Zalamegye, 1888. július-december (7. évfolyam, 27-53. szám)
1888-09-16 / 38. szám
VII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1888. szeptember 16. 38. szám Megjelenik minden vasárnap. „Zalamegye" tárcája. A tűzoltósági ügy érdekében v alamely üdvösnek remélt és hirdetett intézmény a maga lényegében, a maga üdvös voltában csak akkor tűnik föl igazán, mikor a körülmények azt a gyakorlati térre szólítják. Kétségtelenül ilyen intézmény a tűzoltóság is. A mi öregeink, akik szokva voltak a régi patriarchális tűzoltási módhoz, mosolyogtak, mikor vidéki városaink egyikében, másikában, lelkes hazafiak, kitűnő emberbarátok iniciativájára megteremtették, létesítették a tűzoltó-egyesületeket. Azt mondták rá, hogy megint egy új komédia. Cifra ködmen, cifra csákó, cifra sallang. Bankettezés, parádézás, sok hűhó. Nem lesz annak praktikus haszna de soha ! Így gondolkoztak öregeink, így gondolkoztak a szeptikus fiatalok is, mikor — az alakulás, a szervezkedés stádiumában — a tűzoltóság csakugyan nem bírt rendeltetési erejével a közönség elé állani, mikor még egyebet csakugyan nem tudott bemutatni, mint a parádét. Hanem azután bezzeg nagyot változtak a nézetek, mikor az emésztő tűz megállíthatatlannak látszó dühvel nyaldosta az épületeket s a parádésnak gúnyolt és komédiának tekintett tűzoltóság hihetlennek látszó gyorsasággal vetett véget a pusztító elemnek. Ekkor tűnt ki azután az intézmény üdvös volta. Ekkor látta be mindenki azt a roppant előnyt, mellyel a rendszeres tűzoltás a régi rendszertelen kapkodás fölött áll. A tűzoltóság által bemutatott praktikus eredménynek lehet mindenesetre köszönni, hogy ma már hazánknak majdnem minden nevezetesebb nagy- és kisvárosában szervezett tűzoltóság van. Azok a szomorú példák, mik a tűzoltósággal nem rendelkezett helységek elénk állottak , hívták föl minden pusztulásával bizonnyal a belügyminisztérium figyelmét is, hogy a tűzoltósági intézmény érdekében egy valóban szép és minden izében nagy horderejű rendeletet bocsátott legyen közzé. Ez a rendelet egy uj korszakot fog teremteni a tűzoltósági intézmény fejlődésében, egy örvendetes korszakot, melyet bátran nevezhet majdan a kulturtörténet-iró a tűzoltósági intézmény meggyökereztetése- és általánossá tételének hazánkban. Ez az eléggé nem dicsérhető s üdvös voltához képest kellőleg nem méltatható miniszteri rendelet kimondja, hogy minden községben kell lenni, minden községben kell szervezni tűzoltóságot s azt fenn is kell tartani. E rendeletben tehát eltér a minisztérium az ily humanitárius intézményekkel szemben alkalmazni, használni szokott stílusától, hogy „óhajtómn, jónak látnám." Most határozottan kimondja, hogy „kell." Szépen megmagyarázza a rendelet a községeknek, hogy háromféle tűzoltóság lehet : t. i. díjazott, önkéntes és községi (köteles) tűzoltóság. Tessék választani ! Szervezhetik úgy, ahogy akarják , de szervezni mindenütt kell. Mivel a díjazott tűzoltóság fentartása tetemesebb költséggel jár, azt inkább csak az önálló törvényhatósága és rendezett tanácsú városok szervezhetik és tarthatják fenn. Azért a miniszteri rendelet is elsősorban az önkéntes egyesületi alapon való szervezkedést ajánlja. De e mellett azután határozottan megszabja, hogy mindazon községekben, melyekben sem díjazott, sem önkéntes tűzoltóság fel nem állítható, a rendelet közhirré tételétől számított legkésőbb egy év alatt, a község 20—40 éves férfi-lakói sorából községi (köteles) tűzoltóság szervezendő és életbeléptetendő. Kimondja egyúttal a rendelet, hogy szolgálatban levő tűzoltó közhatósági személynek tekintendő. A rendelet körvonalazza a szervezkedés módozatait s egyúttal gondoskodik a tűzvész alkalmával munkaképtelenné váló vagy áldozatul eső tűzoltók családjáról is. Anyja ellenezte a viszonyt, talán önzésből, talán nagyravágyásból, ki egyetlen fiának egy mesebeli királylányt szánt. És ő elég gyenge volt hallgatni anyja rábeszélésére, minden ok nélkül félbeszakitá a viszonyt egy szó, egy sor magyarázat nélkül. Hasztalan volt aztán a leány minden esdeklése, melyben kérte, hogy mondja meg, miért hagyja el ilyen kegyetlenül ? leveleire nem kapott választ. A szegény Ilonka megtört lelkében végre fölébredt a büszkeség, nem kért, nem könyörgött többé, hanem igyekezett elfeledni azt, aki őt ilyen kegyetlenül, minden ok nélkül vérig sértette. — Oh anyám! — sóhajta a férfi — miért hallgattam én rád? Azt hitted, nem leszek oldalán, azt hitted, nem fog boldogítani, boldog az ő mert az ő családja olyan szerencsétlen volt. Tehetett-e az én Ilonkám arról ? Tudom, hogy szeretsz anyám, és mégis te tettél boldogtalanná. Azt hiszed, az ürt szívemben, melyet ő hagyott, be fogja valaha valaki tölteni ? Soha, soha ! Csak most érzem, hogy mennyire szerettem, most mikor már örökre elvesztettem. És ezek a levelek, melyeket távollétemben irt, olvasd anyám, olvasd és verd bűnbánóan melledet, ilyen határtalan, ilyen önzetlen szerelemmel nem fogja többé senki a te fiadat szeretni ! A férfi kezében reszketett a levél, apró fekete betűi őrült táncot jártak, szemét elhomályosította a köny, szivét elszokta a fájdalom; mennyit szenvedhetett az a szegény leány, mikor ezeket az esdő, könyörgő sorokat irta hozzá : „miért nem irsz édes Ivánom, haragszol rám ? megbántottalak ? oh, ha tudnám mivel ! (lyat irtam talán, mi neked fájt, bántott ? mondd meg édesem, meglásd én olyan szépen megkérlek, olyan nagyon szépen, hogy ne neheztelj rám és te tudom, meg fogsz bocsátani. Vagy mondd édesem, elbírnád feledni a te Ilonkádat? hát nem tudod, hogy az téged mennyire szeret ? Ugye nem teszed édes Ivánom, nem fogsz engem elfeledni. írni fogsz és szeretni, mint eddig, írisz az én egyetlen boldogságom a te édes, drága szó Szóval : a tűzoltóságnak országossá, általánossá tétele most már csak rövid idő kérdése. A községeknek szervezni kell a tűzoltóságot, ha akarják, ha nem. Az pedig bizonyos és előre látható, hogy a sok intő példa dacára is tömérdek oly község lesz, hol a nép nemcsak hogy meg nem fogja érteni a belügyminiszter nemes intencióját, hanem föl is fog az ellen zudulni. Épen azért a miniszteri rendelet szellemét első sorban a községek intelligenciájának kell magáévá tenni s a szép törekvést egész odaadással fölkarolni. Ha a nép jó példát, lelkesedést lát, egészen más lélekkel fogadja a rendelet keresztülvitelét. A pap a szószékről, a tanitó a tanszékről, a jegyző íróasztala mellől hirdesse és csöpögtesse a nép szivébe a tűzoltósági intézmény elvitathatjan nagy fontosságát és szükséges voltát. És a nép vezérei legyenek az elsők, kik a tűzoltói zászló alá sietnek. Igy megértve és fogadva azután csakhamar megérjük, hogy minden községben lesz önkéntes tűzoltóság és sehol sem lesz szükség köteles tűzoltóság szervezetére, mely különben is aligha adna az ügynek igazán számbavehető bajnokokat. A köteles tűzoltóság kimondásával a minisztérium sem célozhatott mást, mint hogy az önkéntes szervezkedést elkerülhetetlenné tegye. És e cél bizonyosan el is lesz érve. Megyei élet. Évek múlva írta: Kaglné Karay Mariska. A kertre nyíló ablak mindkét szárnya nyitva van , üde, illatos levegő tódul a szobába. A lenyugvó nap utolsó sugarai áttörnek a fák lombjain és egy kis bálvány fénysugár röppen az ablak előtt ülő fiatalember fekete, hullámos hajára. Táncolva szökik ide-oda, amint a fák lombjait jingatja a szellő, majd leröppen a kezében tartott arcképre s kíváncsian nézi azt a szép fehérruhás alakot, kinek szelid, szende arcához olyan jól illik a menyasszonyi koszorú. — Tehát elvesztettem ! — suttogás és fájó, nehéz sóhaj tört ki kebléből, és a kis fénysugár meglepetve nézte a férfi arcán alágördülő fénylő kénycseppekket. — Nézzétek, ő sir! — kacagott a pajkos szel, és megrázta a fák lombjait, a kis fénysugár vidám, láncra perdült a heves hullámzásra. Hiszen olyan nevetséges is az, hogy most bánkódik azon, ami még az övé volt, nem kellett neki. Csak a karcsú virágok kinn a kertben, azok nem nevettek, résztvevően bólintgattak fejecskéikkel gazdájuk felé, hisz az ő kis szívóknak is fáj, ha elvesztik azt, akit szeretnek. A férfi pedig nézte egyre azt a szende szép arcot, mely az ő menyországa volt egykor, aki őt olyan határtalanul szerette és akit oly könnyelműen el tudott hagyni. De nem, hisz még most is szereti, hasztalan akarta feledni, hogy anyja óhajának eleget tegyen ; hiába utazta körül a félvilágot, azt a kedves gyermeket, első szerelmét nem birta szivéből kitépni. A megyei közigazgatási bizottság szeptember havi ülését Svastits Benő főispán úr őméltóságának elnöklete alatt f. hó 12-én tartotta a nagymegyeház gyűléstermében. Az alispáni havi jelentés felolvasása és tudomásul vétele után folyó ügyek tárgyaltattak. A Keszthely-Balaton-szent-györgyi helyi érdekű vasútnál az eredeti tervezettől eltérőleg más nyom követtetvén, újabb közigazgatási bejárás vált szükségessé, mely szeptember hó 4-én elnökileg elrendeltetvén, az foganatosíttatott s a módositott tervre az engedély kinyerése végett a helyi érdekű vasút érdekeltsége közvetlen folyamodik a magas minisztériumhoz. ved, oh ne vedd el tőlem, hisz akkor szegényebb leszek az útszélen kolduló koldusnál ! Te nem lehetsz olyan kegyetlen, hisz én nem vétettem ellened semmit, ha csak a határtalan szerelem, melylyel szeretlek, nem vétek ! . . . Iván karja csüggedten hanyatlott le, és szemét mereven szegezte arra a pár sorra, mely az arckép mellé volt mellékelve. Az nem volt Ilonka írása, rövid pár sorból állt csak. — Legyen meggyőződve uram, hogy barátnőm mit sem tud arról, hogy arcképe ily méltatlan kezekbe került, én akartam önt ily módon büntetni, hogy lássa, miszerint Ilonka elfeledte önt , mely ha fájni nem is, de büszkeségét mindenesetre sérteni fogja. Hogy az ön eljárása vele szemben, — enyhén szólva — gyöngédtelen volt, azt hiszem, nem kell részleteznem, és ő okosan tette, hogy egy olyan embernek nyújtotta kezét, ki azt jobban meg fogja becsülni tudni, mint ön . Hosszú utazásából visszatérve Iván, íróasztalán találta e leveleket, s kétszeresen fájt neki, mivel Ilonkát még jobban szerette, mint az előtt. Mennyit gondolt rá az egész után ; tudta, hogy az meg fog neki bocsátani, ismerte ragaszkodását, de arra, hogy az alatt férjhez menjen, nem volt elkészülve. Az est is beállt már régen, az ég sötétjén a csillagok milliárdja ragyogott, a nagy éjjeli lépék lomhán himbálóztak a harmatos virágokon, a sápadt hold egy felhő mögé bújva, lopva nézett be az ablakon. Iván még akkor is ott ült és nézte, nézte azt a szép mennyasszonyt, az ő elvesztett boldogságát. Balaton-Füred enyhe, árnyas parkjában hullámzik a fürdőző közönség, mint egy fényes bálteremben oly ragyogók, szépek a sétáló hölgyek, a természet szépsége, párosulva a jó ízléssel ellenállhatlanná teszi, s ők ismerve hatalmukat, elégedetten kacagnak. Repül a sok szalag, csipke, finom illat tölti be a levegőt, a legyezők lázas gyorsasággal hajtják az enyhe szellőt a kis pirult arcokra. Jelen számunkhoz 14 iv melléklet van csatolva.