Zalai Hírlap, 2018. május (74. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-02 / 100. szám
2018. MÁJUS 2., SZERDA KRÓNIKA Lakói, vendégei egyaránt elkötelezettek mellette (Folytatás az 1. oldalról) Papp Gábor szólt a további beruházásokról is. Hamarosan megújul és új helyre kerül az autóbusz-pályaudvar, több kerékpárút és egy sportcsarnok is épül. A tóvédelmi program keretében folytatódnak a környezet- és természetvédelmi fejlesztések, megkezdik a Nagyparkoló átépítését, a Festetics sétány kialakítását, s elindul a munka a sikeres gyógyhelyfejlesztési pályázatban is. Idén és jövőre mintegy nyolcmilliárd forintot költhet fejlesztésekre Hévíz, összegzett Papp Gábor, majd az idei kitüntetetteket méltatva kijelentette: egy városért nagyon sok mindennel lehet tenni, például munkával, odaadással, együttműködéssel és előrelátó tervezéssel. - Van, aki azzal járul hozzá egy város, egy közösség életéhez, hogy szorgalmasan és pontosan végzi évtizedek óta a munkáját - folytatta a polgármester van, aki viszont azzal, hogy szabadidejéből áldoz a közösségépítésre, az önkéntességre. Mindkettő nagyon fontos, mert egyiket sem lehet anélkül eredményesen végezni, hogy az ember ne szeresse, amit csinál, ne szeresse azt a várost, amelyért dolgozik. Úgy gondolom, Hévíz különösen szerencsés helyzetben van, mert lakói és vendégei is elkötelezettek mellette. A díszpolgári címet dr. Varga Katalin kapta Idén a Hévíz Város Fejlesztéséért díjat Manninger Jenő országgyűlési képviselőnek ítélte a testület, aki kiemelkedő szerepet vállalt a város és a térség közlekedési és turisztikai fejlesztéseiben. A Hévíz Város Kultúrájáért elismerést dr. Iglódi Endre kapta a város sportéletében vállalt kimagasló és önzetlen munkájáért. A Hévíz Város Turizmusáért díjat Fisli Gábor, az országszerte ismert egregyi Öreg Harang borozó megálmodója és üzemeltetője vette át, a közszolgálati elismerést pedig a polgármesteri hivatal munkatársa, Lajkó Erzsébet jegyzői referens kapta. A díszpolgári címet dr. Varga Katalin csecsemő- és gyermek szakorvosnak nyújtotta át Papp Gábor, s méltatásában úgy fogalmazott, azt a több évtizeden át végzett lelkiismeretes és áldozatos munkát ismerik most el, amelyet a hévízi gyermekgyógyászat megalapítójaként tett. Leszögezte, a hévízi családok azokban az időkben is megnyugtató bizonyossággal számíthattak rá, amikor még nem volt orvosi ügyelet a városban. - S még mielőtt az a vád érne, hogy Kati doktor néni azért kapja az elismerést, mert az én gyerekorvosom volt - tette hozzá a polgármester -, jelzem: ő mindenki gyermekkori doktor nénije Hévízen, aki felkarolta a hátrányos helyzetű gyermekeket és családokat is. A kitüntetettek a polgármesterrel (b-j): dr. Iglódi Endre, Lajkó Erzsébet, Papp Gábor, dr. Varga Katalin és Fisli Gábor Fotó: Péter B. Árpád Majális fellépőkkel Interaktív mese és játékok várták a gyerekeket LENTI Zene és szórakoztató programok várták az érdeklődőket a hagyományos városi majálison a Templom téren. Április utolsó hétvégéjén több lehetőség közül választhattak a helyiek és a Lentibe érkezők. Megnyitott a termálfürdő szabadtéri strandja, ahol a kültéri szolgáltatások mellett több program várta a vendégeket, hétfőre pedig a művelődési központ szervezett majálist. A Templom téren egész délután kézműves játszóházban alkothattak a gyerekek, míg a rendezvény első fellépőjeként Hevesi Tamás állt színpadra és énekelte el ismert slágereit. Nagy sikere volt a gyerekek körében az interaktív játszóháznak, melynek keretében a cirkuszi fellépők sorába léphettek a kicsik. A programot operett és magyar nóta gálaműsor és látványos táncprodukciók zárták ki Játékos foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek Fotó: Korosa Kövekkel dobálták MURASZEMENYE Két kis tolmácsi férfi tavaly november 22-én éjszaka az egyik muraszemenyei családi háznál trágár módon kiabált és fenyegette a lakókat, majd távoztak. Nem sokkal később visszatértek a házhoz és az előtte parkoló személyautót megrugdosták, kövekkel dobálták, több százezer forint kárt okozva. A megyei rendőr-főkapitányság közlése szerint a 22 éves és a 24 éves kistolmácsi férfi ellen garázdaság és rongálás miatt folytatott nyomozást a napokban befejezték a letenyei rendőrőrsön, és az ügy iratait vádemelési javaslattal elküldték kanizsai ügyészségre. zh IVJlKikV: Májusfát állítottak a településen Hatala Gábor (képünkön balról), Valkonya polgármestere és az egyik lakó, Skoda József (jobbról) speciális szerszámokkal szabadította meg a kérgétől azt a vörösfenyőt, amely a hónap végéig májusfaként díszíti a települést. Korábban a legények csoportba szerveződve állítottak májusfát a lányoknak. A valkonyaiak ezt a régi népi hagyományt szeretnék továbbörökíteni a következő generációknak. bb Fotó: A Szerző Borostyán-tavi színes kavalkád ZALALÖVŐ Több száz érdeklődőt vonzott a hagyományos civil majális a Borostyán-tóhoz. A zalai kisvárosban 2003 óta szervezik a helyi egyesületek és alapítványok a május elsejei programot. Az idei rendezvény megszervezésében és lebonyolításában tíz szervezet vett részt - tudtuk meg Gyarmati Antaltól, a koordinálást végző Zalalövői Városszépítő és Környezetvédő Egyesület elnökétől, aki hozzátette: egyrészt a szórakoztatás volt a céljuk, de arra is törekednek, hogy az idegenforgalom fellendítése érdekében a Borostyán-tavat és környékét bemutassák a rendezvényre látogatóknak. - Zalalövőn igen gazdag a civil élet, több olyan program van a városunkban, melyek megszervezését a helyi egyesületek vállalják — folytatta Gyarmati Antal. - A majális az egyik legnépszerűbb, s idén még az időjárás is hozzájárult a sikerhez. A program strandfoci-bajnoksággal indult, ebben a helyi sportegyesület ifjúsági korú futballistái voltak a legjobbak, a hetesrúgó versenyt pedig Kulcsár Mátyás nyerte. A délután folyamán a civil szervezetek közösen készítették el azokat az ínycsiklandozó különlegességeket és finomságokat, amelyekkel sorra kínálták a vendégeket, miközben a színpadon egymást váltották a helyi művészeti csoportok, szólisták. gyf ZALAI HÍRLAP . RÖVIDEN orvoshoz ment, betörte az ajtót LENTI Garázdaság miatt javasol a rendőrség gyorsított eljárásban felelősségre vonni egy húszéves kányavári férfit. A megyei rendőr-főkapitányság közölte: a fiatalember április 5-én délelőtt Lentiben, a rendelőintézetben feldühödött és ököllel beleütött a betegirányítóval szemben lévő ajtóba, ami az ütéstől beszakadt. A garázdaság miatt folytatott nyomozást nemrég befejezte a rendőrség, és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségre. zh Boldoggá avatták (Folytatás az 1. oldalról) Szentbeszédében Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek azt mondta: Brenner János nem akármilyen gyilkosság, nem valami látszólagos baleset áldozata lett, hanem megadatott neki, hogy az oltáriszentség vértanúja legyen, méltán nevezzük őt a magyar Tarzíciusznak. Kiemelte, hogy az 1950-es években a folyamatosan az egyházat támadó intézkedések, a szerzetesrendek feloszlatása, majd az 1956-os forradalom leverését követő megtorlások közepette a fiatal káplán „szemet szúrt” az állam megbízottjának. „Fő bűne az volt, hogy szerették a fiatalok és szerették az öregek. Nagyon sok embert szerzett meg a hitnek, az egyháznak” - mutatott rá a bíboros. Felidézte, hogy milyen brutális kegyetlenséggel - harminckét késszúrással, testét megtaposva, csontjait eltörve - oltották ki a fiatal káplán életét. Holttestére úgy találtak rá, hogy kihűlt balkeze megszorította az oltáriszentséget tartalmazó tarsolyt, amit a szíve fölött tartott. A szentmise záró részében Angelo Amato bíboros kiemelte: Boldog Brenner János az evangélium szerinti életre Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt nevelte a fiatalokat, arra, hogy tiszteljék felebarátaikat, segítsék a rászorulókat, mozdítsák elő az egyetértést a társadalomban és az összhangot a családban. Tekintetének tisztaságáért és derűs modoráért mindenki szerette. A záró áldás előtt Székely János szombathelyi megyés püspök mondott köszönetet Brenner János boldoggá avatásáért. A szertartáson a kormány képviseletében részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár. mti Brenner János portréja a katolikus pap boldoggá avatási szentmiséjén