Zalamegye, 1883. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)

1883-01-14 / 2. szám

hály urnak, hogy a zalai vasutak eszméjét ismét szőnyegre hozta­, meg kell azonban különböz­tetnünk annak életképes részét a nem életképestől. A­z ors­z­ágn­ak m­a­j­d­ m­i 11 de 11111 e­g­y­éje 1110zag, hogy közlekedési viszonyain önsegély által javítson.­­ Itt is, ott is egyesülnek a birtokosok és közsé­gek vidéki vasutak létesítésére. Csak Zala nem tesz semmit. Pedig fekvésénél fogva oly vonalakat létesíthetne, mely­ek nem csupán vidéki érdeknek szolgálná­nak, hanem idővel nagy közlekedési ut jelentőségére eme­l­kedhetnének. Az önsegély csak jó vezetők mellett tud életre ébredni, a nélkül olyan, mint a föld gyomrában levő kincsek, míg föl nem fedeztet­nek és ki nem ásatnak. E vezetés legilletékesebb taktára mindenütt a megye, leginkább azonban Zalában, a­hol az annak élén álló férfi­ak oly kiválló közszeretetben részesül­nek. Felkarolhatnák az eszmét, ha egyébért nem is, az administratió könnyítése okából. A szt.-m­ihályi postarablás végtárgyalása (Vége.) Az előre bocsájtott fejtegetések után áttérhetnék tehát a tek. kir. ügyészség által védencem Salamon Ká­roly terhére fölrótt cselekmények taglalatára. Ha feltehetnők is, hogy egy a becsületben meg­őszült egyén, ki évek hosszú során át polgártársainak bizalmát oly nagy mértékben bírta, hogy Zala megye főszolgabirája mellett megyei esküdtként szerepelt, ki mindig csak a tisztesség és becsület által engedett mó­don kereste kenyerét; — mondom ha ily egyénről föl is tehetnők azt, hogy az ügyészség által ellene fölhozott cselekményt el is követte volna: ezen cselekmény az előre bocsájtott fejtegetések alapján nem állapítaná meg a bt. 370-ik §-ának első bekezdésében körülírt orgazda­ság bűntettének tényálladékát, hanem legfölelebb az idé­zett szakasz második bekezdésében körülírt orgazdaság vétségét. D­e még akkor is be kellett volna véden­cem ellen igazolni azon körülményt, hogy ő tudta, mi­szerint az állítólag neki átadott pénz jogtalan elsajátítás vétsége következtében jutott Zobó­­ József kezeihez; be kellett volna bizonyítani ellene, hogy ő ezen pénzt va­gyoni haszon végett szerezte meg. Ám­de az egyedül védencem ellen valló vádlott Zobó Sándor maga mondja vallomásában, hogy Salamon Károlynak nem mondta meg, hogy a pénz honnan ere­dett; előadja továbbá vallomásában, és ezt Zobó József is állítja, miszerint ezen pénzt Salamon Károlytól ismét elvitték. E szerint tehát védencemre nézve legrosszabb eset­ben a btk. 375-ik §-ában körülírt bűnpártolás forogna fönn mindig föltételezve azt, hogy az ellene fölhozott cselekmény beigazoltnak tekinthető. l­e ez esetben sem volna védencemnek ezen cse­lekménye beszámítható, mert a btk. 378-ik §-a értelmé­ben a 375-ik rendelete nem alkalmazható h­a a bűn­pártoló az ott meghatározott cselekményt valamely hozzá­tartozójának érdekében követte el. Már­pedig Salamon Károly, Zobó József és Sándornak nagybátyja és Zobó Istvánnénak testvére lévén, mint ilyen a btk. 78-ik §-a alapján a cselekmény feljelentésére nem kötelezhető. Azonban mindezektől el is tekintve, feltéve hogy védencem részéről akár az orgazdaság­ vétsége, akár a bűnpártolás vétsége fenn is forogna, ellene e miatt most már bűnvádi eljárásnak helye nem lehet. Ugyanis a btk. Ub­­. §-a értelmében a bűnvádi eljárást az elévü­lés kizárja, a btk. 106. §-ának utolsó bekezdése értel­mében pedig vétségekre nézve a bűnvádi eljárás megindí­tása három év elteltével évül el. A kérdéses pénzes zsacskó Zabó József által 1878 évi május hó 19-én sajátíttatott el jogtalanul, a pénz­nek egy része néhány héttel később vitetett el állítólag Salamon Károlyhoz; a bűnvádi eljárás illetőleg az elő­nyomozás védencem ellenében csak 1882. évi február hóban indíttatott meg, és igy védencem már ez alapon is az ellene emelt vád alól fölmentendő. * * * Mindeddig azon föltevésből indultunk ki, hogy a kir. ügyészség által fölhozott cselekmény csakugyan be­bizonyított tényeken alapul, és azt láttuk, hogy véden­­­em még az esetben is, ha ez így állana, fölmentendő lenne. Vizsgáljuk azonban közelebbről a kir. ügyészség által ez érdemben fölhozott érveket és meg fogunk győ­ződni arról, hogy előadása csak puszta állítás és hogy annak beigazolására törvényes elfogadható bizonyítékot nem képes nyújtani; legfelebb távoli gyakúokok azok, melyek alapján azonban marasztaló ítélet nem hozható. Az egyedüli terhelő tanú védencem ellen Zabó Sándor, eltekintve attól, hogy ő a végtárgyalás alkal­mával tett vallomásában határozott ellenmondásba jő az általa a pacsai szolgabíró­ság és a vizsgálóbíró előtt tett vallomásokkal: az ő vallomása mint vádlottnak vallomása védencem ellen nyomatékkal nem bírhat. De különben is, még ha nem is ülne Zabó Sándor a vádlottak padján, vallomása oly zavart és ingatag, hogy arra védencem ellen vádat építeni nem lehet. A pacsai szolgai bíróság előtt azt adta elő, hogy Salamon Károlyhoz 1000 forintot vitt különböző pénz­nemben, a vizsgálóbíró előtt azt adta elő, hogy bátyja Zabó József egy lepecsételt levelet adott neki át oly célból, hogy azt Salamon Károlyhoz vigye el, később ismét azt állítja, hogy csak Salamon Károlynál tudta meg, hogy az általa hozott levélben milyen volt, később ismét azt adja elő, hogy fölváltás sok pénz végett vitetett a pénz Salamon Károlyhoz. Mindezen állitások merő ellenmondások. Ezen zavart vallomásokkal szemben Zobó József azt adja elő, hogy a pénzt édes­anyja csomagolta be és küldte öc­cse Zobó Sándorral Salamon Károlyhoz. Ő azonban azon a napon, midőn ez megtörtént, otthon sem volt. Ha nem volt otthon, honnan tudhatta, hogy anyja pénzt csomagolt be és hogy azt Zobó Sándorral Salamon Károlyhoz küldte. Zobó Istvánné vallomásában azt adja elő, hogy a pénz Zobó József kezei közt volt, hogy küldött-e vala­mit Salamon Károlynak, arról mit sem tud. Egymással egészen ellentétes vallomások téteztek a pénzes levél lepecsételése és állítólagos elküldése te­kintetében.­­ Ugyanazon pénzes levelet Zobó József és Zobó Istvánné nem pecsételhette le és küldhette el oly formán, hogy az állítólagos lepecsételés és elküldés ide­jében egyikük sem lett volna jelen; ehhez járul még azon körülmény, hogy Zobó­­ József egy másik helyen azt vallja, hogy a Salamon Károly által állítólag vissza­küldött pénzből egy darab ezerest a zala­ koppányi plé­bánoshoz vittek el. N­a igaz volna azon állításuk, hogy a pénz fölváltás végett küldetett Salamon Károlyhoz, hogyan történhetett, hogy ez egy egész ezerest küldött nekik vissza. Azt állítja továbbá Zobó Sándor a pacsai szolga­bíró előtt, hogy Salamon Károly a pénzt a posta utján küldte vissza; a végtárgyalás alkalmával pedig azt ál­lítja, hogy ő ment a pénzért; e két állítás egymást is­mét egészen kizárja. Végre még Zobó Józsefnek egy másik alkalommal tett azon vallomását akarom felemlíteni, midőn azt állí­totta, hogy az állítólag elküldött pénz nem volt lepe­csételve, avval indokolván azt, hogy különben öc­cse Zobó Sándor nem vásárolhatott volna órát. Ezen zavart, egymásnak ellentmondó vallomások kellőképen mutatják, hogy a Salamon Károly ellen föl­hozott körülmények alaptalanok, hogy azoknak még ha nem vádlottak tették volna is e vallomásokat, hitelt adni egyáltalán nem lehet. De még ha bebizonyítottnak is volna tekinthető azon körülmény, hogy a pénz Zabó Sándornak átadatott, hol van bizonyítéka annak, hogy Zobó Sándor a pénzt Salamon Károlynak adta át ? — Reméllem, hogy a tek. kir. trvszk. Zobó Sándornak e tekintetben tett bemondását bizonyítéknak el nem fogadja. Azt kérdezhetné ugyan valaki, valljon mi bírhatta rá Zobó Sándort arra, hogy azt állítsa, miszerint ő a pénzt, illetőleg annak egy részét Salamon Károlyhoz vitte? A felelet erre nem nehéz! Eltekintve ugyanis attól, hogy itt Zobó Sándor saját cselekményéről van szó és hogy az sincs kizárva, miszerint ő a pénzt máshova tette, a Zobó család némi ellenséges indulatra is jogo­sítva vélte magát Salamon Károly ellen. Ugyanis midőn Salamon József zala-koppányi plébános halála után annak végrendelete fölolvastatott és ennek értelmében kizárólagos örökösül Tauper Erzsébet rendeltetett ki, akkor Zobóék mint az elhunyt plébános rokonai föl nem foghatták, hogy a törvény legközelebbi megenged­heti, miszerint valaki legközelebbi rokonai mellőzésével egy idegent nevezhessen ki örökösének. ” Erre Sala­mon Károly ezen szavakat intézte hozzájuk: „hát, azt hiszitek, hogy én ha netán halálom után valami azt nem annak fogom hagyni a ki öreg napjaimban maradna gon­domat viseli." Ezen szavai által Salamon Károly, mivel gondviselője alatt Szabó Teréz fogadott leányát értette, felbőszítette maga ellen Zobóékat és bos­szusoknak ki­folyásaként tekinthető Zobó Sándor vallomása. De majd­nem megfeledkeztem azon leghatalm­a­sabb érvről, melylyel a tek. kir. ügyészség a Salamon Károly ellen felhozott állításait támogathatni véli, értem Salamon Károlynak föltűnést okozó vagyonosodását. Minő értékkel bír ezen érv, látni fogjuk. Az előnyomozás megkezdése idejében Salamon Károlynak összes vagyona zár alá vétetett és ezen va­gyon mint­egy nyolcszáz forint értéket képvisel; erre vonatkozólag bátor vagyok a rek. kir. törvényszék fi­gyelmét fölhívni a vizsgálat ide vágó adataira. Be van igazolva, hogy Salamon Károly 1881-ik évben Horváth József zalaegerszegi ügyvédtől egy már régebben Micsky Endre ellen folytatott perből 482 frt 55 krt. vett át; be van igazolva, hogy 1878-ik évben Zala-Koppányban elhalt nénje Salamon Judit után 500 frtot kapott, be van igazolva, hogy ő Nagy József volt szolgabirótól azért, mivel elhalt Háry Sándor irodájának ügyeit rendezte 100 frt jutalmat kapott. Ha figyelembe ves­szük azt, hogy ő Horváth Jó­zsef zalaegerszegi ügyvéd irodájában havi 40 forint fize­téssel több évig volt alkalmazva, ha figyelembe ves­szük, hogy ő másoknál is hasonló jó fizetéssel alkalmaztatott; ha meggondoljuk végre, hogy vidékünkön a nép közi­gazgatási és telekkönyvi hatóságok előtti ügyes-bajos dolgaiban nem a költségesebb ügyvédi segélyt veszi igénybe, hanem az olcsóbb munkát keresi föl, akkor védencemnek vissza­vonult takarékos egyszerű háztar­tása mellett midőn kiterjedett ismeretségénél fogva bíró­ságon kívü­li eljárásaiért és beadványaiért nem megve­tendő jövedelemre tett szert, csak azon kell csudálkoz­nunk, hogy vagyoni helyzete nem­ kedvezőbb, mint a­minőnek a bírói zár folytán kitűnt. Az előadottak szerint tehát világosan kitűnik, hogy a tek. kir. ügyészség által védencem ellen emelt vád teljesen alaptalan és minden támpontot nélkülöz; leg­felebb távoli gyakuokok léteznek, melyekre azonban, te­kintettel védencem fenyitetlen előéletére, marasztaló ité­let nem hozható. Kérem tehát a tek. kir. törvényszéket, méltóztas­sék védencemet az ellene emelt vád terhe alól fölmen­teni, annyival is inkább, mert reá nézve, ki a társadalom­ban már jobb állást foglal el, a majd­nem tíz hónapig tartó vizsgálat alatti állás eléggé keserű volt, ugy­hogy ő testileg és lelkileg majd­nem egészen meg van törve. A kir. törvényszék a következő ítéletet hozta: Letartóztatva levő Zobó József az ellene emelt lopás bűntettének vádja alól — szabadlábon levő Zobó módhoz, kényelemhez van szokva. No azután meg, szó a mi szó, családi összeköttetéseid is kifogás alá esnek. Rokonaid csupa egyszerű szegény emberek, holott a ma­mának egyik tanáeja báróné, apja pedig valamikor sep­temvir volt, testvérei pedig mind magas állást foglalnak el. Az egyik országgyűlési képviselő, a másik miniszte­ri tanácsos, a harmadik kataszteri igazgató. Szóval mind­mind valóságos nagy­urak! Hogyan illenének hát egy ilyen ősi aristocraticus család keretébe azok a közönsé­ges halandók, a­kik a te rokonságodat képezik ! ? Vagyis magyarán kimondva a mama határozottan ellene volt mindig és van most is a viszonynak; már anyai kötelességénél fogva sem egyezhet egy mert oly házasságba, mely előreláthatólag csak boldogtalan lenne főleg most, mikor I­uskájának három-négy oly kérő­je is van, kikkel bizonnyára sokkal boldogabb lehetne, mint veled! No de ez még mind nem elég! — Még mindig nem tellett meg csordultig a keserűség pohara! Még a mama kíméletlenül őszinte szavai által oko­zott kínokban vergődik lelked s már is ujabb keserűsé­gek várnak rád otthon — két levél alakjában. Egyikben ,,öreged" adja tudtodra, hogy ő egyátalában nem helyesli választásodat. — Otthon külömb „parthiet", szebb, háziasabb leánykát is kaphattál volna, azután m­eg még nagyon is ráérsz házasodni, nem kell elhamarkodni a dolgot! Azért legokosabban teszed, ha pár hóra haza­jösz, otthon azután szépen elfeledsz mindent s majd ké­sőbb elveszed a tisztartóék Boriskáját, kit már úgy is régen neked szántak az öregek. A másik levélben meg egyik nagynénéd protestál. „El ne vedd azt a leányt, a­zt a kényes, kevély dá­mát!" — Írja egész indignatioval az öreg tante, —­mert — „különben megtagadlak, kiátkozlak mindenből" ! Szegény tante! az életben most már másodszor fe­nyeget ilyen „anathemával." Mikor deák korodban nem akartál az ő óhajtása szerint pap, szép fehér premontrei pap lenni, akkor is ilyen borzasztó fenyegetésekkel állt elő s most, hogy há­zasodni készülsz, újra papírra teszi azokat a borzasztó szavakat: „kitagadlak mindenből! " Vagyis világosan szól­va, azzal fenyeget, hogy ha nem fogadsz neki szót, más­nak „testálja" a laposfai házát, a sashegyi ros­ szélmal­mot s azt a három parcellát a cigány berekben, mert ebből áll az öreg tante mindene." A tante fenyegetéseivel azonban most az egyszer,­­ azaz szóljunk igazat, már most másodszor — nem sokat törődök Az anyagi érdek, ha egyszer már igazán szeretünk, könnyen háttérbe szorul a szív forró érzel­mei előtt. S balga ki pár forintért örökre eladja egész élete boldogságát! Sokkal jobban bánt, azonban az, hogy a mama őszinte nyilatkozatai után másnap már az egész város csak arról beszél, hogy — kosarat kaptál! Szána­kozó gúnymosol­lyal beszélnek rólad „jó akaróid" s „jó barátaid", arcukon ott ül az őszinte — káröröm! És a mamák! ? 110 még csak ezek eresztették meg igazán a nyelvöket! Hát­ persze, ilyenek a mai fiatal emberek! — ad hangot a közvéleménynek Szabadházyné — pazarlók, tékozlók, könnyelműek, nagyravágyók, semm­ijök sincs s mégis mind parthiet, gazdag leányt keresnek, pedig hát azt mondja a régi jó közmondás, hogy: „a leánynak jószága legyen a jóság" ! — No már én ugyancsak nem adnám ilyen embereknek a lányomat, kikosaraznám őket százszor, ezerszer! Magam is! — kontráz hozzá a doktorné s vele együtt a kávénénikék egész bhorusa s mindegyik tud valami ujat, érdekeset mondani, hogy csak minél nevet­ségesebb szinben tűnjön föl kikosaraztatásodnak híre, minek természetesen legbuzgóbb terjesztője a városban a­­ kedves Czenczi tante! — A casinóban is csak rólad szól az ének. Az öreg Muki bácsi különféle verziókban adja elő, hogy hogyan és miként történt meg veled ez a „baleset" melynek oka — az ő szent meggyőződése szerint — nem más, mint „asszony politika" ez pedig, tudva levő dolog, hogy sokkal veszedelmesebb valami, mint az a politika, me­lyet a kongressusokon csinálnak a tudós diplomaták. Ott még van egy ultimátum: a háború: itt nincs egyéb hátra, mint a csúfos visszavonulás, fegyverletétel, capitulatió! mert régi és megdönthetlen igazság, hogy a mamáknak nem tanácsos hadat üzenni! Így állván tehát a „dolgok sora", akarod, vagy nem, be kell látni, hogy nincs más hátra, mint megadni magadat, mert házasulási ügyed gordiusi csomóját ugy össze-vissza kuszálta a sors keze, hogy azt magad többé talán soha meg nem oldhatnád, — ha csak a papa t. i. jövendő apósod nem segítené azt ketté vágni a józan ész pallosával. — Mert hát a papák rendszerint reálisabban szoktak gondolkodni a mamáknál, őket nem bántja annyira a hiúság, a nagyra vágyás ördöge, mint a mamákat, kik készek nem egyszer, könnyelműen föláldozni a szív ér­zelmeit a látszat, a csalóka fény kedvéért, a­mely a la­kodalom után pedig de sokszor elhomályosodott már, ha a vőlegénynek nem sikerült a hozomán­nyal — mint mondani szokták, „megreparálni magát." A papa tehát ismerve személyiségedet, állásodat s ebből folyólag anyagi helyzetedet, tudva azt, hogy szereted leányát s ő viszont téged, nem­ restell kijelen­teni, hogy nem ellenzi a­­ viszonyt", neked adja a leá­nyát; — de csak azon föltétel mellett, ha az eljegyzés s ezután a lakodalom—mihamarább megtörténik. Igy akarván útját vágni annak a rengeteg pletykának, mely mig csak a világ világ lesz, ősi szokás szerint minden kötött s kötendő házassági frigyet elkisér egész az oltár zsámolyáig s csak ha már elrebegted ott a „holtomiglan holtomiglant", csak azután szabadulsz meg e lidérc nyo­más alól s csak ezután mondhatod el a költővel hogy : Jer kicsikém adjunk hálát, Hogy ezen is tulesénk. Szép a lányka, szép a delnő, De legszebb a­­ feleség!!

Next