Zalamegye, 1888. július-december (7. évfolyam, 27-53. szám)

1888-09-16 / 38. szám

VII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1888. szeptember 16. 38. szám Megjelenik minden vasárnap. „Zalamegye" tárcája.­­ A tűzoltósági ügy érdekében v­ ­­alamely üdvösnek remélt és hirdetett intézmény a maga lényegében, a maga üdvös voltában csak akkor tűnik föl igazán, mikor a körülmények azt a gyakorlati térre szólítják. K­­étségtelenül ilyen intézmény a tűzoltóság is. A mi öregeink, akik szokva voltak a régi pat­riarchális tűzoltási módhoz, mosolyogtak, mikor vidéki városaink egyikében, másikában, lelkes hazafiak, kitűnő emberbarátok iniciati­vájára megteremtették, létesítették a tűzoltó-egyesülete­ket. Azt mondták rá, hogy megint egy új ko­média. Cifra ködmen, cifra csákó, cifra sallang. Bankettezés, parádézás, sok hűhó. Nem lesz annak praktikus haszna de soha ! Így gondol­koztak öregeink, így gondolkoztak a szeptikus fiatalok is, mikor — az alakulás, a szervezkedés stádiumában — a tűzoltóság csakugyan nem bírt rendeltetési erejével a közönség elé állani, mikor még egyebet csakugyan nem tudott bemutatni, mint a parádét. Hanem azután bezzeg nagyot változtak a nézetek, mikor az emésztő tűz megállíthatatlan­nak látszó dühvel nyaldosta az épületeket s a parádésnak gúnyolt és komédiának tekintett tűzoltóság hihet­lennek látszó gyorsasággal vetett véget a pusztító elemnek. Ekkor tű­nt ki azután az intézmény üdvös volta. Ekkor látta be min­denki azt a roppant előnyt, mel­lyel a rend­szeres tűzoltás a régi rendszertelen kapkodás fölött áll. A tűzoltóság által bemutatott praktikus eredménynek lehet minden­esetre köszönni, hogy m­a már hazánknak majdnem minden nevezete­sebb nagy- és kisvárosában szervezett tűzoltó­ság van. Azok a szomorú példák, mik a tűzoltóság­gal nem rendelkezett helységek elénk állottak , hívták föl minden pusztulásával bizon­nyal a belügyminisztérium figyelmét is, hogy a tűz­oltósági intézmény érdekében egy valóban szép és minden izében nagy horderejű rendeletet bocsátott legyen közzé. Ez a rendelet egy uj korszakot fog teremteni a tűzoltósági intézmény fejlődésében, egy örvendetes korszakot, melyet bátran nevezhet majdan a kultur­történet-iró a tűzoltósági intézmény meggyökereztetése- és általánossá tételének hazánkban. Ez az eléggé nem dicsérhető s üdvös voltá­hoz képest kellőleg nem méltatható miniszteri rendelet kimondja, hogy minden községben kell lenni, minden községben kell szervezni tűz­oltóságot s azt fenn is kell tartani. E rende­letben tehát eltér a minisztérium az ily huma­nitárius intézményekkel szemben alkalmazni, használni szokott stílusától, hogy „ó­h­ajtó­mn, jónak látná­m." Most határozottan ki­mondja, hogy „kell." Szépen megmagyarázza a rendelet a községeknek, hogy háromféle tűz­oltóság lehet : t. i. d­í­j­a­z­o­tt, önkéntes és községi (köteles) tűzoltóság. Tessék vá­lasztani ! Szervezhetik úgy, ahogy akarják , de szer­vezni mindenütt kell. Mivel a díjazott tűzoltóság fentartása tete­mesebb költséggel jár, azt inkább csak az önálló törvény­hatósága­ és rendezett tanácsú városok szervezhetik és tarthatják fenn. Azért a minisz­teri rendelet is első­sorban az önkéntes egye­sületi alapon való szervezkedést ajánlja. De e mellett azután határozottan megszabja, hogy mind­azon községekben, melyekben sem díjazott, sem önkéntes tűzoltóság fel nem állítható, a rendelet közhirré tételétől számított legkésőbb egy év alatt, a község 20—40 éves férfi-lakói sorából községi (köteles) tűzoltóság szervezendő és életbelép­tetendő. Kimondja egyúttal a rendelet, hogy szol­gálatban levő tűzoltó köz­hatósági sze­mélynek tekintendő. A rendelet körvonalazza a szervezkedés módozatait s egyúttal gondoskodik a tűzvész alkal­mával munkaképtelenné váló vagy áldoza­tul eső tűzoltók családjáról is. Anyja ellenezte a viszonyt, talán önzésből, talán nagyravágyásból, ki egyetlen fiának egy mesebeli király­lányt szánt. És ő elég gyenge volt hallgatni anyja rábeszélésére, minden ok nélkül félbeszakitá a viszonyt egy szó, egy sor magyarázat nélkül. Hasztalan volt aztán a leány minden esdeklése, melyben kérte, hogy mondja meg, miért hagyja el ilyen kegyetlenül ? leveleire nem kapott választ. A szegény Ilonka megtört lelkében végre fölébredt a büszkeség, nem kért, nem könyörgött többé, hanem igyekezett elfeled­ni azt, a­ki őt ilyen kegyetlenül, minden ok nélkül vérig sértette. — Oh anyám! — sóhajta a férfi — miért hall­gattam én rád­? Azt hitted, nem leszek oldalán, azt hitted, nem fog boldogítani, boldog az ő mert az ő családja olyan szerencsétlen volt. Tehetett-e az én Ilon­kám arról ? Tudom, hogy szeretsz anyám, és mégis te tettél boldogtalanná. Azt hiszed, az ürt szívemben, melyet ő hagyott, be fogja valaha valaki tölteni ? Soha, soha ! Csak most érzem, hogy mennyire szerettem, most mikor má­r örökre elvesztettem. És ezek a levelek, melyeket távollétemben irt, olvasd anyám, olvasd és verd bűn­bánóan melledet, ilyen határtalan, ilyen önzetlen szere­lemmel nem fogja többé senki a te fiadat szeretni ! A férfi kezében reszketett a levél, apró fekete betűi őrült táncot jártak, szemét elhomályosította a köny, szivét elszok­ta a fájdalom; mennyit szenvedhetett az a szegény leány, mikor ezeket az esdő, könyörgő sorokat irta hozzá : „miér­t nem irsz édes Ivánom, haragszol rám ? megbántottalak ? oh, ha tudnám mivel ! (­lyat irtam talán, mi neked fájt, bántott ? mondd meg édesem, meglásd én olyan szépen megkérlek, olyan nagyon szépen, hogy ne neheztelj rám és te tudom, meg fogsz bocsátani. Vagy mondd édesem, elbírnád feledni a te Ilonkádat? hát nem tudod, hogy az téged mennyire szeret ? Ugy­e nem teszed édes Ivánom, nem fogsz engem elfeledni. írni fogsz és szeretni, mint eddig, írisz az én egyetlen boldogságom a te édes, drága szó Szóval : a tűzoltóságnak országossá, általá­nossá tétele most már csak rövid idő kérdése. A községeknek szervezni kell a tűzoltó­ságot, ha akarják, ha nem. Az pedig bizonyos és előre látható, hogy a sok intő példa dacára is tömérdek oly község lesz, hol a nép nemcsak hogy meg nem fogja érteni a belügyminiszter nemes intencióját, hanem föl is fog az ellen zudulni. Épen azért a miniszteri rendelet szellemét első sorban a községek intelligenciájának kell magáévá tenni s a szép törekvést egész oda­adással fölkarolni. Ha a nép jó példát, lelkesedést lát, egészen más lélekkel fogadja a rendelet keresztülvitelét. A pap a szószékről, a tanitó a tanszékről, a jegyző íróasztala mellől hirdesse és csöpögtesse a nép szivébe a tűzoltósági intézmény el­vitat­hatjan nagy fontosságát és szükséges voltát. És a nép vezérei legyenek az elsők, kik a tűzoltói zászló alá sietnek. Igy megértve és fogadva azután csakhamar megérjük, hogy minden köz­ségben lesz önkéntes tűzoltóság és sehol sem lesz szükség köteles tűzoltóság szervezetére, mely különben is aligha adna az ügynek igazán számbavehető bajnokokat. A köteles tűzoltóság kimondásával a minisztérium sem célozhatott mást, mint hogy az önkéntes szervezkedést elkerülhetetlenné tegye. És e cél bizonyosan el is lesz érve. Megyei élet. Évek múlva írta: Kaglné Karay Mariska. A kertre nyíló ablak mindkét szárnya nyitva van , üde, illatos levegő tódul a szobába. A lenyugvó nap utolsó sugarai áttörnek a fák lombjain és egy kis bálvány fénysugár röppen az ablak előtt ülő fiatal­ember fekete, hullámos hajára. Táncolva szökik ide-oda, amint a fák lombjait j­ingatja a szellő, majd leröppen a kezében tartott arc­képre s kíváncsian nézi azt a szép fehérruhás alakot, kinek szelid, szende arcához olyan jól illik a meny­asszonyi koszorú. — Tehát elvesztettem ! — suttogá­s és fájó, nehéz sóhaj tört ki kebléből, és a kis fénysugár meg­lepetve nézte a férfi arcán alágördülő fénylő kénycsep­pekket. — Nézzétek, ő sir! — kacagott a pajkos szel­, és megrázta a fák lombjait, a kis fénysugár vidám, láncra perdült a heves hullámzásra. Hiszen olyan nevet­séges is az, hogy most bánkódik azon, ami még az övé volt, nem kellett neki. Csak a karcsú virágok kinn a kertben, azok nem nevettek, résztvevően bólintgattak fejecskéikkel gazdájuk felé, hisz az ő kis szívóknak is fáj, ha elvesztik azt, akit szeretnek. A férfi pedig nézte egyre azt a szende szép arcot, mely az ő menyországa volt egykor, aki őt olyan határ­talanul szerette és akit oly könnyelműen el tudott hagyni. De nem, hisz még most is szereti, hasztalan akarta feledni, hogy anyja óhajának eleget tegyen ; hiába utazta körül a félvilágot, azt a kedves gyermeket, első szerel­mét nem birta szivéből kitépni. A megyei közigazgatási bizottság szeptember havi ülését Svastits Benő főispán úr őméltóságának elnöklete alatt f. hó 12-én tartotta a nagymegyeház gyű­léstermében. Az alispáni havi jelentés felolvasása és tudomásul vétele után folyó ügyek tárgyaltattak. A Keszthely-Balaton-szent-györgyi helyi érdekű vasútnál az eredeti tervezettől eltérőleg más nyom kö­vettetvén, újabb közigazgatási bejárás vált szükségessé, mely szeptember hó 4-én elnökileg elrendeltetvén, az foganatosíttatott s a módositott tervre az engedély ki­nyerése végett a helyi érdekű vasút érdekeltsége köz­vetlen folyamodik a magas minisztériumhoz. ved, oh ne vedd el tőlem, hisz akkor szegényebb leszek az útszélen kolduló koldusnál ! Te nem lehetsz olyan kegyetlen, hisz én nem vétettem ellened semmit, ha csak a határtalan szerelem, melylyel szeretlek, nem vétek ! . . . Iván karja csüg­gedten hanyatlott le, és szemét mereven szegezte arra a pár sorra, mely az arckép mellé volt mellékelve. Az nem volt Ilonka írása, rövid pár sorból állt csak. — Legyen meggyőződve uram, hogy barátnőm mit sem tud arról, hogy arcképe ily méltatlan kezekbe­ került, én akartam önt ily módon büntetni, hogy lássa, miszerint Ilonka elfeledte önt , mely ha fájni nem is, de büszkeségét mindenesetre sérteni fogja. Hogy az ön eljárása vele szemben, — enyhén szólva — gyöngéd­telen volt, azt hiszem, nem kell részleteznem, és ő okosan tette, hogy egy olyan embernek nyújtotta kezét, ki azt jobban meg fogja becsülni tudni, mint ön . Hosszú utazásából visszatérve Iván, íróasztalán találta e leveleket, s kétszeresen fájt neki, mivel Ilon­kát még jobban szerette, mint az előtt. Mennyit gondolt rá az egész után ; tudta, hogy az meg fog neki bocsá­tani, ismerte ragaszkodását, de arra, hogy az alatt férjhez menjen, nem volt elkészülve. Az est is beállt már régen, az ég sötétjén a csil­lagok milliárdja ragyogott, a nagy éjjeli­ lépék lomhán himbálóztak a harmatos virágokon, a sápadt hold egy felhő mögé bújva, lopva nézett be az ablakon. Iván még akkor is ott ült és nézte, nézte azt a szép mennyasszonyt, az ő elvesztett boldogságát. Balaton-Füred enyhe, árnyas parkjában hullámzik a fürdőző közönség, mint egy fényes bálteremben oly ragyogók, szépek a sétáló hölgyek, a természet szép­sége, párosulva a jó ízléssel ellenállhatlanná teszi, s ők ismerve hatalmukat, elégedetten kacagnak. Repül a­­ sok szalag, csipke, finom illat tölti be a levegőt, a legye­zők lázas gyorsasággal hajtják az enyhe szellőt a ki­s pirult arcokra. Jelen számunkhoz 14 iv melléklet van csatolva.

Next