Zalamegye, 1887. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1887-10-09 / 41. szám
VI. évfolyam. 41. szám JL Előfizetési díj: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre / ft. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitsom 12 kr., közművelődési is A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A filloxera ellen. A jó Isten már elég sanyarú csapást mért erre a mi áldott „tejjel mézzel folyó" hazánkra, amitől keservessé lett ezen az élet, áldatlanná a föld. Volt itt már tatárjárás, sáskajárás, földindulás, tizár, vizár, még vérár is a legátkosabb fajából, mikor testvéreink kiontott vérétől párolgott a föld. A veszedelmekből, csapásokból annyi jutott, erre a mi édes, drága Szentföldünkre, amennyit csak maga és sok viharral megküzdött népe elbírhatott. Mert hát az megtagadhatatlan, hogy mi mód felett sok veszedelemmel meg bírunk küzdeni. Éhínség, döghalál, vérengző csaták, annyi terhes század viharjai után is élünk, mozgunk, vagyunk. Szembe szállottunk a legóriásibb csapásokkal, s ha nyomorogtunk is, de nem lankadtunk, nem csüggedtünk. Nyugodtan vártuk, hogy egyszer csak a sajtoló sors keze kifárad rajtunk, megtörik ritka szívósságunkon. De nem úgy lett, ahogy vártuk! Egyszer csak az érzékenyebb idegeket erősen megrázó hírként szárnyalta be hazánkat, hogy a mi nektárt termő hazánkat egy borzasztó ellenség támadta, rémesebb és vészesebb valamennyinél, ahánnyal csak dolga volt eddig hazánk sokat próbált, sokat szenvedett népének. Mi az? Hogy híják? Mekkora? Így jöttek sorba a megdöbbentek ajkaira a kérdések. Hogy mi ? Hát egy istentelenül apró jószág, közönséges emberi szem nem bir vele. A neve: filloxera. Közönséges parasita. Éppen azért beláthatatlanul veszedelmes. A magyar ember megszokta volt már a különböző fajtájú parasitákat s büszkeség n alulinak tartotta azokat valaha ellenségekül tekinteni. De talán soha semmiféle módon és alkalommal jobban be nem igazoltatott, hogy a parasita, az élősdi mily rettenetes, mi a kipusztíthatatlan ellenség, — mint éppen a fiiloxeránál. A szőlejében sokat gyönyör!dt s boldogan büszke szőlősgazda egyszer csak azt tapasztalta, hogy szőlőjének egy része lassan, lassan hervadni kezd. Ott volt a rettenetes, a láthatatlan ellenség! Tapasztalt gazdák, sok könyvet tanult és irt tudósok megriadtan dugták össze fejeiket, hogy mi az? Mert hogy óriási ellenség, akár állat, akár növény, — azt az első pillanatban átlátták. A parányi, de vészes erejében és pusztításában óriási ellenség kifogott a közönséges emberi szemen: a tudomány eszközével lehetett csak hozzáférni. Górcsővel megtalálták azt a csudálatos, undorító parasitát, ami paradicsomkertjeink, gyönyört és vagyont biztosító nektáros földjeink ellen jött csudálatos falánkságával. Próbálták irtani , nem fogott rajta semmi Nincs ellene fegyver, nincs ellene méreg. A tudományos elmélet és gyakorlat minden próbája hajótörést szenvedett a kipusztítása iránt, tett törekvéseknél. Igaz, hogy mint minden ilyen veszedelemkor történni szokott, a filloxéra-irtó bűbájos szerek és találmányok nem maradtak el , de minden kísérletnek az lett a vége, hogy a hatalmas parasita élve maradt, szőlőink pedig vesztek, pusztultak. Mikor már igen naggyá, szinte a kétségbeejtésig nőtt a veszedelem, akkor már gondolták, hogy jó let valami, a filloxerapusztításnál hatalmasabb dologgal és móddal előállani lettek a filloxérabiztosok. Ennek az erélyes intézkedésnek annyi haszna mindenesetre lett, hogy azt legalább tudjuk : hol ütötte föl újabban-újabban vészes fejét a filloxera. A filloxera biztos urak ezt minden alkalommal kellő hivatalos komolysággal constatálják a veszélyes parasita jelenlétét s árkusokra terjedő jelentéseket tesznek; irtanak is derűre, borura; de az a gonosz parányi jószág van annyi egykedvüséggel, hogy még a filloxera-biztos urakat sem respectálja. Most már belátják a legilletékesebb szakkörök is, hogy az eddigi kísérletek mind hiú törekvések voltak; a filloxera-irtásnak egyéb módja nincs, mint hogy azokat az amerikai szőlőfajokat kell meghonosítani, amik nincsenek a filloxera szája íze szerinti complexioval. Elkezdették azután szakközlönyökben, tudományos alapossággal irt röpiratokban ajánlani szőlősgazdáinknak, hogy honositsák meg nyakra főre azokat a vészmentes fajokat. Igen, csakhogy ahhoz pénz, áldozat kell. A szőlősgazdák legtöbbje azt gondolta magában, hogy mért vágja ő ki azt a hálás istenáldotta tőkét, ami neki most már igazán „tőke" s adja a gyümölcsöt, kamatot hoz anélkül, hogy valami óriási költséggel járna. Ha pedig új tőkéket akar meghonosítani, akkor azokat a szegény hálás tőkéket sorban ki kell vagdalni , helyeket be kell ültetni azzal a vészmentes fajjal, melynek legnagyobb részét be kell még nagy fáradsággal oltani is, ha azt akarjuk, hogy a mi szánk ize szerinti italt teremjen. Bizony alig akadt, szőlősgazda, akit a könnyebb — habár veszélyesebb — módot ne választotta volna. Tapasztalták ezt a magasabb körök is s most már arra gondoltak: miként lehetne hát elsőben a népet azokkal a vészmentes fajokkal megismertetni, s azoknak behozatalát megkedveltetni ? Ott vannak a falusi tanítók ! Most azután a közoktatásügyi miniszter úr Őnagyméltósága kibocsátott már egy erélyes rendeletet valamennyi állami tanítóképző intézet igazgatótanácsához, hogy a tanítónövendékeket aként neveljék, hogy a nép közé jutva, a filloxéramentes szőlőfajok behozatala és terjesztése körül eredménnyel buzgólkodhassanak. Igen szép törekvés! Semmi kétségünk sincs az iránt, hogy a tanítónövendékek igen szakerű oktatásban fognak részesülni; abban sincs kétségünk, hogy az életbe jutva s kellő támogatásban részesülve, fognak is buzgólkodni a jelzett irányban; de hogy eredményre valami nagy mértékben nem vergődhetnek, az is bizonyos. Minden ilyen töröknép szegénységén, pénztelenségel megtörik a „Zalamegye" tárcája. A varrógépnél. Csöndesen dől a gép, nyugszik, a kereke. Álmodozva ül a kis leány mellette. Parányi kis kese a habgyolcson nyugva Úgy tűnik fel mintha : Úton esett hara rózsalevél hullna. Keblére van hajtva a kedves angyalfő, Mint a rózsabimbó, ha éri a szellő. .. viruló arcon, üde mosoly játszik, Piros rózsa nyilik! --1 csintalan ajkon e suttogás hallik: l'n édes szerelmem, mily messze vagy ölem, Szeretsz el — Gondolsz e, beszélsz e felőlem E sóhajtás röppen röppen, mint a villám Egyenesen hozzám. Még ha halott volnék, akkor is meghallnám. „ Szeretlek, imádlak — Isten úgy segéljen ! Nélküled boldogság nincs földön, nincs égen ! Minden gondolatom csak te vagy leányka Te vagy lelkem álma, Nélküled életem haldoklássá válna ." Németh Elek Jelen szamunkhoz negyed ív melléklet van csatolva. A magyar tüzoltók Vili. országos közgyűlése Fiuméban. Folytatas. Aug. 20-án gyönyörű reggelre virradtunk. Igaz, hogy a programaiban megirt „ébresztő zeneszóval" keltett fel, mert e nélkül aligha délfelé nem keveredtünk volna ki az álomból. Öltözés közben eszembe jutott az 1884-ik év aug. hónapjának 20-ik napja. Ekkor szintén távol voltam enyéimtől : Selmeczbányán. Csakhogy akkor ily időtájban már öltöztem s nem készültem az államalkotó első magyar király emlék- és névünnepén tartandó szentmisére, mint most, hanem félig önkívületi állapotban, láz által gyötörve, feküdtem ágyamon. Az isten házába vonuló tűzoltók trombitáinak harsogását és harangok zúgását csak mintegy álomban hallottam, míg egy-egy tiszta pillanatban eszméletre térve, szívszorongás közt kérdeztem Istenemtől : vájjon látom-e még élve Zala-Egerszeget és benne mindazokat, kiket szeretek ?! Hála az egek urának, hogy bár hosszú szenvedés után, visszaajándékozta az egészséget és életemet! . . . Siettem ez alkalommal is leróni hálámat és túláradó szivvel megköszönni a mindenható végtelen kegyelmét. . . A tűzoltók künn a „Giardino Publicca-ban (népkert) gyűltek össze és zászlóik alatt — gyönyörű látványt nyújtva — zeneszó mellett vonultak be a főutczákon át az Adamich térre, hol Zichy Ágost gróf kormányzó és Ciotta podesta mindketten díszmagyarban, továbbá Cziráky Béla gróf szövetségi elnök, Thierry Frigyes lovag, a rendező bizottság elnöke már várták a menetet. Az Adamich tér nem nagy ugyan, de ezúttal felette szűknek bizonyult ! Óriási közönség nézte a tűzoltók felvonulását, kik csak úgy voltak képesek a téren elhelyezkedni, hogy a rendőrség a publikumot a térről kiszorította. A mely tűzoltó-egyletnek zászlója nem volt, az előtt az egylet székhelyének feliratával ellátott táblákat vittek ölnyi hosszú rudakon. Innét a „Scogliette" nevű sétatérre vonult a tűzoltók menete, hol a szabad ég alatt Várady Ferencz németsági esperes plébános (a tűzoltó püspök) tábori misét mondott, mely alatt a városi zenekar imaszerű csinos darabokat játszott. Az oltártól balra állott a zászló anya és a koszorú leányok számára készített díszes emelvény virágguirlande-okkal és szalagokkal felékesítve. Jobbra a férfi vendégek részére készült egyszerűbb emelvény, melyen a kormányzó, a podesta, az országos tűzoltó szövetségnek elnöke, alelnöke, választmányi tagjai és titkárja, a helyi rendezőbizottság elnöke foglaltak helyet. A mise végeztével Steiner Ádám várpalotai plébános és az ottani tűzoltó-egyletnek elnöke mondott oly kitűnő egyházi beszédet, minőt keveset hallottam. Szónoklatának alapeszméjét az egység képezte. A fényesen sikerült beszéd egyházi, irodalmi, szónoklati és történelmi szempontból egyaránt a legmagasabb színvonalon mozgott. Hogy az én Ádám barátom jó szónok, azt tudtam még veszprémi káplán korából, de hogy ily kitűnő szónok és az egyházi irodalom terén elismert tehetségű és igen jó nevű férfiú arról csak most, részben azóta győződtem meg. Azt mondanom is felesleges, hogy a szónoklat történelmi s politikai részletei szigorúan a magyar államjog és állameszme szilárd alapján nyugodtak. — Oly sokáig e kiváló szónoklat behatása alatt állottunk, hogy alig vettük észre, mikép a fiumei önk. tűzoltó-egylet zászlója felszentelésének ünnepélye elkezdődött. A zászlószentelési ünneply bevezetéseül Fiamin fiumei apát mondott ünnepélyes isteni tiszteletet és tartott olasz nyelven szónoklatot. Sajnos, hogy nem érthettük meg az olasz tűzzel elmondott és nálunk kissé szokatlan heves taglejtésekkel kisért beszédet. Akik megértették, azt mondták, hogy igen szép volt;őt a Fiume cziviű lap tudósítója „klassikus becsült nek minősítette — lelke rajta ! A betegeskedése miatt meg nem jelent zászló anyát Ciotta Jánosné úrnőt, a p desta nejét, dr. Geletich Miklósné úrhölgy helyettesítette fényes és gazdag toilette-ban. A zászlószegek beverését szintén a zászlóanya helyettese kezdte meg, utánn a sorban a kormányzó, Cziráky Béla gróf, a podesta, Marussig fiumei főparancsnok, Fiume város képviselői, az orsz. szövetség választmányi tagjai, a tűzoltó egyletek főparancsnokai és képviselői. A többé kevésbbé szellemes jelmondat közül Cziráky