaitokra!" - skandálta a tömeg EU Egyre riasztóbbak azok a sokasodó hírek, amelyek a migránsok által elkövetett atrocitásokról, gyilkosságokról szólnak Egész Spanyolországot megrázta a kollektív nemi erőszak, amit tíz algériai követett el három fiatal lánnyal szemben Alicante városában. A lányok eltűnése után indított nyomozásban kiderült, hogy a migránsok pénzt és drogot kínáltak a tinédzsereknek akik egy gyermekotthonban élnek. Ezzel csalták fel áldozataikat egy lakásba, és ott megerőszakolták őket. Az egyik fiatalt egy teljes napig tartották fogva, és erőszakoskodtak vele. A tíz algériait őrizetbe vették. Kiderült, hogy rablással is gyanúsíthatók. Hárman kiskorúak de a többiek ellen eljárás indult. Nem ez volt az első eset, két éve egy 18 éves nőt erőszakolt meg öt migráns. Belgiumban is nők estek áldozatául egy migránsnak de itt már gyilkosság történt. Szombat délután találták meg Herstal városában a 65 éves Fatma Yagmur és 33 éves lánya, Emine holttestét. Mindkettőjüknek késsel vágták el a torkát. A gyanúsított Bejtullah A. elmenekült, és az sem kizárt, hogy már átlépte a határt, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Közel két év börtönre ítélte a bíróság Hamman Forlanit, a 22 embert megölő Salman Abedi manchesteri robbantó unokaöcscsét. A fiatal migráns elképesztő brutalitással támadt rá a múlt évben egy terhes nőre, olyan erős rúgásokat mért a fejére, hogy az áldozat arcán ott maradt a cipő nyoma. Az áldozat hét hónapos terhes volt, amikor Forlani rátámadt. A támadás után beindult a szülés, a gyermek bár koraszülöttként jött a világra, szerencsére egészséges maradt. A támadásról a nő azt mondta, a férfi meg is ölhette volna a meg nem született gyereket, mire Foljani csak annyit mondott: „Meg is akartam ölni.” Harmadszor vonultak utcára a nők Kandelben, biztonságot és a határok lezárását követelve. „Vigyázzatok a lányaitokra, amíg Merkel van hatalmon!” - lehetett olvasni a tüntetők tábláin. A demonstrációk azután kezdődtek a kisvárosban, hogy decemberben egy magát fiatalkorúnak, 15 évesnek hazudó afgán megölte barátnőjét. Abdul Mobin 2016- ban érkezett Németországba menedékesként. Állítása szerint nem tudta feldolgozni, hogy a lány szakított vele, ezért konyhakéssel halálra szúrta. Sokan felháborodtak, hogy a polgármester máig nem nyilvánított részvétet a szülőknek, a tüntetőket pedig rasszistának kiáltotta ki. MW A németországi Kandel városában védelmet és biztonságot követelnek a tüntetők Fotó: AFP