Zalamegye, 1884. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1884-01-13 / 2. szám

I0I. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1884. január 13. Előfizetési díj: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 7 ft. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirde­tésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. Nyílttól- petitsora 1*2 kr. társadalmi, könyvelsi és gazdászati hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesü­let" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. 2. szám. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szer­kesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fo­gadunk el. Kézir­atokat nem kü­ldü­nk vissza. Megyei e­­s­e­t. Meg­yén­k közigazgatási bizottsága Svas­tits Benő alispán úr elnöklete alatt január havi gyűlését f. hó 8-án tartotta. Mindennek előtt felolvastatott a közigaz­gatás összes ágait felölelő s m­ult évi december hóra vonatkozó terjedelmes alispáni jelentés. A közegészségügy — a jelentés szerint — december hóban sem a felnőtteknél, sem a gyer­mekeknél nem volt kedvező, mert a hőfok kü­lömböző változatai és a hó vége felé hirtelen beállott nagy hideg izgatólag hatván a légző szervekre, ezeknek kü­lömböző bajai nagyobb számban tüdőhurutos kerültek gyógykezelés alá, különösen ezen említett és sokak lettek gyógyítás tárgyai; kórnemekhez arányítva a többi szórványosan előfordult betegségek kevés szám­ban észleltettek, az uralkodó ké­rjelleg határo­zottan hmrutos volt. A betegforgalom minden vidéken szaporodott, a kórlefolyások azonban az esetek legnagyobb részében szelid irányt vettek és így a halálozás a betegedések nagy számának dacára aránylag csekélyebb maradt. a A fertőző gyermekbetegségek közül járványosan vörheny Mura-Szerdahelyen és a zala­lövői kör néhány tegn­it összesen községében uralog, eddig megyet 79. gyermek, ezekből meggyó­gyult 48, meghalt 20, további gyógykezelés alatt maradt 11. — A mult hóban Zebánnecz és Merhatoveczen uralkodott vörheny e közsé­gekben megszűnt, Tót-Szt­.Mártonban is el­vesztette már járványos jellegét, itt azonban, valamint a megye több vidékén is szórványo­san egyes esetek jelentkeznek. Roncsoló torok­lobnak Kanizsán, csak egyes esetet észleltettek Lendván, Keszthelyen. A kanyaró A.­Dombo­ron szintén járványosan tart még, lefolyása egészen szelíd, csupán egy két elhanyagolt eset­ után következtek súlyos utóbajok belőle; a hely­ségben megbetegült 23 gyermek,­meggyógyult 17, meghalt 4, további kezelés alatt maradt 2. Az alispáni jelentés részletesen előadja a megyénkben a múlt hó 3-tól 21-ig előfordult rablást és gyilkossági eseteket, valamint az ezekből kifolyólag tett intézkedéseket.­­ Hogy azonban a közbiztonság teljes mérvben helyre­álljon, e végből a jelentésben indítványkép elő­terjesztetik, hogy a községi elöljárók a községi helyi közbiztonsági intézkedések foganatosítá­sára felelősség terhe mellett a szolga­bíróság­o­­­k útján szigorúan utasíttassanak. A közigazgatási bizottság a közbiztonság helyreállítását célzó ezen idítványt egyhangúlag elfogadta. Az alispáni jelentéssel kapcsolatban hatá­rozatolig kimondatott, hogy ha a jövőben vala­mely községi tisztviselő ellen fegyelmi ügy merül fel és az illető tisztviselő ezen fegyelmi ügy folyamatában lemond, a szolgabírói hiva­tal tartozik az iratokat az alispáni hivatalhoz beterjeszteni s a lemondás felett az alispán határoz. Eperjessy Sándor bizottsági tag úr tekin­tettel ama körülményre, hogy mint a felolva­sott alispáni jelentésből is kiderült, a közbiz­tonság megyénkben igen meg van rendítve, más­részt figyelembe véve, hogy a szomszéd Somogy- és Veszprém megyében rögtönbírás­kodási eljárás áll fenn, nem-e lehet ennek mintegy folyamán­ya, hogy a rablók a szom­szédos megyékből megyénk területére mene­külnek s ezek alapján azon kérdést veti fel, nem találja-e a közigazgatási bizottság indo­koltnak, hogy a rögtönbíráskodás megyénk területére is kéressék­? Kóban Alispán úr válaszolva előadja, hogy a most előfordult rablási esetek főleg az át­meneti időszaknak tulajdoníthatók, azonban ama reményének ad kijezést, hogy az újonnan szer­vezett csendőrség teljes erővel fogván nemes hivatása megvalósításához, a részben megingatott közbiztonság rövid idő alatt helyre fog­ állani, amit már­is igazol ama körülmény, hogy ja­nuáriusban még a közbiztonság megzavarását tanúsító eset nem merült fel, holott más évek­ben és ezen időszakban szokott legtöbb lopás vagy kihágás előfordulni.­­ Ami azon felte­vést illeti, hogy mivel a szomszéd megyékben statárium van, azért mi is kérjük azt, ezen eset felmerül a többi megyénél p. o. a szomszéd Vas megyénél és végletekig vive azt eredmé­nyezné, hogy így minden megyében fel kellene állítani a kivételes állapotot. Részéről a­ statá­rium kérését a felhozott okok alapján jelenleg kellőleg indokolva nem látja. Skublics Jenő bizottsági tag úr szintén aggodalmát fejezte ki az állapotok felett azon­ban egy más körülményre h­ívta fel a bizottság figyelmét.­­ A csendőrség teljes szervezése a napokban fejeztetvén be, a hivatalos adatok szerint míg azelőtt a közbiztonsági szolgálatra 2700 pandúr volt, addig jelenleg van 4981­ csendőr vagyis a csendőrök száma majdnem kétszer annyi, kifolyólag azt mint a pandúroké volt. Ebből lehetett következtetnünk, hogy minden megyében legalább annyi csendőr fog lenni, mint amennyi pandúr volt. Sajnos azon­ban, hogy míg megyénkben azelőtt 160 pandúr volt, jelenleg csak 120 csendőr van. Ezt visszás állapotnak tekinti s és ez okból indítványozza, hogy a minisztérium keressék fel, hogy legalább annyi csendőrt adjon, mint mennyi pandúr volt azelőtt. A bizottsági tagok közül ezen oly fontos tárgyhoz többen hozzászóltak; hangsúlyozták me­gyénk sajátságos helyzetét, mely hosszú földnyelv­ben nyúlik be az idegen ajkú részekbe. Felemlít­tettetett, hogy főleg a Somogy­ és Veszprém megyékkel láncolatos Tapolcza vidékén, továbbá Sümeg vidékén csekély a csendőrség száma. Gelse, ahol főkép az utóbbi években oly sok bűntény fordult elő, a tőle oly messze fekvő „Zalamegye" tárcája. A mi szobaleányunk. írta Jenvay Géza. Motto : Azért hogy csak szobaleány volt. Úgy társalygott, mint egy dáma. Tudta, melyik opera szép S melyik a legjobbik dráma. Hozzá szállott magyar, német, Franciául irt regényhez, S szegény leány utoljára Férjhez ment egy­­ péklegényhez. Ugy hívták hogy: Virányi Flóra. Ezzel a szép névvel s azzal az örökösen mosolygó szép arcával lehe­tett volna ugyan akár nagyságos asszony is, hanem hát a végzet úgy akarta, hogy csak szobaleány legyen. Pedig jobb sorsot érdemelt volna szegény, hisz olyan csinos, olyan okos volt, mint akár csak egy „úrhölgy", azért mondja a cadentia is hogy : „ugy társalgott mint egy dáma.” Már azután, hogy tudta-e, melyik a legjobb opera, vagy dráma? ezt nem merném állítani; de an­­nyi bizonyos, hogy vasárnapon kint nagyon szívesen láto­gatta a színházat s hogy ha üres ideje engedte, még regényeket is olvasott. Szóval, értelmes, műveit leány­nak ismerte mindenki, hanem azért szegény még­is csak szobaleány volt. Hej de másként is volt minden ezelőtt még csak tíz esztendővel! Akkor még Flóra is szerepelt a nagy­világban, imádták, bálványozták, pedig hát nem is tar­tozott azok közé a leányok közé, kikről azt szokták mondani, hogy „jó parthie." Apja csak egy szegény nyugalmazott császári királyi adószedő volt — most ugy hivják őket hogy: „adótárnok," m­ert hát a titu­lusoknak is meg van a maguk divatja —• ő bizony nem adhatott volna leányával semmit, de semmit, talán még a statirungra sem került volna. Hanem azért Flórának még­is több udvarulója volt, mint más tiz leánynak; mert szép volt, b­i­os, kedves volt, mint más senki. S csak egyszer kellett tüzes fekete szemeinek mélységébe tekinteni, hogy az ember megittasodjék, kábult, szerel­mes, boldog s boldogtalan legyen egy és ugyan azon pillanatban. És Flórának, mint már annyi ánynak éppen az lőn szerencsétlensége, száz meg száz se­hogy szép, na­gyon is szép volt. Tudta ezt igen jól maga is. S­e­hogy is ne tudta volna, mikor egyebet sem hallott, mint örö­kösen bálványozó, tömjénező szavakat. Csuda-e tehát, ha az a sok üres bók, ez a sok mézes mázos beszéd utóvégre is megzavarta a fejét, elkapatottá, nagyravá­gyóvá tette. Hiú ábrándokba merült lelke folyton elér­hetlen vágyakat kergetett s azt hitte, hogy ő szépségé­vel is boldogabb lesz, mint más leány vagyonával. Fen­héjazása, kacérsága azután nem ismert határt s ha akadt volna is „szerencséje", könnyelműen szalasztotta azt el, csak azért, mert nagyravágyó álmaiban még merészebb terveket szőtt, melyek nem teljesültek, nem teljesülhettek soha! Hogy szerettem, hogy imádtam valamikor én is ezt a nagyravágyó, hiú, kacér teremtést! oda adtam volna talán életemet is egy szép szaváért, egy bájos mosolyáért s ő csak ámított, hitegetett, játszott a szí­vemmel, s mikor már azt hittem, hogy szeret, egészen az enyém, akkor kellett meggyőződnöm, hogy csak gonosz tréfát űz velem. Az igaz, hogy akkor, mikor ezek a dolgok tör­téntek, még csak olyan könnyű vérű jogász gyerek vol­tam­ s igy nem is mentem a „parthie" számtba, hanem hát azért szeretni is tudtam forrón, végtelenül s ha meg­meg sebezte is szivemet a csapodár, hamar feledtem mindent, csak hamar szent lőn a béke s újra imádtam Flórát, talán jobban, forróbban mint az előtt. De utóvégre az az állapot sem tarthatott örökre ! A rövid boldogság után szerelmem rózsaszín láthatárán ismét borús fellegek mutatkoztak egy „újdonsült" al­bíró s egy „veterán" patvarista képében. Egyik casinó bálban láttam először ezeket az új vetély­társakat, kik az idő alatt, mig én Pesten a tu­dományoknak éltem, Yároldalon ütöttek sátort s ugy látszott, hogy többet forgolódtak imádásom tárgya kö­rül, mint Themis templomában s a casinó bálban is ugy elfoglalták, ugy körülvették, hogy nekem csak azzal kellett megelégedni, hogy láthattam, mint lebeg el előt­tem boldogságtól sugárzó arccal a kacér leány újabb imádói karjain. Ott ültem fájó szívvel, elfásultan, bubánatomban egészen elmerülve a terem félre eső részén, egyik ablak mélyedésben, midőn egyszer csak gyengéden megérinti valaki vállaim­at, felpillantok és­­ előttem állt a hűtlen, a szép Flóra. Ejnye, ejnye Kázmér azután maga nem táncol? szólt hozzám mosolyogva. — Nincs kedvem! — válaszoltam egész röv­iden de mondja csak kérem, ki az a magas szőke fiatal ember ott a túlsó oldalon, kivel előbb a négyest táncolta.­­ Azután nem ismeri? — csudálkozott. Hát az a Buga Laci, az új albíró, az én vőlgé­nyem, az pedig ott mellette. Sajó Dani, a Csavary fis­kális patvaristája s az én titkon imádóm. — Vőlegénye!? Titkos imádója!? — dadogtam. — No bizony, mintha nem is akarná elhinni olyan arcot vág hozzá! - gúnyolódott a kacér leány s a kö­vetkező pillanatban már­ túl boldogan repült tova a pat­varista karjain a keringő széditő árjában. Meg voltam semmisülve. Soha az életben nem éreztem magamat oly boldogtalanak mint e pillanatban. Szivem vérzett, fejem szédült, forgott velem az egész világ s alig tudtam kitámorogni a bálteremből. No, hanem ettől az időtől lógva ki is ábrándultam teljesen. Kivertem a fejemből az egész szerelmi históriát, elfeledtem a szép Flórát, kinek csak úgy váltakoztak egymás után az udvarlói, mint a kalendáriumban a na­pok s ha egyik imádó „kihűlt," csak hamar pótolta a helyét egyszerre három is. És így ment ez évről évre, mindaddig, az öreg adószedő úr be nem hunyta szemeit, mig csak Ekkor azután vége lett mindennek, az ünnepelt szép leánynak egyszerre hátat fordított mindenki, mintha nem i­s ismer­ték volna soha. konok. Egy ideig csak elhányódott-vetődött szegény a ré­régi jó ismerősök nyakán, hanem hát az sem

Next